Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-23 / 248. szám

ÄHR. október 23.

5

Kedd

„Embernek lenni mindig, minden körülményben11

Arany János halálának 80. évfordulójára

Ai legsúlyosabb Bach-korszak idején, a szabadságharc vérbefojtása után két évvel, 1851-ben, 34 éves korában fogalmazta így meg Arany az emberi élet célját. Ma, amikor reá emlékezünk, a sok kínálkozó gondolat közül, amelyet költészete ajánl, nem találunk ennél alkalmasabbat. De hogy is lehetne, hiszen olyan eszményt tűzött ki életcélul ezzel, amelyhez magát nagyon nehezen tarthatja az ember, s amelyhez ugyanakkor ő élete végéig példamutatóan ragaszködott: ember maradt mindig, minden körülményben.

Ez a tény magyarázza azt, hogy halálakor Mikszáth a Pesti Hírlap hasábjain így fejezhette ki a nemzet fájdalmát: „A nemzet legnagyobb költője halva fekszik. Konduljanak meg a gyászharangok mindenfelé!... Építsétek fel ácsok a ravatalokat minden házban. Meid minden házban halott van. Erdő zúgása zokogó legyen, folyamok áradjanak könnyeinktől. Hulljatok le sebesen sárguló falevelek, legyetek puha vánkosai odalenn. Állj meg idő, kivel mégysz tovább? Csipkebokrok piros bogyóit taposd le. Legyen az ország szürke és fekete. Gyülekezzetek felhők mindenünnen, itt van a nagy gyász, ide boruljatok fölénk halotti pompának. Meghalt Arany.”

Lassú baktatású, fájdalmasan meg-megpihenő rövid mondataiban a nagy veszteség döbbenetét, a nemzet mély gyászát átérző ember érzésvilága kapott lírai hangütést. De nem is illett más ehhez a perchez, amelyben a halhatatlan költő testi halálának tényével, ez az „egy szó nyilallott a hazán keresztül”: Meghalt Arany.

| at és fél évtizedre terjedő életpályája alatt világrengető történelmi és társadalmi változásoknak volt fül- és szemtanúja. Sok mindent látott és tapasztalt 5, a mélyen érző, önmagát állandóan vizsgálgató „népi sarjadék”.

E sok buktatóval teli időszakban Arany mindig ember maradt. Életének nagy próbakövei: 1848, 1867 és a kapitalizálódás becsületesnek találták, mert iránytűül megőrizte magának a családi otthon közvetlen egyszerűségét és erkölcsi életének tisztaságát és Petőfi lobogó szellemének tüzet.

Ha nem is tudta mindenben követni a boszorkányos ügyességgel szinte önkéntelenül is művészi verseket teremtő Petőfit, ha ügyetlennek is érezte magát az érzelmek megéneklésében, mert kezdettől fogva magára erőszakolt önuralma gátolta a szenvedélyes érzelmek lírai hevű önvallomásában, ha „vézna, testi dologra ügyetlen”, „fájvirág” — maga haragjában inkább hallgatott, semmint beszélt, megtalálta mindig a leheli

tőségét, hogy a nemzet nagy sorsfordulóin példamutató helytállással igazolja becsületes emberi magatartását, igaz hazaszeretetét. Ilyenkor nem félt attól, hogy „exaltálja” magát, s a versírásra következő „kimerültség borzalma” fogja el. Ilyenkor mindig véleményt nyilvánított, példát mutatott.

%/agy nem dokumentálja-e igazán a népiesség ” plebejus-törekvését annak az időszaknak minden munkája, amelyben még „versenyben égtek húrjai” Petőfi lantjáéval, nem mutatott-e példát 48-ban, amikor A Nép Barátja hasábjain a forradalom fogalmát tisztázta vagy amikor a Habsburg-ház trónfosztását lelkesen köszöntötte? Nem igazolta-e ragaszkodását a forradalomhoz, s annak vívmányaihoz, amikor a Bach-korszakban a „kifáradt küzdelemnek hanyatló korszakán merengett”, s „egyhangon tördelte bágyadt énekét” a nagy barát: Petőfi elvesztésével, a szent ügy bukásáról, a nemesi vezetés vétkeiről, s ugyanakkor megtalálta az ellenállásra serkentés balladákban megnyilvánuló eszközét, s megtagadta a zsarnok király, Ferenc József köszöntését? Vagy nem mutatott-e példát akkor, amikor a kor törekvéseivel egyet nem értve „éneklőből énektanár”-rá degradálta magát, s a tokba-bújt ember szerepét vállalta magára, félve a legnagyobb költőnek kijáró királyi kitüntetések megbélyegzésétől? S végül nem mutatotte rá helyesen a néphez való ragaszkodás fontosságára a kapitalizmus elembertelenedő világában, amikor „minden Egész eltörött, minden csak részekben lobbant”, s a lélekölő részmunkák kilátástalanságában öngyilkossághoz vezettek az emberi utak? Vagy akkor, amikor a, „hazapuffogató” magyarkodókkal szemben magabiztosan jelentette ki:

„nem elég csak emlegetni tudni is keU jól szeretni, tudni bölcsen a hazát.”

