Békés Megyei Népújság, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-04 / 206. szám
1982. szeptember 4. 5 Kedd SP O RTSPORTSPORT Gólssegénység as NB III ötödik forduló jában Nehezen szerzett két pontot a Bcs. Építők BÉKÉSCSABAI ÉPÍTŐK— CSONGRÄD 1:0 (1:0) Építők: Krátki — Gulyás, Frankó, Szikora — Farkas, Rieger — Miklya, Sípos, Gyebnár, Török, Pataj. Csongrádi Pusztai — Borda, , Vilkor Bánfi — Szanda, Oláh — Magony, Gát, Vérségi, Kálmán, Popesik. A védekezésre berendezkedő vendégek ellen csak nehezen győzött az Építők. A hazai csapat kezdte a játékot, de már a mérkőzés elején meglátszott, hogy az új összetételű csatársor rossz taktikával játszik. Állandóan támadnak, de a kapu előtt a tömörülő védelmet nem tudják áttörni. A sorozatos támadások végén, a 39. percben tizenegyesből érték el a vezető, s egyben a mérkőzés egyetlen gólját. A büntetőt Szikora értékesítette. Szünet után cserélt a hazai csatársor: Gyebnár jobbszélső, Miklya középcsatár lett, de a játékon ez sem változtatott. Körülményeskedtek, nem rúgtak kapura, vagy az irányzékkal volt baj. Túlkombinálták minden helyzetüket. Békéscsaba, 2500 néző, v.: Závodszky. Bravúros hajrá... SZEGEDI ÉPÍTŐK—MEZŐHEGYES 2:2 (1:0) Mezőhegyes, 1500 néző, v.: Szentesi. Építők: Tolnai — Veréb, Molnár, Emesei — Makai, László — Vörös, Tóth, Berzsenyi, Somogyi, Kalmár. Edző: Tököly György. Mezőhegyes: Balogh — Pálhiday, Zomborácz, Fekete — Csigér, Vígh, — Rizsányi, Borsos, Molnár, Madácsi, Keresztes. Edző: K. Szabó János. A vendégek kezdték a játékot, és már a negyedik percben megszerezték a vezetést, Somogyi révén. A kapott gól megzavarta a hazaiakat, és nem tudtak formás, veszélyes támadást vezetni. Közepes színvonalú, többnyire mezőnyjátékkal telt el a félidő, melyben a hazaiak lendületesebben, a vendégek szebb adogatással és veszélyesebben támadtak. A második félidőben folytatódott a szegediek némi mezőnyfölénye. Szép es hasznos adogatásokkal közelítették meg a hazaiak kapuját, ahol Balogh sokszor csak szerencsével tudott menteni. A hazai csatárok csak az ellenfél 16-osáig jutottak el, de ott a lövésekkel adósak maradtak. A 62. percben a szegediek újabb gólt értek el. A jobboldalon vezettek támadást, és a mérkőzés egész ideje alatt jól játszó Vörös beadásnak szánt labdája a kapu előtt felpattant, és Balogh feje felett a hálóba hullott. (Nagy kapushiba.). Mindenki biztos hazai vereséget könyvelt már el, amikor Zomborácz helyet cserélt Madácsival, és ez a csere lendületet adott a csatársornak. A 85. percben mintegy 20 méterre szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, és Zomborácz remekül eltalált lövéssel a jobb sarokba lőtt. Továbbra is a hazaiak maradtak támadásban, és a 88. percben egy kapu előtti kavarodásból Molnár kiegyenlített. Az eredmény megváltoztatására már nem volt idő. A döntetlen igazságosabb lett volna KECSKEMÉT— Kecskemét, 1800 néző," vezette: Bokor. Kecskemét: Vitkovics — SUhajda, Fekete, Szikszay — Szabó, Vass — Farkas, Lengyel, Kosza, Dorogil Várdai. Edző: Kosa Károly. Gyula: Vidó — Gyepes, Pásztor, Petrovszky — Lindenberger, Himer I. — Gyetvai, Himer H., Boruzs, Rajki, Jenéi. Edző: Vasvári Péter. Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés, de a gyulai védelem mindig idő-GYULA 1:0 (0:0) ben hárított. Mindkét csapat nagyon sok hibával játszott. A hazaiak támadásai sűrűbbek, s olykor veszélyesebbek is voltak, mint a vendégeké. A gyulai csatársor határozatlannak bizonyult a kapu előtt. Túlkombinálták a helyzeteket, ami módott nyújtott a védelem közbelépésére. Meddő, gyenge színvonalú játékkal telt el a félidő. Fordulás után sem sokat változott a játék képe. Mindkét csapat csak a két Rádió- és televízió-műsor Az NB III állása 1. Békéscsaba 5 3 2 - 18: 7 8 2. Szolnok 5 3 11 7: 3 7 3. Cegléd 5 3 11 8: 5 7 4. T. Vasas 5 3 - 2 9: 7 6 5. Martfű 5 3-2 11:10 6 6. Mezőhegyes 5 2 2 1 9: 9 6 7. J. Lehel 5 2 1 2 6: 4 5 8. Gyula 5 2 1 2 7: 5 5 9. H. MEDOSZ 5 2 1 2 8:11 5 10 Makő 5 13 1 7:10 5 11. Szeged 5-41 5: 5 4 12. KTE 5 2 - 3 3: 5 4 13. Orosháza 5 2 - 3 7:12 4 14. Csongrád 5 1 1 S tS:7 3 15. J. Vasas 5 - 3 2 2: 5 3 16. Szarvas 5 1-4 2: 9 2 16-os között játszott lendületesen. A mérkőzés befejezése előtt mintegy 20 perccel élvezetesebb lett a játék, s a hazaiak megszerezték szerencsés és győztes góljukat. A gyulaiaknak még lett volna alkalmuk kiegyenlíteni, sőt meg is nyerhették volna a mérkőzést. Két esetben Himer II már csak a kapussal állt szemben, de elhamarkodottan a kapusba lőtt, vagy az bravúrosan mentett. Balszerencsés vereség HÖDMEZÖVÄSÄRHELY— SZARVAS 1:0 (0:0) Szarvas, 1500 néző, v.: Magyari. Hódmezővásárhely: Marton — Sepsey, Holubán, Bacsa — Szelezsán, Gera — Boros, Zsótér, Nagynémedi, Rozik, Such. Edző: Király Jenő. Szarvas: Kondacs — Gáspár. Ficzere I, Rohomy — Patkós, Ficzere II — Czigléczki, Kerekes II, Szító, Szalontai, Burázs. Edző: Bencsik Mihály. A mérkőzés megkezdése utána helyi csapat valósággal a kapujára szögezte a vendégeiket. Több nagy helyzet maradt kihasználatlanul. A vendégeik csak szórványosain és előnytelenül támadtak. Inkább védekezésre rendezkedtek be. A 42. percben Burázs három méterről az üresen hagyott kapuba sem tudta berúgni a labdát. Fordulás után szintén fölényben játszottak a hazaiak, de nem tudták Márton hálóját bevenni. A 80. percben a játékvezető Patkóst kiállította, mert megjegyzést tett. Ügy nézett ki, hogy a mérkőzés döntetlenül végződik, amikor a 87. percben Boros góljával a vendégcsapat megszerezte a győzelmet. A csatársor ezúttal sem remekelt OROSHÁZI KINIZSIJÁSZBERÉNYI LEHEL 2:1 (0:1) SZERDA, 1962. SZEPTEMBER 5. KOSSUTH RADIO: 8.10 Népi zene. 8.50 Hazánk tájai versben és prózában. 9.35 Operarészletek. 10.10 Úttörő-híradó. Apróhirdetések A 44. sz. Építőipari Vállalat Budapestre felvesz kubikosokat és segédmunkásokat. Tanács-igazolás és munkaruha •zükséges. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15. 50512 Magányos özvegy, dolgozó nő szoba, konyhás lakást keres. „Nyugodt otthon” jeligére az Orosházi Hirdetőbe. 29828 Eladó Gádoroson, Május 1. utca 4. számú ház. Érdeklődni: Szentes, Felszabadulás út 16. 09700 200 kg-os mázsa súlyokkal, 1500 literes cefréskád, 5 db különböző méretű, fonott üveg eladó. Kamut, Petőfi u. 20. 1950 60 kg-os süldő eladó. Békéscsaba V., Mátyás király 95. 1952 A Vizesfási Állami Gazdaság 4 fő univerzális gépszerelőt, 1 fő esztergályost felvesz. Órabér 7—8 Ft-ig. Jelentkezés: Vizesfási ÁG, Vizesfás. 487 Moszkvics 407-es 35 000-et futott, igényesnek eladó. Gyula, Eötvös u. 10. Hétköznap 5 óra után, Kovács. 1946 10.30 Fúvószene. 11.00 Napirenden. 11.05 Dalok Goethe-versekre. 11.25 A Szabó család. 12.15 Tánczene. 