Békés Megyei Népújság, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-27 / 226. szám
BB3. szeptember 21. 4 Csütörtök Szelíd vallatás Déva vány án az olvasásról Vajon ki mondhat olyat, hogy nem jár könyvtárba, csak ha ellenőriz? Hogyan és honnan vesz az ilyen bátorságot ahhoz, hogy könyvtárat vizsgálgasson? — Én nem járok könyvtárba, legfeljebb néha, ellenőrizni Pedig akad. Én például a minap i találkoztam vele Dévaványán, a ' községi tanácson, Hőgye Magdolna személyében. Ö nyilatkozott így. Ez a kedves, művelt magatartású tanácsi dolgozó, ott községgazdálkodási főelőadó. Hivatalos oldalról nagyon is köze van a déváványai könyvtárhoz. A fejlődésnek számokkal érzékeltetett, szép példáját tárja elém, mikor arról beszél — igen lelkesen —, hogy a múltban évenként 5000 forintot utalt át a tanács Tészéről, községfejlesztési alapból a közművelődési könyvtárnak, a könyvállomány gyarapítására Melegebb lesz a hangja, mikor azt közli, hogy most, az idén már 18 ezer forintot, a jövő évben már 20 ezret fognak. 1965—65-ben pedig 25—25 ezer Bt megy a községtől a könyvtárnak, olvasnivalókra! — És, és... akkor maga miért csak ellenőrzi a könyvtárat, miért nem olvasója is? — kérdem magától értetődően. — Mert házi könyvtáram van — feleli ugyancsak magától értetődően. — Az utóbbi időben több mint 3000 Bt áru könyvvel gyárapítottam állományomat. be nem iratkozottak ilyen okból maradnának távol könyvtárainktól! Kuncog is Hőgye Magdi, bogy így „átejthetett”, de kuncognak dolgozótársai is: Kiss Erzsébet meg Anonymusné. (Hogy miért vagyok .kénytelen őt így említeni, majd kiderül.) — Én sem járok könyvtárba — „büszkélkedik” Erzsiké. — Mert magának is házi könyvtára van — válaszolom mindentudóan. — Tévedni tetszik. Azért nem járok, mert tanulok. A közgazdasági technikum levelező hallgatója vagyok és sok a kötelező olvasmányom, hát ezért. Kiderül azonban, hogy Erzsók nem mond igazat. A tanulás és a kötelező mellett azért még olvas ő mást is. Érdekes „hobby”-ja van: verskedvelő. Radnóti Miklós költeményeit nagyon szereti. Harmadik dolgozótársuk, . egy csupa mosoly arcú elvtársnő közbeszól, hogy ő is nagyon szelőt olvasni. Kilencéves kislányával, Marikával közösen járnak a könyvtárba. — Marika borzasztó könyvmoly, hogy mi lesz ebből, nem tudom — mondja aggódással, melyben azonban több a büszkeség. Bizonyára arra gondol, hogy a sok olvasás miatt lánykájának nem jut ideje más kulturális szórakozásra. Megnyugtatom, hogy senki sem olvasta még betegre magát, Marikának sem árt meg a betű. Mikor arra kérem, hogy ismételné el a nevét, mert bemutatkozáskor nem értettem jól, élénken tiltakozik: — Jaj, nehogy kiírjon az újságba. — Miért? Társai válaszolnak: — Mindig ilyen szerény, azért. Valahogy mégis csak ide kell írni, ha már ennyit beszélgettünk. Legyen hát Anonymusné. Remélem, nem neheztel meg érte. Jóleső érzéssel távozom. Kellemes tudni azt, hogy a tanácsnál, közvetlenebbül azon a helyen, ahol a község könyvtárának anyagi támogatását intézik, nem bürokraták intézik, nem bürokraták ülnek. hanem olyanok, akik ilyen szépen, kedvesen vallanak könyvről és olvasásról. Huszár Rezső * *'**" - —- —r n rr rrrm n nfim irinr m irif Halál a Cukor-szigeten A Cukor-szigetet hiába keressük a térképen. Ez a trőpikus sziget, ahol a film története játszódik, a hatalmas cukornád-ültetvényekkel, a Gilberti-cég érdekeltségével, a fehérek luxusszállodáival együtt csak a képzelet teremtménye. A szereplők kitalált személyek. — Vagy talán mégsem?... A választ megtudjuk, ha megnézzük a békéscsabai Brigád-mozi legújabb filmjét, melyet