Békés Megyei Népújság, 1962. október (17. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-18 / 244. szám
-1963. október 18. 2 Csütörtök BIZALOMMAL tünkből az ellentét, újak is jelent. | Búcsú Domsik András eivtárstél "j Mindenki, aki ismerte Domsik András elvtársat, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának munkatársát, hitetlenkedve és megdöbbenéssel fogadta halálának hírét. Néhány napja még itt élt közöttünk, dolgozott. A munkát nagyon régen, még gyermekkorában kezdte. Pedig szeretett volna akkor is tanulni, de kenyeret kellett keresni. Hosszú évekig dolgozott a békéscsabai postán, egyik szervezője, karnagya volt a Postás Zenekarnak. S mint kommunista, nemcsak a hivatali feladatokból, a társadalmi munkából is kivette részét. Társadalmi munkában látta el évekig a Postás Szakszervezet megyei bizottságának titkári tisztét. Két esztendeje függetlenítették, egy éve a Szakszervezetek Megyei Tanácsa mellett m űködő társadalombiztosítási bizottság elnöke lett. Közben a szakmaközi bizottságokat is szervezte, segítette. Aki csak ismerte, szerette. Az emberek bizalommal keresték fel gondjukkal, bajukkal, kértek tőle tanácsot. Mindenkihez szívélyes volt. Örök-vidám embernek ismerték, akinek mindig volt jó szava munkatársaihoz, s azokhoz, akikkel munka közben találkozott. A múlt héten csütörtökön egymás mellett ültünk egy értekezleten. S most nincs többé, elragadta a kegyetlen halál. Pedig nagyon szeretett élni, dolgozni és tanulni. Néhány hónap múlva kézbe vehette volna az átvirrasztott éjszakákkal megérdemelt közgazdász-technikusi oklevelet. Mert a tanulásról sohasem mondott le. A halál — hivatása, munkája közben, 43 éves korában ragadta el. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa saját halottjának tekinti. De saját halottjuknak tekintik mindazok, akik ismerték és szerették Domsik András elvtársat. P- P. London kontra Washington A fegyverek visszalőhetnek... IJontosan nem lehet lemérni, r mennyivel fejlődnének gyor. Babban a termelőszövetkezetek, ha a gazdák a régi társadalmi viszonyaiktól még megmaradt ellentéteiket egyszeriben átfordítanák a teljes bizalomra, az új alapokon nyugvó bizalomra, mely kizárólag a szövetkezet iránt tanúsított hű-De ha nem is lehet megmérni a bizalom teremtő erejét, következtetni előnyeire mindenesetre lehet. Éppen ezeknek az előnyöknek, felismerése vezeti azokat a szövetkezeteket, ahol nagy gondot fordítanak a gazdák közötti bizalom mielőbbi megteremtésére, ápolására. Igyekeznek megszüntet, ni a régi osztályrétegződésekbol fakadó ellentéteket, hogy ezáltal olyan energiákat szabadítsanak fel, mélyek az együttműködésben bőven gyümölcsöznek. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy — miután a gazdasági életben sikerült elsöpörni azokat a korlátokat, melyeket a magántulajdon és a kisárutermélés emelt a múltban a parasztság különböző rétegei közé —, most azon munkálkodunk, hogy az emberek tudatában, érzéseiben is leomoljanak ezek a gátak. A VITI. pártkongresszus irány" elvei ezzel a kérdéssel foglalkozva a következőket állapítják meg: „A termelőszövetkezeti mozgalom győzelme után a szövetkezeti tagok megítélésének fő mércéje a közösség javára végzett munka. A termelőszövetkezeti tagságnak a korábbi rétegeződés szerint való megosztása csak kárt okoz, mert táplálja a volt szegényparasztok, középparasztok és kulákok, a „régi” és „új” tagok közötti bizalmatlanság maradványait, akadályozza a szövetkezeti parasztság egységbe kovácsolódását.” E sorok igazát az életben nap mint nap tapasztaljuk és arra is bizonyságot kapunk, hogy nem kevés türelmet és erőfeszítést igényel ez a harc. Nehéz az egykori cselédnek, de a másik oldalnak sem könnyebb. Még ma is gyakran hallani az ellenkezést. „Nem leszek én egyelvű azzal, akinél béres voltam'’ — mondja az egyik; „Az a volt agrárproletár nem tud megbocsátani, ahhoz egy új nemzedék kell...” — mondja a másik. S nehogy elfogyjon az éle-Zsebtolvajok „Közös Piaca" A Scotland Yard hivatalos folyóirata örömmel állapítja meg legutolsó számában, hogy a zsebtolvajok jelenlegi generációja nem nagyon ért a „mesterségéhez”. A szakértők véleménye szerint aj fiatal tolvajok között csupán néhány „tehetség” akad, aki munkájába „új színt, új ötletet tud1 belevinni”. de