13.00 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15 Operettrészletek. 14.00 Somlyó Zoltán születésének 80. évfordulójára. 14.20 Kamarazene. 15.10 A test élete. Elbeszélés. 15.30 Könnyűzene. 16.05 Az Al-Dunától a Keleti-tengerig. 16.15 Zenekari muzsika. 17.15 Népi zene. 17.50 Az elnök. Rádiójáték. II. rész. 18.50 BotLgár zenei hét. 19.05 Falusi Klub. 19.25 Hangverseny Jeroma Kern műveiből. 20.35 Benjamino Gigli lemezeiből. 20.45 Tánczene. 22.25 Operettrészletek. 22.50 Lermontov versei. 23.00 Zenekari muzsika.. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20 Népi zene. 14.40 Orosz nyelvlecke VI. osztályosoknak. 15.00 Smetana-művek. 16.05 Könnyűzene. 17.14 Százhalombatta. Riport. 17.29 Chopin: f-moll zongoraverseny. 18.10 Tánczene. 19.05 Tavaszi ének. Részletek. 19.25 Élet a tenger mélyén. 19.50 Mozart: F-dur szonáta. 20.10 Zerkovitz —Martiny: Fantázia régi melódiákra. 20.40 Orvosi tanácsok. 20.45 Sporthíradó. 21.10 Tolnai lakodalmas-dalok. 21.20 Othello. Shakespeare drámája, Verdi operája. A TV MŰSORA: 18.45 TV-Magazin. 19.30 Vidám percek. 19.45 TV-világhíradó. 20.00 Szórakozó Budapest. 21.05 Gömböc. (TV-játék). 22.10 A TV-világhíradó ismétlése. Orosháza. 800 néző, v.: Kasza. Orosházi Kinizsi: Kiss I — Dudás, Békési, Fiam — Berta, Kollár — Sárközi, Kiss II, Bódi, Túri, Csömör. Edző: Csonka Béla. Jászberényi Lehel: Sándor — Páncsios, Fortuna. Novák — Fehér, Peeha — Sántha, Nagy Hl, Nagy I, Lugosi, Fülöp. Edző: Kutik Sándor. Az első negyedóra a vendégeké, erőteljesebb játékukkal támadtak. A 15. percben Nagy III 17 méterről büntetőt rúgott és a labda a sorfalon keresztül Kiss kezét is érintve, a sarokba hullt. Ezután a Kinizsi vezetett több támadást, 4—5 sarokrúgás jelezte fölényét, a vendégek védelme azonban sikerrel hárított. A 41. percben a játékvezető Kollárt a Kinizsből és Nagy m-at a Jászberényből verekedésért kiállította. Fordulás után beszorult a Jászberény és már a 48. percben a Bódi elől menteni akaró Fortuna a 16-oson belül tisztán álló Kiss II-höz gurított, aki a kapuból kifutott Sándor háta mögött üres kapuba helyezte az egyenlítő gólt. A vendégek visszaestek és a Kinizsi egymás után vezette támadásait. A 67. percben Sárközi badról a kaputól 20 méterre álló Túrinak adta a labdát, aki előbb emberbe lőtt, majd a visszapattanó labdát laposan a sarokba helyezte. Ezután is több gólhelyzet maradt ki a jászberényi kapu előtt, vagy a jó formában védő Sándor hárította. Folytatódott a győzelmi sorozat Magyarország—Lengyelország 2:0 (2:0) A tizenhatodik magyar—lengyel nemzetek közötti labdarúgómérkőzés ismét magyar győzelemmel végződött. A Szentmihályi Mátrai. Mészöly, Sárosi — Solymosi, Sípos — Rákosi, Göröcs, Machos, Tichy, Fenyvesi összeállítású válogatott Tichy és Göröcs góljával 2:0 arányú győzelmet aratott a lengyel válogatott ellen. A győzelem ellenére sem volt kielégítő a magyar csapat játéka. A csatárok nem játszották a szokott formájukat, a támadások nem voltak elég gyorsak. A védelemben Mátrai élete egyik legjobb játékát nyújtotta ezen a találkozón. A csatársorban pedig Tichy volt a legjobb. iiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMuiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiimiiiiuiiiiiiuiiHiiiitiiiiHiiimuHiiiiH' Sikerült... Medovarszky két méter fölött. Már csak három csapat veretlen a megyei I. osztályban