szeptember 23-töl 30-ig játszanak. így persze nyomban érthető az egész. De jó is lenne, ha a még A rágyújtás A mozdulat. oly megszokott, oly öreges; az á hirtelen megállás az utcán, zsebbenyúlás, a cigaretta szájba tevése, a tűzszerszám előkotrása és a rágyújtás — anynyira mindennapos és mégis van benne valami ügyetlen, valami visszatetsző, mint mikor a tejszagú csecsemő ujjacskáival a töltött káposztában kotorászik. Nem neki való. Aki hirtelen megáll és rágyújt, még kamasznak sem mondható. A hosszú nadrág sem képes eltussolni gyerkőcségét. Az ember szinte látja, tapintja, amint a méreg, a nikotin a füsttel belopakodik a tüdejébe, a hörgők birodalmába és megágyazza a sokféle nyavalya kényelmes ágyát. A füstölő fiú azonban erről mit sem hallott vagy 'ha igen, nyilván eleresztette a füle mellett. Másként látja ő az egészet! Hosszú nadrágos, tehát dohányoznia kell, így nagyobb a tekintélye — úgy véli — társai és nem utolsósorban a lányok előtt. Taláin ipari tanuló és a segédek kínálták először, bizonyára tréfából; tetszett nekik, ahogy köhög a csípős füsttől. Ő meg úgy gondolta, azért is megmutatja, hogy képes szenvedni is, hogy legalább megközelítően egyenrangúnak lássák, maguk közé fogadják legalább ebben és idővel... az ivásban is. Ma már persze nem ez a jellemző a szakmunkás és a tanuló kapcsolatára. Nem füstölésben és ivászatban i kelnek versenyre egymással, sokkal inkább szakmai területen és kulturális dolgokban. De még találkozik az ember ilyen szerencsétlen kis önbetegítőkkel, akik azt hiszik, hogy imponálnak a nagyoknak, mert még senki sem mondta nekik, hogy mennyire szánandók, mennyire nevetségesek cigarettával a szájukban. No, persze mi is nevetségesek vagyunk, ha meghagyjuk őket tévhitükben. — hűi — Szerencse játék—Gengszterek —Rendőrség írta: Max Scheer. fordította: Szentirmai László Az alvilág erősebb, mint a törvény. A törvényeket az alvilág szabja meg Az egész országra kiterjedő szerencsejáték-hálózatban New York városa külön helyet foglal el. Szinte külön „játszó államnak” tekinthető. A főpolgármesteri hivatal titkársága maga elismerte, hogy a j,Gambler-Racket” a világ legerősebb rendőrségének orra előtt évente 5 milliárd dollárt forgalmaz. Mindenki előtt ismeretes, hogy a „Játékkaszinó Rt.” főhadiszállása New York legelőkelőbb hoteljében van és így gyakorlatilag lehetetlen a távolsági és városi telefonbeszélgetéseket a rendőrségnek lehallgatni. Természetesen a szálloda szintén az alvilág valamelyik vezetőjének vagy gengjének tulajdona. Magában New York városában számtalan bizonyíték van a Massachusetts állambeli vizsgálóbizottság megállapításának alátámasztására: „A szervezett bűnözés annyira | elhatalmasodott a íársadalom|ban, hogy ma a törvénytelenség jj uralkodik.” Ennek ellenére vagy éppen i ezért minden a régiben marad. Ha S valakit „törvénysértési baleset jér, százan lépnek a helyébe. Lé- Inyegében semmi sem változik. Ha jaz egész országra kiterjedő vizs|gál óbizottságot hoznak létre, ha- Jmarosan tehetetlen lesz. Az rt. Richmontban havonta 3500—5000 dollárt fizet a rendőrségnek. Buffaloban a rendőrség egyik vezetője maga nyitott titkos fogadó-irodát. Doverben (Ohio állam) a főpolgármester a paszszív megvesztegetés vádjával állt a bíróság előtt, mert havonta rendszeresen 1500 dollárt kapott a „Szerencsejáték Rt-től”. Ithacában a játékbarlang éjjelente 30 000 dolláros forgalmat bonyolít le. Közvetlenül a színház mellett fék. szik, amely a rendőrfőnök tulajdona, és „aki jó pénzért semmit sem vesz észre”. Newportban (Kentucky állam) a detektívfelügyelő