Békés Megyei Népújság, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-26 / 225. szám

Wíí. szeptember 36. 5 Szerda SPORT SPORT SPORT Labdarúgó megyei I. osztály A forduló legizgalmasabb mérkőzése * M«zöbe|;esi Kinizsi— Bes. VTSK 1:6 (1:6) Mezőhegyes, 3(0 néző, vezette: Tóth. A Kinizsi kezdett jobban, s az első tíz percben Gyócsi két alkalommal is a gólvonalról mentett. A mérkőzést el­döntő gól a 20. percben esett. Varga lövésszeTŰ beadását Sülé 8 méterről élesen a jobb alsó sarokba fejelte. Szünet után változatos lett a játék. Egy negyedóra után a VTSK is táma­dott, ennek elenére majdnem a ha­zaiak értek el újabb gólt, de Varga két alkalommal is hibázott. Jók: Csete I, Kiss, Sülé, illetve Csep­­regi. Gyócsi, Kiss. Első győzelem, bizfató játék Békésszentandrás— Medgyesegyháza. 3:1 (0:0) Békésszentandrás, 500 néző, vezette: Boldizsár. Mindkét csapat nagy lelkesedéssel játszott. Az első félidőben több gól­helyzet adódott a csatárok előtt, de azokat nem tudták kihasználni. Szünet után rákapcsolt mindkét csa­pat. A vezetést a hazaiaknak sikerült megszerezni. Két perc múlva a ven­dégek egyenlítettek. Kezdés után a hazai csapat ismételten vezetéshez jutott. A félidő befejezése előtt né­hány perccel egy újabb békésszent­­andrási gól eldöntötte a mérkőzés sor­sát. Sporthír A szeptember 27-ére, csütörtökre tervezett Budapesti Vasas NB. I-es labdarúgó-csapaténak békéscsabai szereplése a Vasas KK. elődöntő mérkőzésére való tekintettel elma­rad. A mérkőzést későbbi időpont­ba« rendezik meg. Góllövők: Fekete (2), Varga II. Bagi, illetve Tótkomlós—Elek 3:1 (1:0) Elek, 550 néző, vezette: Sztanik. Ügy indult a játék, hogy a helyi csa­pat nyeri meg a mérkőzést. Később kiegyenlítődött a játék. A 40; percben Matejsz pompásan , ugrott ki és lövése nagy erővel vágódott a„kapu jobb sar­kába. Szünet után a 3. percben egy ártat­lannak látszó támadás után N^gy a kapu előteréből kifejelte a labdát Klem elé, aki kapásból a hálóba vágta (1:1). Az egyenlítés után a vendégek támad­tak és a 20. percben Dorotovics tíz mé­terről megszerzi a vezetést. Nem sok­kal később egy szögletrúgás után, az elalvó védők mellett, Matej sz közelről a hálóba fejelte a labdát. Jó játékkal győzőit Békés a kosárlabda NB II-ben Békési FMSZ Vörös Meteor — Egri Dózsa 42:37 (19:12) Békés, 100 néző, vezette: Pász­tói—Gábor. Békés: Molnárné — Mucsiné — A Bcs. MÁV férfi kézilabda-csapata nagy meglepetésre legyőzte a bajnokjelölt martfűieket A kézilabda-bajnokság őszi fordulójából már csak négy forduló van hátra. A megyei bajnokságban a férfiak csoportjában már eldőlt a bajnoki cím és a kiesés sorsa. A nőknél azonban még nagyban áll a harc. Ennek ellenére a szurkolók és a kézilabda-sport barátai inkább a Bcs. MÁV NB ll­es férficsapatának a kiesés ellen vívott hatalmas küzdelmét figyelik. A csa­pat az őszi szezon első mérkőzésein nagyszerű