LJiába akarták kisajátítani maguknak hosszú időn át az uralkodó társadalmi körök, Arany a mienk. Mi értjük meg igazán életcélját, mi becsüljük meg legjobban, mit jelent „Ember lenni mindig, minden körülményben”. Mi, kik hisszük, hogy minékünk adatott:

„Fényes, magasztos korban élni,

Büszkén emlékezni és remélni.”

A mienk ő, kik vele együtt valljuk:

„Félre, kishitűek, félre! Nem veszett el, Élni fog nyelvében, élni művészettel Még soká e nemzet.

Elek László

a TIT irodalmi szakosztályának elnöke

— Szóval Lange?

— Igen, tábornok elvtárs. Éppen ő és nem Homann, bár minden bizonnyal megfelelne ő is. De Georg Homann katonaszökevény is, kommunista is, s ő maga vállalkozott.

Likov fejbólintással jelezte: tudja mire gondol.

— Lange pedig tiszta — folytatta Aszker. — Olyan tiszta, mint a szűz hó. Még egyszer alaposan átnéztem a dolgait. Minden lehető módon ellenőriztem, megfelelnek-e a valóságnak azok, amelyeket elmondott. Kihallgattam Homannt is, meg azt a tizenöt másik németet is, akikkel együtt volt a harmadik zászlóaljban. Nincs eltérés a jellemzésekben. Tessék, itt vannak a vallomások. — Egy vaskos doszsziét nyújtott oda a tábornoknak. — Pedig nem is sejtik, hogy Lange itt van a kezünkben. Sőt, mi több, olyan hírek keringenek köztük, hogy Lange elesett. Úgyhogy teljesen nyíltan, minden veszélyeztetés nélkül beszélnek a volt bajtársról... És még egy. S azt hiszem, ez a legfontosabb. Herbert Lange egy nyilatkozatot juttatott él hozzánk, tábornok elvtárs. Azt kéri benne: használjuk fel őt bármilyen munkára, bármilyen viszonyok között, hogy — ha bármilyen csekély mértékben is —, de segíthessen valamit a németországi Hitler-rezsím szétzúzásában. Itt a nyilatkozata.

A tábornok néhány percig olvasta a levelet, aztán félretette, zsebkendőt vett elő, s megtörölte vele a szemüvegét.

— Milyen határozott a szövege — mondta aztán a levélről.

— Igen — bólintott rá Aszker. — És érdekes, nincs benne egy szó sem arról, hogy „fegyverrel a kezében” vagy valami hasonló módon akar hasznunkra válni. Csak bátorság, munka, nehéz munka bármilyen viszonyok között. — Aszker elmosolyodott, kezébe vette a levelet, s valamit keresett benne. — „Ha a szovjet hatóságok szükségesnek tartják, hogy elküldjenék a borzalmas Szibériába, ahol sötétség és rettenetes dermesztő fagy uralkodik, akkor oda is örömmel megyek. Ahová szükséges, csak ne üljek ölbe tett kézzel.”

— Sötétség és rettenetes dermesztő fagy — ismételte Likov, s közben önkéntelenül elmosolyodott ő is. — Lám csak, hogyan festették le neki Szibériát...

Aszker folytatta:

— Néhány nappal ezelőtt Csisztov ezredes munkatársainál megnéztem, milyen terveket dolgoztak ki az Ostburgba jutásomra. Nem valami nagy örömmel töltöttek el.

— Miért?

— Két variációt ajánlanak. Az egyik szerint Hamburg közelében donnának le, s onnan már. bizonyos idő múlva én magam.

— -Ezt máris elvethetjük.

— A második variáció pedig: várni, amíg meg nem teremtik a

szükséges feltételeket, hogy egyenesen Ostburgba dobhassanak le. Ez pedig jó néhány hónapba is beletelhet. Hosszú idő.

— Hosszú — bólintott Likov. — Ennyit nem tudunk várni. — Kis szünetet tartott, s utána hozátette magyarázólag: — Aggályaink nem alaptalanok. Adataink vannak, hogy a fasiszták különböző irattáraik iránt mind erőteljesebben érdeklődik egy külföldi hírszerző központ. Ugyanaz, amelyikről már beszéltem magának. Egyszóval, könynyan előfordulhat, hogy konkurrensünk álcád. Amely ráadásul roppant aktív és energikus. Érti, miről van szó?

— Igen.

Mind a ketten szótlanul ültek egy darabig.

— Tábornok elvtárs — szólalt meg bizonytalanul Aszker — a Karlslusteban működő csoport semmiben sem tudna segíteni nekem?

Likov a fejét rázta.

— Semmi szín alatt. Őket felejtse el — mondta, s azonnal hozzátette: — egyelőre felejtse el. Nincs kizárva, hogy együttesen kell majd dolgozniok. De ez még odébb lesz, nem egyhamar kerül rá sor. Ök olyan helyzetben vannak, hogy... Szóval egy új ember megjelenése, a legkisebb pontatlanság, s a lebukás elkerülhetetlen. A nácik kezére adnánk ezzel magát is, meg őket is.

