Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-11 / 238. szám
1962. október 11. 7 Csütörtök SPORT<SPORT<<SPOBT Sok gól, elmaradt a Gyoma—Vésztő találkozó a megyei II. osztályban Egyre érdekesebbé válik a bajnokság a megyei II. osztályban. Mind az északi, mind pedig a déli csoportban szoros az élmezőny és a kiesés szempontjából is minden mérkőzésnek nagy jelentősége van. Ebben a bajnokságban is, mint a megyei 1. osztályban, javuló színvonalról beszélhetünk, hiszen a csapatok többsége több gólos győzelmet aratott ezen a vasárnapon. Annak ellenére, hogy egy-két mérkőzés döntetlenül, illetve gól nélkül végződött, megállapítható, hogy a csatárok játéka javul, a csapatok gólratörően játszanak. Igen örvendetes az a tény is, hogy a megyei II. osztályban a korábbi fordulókkal szemben ma már alig-alig van szabálytalanág, legalábbis olyan, amely a játék szépségén rontana, súlyosan sértené a sportszerűséget. A legutóbbi forduló eredményei: GYULAI KINIZSIOROSHÁZI KINIZSI II. 7:3 (4:2) Gyula, 120 néző. Gyula: Markstein er — Hocopán, Merza, Stefanik — Bőd, Szabó — Bus, Szabó n, Lakita, Horváth, Jámbor. E.: dr. Csonka István. Orosháza: Lesovszki — Jankov, Kiss in, Jankó — Tripe, Szabó — Zsarkó, Patyi, Guti, Kiss H, Elek. E.: Csonka Béla. Gyulai támadásokkal indult a mérkőzés. A 9. percben Lakitát felvágták az orosházi 16-oson kívül, a megítélt szabadrúgást Szabó II a bal feléő sarokba küldte. Ezután feljött az orosházi csapat és Patyi góljával egyenlített. Az egyenlítés kissé megzavarta a gyulai védelmet. A Í8. percben az orosházi jobbszélső beívelt labdáját Guti a kapu vonaláról küldte a hálóba. Egy ideig kiegyensúlyozott lett a játék, majd a 27. percben Stefanik hosszan előreküldött labdáját Horváth kapásból küldte Lesovszki kapujába. Az egyenlítés után megélénkült a játék, a gyulaiak szöglethez jutottak. Bus szögletrúgását Horváth fejjel küldte a jobb felső sarokba. Röviddel a gól után szép akcióbőí S2abó II 17-^- 1« fiiét erről ^ óh'-eltaláit labdája ~a -bal felső sarokban kötött ?ki<-~ A félidő hátralévő részében aa eredmény nem válr tozott. Szünet után is Gyula támadott többet. Az 55. percben nagy kavarodás támadt az orosházi kapunál, a kipattanó labdát Bus küldte a hálóba. A 64. percben Guti, Patyi, Kiss n akcióból Kiss n volt eredményes. A gól után Gyula teljesen feljött, a vendégek inkább védekeztek, így a 73. percben Horváth, a 80. percben Jámbor góljaival 7:3-ra alakult a végeredmény. Jók: Marksteiner, Szabó II, Stefanik, Sietve Lesovszki, Guti, Patyi, Kiss II. BCS ÉPÍTŐK II.— BÉKÉSI HELYIIPAR 53 (1:2) Vezette: Bontovics. Kellemes labdarúgó-időben került sor a két csapat találkozójára. Meglepetésre a békésiek kezdték jobban a játékot az első félidőben, s 2:l-es vezetésre tettek szert. Az Építők a második félidő végén erősen feljavultak és még ilyen arányban is megérdemelten győztek. Góllövők: Scheffer, Galovicz 2—2, Farkas, illetve Balogh, Megyei. Jók: Scheffer, Mikó, illetve Balogh. OKANY—TELEKGERENDÁS 3:0 (0:0) Okány, 100 néző, vezette: Bodnár. A mérkőzést a hazai csapat meddő támadásai jellemezték. A vendégek is vezettek néhány támadást, azonban a tizenhatosnál sorra elakadtak, így a félidőben gól nélkül vonultak le a csapátok. A második félidőben is a helyi csapat irányította a játékot, egyre jobban beszorultak a vendégek. Egy váratlan lövéssel Méhes, a helyi veterán (41 éves) játékos megszerezte a vezetést. Ez megzavarta a vendégeket, mely abból is kitűnt, hogy á kapus a második gólt védte volna, de saját