BCS. MÁV—BCS. VTSK 2:1 (1:0) Békéscsaba, 1500 néző, v.: Paulik. A szombaton lejátszott bajnoki mérkőzés végig színvonalas, iramos játékot hozott. A helyi rangadón. a VTSK kezdett jobban, többét támadott, ennek ellenére a 12. percben a MÁV szerezte meg a vezetést. A VTSK védelme hibázott és Seregi gólt lőtt. Fordulás után továbbra is támadásban maradt a VTSK és egy szögletrúgás alkalmával Blahut kiegyenlített. Rövid mezőnyjáték után a jól játszó Tari a kifutó Csepregi mellett megszerezte a győzelmet jelentő gólt. A VTSK harcolt a kiegyenlítésért, de nem sikerült. Jók: Unyatyinszki, Reinholcz, Seregi, Tari, illetve Kiss, Dobó, Bakó. MEZÖKOVACSHÁZA— SARKADI KINIZSI 0:0 Mezőkovácsháza, 300 néző, v.: Varga K. Mindkét félidőben a hazaiak támadtak, de a kapu előtt már határozatlanoknak bizonyultak. Több biztos gólhelyzetet hagytak ki. A máskor egyébként jól játszó csatársor ezúttal nem nyújtotta azt a játékot, amit megszoktak tőle. A Kinizsi viszont Varga kapussal az élen minden támadást ártalmatlanná tett. Az utolsó percekben a Kinizsi is támadott, de az eredmény már nem változott. A hazaiak fölényére jellemző, hogy 15 szögletet rúgtak kettő ellenében. Jók: Bálványos, Csepregi, illetve a Kinizsi közvetlen védelme. SARKABI MSE— VÉGEGYHAZA 1:1 (1:1) Sarkad, 600 néző, v.: Tóth. Sarkad már az első percekben megnyerhette volna a mérkőzést, de a csatárok lövései sorra elkerülték az ellenfél kapuját. Ennek ellenére a 2. percben megszerezték a vezetést a hazaiak. Kovács II jól eltalált lövése nyomán a labda a hálóba jutott. Ezután a vendégek is próbálkoztak, s a 39. percben egy szabadrúgás alkalmával Priskin révén egyenlítettek. A második félidőben színvonalatlan, csapkodó játék alakult ki. A csatárok mindkét részről túlkombinálták a helyzeteket és adósak maradtak a lövésekkel. Sarkad közelebb állt a győzelemhez. Jók: Boros, Kovács H, illetve Loss, Priskin, Engelhardt. MEDGYESEGYHÁZA— BCS. HONVÉD 5:0 (3:0) Medgyesegyháza, 300 néző, v.: Járási. Sorozatos hazai támadások után, jbl 20. percben Holecz átadásából Hammer gólt lőtt. Továbbra is a hazaiak támadtak és a 30. percben Varga II Kolimárnak adott, aki a hálóba továbbított. Nem sokkal később Purzsa. Kolimár a labda útja és az utóbbi most sem hibázott. Váltakozó játék után a 62. percben Kolimár 4:0-ra növelte a gólokat. A 70. percben Varga II állította be a végeredményt. Jók: Plástyik, Pete, Purzsa, illetve Kuci, Papp, Gábor. További eredmények: Tótkomlós— Békésszentandrás 4:1. Csorvás—Békés 1:2. Battonya—Mezőhegyes! Kinizsi 1:5. Elek—Oh. Honvéd 2:1. A bajnokság állása 1. Sarkad! Kinizsi 5 4 1 - 10: 3 a 2. Tótkomlós 5 4 1 - 13: 5 9 3. Végegyháza 5 3 2 - 7: 4 8 4. Békés 5 3 1 1 12; 7 7 5. Elek 5 3 1 1 10: 8 7 6. Bcs. MÁV 5 3 11 9: 8 7 7. Mezőkovácsh. 5 2 2 1 6: 4 6 8. Bcs. VTSK 5 2 2 1 7: 6 6 9. Mezőhegyesi K. 5 2 - 3 14: 8 4 10. Medgyesegyh. 5 1 2 2 8: 6 4 11. Sarkadi MSE 5 1 2 2 8:10 . 4 12. Bcs. Honvéd 5 2 - 3 9:14 ^4 13. O. Honvéd 5 - 2 3 6:10'2 14. Csorvás 5 1-4 7:12 2 15. Békésszentandrás 5-14 5:18 1 16. Battonya 5 - - 5 3:11 • — VASÁRNAPI számunkban téves információ miatt Such I. helyett Such M. nevét közöltük. műsora Szeptember 4-én este 8 órakor Sárkadon Bartos—Barótl: MINDENT A MAMÁÉRT :ss..-»* Országos Mezőgazdasági Kiállítás ______________________________________________________________ ____ ' * '