játékkal rukkolt ki, azon­ban edzőjük tragikus halála után szinte rá sem lehetett ismerni a gárdára. A Miskolc elleni döntő mérkőzést 8 gólos vezetés után vesztették el hazai pályán és a legutóbbi vereségük is ’azt a látszatot keltette, nem fog sikerülni az NB Il-ben való bentmaradás. A vasárnapi mérkőzés után azonban ismét reménykedünk. Bellas, Kulic.h, Nagyné .Csere: Ár. deleán. Varga, R. Nagy, Szűcs. Ed­ző: Molnár Miklós. Eger: Hanus — Fekete. Mille, Majoros, Oláh. Cse­re: Kréti — Rapcsák, Kazal — Vincze. Edző: Galambos János. Hazai támadások után az első percekben 10:0-ra vezetett a Me­teor. Később kiegyenlítetté vált a játék és végig szoros küzdelem után a jobban hajrázó helyiek Ku­­lich jó dobásaival biztosították az első győzelmet. Kosárdobók: Kulich (11), Mucsi­­né—Nagyné (10—10), Molnárné (9), Bellus (2). illetve {dilié (21), Ha­nus—Majoros (6—6), Fekete (4). EREDMÉNYEK: NB II. Bcs. MÁV— Martfűi MSE 11:10 (5:5) Békéscsaba, vezette: Leányvári. A csabai fiúk a múlt heti gyenge já­ték után nagy akarattal, fegyelmezett, ötletes játékkal rukkoltak ki. Az első félidő elején, majd közvetlenül fordu­lás után 4—5 gólos előnyre tettek szert és a hajrára feljavuló, már biz­tos bajnoknak tekinthető cipőgyáriak­kal szemben meg tudták tartani veze­tésüket. Jók: Eperjesi, Durai, Németh, illetve Horváth, Varga, Kesjár. Megyei I. osztály Nők: Bcs. Ruhagyár— Mezőberényi Textil 6:2 (2:1) Mezöberény, vezette: Varga J. Gd.: Gubényi 3, Csiaki 2, Jenei, illet­ve Cziglédszky 2. Bcs. Sportiskola— Bcs. Kötöttárugyár 10:1 (6:0) VTSK-pálya, vezette: Németh. Gd.: Bordás 5, Virág 4, Lévai, Siet­ve Várai. Bcs. MÁV— O. Gimnázium 3:2 (0:0) Orosháza, vezette: Varga A. Gd.: Szántó 2, Konkus, illetve Dobsa, Francziszki. Endrődi Spartakusz— Gyomai Gimnázium 6:4 (3:1) Endrőd, vezette: Medovarszki. Gd.: Uhrin 3, Tímár 2, Rá ez, illetve Kereki 4. Békési Spartakusz— Csorvás 7:5 (5:2) Csorvás, vezette: Bordás. Gd.: Kiss 3, Szálkái, Mihalilc, Tuska, Kertész, illetve Havrán 2, ' Lakatos, Farkas, Csabai. A Bcs. Pamutszövő—Szarvas mérkőzésen a szarvasi csapat nem jelent meg. Férfiak: Szarvas— Bcs. Pamutszövő 18:14 (5:6) Békéscsaba, vezette: Szilvássi. Gd.: Veszter G. 7, Nyári 6, Klenk 3, V^eszter V. 2, illetve Molnár X 4, Molnár B, Bécsi, Burján 3—3, Ilovszki. Honvéd Dimitrov— Mezöberény 23:13 (9:5) Mezöberény, vezette: Varga J. Gd.: Stolcz 7, Krankovics, Bárány 4—4, Szűcs, Kellner 3—3, Varga 2, illet­ve: Zülbeár 5, Kondé 4, Bánfalvi 2, tJrbancsek, Hegedűs. Szeghalmi Petőfi— Bcs. Sportiskola 27:15 (9:9) Szeghalom, vezette: Márton. Gd.: Bress 9, Görbedi 8, Similko 5, Esztergály 4, Ágoston, illetve Rozsos 5, Tóth B. 5, Dina 2, Lányi, Molcsán, Hrobár. Gyomai Gimnázium— Bcs. MÁV 19:16 (6:9) Békéscsaba, vezette: Hrabovszki. Gd.: Koós 10, Czegle 8, Szelei, illet­ve: Novotnyi 5, Gyulai, Kopanyicza 4—4, Dukát 2, Szikora. Bcs. Vörös Meteor — Békés 18:15 (12:5) Békéscsaba, vezette: Kiszely. Gd.: Leszkó 7, Szarvas 5, Balogh 3, Tobak, Várai, Richweisz, illetve Hajdú 5, Janka 4, Kocsor, öreg 2—2, Elek, Gecse. Megyei I. osztály állása NŐK 1. Bcs. Sportiskola 18 16 - 2 154:66 32 2. Bcs. Pamutszövö 17 14 - 3 99:44 28 3. Bős. Ruhagyár 16 10 1 7 87:74 21 4. Gyomai Gimrn. 