játékosa akadályozta meg a védésben. A vendégcsapat minden tagja dicséretet érdemel lelkes, sportszerű játékáért. A helyi csapatból tálán csak ‘GátföT émelhétő' ki." ä többi mérsékelt teljesítményt hyújtotti0 A- játékvezető kevés dolgát jól látta el, csupán anynyi megjegyzést el kell, hogy elfogadjon: mérkőzés előtt nem a legsportszerűbben „társalgóit” Kalocsai szakosztályvezetővel a nyilvánosság előtt. Góllövők: Méhes, Irázi, Minárcsik. GYULA VARI MEDOSZ SK— MEZOHEGYESI MEDOSZ II. 0:0 Gyulavári, 100 néző, vezette: Járási. Meglátszott a játékon, hogy a mérkőzés kimenetele a bajnokság szempontjából nincs kihatással. Mindkét csapat csapkodó, tervszerűtlen játékával nem tudta lázba hozni az egyébként is kevés számú nézőt. GÁDOROS—KASZAPER 5:0 (1:0) Gádoros, 200 néző. Gádoros: Pintér — Lipták, Pólyák Gy. Szabó — Lengyel, Kunos — Ra-Gyulai Fa- és Fémbútoripari Ktsz keres azonnali belépésre. lehetőleg gyakorlattal rendelkező faipari technikust Fizetés megállapodás szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezni lehet a Fa- és Fémbútoripari Ktsz központi irodáján, Gyula, Varsándi u. 7. Telefon: 1—55. 546 As ÉM. Békés megyei Állami Építőipari Vállalat segédmunkásokat, kubikosokat, ív- és lánghegesztési gyakorlattal rendelkező szerkezeti lakatosokat, kőműves- és ács-szakmunkásokat vesz fel Békés megye területén és Békéscsabán lévő munkáira. Munkaruhát, szállást és étkezést biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalat központi irodájában, Békéscsaba, Kazinczy u. 4. sz. Munkaügyi osztály. ____________________________50868 vasz, Pólyák J., Hajdú, Pisont, Krámli. Edző: Bogár János. Kellemes, labdarúgás számára kedvező időben kezdődött a mérkőzés. Már az első tíz perc hazai támadásokkal telt el. Azonban a hazai csapat kezdeti játéka mutatta, hogy nagy gólaránnyal végződik a mérkőzés. A hazai csapat támadásai gyengék, erőtlenek voltak, ami sorra elakadt. A vendégcsapat ezt egy-két veszélyes támadással viszonozta. A közönség elégedetlen volt az eredménnyel — jogosan —, mert a várt gól csak a 38. percben történt. Védőjátékosra rúgott labda a tizenegyes pont táján Hajdú elé pattant, aki megszerezte a hazai csapatnak a vezetést. Az eredménytelenség bizony elcsüggesztette a hazai csapat egy-két játékosát. A második félidő kezdete szinte megcáfolta a hangulatot és mindjárt a második percben Ravasz, Hajdú és Krámli akció végén 2:0 lett az eredmény Gádoros javára. Majd a 9. percben Ravasz beadását Hajdú értékesítette. Ekkor látszott, hogy a hazai csapat sokkal jobb játékra képes, mint amit az első félidőben nyújtott. A 12. percben Hajdú átadásából Pólyák János góljával már 4:0 volt az eredmény. Ezzel úgy látszott, hogy a csatárok megelégelték a gólokat és eredménytelen mezőnyjáték alakult ki'. Bár a hazai csapat játékban felülmúlta ellenfelét ekkor is, de a többségében egyéni akciók nem vezettek eredményre. A befejezés előtt néhány perccel Ravasz lövése került a hálóba, mellyel a végeredmény 5:0-ra alakult Gádoros javára. ^Jók;: Hajdú, „ Kunos, Pólyáik GyA és k íP£i£Odik félidei játéka alapján Ra,. vasz, illetve a középhátvéd, batezélso és a jobbhaif, NAGYSZÉNÁS—GERENDÁS 1:1 Nagyszénás, 300 néző, vezette: Hodrog-a. Gerendasi rohamokkal indult a mérkőzés és egy harminc méteres szabadrúgásból a gerendás! középhátvéd nagyszerű gódt lőtt. Később feljött a hazai csapat is és Gyuriik kiegyenlített. Ezután is a hazai csapat támadott többet, de a jól védekező gerendásnak — nagyszerű kapusukkal az élen — minden