a többségnek igen korlátozottak az adottságai, hiányos a technikai képzettsége. Szerencsére, folytatja nem kis szarkazmussal a brit rendőrség közlöhye, az Európai Közös Piac a tolvajok módszerének tökéletesítését is magával fogja hozni. „Az egyre szorosabbá váló kapcsolatok Európa országai és a brit szigetek között az alvilág kapcsolatát is szorosabbra fűzik. Feltehető, hogy a zsebtolvajok tehetségtelensége ha többet nem is, de a középszerű színvonalat el fogja érni.” Az angal rendőrség komoly szervezet, de azt nem várta volna senki sem, hogy ilyen gondosan foglalkozzon aa Európai Közös Piac várható kihatásáról a betörök és gengszterek világában. Még akkor sem. ha figyelembe vesszük, hogy a tanulmány megállapítja, nem a tolvajok vannak a rendőrség miatt, hanem fordítva. íSz. U) keznek! Nemreg egyik termelőszövetkezetben valaki kifogásolta a gyűlésen, hogy nem tesznek különbséget a régi és az új tagok között. Olyan gazdát tettek mezőőrnek, aki nemrég lépett a szövetkezetbe és középparaszt vol t... A régi keletű és új ellentétek, s ezek alapján keletkezett bizalmatlanság akadályt gördít a fejlődés elé, nehezíti azoknak az irányelveknek a megvalósulását, melyek a parasztság egyesült alkotóerejének teljes kibontakoztatását tűzik ki célul. Pedig nagy szükség van minden alkotóerő feltárására. A parasztság legsajátosabb érdeke, hogy a még létező ellenszenvező érzéseket mielőbb fel. váltsa a bizalom érzése. Ez természetesen nem megy végbe máról holnapra. A józan ész, a logika megütközik az érzelemmel. A vérben -benne van a régi érzés, szokás. A büszkeség és a sértett önérzet még tüzel, de a fejekben, s a szívben már ott van a közös munka alapján egyre erősödő bizalom is. Kérdés, megelégedjünk-e csak annyival, hogy időt hagyunk az időnek vagy tehetünk ennél többet is. Okos dolog-e „tartani a frontot”, ahogy egyik gazda megjegyezte, az új nemzedékre bízni a dolgot vagy már a mai nemzedék, beleértve az idősebbeket is, sikeresen kibontakoztathatják a szoros együttműködési készséget? Az bizonyos, a makacs, régi keletű sértődöttség, a bizalmatlanság egymás iránt nem hoz a parasztság konyhájára semmit, csak visz onnan. A magántulajdon átka veri még ezzel is azokat, akiket amúgy is megkínzott már a „farkastörvény”, amikor kizsákmányolókra és kizsákmányoütakra, szegények-Szanaa (MTI) Az AP jelentése szerint Szala! jemeni miniszterelnök kedden a főváros környékén katonai berendezéseket szemlélt meg, majd útjáról visszatérve rövid rádiónyilatkozatot tett. Kijelentette, hogy Jement újabb agresszió fenyegeti, de a három hete megszületett köztársaság elég erős, hogy bármilyen agresszort visszaverjen. Észak- és Kelet-Jemenben a köztársasági csapatok megtörték a monarchisták minden ellenállását — mondotta. A Reuter arról tájékoztat, hogy Mohamed Nouman közigazgatásügyi miniszter Anglia felelősségéről nyilatkozott. Rámutatott, hogy Anglia Jemen első számú ellensége, veszélyesebb Szaud királynál és a trónkövetelő Hasszán hercegnél. A gyarmatosítók erőfeszítései azonban kudarcra vannak kárhoztatva, nem kényszeríthetnek Jemenre senkit. Anglia jobban tenné, ha a saját ügyeivel törődnék és hagyná, • hogy a jemeni nép építse hazáját — mondotta. Adeni megfigyelők szerint jemeni részről ez volt a legközvetlenebb és legélesebb angolellenes bírálat. Washington Az AP washingtoni jelentése azt mutatja, hogy az Egyesült Államok még most is vonakodik, vár Jemen elismerésével. Lincoln White, a külügyminisztérium szóvivője sajtóértekezleten közölte, hogy „még nem szereztek kellő áttekintést a helyzetről” és ezért nem tudnak dönteni. A jemeni kormány nem hivatalo| sau már több ízben is jelezte, szíré és gazdagokra darabolta a társadalmat. Akik belátták, hogy az eltűnt társadalomhoz való ragaszkodás embertelenség és szégyen, akik belátták, hogy ez a mai társadalom, a szocializmus nyújt em_ berj életet és szabadságot, akik belátják ezt és őszintén a szocializmus mellé állnak, tekintet nélkül előző viszonyaikra, bizalmat érdemelnek, mint ahogyan bizalmat és megbecsülést érdemelnek azok a tömegek is, melyek vállalták az új társadalom kialakításá- Iban az előőrs szerepét. A megértés és a bizalomkere** sés útján gyorsabban lehet haladni, s a legyorsabban és a legbiztonságosabban a közös mun. ka