1« 9 3 6116:113 2a 5. Békés 18 9 2 7 88:86 20 6. Bős. Kötött. 16 8 4 6 61:74 20 7. Bcs. MÁV 18 7 3 8 73:72 17 8. Emdrőd 18 7 3 8 90:89 17 9. Mezöberéaiy T7 5 3 9 75:116 13 10. O. Gimnáziumi 17 6 1 10 86:101 11 11. Csorvás 17 5 1 11 99:92 9 12. Szarvas 18 1 1 16 56:140 3 FÉRFIAK 1. Bcs. Dimitrov 18 17 - 1 342:262 34 2. Szarvas 19 15 1 2 334:193 30 3. Szeghalom 18 11 1 6 284:206 23 4. O. Kinizsi 18 11 1 6 256:254 23 5. Bcs. Sportisk. 18 9 4 5 303:79 22 6. Bcs. Pamut. 17 9 1 7 226:283 19 7. Bcs. MÁV n. 17 8 - 9 264:275 16 8. Bcs. V. Meteor 18 6 1 11 282:302 13 9. Gyomai Gimn. 17 6 1 10 231:328 13 10. Mezőberény 17 4 2 11 297:332 10 11. Gy. Sportisk. 18 2 - 16 110:159 4 12. Békés 18 1 2 15 169:373 4 Járási városi kézilabda-bajnokság állása 1962. szepiember 16 után Orosházán Női csoport: 1. Ruhagyár 14 13 - 1 126:16 26 2. Gerendás 14 10 1 3 86:45 21 3. Technikum 12 10 - 2 102:32 20 4. Kiscsákó 14 7 1 6 43:34 15 5. Nagyszénás 13 5 1 7 38:74 11 6. Tótkomlós 12 5 - 7 57:58 10 7. Pusztaföldvár 12 2 1 9 7:109 5 8. Csorvás H. 12 3 1 8 49:80 7 9. Szentetornya 5 1 2 2 24:26 5 10. Faipar 4 2 1 1 11:12 5 Férficsoport: 1. Gimnázium 11 10 - 1 213:102 20 2. Technikum 10 9 - f 146:90 18 3. Tótkomlós 10 6 - 4 154:132 12 4. Csorvás 11 3 - 8 110:201 6 5. Szentetornya 10 3 - 7 94:191 6 6. O. Honvéd 10 2 - 8 66:106 4 7. Kinizsi H. 8 3 - 5 66:101 6 Haditornát rendeznek Békéscsabán a fegyveres erők napja alkalmából A fegyveres erők napja alkalmával Békéscsabán haditornát rendez az MSZMP Békés megyei bizottsága. A verseny szeptember 30-án, vasárnap délelőtt kezdődik a 4x100-as fegyveres váltóval, A váltó a Dózsa György úton, a Szabadság téren és a Szt. István téren fut keresztül a célba, a ta­­nácsháza elé. Ezután a 4x400-as fegyveres váltót indítják, amely a Tanácsköz­társaság útján fut végig. A célba érés után futnak be az 5 kilométeres jár­őrvei seny részvevői, akik a Békési úti villany teleptől a körgáton a lőtérig, majd onnan a Tessedik, a Gálik és a Tulipán utcát érintve a Tanácsköztár­saság útján végig futva érnék a tanács háza elé. A járőrnek az útvonalon cél­lövészetet kell végrehajtani, állva, szabadkézből pisztollyal, majd gránátdo­bást hajtanak végre négyméteres átmérőjű körben, 30 méter távolságból. A haditorna győztese vándorsarlegefc kap- E tornát minden évben megrende­zik, an*eiy szerv egymás után három esetben lesz első, az véglegesen el­nyeri a vándorserleget. OOOOOOOOOOOOOOOOOOGOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO STOP! Érdemes elolvasni! ÁTUTAZÓK! KIRÁNDULÓK! TURISTÁK! Hideg, meleg zónaételekkel és italokkal várja vendégeit a Szarvas és Vidéke Körzeti Földmüvesszövetkézet ARANYKALÁSZ FALATOZÓJA a Szarvas és Kondoros közti nemzetközi országúton. Nyitva reggel 5 órától este 10-ig. Presszókávé, kakaó és cukrászsütemények. Látogassa meg és fogyasszon Aranykalász Falatozónkban! 