(Folytatjuk)

Szeretlek élet

A film címe látszólag nem kapcsolódik közvetlenül a meséjéhez. Ezt a mondatot nem ejti ki egyetlen szereplő sem és mégis az élet szeretete árad ebből a filmből, ezt visszük magunkkal a nézőtérről. A mai Leningrádot, o mai lening rádiakat ismerjük meg. Magabiztosak vidámak, jól öltözöttek, szeretik a munkájukat, szeretik a szórakozást és szeretik az embereket. A film története Tyimofej, egy fiatal mérnök életének különösen érdekes napjait meséli el. Tyimofej egyszerű ember, nem hajt végre hőstetteket, de azonnal segít ott, ahol úgy érzi. hogy segítségre van szükség. (A békési Bástya mozi mutatja be október 22-től 23-ig.)

Évadnyitó összejövetelt tartott a Békés megyei írók köre

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Békés megyei szervezetének patronálásában működő megyei írók köre október 18-án, csütörtökön este, a TIT békéscsa. bai klubjában évadnyitó összejövetelt tartott. Ez alkalommal ellátogatott a körbe dr. Andrássy Lajos költő, a Tiszatáj felelős szerkesztője és dr. Kovács Sándor Iván, a lap kritikusa is.

Az összejövetelt dr. Krupa András, a TIT megyei titkára, a Tiszatáj szerkesztő bizottságának tagja nyitotta meg. A megjelent írók, költők, képzőművészek előtt beszámolt a kör előző évadi helyzetéről. Nem titkolta azt, hogy a még régebbi időszakhoz képest, meglehetősen lazán szervezett tevékenység folyt. A megjelentek helyeslése közepette azt ajánlotta, hogy tegyék rendszeresebbé az összejöveteleket, és azoknak tartalommal való megtöltésé érdekében legalább fél esztendőre szóló programot kell összeállítani. Nyomban javaslatok is hangzottak el. Eszerint, még mielőtt a szegediek megvitatnák a szegedi írócsoportban Szekerczés József: Járatlan út című, most megjelent regényét,

azt a csabai kör tagjai is megcselekednék. Irodalomesztétikái, szépprózai, költészeti, irodalompolitikai előadások, viták, továbbá élménybeszámolók, ankétok tartására meghívnának közismert irodalmi személyiségeket, mint például: Hegedűs Tibort, Garai Gábort, Németh Lászlót, Tímár Mátét, Andrássy Lajost, Hincz Gyula festőművészt, Szombati Lajos iparművészt és orientalistát és még másokat.

A továbbiakban eszmecsere kezdődött arról, hogy milyen módon lehetne a Békés megyei írók körének munkáját és általában megyénk irodalmi életét szervezettebbé, aktívabbá, céltudatosabbá tenni. Javasolták, hogy a Szegeden már hosszú idő óta bevált módszert itt is érdemes lenne meghonosítani. Azt, hogy az irodalom, a zene, a színjátszás és nem utolsósorban a képzőművészet képviselői fogjanak össze, rendezzenek közös klubesteket, ismerjék meg, hangolják jobban egybe törekvéseiket mind művészi feljődésük. mind pedig a megye kulturális életének hasznára.

H. R.

Kun hagyományok Dévavánván

Dr. Bereczky Imre néprajzkutató érdekes kun hagyományokat gyűjtött össze Dévaványán. Régi iratokból és az öregek emlékezéseiből kiderült, hogy az egykori sárréti falut kunok lakták a törökvilágban. A kutató gyakran találkozott kun eredetre való hivatkozással és jellegzetes szokásokkal. A lakodalmakban még ma is ismert a kun-zug, a kunkapitánynak — a lagzi afféle szellemi vezérének — „reprezentatív” helye a szoba egyik sarkában. Ott volt a lakodalmi kalács és a bor, amelyekkel a kunkapitány a násznépet kínálgatta, s onnan irányította és egyben szórakoztatta a vendégsereget.

Többen akadtak a faluban, akik nem felejtették még el a híres kungörcs kötését, amelyet a babonás szájhagyomány szerint még a boszorkányok sem tudnak megkötni. Több család ma is őrzi a Bocskay Istvántól kapott nemesi oklevelet, s ez megerősíti Győrffy Istvánnak a hajdúk eredetéről írt tanulmányát* amely szerint a kunok alkották a hajdúk magvát.

OKTOBER 23.

Békési Bástya: Szeretlek élet. Békéscsabai Brigád: Aki szelet vet. Békéscsabai Szabadság: Pillantás a bírói. Békéscsabai Terv: Aki átmegy a íalon. Gyomai Szabadság: Adua és társnői. Gyulai Petőfi: Mai lányok. Gyulai Erkel: Plrosbetűs hétköznapok. Mezőkovácsházi vörös Október: Elveszett paradicsom. Orosházi Béke: Hófehérke és a 7 törpe. Orosházi Partizán: Carmen Jones. Sarkad! Petőfi: Az elcserélt randevú. Szarvasi Táncsics: Az utolsó vacsora. Szeghalmi Ady: Az énekesnő hazatér..