labdát hárítottak. Jók: Gyurik, Sztvorecz n, Burázs, illetve a vendégcsapat védelme. A játékvezető jói vezetett. DOBOZ—KÖRÖSTARCSA 5:3 (2:2) Körösfcarcsa, 150 néző. A vendégcsapat az első félidő 5. percében Sarkad! I. fejesgóljával megszerezte a vezetést. A Itazaiák nemsokára kiegyenlítettek, mivel a vendégcsapat nem találta fel magát a kisméretű pályán. A csatársor játékosai nem tudtak egy jólzüt futni — máris kint találták magukat. Az első félidő eredménye 2:2. A második félidőben a vendégcsapat nagy fölénnyel kezdett, és sorozatos támadásokkal, jó gólhelyzeteket kihasználva három eredményes gólt ért el. A játékvezető a játékot végig a kezében tartotta, de hibaként említhető meg, hogy mintegy két gólt nem ítélt meg a vendégcsapat részére, holott az jogos lett volna. A végeredmény 5:3 a vendégcsapat javára. Jók: Szatmári S., Sarkaöi I., Tripa S., Nagy F., illetve a hazai csapatban a center, kapus és a balhátvéd. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Bee. Közlekedés—Szeghalom 1:1, Bcs. Vörös Meteor—örménykút 6:0, Kondoros—Kunágota 4 :0. Gyoma—Vésztő mérkőzés elmaradt, a vendégcsapat meg nem jelenese miatt, Birkózás: Orosházi Spartakusz—Nagykőrösi Kinizsi 6:2 Kelet-Magyairország Kupa, vezette: Vass (Szeged). Orosházán rendezték a Kelet-Magyarország Kupa birkózó-csapatbajnokság első mérkőzését, melyre szép' számú közönség volt kíváncsi., A mérkőzésre az orosházi NB I-es csapat tartalékosán állt ki, két jó képességű versenyzője, Farkas és Fábián sérülése miatt. Ennek ellenére a mérkőzés az orosháziak biztos győzelmét hozta. A vendégcsapat versenyzőit többször kellett figyelmeztetni passzív A Székesfehérvári Közúti Üzemi Vállalat, Székesfehérvár, Engels Frigyes u. 5. azonnali belépésre felvesz kubikos-brigádokat útépítési munkára, változó munkahellyel. Bérezési forma: teljesítménybér, valamint gyakorlattal rendelkező kotrómestereket. Bérezés megegyezés szerint. Tanácsi igazolás szükséges. Szállásról gondoskodunk. 54228 birkózásért, és ez befolyásolta a verseny színvonalát. Részletes eredmények: Deák—Radics, pontozással győz Radies. Roríkó—Valkai, pontozással győz Ronkó, Oláh—Birki, győz kétvállal Büki, papp—Balia E., döntetlen, Gulyás—Horváth, pontozással győz Horváth, Varga—Szakács, pontozással győz Szakács, Harczi—Bugyenszki. Bugyenszki már az első két percben kétvállra fektette ellenfelét. Nehézsúlyban Tóth—Növényi, döntetlen. (Elöl a Nagykőrös birkózói.) Wartburg jó állapotban eladó. Kondoros, Deák Ferenc 3, vagy Szövetkezeti Ruházati Bolt. 51017 Békésen, Csabai út 29. számú ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni ugyanott. 2104 Német fordítást, gépírást vállalok. Baditz Pál, Miskolc, Tass 15. ' 2083 A kardoskúti Kossuth tsz szakképzett juhászt keres azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. 69573 Azonnal beköltözhető két szoba,- előszobás, melléképületes, kertes családi ház eladó. Orosháza IV., Bem u. 6. ______________________ 2096 402-es Moszkvics eladó. Mezőhegyes, Sztálin u. 28. 2097 Eladó Orosháza, Gyulai utca 7. számú ház, ugyanitt zongora, kombinált bútor, csempekályha, konyhakredenc darabonként is eladó. 69562 Orosháza, Hun utca 16. számú ház sürgősen eladó beköltözhetően. 69569 Orosházi járásban tanya eladó sürgősen, minden elfogadható árért. Érdeklődni: Békéscsaba, Reviczki u. 44. Magyar Antal. 51022 1 darab tranzisztoros hordozható rádió eladó. Megtekinthető Micsinai műszerésznél Orosháza, Deák Ferenc, utca 1. 