letartóztatott egy fényképészt, aki lefényképezte rulettezés közben. A filmet és a gépet megsemmisítették. Harlemben (New York állam) minden fogadó-iroda vezetője havi 2500 dollárt fizet a rendőrség alkalmazottjainak, felügyelőtől az őrmesterig. Ezzel szemben New York Cityben 48 játékkaszinótulajdonost a rendőrség „milliós tételek” kockáztatása miatt 5—500 dollár pénzbüntetésre ítélt New York egyik külvárosában egy gyilkosság gyanúja miatt letartóztatott bookmaker az egyik bár vendégeinek fejenként 20 dollárt fizetett, hogy a városi ügyész választásánál az ő barátjára szavazzanak. Chicago Közbiztonságának felülvizsgálásra kiküldött bizottság jelentette a szenátusnak, hogy az egyik játékkaszinóban 63, a másikban 59, a harmadikban 52 esetben tartott a rendőrség razziát, s annak ellenére, hogy számtalan szabálytalanságot és kihágást tapasztaltak, egyetlenegy esetben sem indítottak bírósági eljárást a tulajdonosok ellen. Nem nehéz kitalálni, hogy a „Szerencsejáték Rt.” busás összeggel lépett közbe minden esetben. Jellemző, hogy a szerencsejátékkaszinók tulajdonosai milyen szoros összeköttetésben állnak a .klasszikus” bűnözéssel. Carlos Mracétlo, ismert játékbarlang-tulajdonos több mint egy tucatnyi esetben állt a bíróság előtt különböző súlyos bűntettek miatt. Egyetlenegy esetben sem ismerte el bűnösségét, csupán, amikor azzal vádolták, hogy New Orleansban részt vett az un. „Marihuana láncban”, azaz, amikor több mint 20 kiló kábítószert találtak nála. Egyébként az eljárás végkövetkez. ménye az volt, hogy felmentették az ellene emelt vád alól. Persze nincs mindenkinek ilyen nagy befolyása, mint ennek a játékbarlang-tulajdonosnak, de valamennyien arra törekszenek hogy a rendőrséget megvesztegessék. Ha befolyásuk nem is ér a kormánykörökig, mindegyiknek van protektora, jól megfizetett védőügyvédje, aki ügyét a parlament, a szenátus vagy éppen a helyi rendőrfőnökség előtt támogatja. *Megvesztegetéssel minden elérhető A legkonzervatívabb becslés szerint is ezek a háttérből irányitó geng-vezérek évente legalább 4,5— 5 milliárd dollárt költenek vesztegetésre. Az USA-ban azt mondják, hogy legjövedelmezőbb iparág a korrupció. Louisiana állam egyik képviselője, Peter Hand, aki azelőtt szintén fogadással foglalkozott, a következő nyilatkozatot tette a televízió tudósítójának: „Minden attól függ, hogy mennyire lényeges az a törvény, amelyet szeretnének keresztülhajszolni. Az árfolyam 500 dollárnál kezdődik.” Kérdés: „Mr. Hand, Ön azt mondta, hogy a képviselők 98 százaléka „apanázst” kap a játékbarlangok vezetőitől. Ezek szerint az az ön véleménye, hogy nincs egyetlen tisztességes képviselőnk sem?’„Szerintem nincs. Nyolc évig dolgoztam a parlamentben.” „Lehetséges-e illegális játékkaszinók létrehozása a hatóságok tudta nélkül?” „Abszolút lehetetlen” „De ha a rendőrség hallgatólagos beleegyezését nem topták meg, meddig működhetnek?’, „Legfeljebb 20 percig.” Minden játékbarlang-tulajdonos filozófiája egyformán hangzik: „mindenkinek megvan a saját ára”. Mindenkinek? > Csalóknak és gyilkosoknak, rendőröknek és bíróknak, képviselőknek és szenátoroknak, mindezek elhatározásukat attól teszik függővé: mennyit keresnek az üzleten. Senki sem meri azt állítani, hogy ezek az állapotok az emberi együttélés számára ideálisak. Kétségtelenül mindez egy halódó társadalom dekadens szimptómája, amely mindent megkísérel, hogy utolsó perceit „kellemesen töltse” el. Közel-Keleten és Ázsiában szállóigévé vált: „Az amerikaiak azt hiszik, hogy mindent meg lehet vásárolni, még a barátságot is. EZ nagy tévedés!” (Vége)