alapján születik meg ez a bizalom. Azokban a termelőszövetkezetekben. ahol jól gazdálkodnak, ott már most alig találni régi rétegeződésből eredő bizalmatlanságot. Tele padlással a fejük felett nyíltabb szívvel barátkoznak, forrnak össze a gazdák csoportjai. Ahol viszont gyenge, nem egységes a vezetés, bizonytalan a termelés, ott bűnbakot keresnek és leginkább találnak is, a volt középparasztok a volt agrárproletároknál, amazok meg emezeknél. A „régiek” az „újaknál” és viszont Történetesen az egyik községben bizonyos volt nagygazdákat okoltak a sikertelenségekért, s csak akkor derült ki, hogy nemcsak hogy kulákok nem voltak a megnevezettek, de éppen a legdolgosabb gazdákról van szó, amikor az is kiderült, hogy éppen azok bizalmatlankodtak, akik a legkevesebbet dolgoztak a közösségben. Nem ilyen utakon, hanem a közös és hasznos erőfeszítések alapján születik a bizalom, erősödik a szocialista parasztság egysége, hívesen látná, ha az Egyesült Államok diplomáciaiig elismerné. Jemen szeretné elérni, hogy az Néhány nappal ezelőtt Roswell Gilpatrick amerikai hadügyminiszter-helyettes befejezte bonni tárgyalásait és hazautazott Washingtonba. Útjának eredményeivel határozottan elégedett volt a miniszterhelyettes. Táskájában olyan szerződést vitt. amely 1,2 milliárd dollár értékben amerikai fegyver-megrendeléseket tartalmazott a Bundeswehr, a nyugatnémet hadsereg részére. Az amerikai „nagy-sajtó” egyértelműen „sikernek” nevezte Gilpatrick útját. amerikaiak ne támogassák Szaud-' Arábiát és a trónkövetelő Hasszán herceget. ni lapok kígyót-békát kiáltottak Gilpatriokra ée az Egyesült Államokra. az az angol harag, amelyet eddig Is csak a legnagyobb diplomáciai ügyeskedés tudott valahogy a felszín alatt tartani — most vülkánszerűen magasra tört. Jellegzetesen kapitalista viszályról van szó: fegyvereladások körüli konkurrencia-harcról. „Ideje lenne végre — kiált most-már leplezetlen dühvei a brit gazdasági körök egyik szócsöve, a Sunday Telegraph — hogy minőségüknek megfelelően kezeljék az angol fegyvereket és szembeszálljanak a NATO-ra és Bonnra nehezedő amerikai nyomással.” A Time című tekintélyes amerikai hetilap pedig kaján „tájékozatlansággal” így ír: „Úgy tűnik, mintha nézeteltérések merültek volna fel a NATO és a Bundeswehr fegyverellátásának forrásai körül” ... A brit bosszankodás akkor kezdődött, amikor Bonn a sokkal korszerűbb angol ajánlatok ellenére nagy tételt rendelt az újjászervezett Luftwaffe (a hitleri légierő neve. A szerk.) számára, a már abban az időben elavultnak tekintett F—84- es amerikai harci gépekből. Aztán sorozatosan jöttek az- eddig nagynehezen eltitkolt, de most napvilágra került összetűzések. Bgy esztendővel később London lelkesen és az üzlet biztos reményében ajánlotta fel Bonnak a Lancashireben előállított ' vadonatúj tan-kmodelljét. — de a nyugatnémet kormány megköszönte a szíves figyelmet — aztán amerikai M,— 48- as tankokat rendelt... 1959-ben következett be az együk legnagyobb összecsapás. Anglia Lightning típusú léglökéses vadászgépei állottak szemben az Egyesült Államok Lockheed F—104 G típusú gépeivel. A rendelést — 780 millió dollár értékben!!! — az amerikaiak kapták meg. Amikor két hónappal ezelőtt Amerika Sergeant típusú rakétái ismét ..kiütéssel” győztek az angol Blue Water felett a bonni szorítóban, Angliában megtört a hallgatás jege. Stephen Hastings konzervatív képviselő felállt a parlamentben és elmondta: a nyugatnémet döntés miatt Anglia „százmillió fontot dobott ki az ablakon”. Ahányszor valamilyen fegyverfajtában megelőzzük az amerikaiakat — tette hozzá Hastings — megjelennek Washington emberei, és fenyegetésekkel . meggyőzik Bonnt vagy a NATO-ilietékeseket, várják meg az ő gyártmányuk elkészülését.” Gilpatrick elégedett. Anglia dühös — Bonn pedig kedélyesen dörzsölheti a kezét. Hiszen pontosan az történik, ami a két világháború között: a két legnagyobb nyugati hatalom verseng a revansvágyó Bundeswehr felfegyverzéséért. Harmatit Endre ségre és a közösségben végzett munHára támaszkodik. data. Boda Zoltán Ugyanakkor a legnagyobb londo-Szalal és Nouman nyilatkozata Újabb agresszió fenyegeti Jement Szanaa: A királyi palota, szétrombolása előtt. A felvétel a forrad lom első óráiban készült. (MTI Külföldi Képszolgálat)