00325 Jawa Pionír motorkerékpár eladó. Értekezni Baross utca 2 sz. 0915S8 Kecskebakkal fedeztetek. Hold utca 15. szám alatt. Orosháza, 091599 Száraz, tűzifának és szerszámnak való akácfa eladó. Orosháza, Belsőmonor 1. sz. 91600 Lebontásra eladó Répási tanya mellett 1258/a számú 15 méteres cseréptetős tanya. Értekezni Madách u. 2. 00325 A Gyulai Kertészet vizsgázott kazánfűtőt keres felvételre. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezés Gyulán, Sándorig egy 2. Munkaidő alatt. 64355 Jó karban lévő Skoda 1100-as eladó. Szarvas, Bocskai 15. Megtekinthető: 14-én, vasárnap. 6399 61 éves villanyszerelő házasság céljából hozzáillő hölgy ismeretségét keresi. Lakása van. „Fenyőfa” jeligére az Orosházi Hirdetőbe. 69575 Hideg-meleg dauert csináltasson özv. Vrankánénál, Orosháza, Ond utca 16. Piactér közelében. 93587 2 darab kisméretű, 6 rámás iker ablak eladó. Orosháza, Könd utca 60. szám. ’ 69591 Cementcserép kapható 60 fillérért. Orosháza, Posta utca 3. szám. 69592 Leveles kukoricaszár eladó, 280 kéve. Értekezni: Orosháza, Ond utca 11. 69594 Eladó jó állapotban lévő Jawa-Zetka 175-ös. Orosháza, Hóvirág utca 7. 69598 Egy vadonatúj fekete panofix bunda eladó. Érdeklődni: Orosháza, Szabó Dezső utca 25. alatt. 69588 Fehér vaságy sodronnyal, kisebb-nagyobb függöny tartó, nagyméretű, használt tűzhely eladó. Orosháza, Deák Ferenc utca 7. 69595 Eladó világos hálószobabútor. Orosháza, Bajcsy-Zsilinszky u. 57. 69593 Egy modern diófaháló szobabútor eladó. Ugyanott egy darab lemezjátszó lemezzel. Érdeklődni: Orosháza, Szabó Dezső U. 25. 69589 Eladó konyhabútor, szőnyeg, gyermekágy, lisztesláda, hálószobabútor. Orosháza, Bocskai u. 2. 69602 Kétaknás, fűrészporos kályha eladó. Orosháza, Könd utca 3CL. szám. 69586 175-ös kiskerekü Zetka motorkerékpár új állapotban eladó. Tótkomlós, Petőfi utca 4. 69583 Két darab használt ablak eladó. Orosháza, Mohács utca 15. 69582 Eladó kályhának való csémpe. Orosháza, Csendes utca 4. szám. 69578 Eladó 1 darab új kis vasajtó. Orosháza, Lehel utca 8. 69574 Eladó Orosházán, Tehénjárás 31.- számú ház, beköltözhetően. 69601 Eladó Orosháza, Petőfi utca 1. számú ház, részben elfoglalható. 69599 Orosháza, Bajcsy-Zsilinszky út 24. számú ház eladó. 69597 Hóvirág utcában 2013 négyszögöles Gazsi-kert eladó. Érdeklődni: Orosháza, Ond utca 1. szám, Gazsinénál. 695S6 Orosháza, Thék Endre 13. számú ház megosztva is eladó. 69590 Eladó Rákóczi-telepen, Lenin utca 71. számú ház 420 négyszögöles portával, beköltözhetően. 69584 Pusztaföldváron, a falu közelében özv. Szűcs Józsefné tanyája lebontásra eladó. Értekezni a helyszínen. 69581 Eladó Gyökeresi tanyák 25. számú, beköltözhető tanya. Értekezni ugyanott. 96579 Eladó egynegyed rész hátsó házrész; szoba, konyha, folyosó, kiskamra, szenes szín, egy disznóól. Orosháza, Csorvási út 36. szám. 69577 Azonnal beköltözhetően eladó Orosháza, Szent István út 48. sz. félház, kétszobás, előszobás, tágas lakás, mellékhelyiségekkel. Érdeklődni és megtekinteni csak 14-én és 18-án egésznap. Ugyanitt ugyanakkor eladó fonott garnitúra, virágállvány, 4 darab politúros karnis 170 cm, 230 cm, lezárható nagy ládák, sütőteknő, etemites konyhai mosdó, férfikerékpár 300,— forintért, nyugágyváz, nagy díványpámák. 69580 Pusztaföldváron, a falu közelében özv. Szűcs Józsefné tanyája lebontásra eladó. Értekezni a helyszínen. 29687 Bánkúfi Állami Gazdaság, Bánkút (Békés megye) dolgozókat keres kukoricatörésre 35 q-s termésig 230 Ft kh-ként és mázsánként 3 kg kukorica természetben. Térítés ellenében étkezés és lakás biztosítva van. 548