536 oooooooooouooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo Rádió- és televízió-műsor CSÜTÖRTÖK, 1982. SZEPTEMBER 27. KOSSUTH RADIO: 8.10 Operarész­letek. 9.05 Édes. anyanyelvűnk. 9.10 A Lotru legendája. 9.45 A Vendel utcai Kodály-kórus Bartók Béla kórusmű­veiből énekel. 10.10 Rádió-szabadegye­tem. 10.35 Színes népi muzsika. 11.10 A kesergő szerelem. 11.15 Zenekari mu­zsika. 12.15 Tanczene. 13.00 A nagyvá­rosi élet. II. 13.10 F.gy falu — egy nóta. 13.50 Hogyan tanult meg az ember a tűzzel bánni? 14.10 Kamarazene. 15-10 Magvetés. 15.35 Ruttkai Éva és Ráday Imre énekel, Fred Hartley zongorázik. 16.05 Lányok, asszonyok. 16.20 Dubarry. 17.10 Moszkvai tudósítónk jegyzete. 17.20 Dietrich Fischer-Dieskau énekel. 17.40 Ifjú Figyelő. 18.00 Hanglemezpa­rádé. 19.10 Esti krónika. 19.35*Budapesti Zenei Hetek 1962. 22.15 Tánczene. 23.15 A csodatükör. 23.30 Báthori Zsigmond. 24.00 Hírek. 0.10 Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20 Könnyű fúvós­átiratok. 14.35 „Messziről jött közénk”. 15.00 Verbunkosok, magyar nóták, csár­dások. 15.35 A külföldi sajtó hasábjai­ról. 15.45 Őszi kórusmuzsika. 16.05 Két szerenád vonószenekarra. 16.55 Tánc­­zene. 17.20 A Magyar Tanácsköztársa­ság emléke költészetünkben. 17.40 A népdal ünnepe Bulgáriában. 18.10 Heti hangversenykalauz. 19.05 Könnyűzene. 19.35 Neokolonializmus és fajelmélet. 19.50 Lord Whizzfey és társai. 21.05 Élő­szóval — muzsikával. 23.00 Hírek. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 17.30 Csak a mesében . . . 19.00 A jövő hét műsora. 19.05 A Magyar Hirdető műsora. 19.15 TV-Hiradó. 19.30 Budapesti Zenei He­tek. 1962. 20.25 Telesport. 20.50 Urak és emberek. 22.00 Az utcán. 22.10 TV-Hir- 1 adó. Hírek. 1963-as évre családi lakóházának építését, tatarozását, átalakítását és szerelését rövid határidőre, építtető által biztosított anyagból, OTP-kölcsönből vagy a kivitelező ktsz által biztosított anyagból kulcsátadásig vállalják az alant felsorolt kisipari szövetkezetek: Battonyai Építőipari Ktsz. Telefon: 204. Békési Építőipari Ktsz. Telefon: 52. Gyomai Építőipari Ktsz. Telefon: 112. Mezőkovácsházi Építőipari Ktsz. Telefon: 88. Szarvasi Építőipari Ktsz. Telefon: 155. Építési tervrajzkészítésért és árajánlatért forduljanak bizalommal az itt felsorolt szövetkeze­tekhez. Az építkezések vállalását a beérkezések sorrendjében biztosítjuk megrendelőinknek. A kisipari szövetkezetek a lakosság minden igényét olcsón, pontosan és szakszerűen elégítik ki. 506

Next

/
Oldalképek
Tartalom