Békés Megyei Népújság, 1962. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-22 / 222. szám

Történelmi áramlatok Mint már hírül adtuk: megnyílt az ENSZ 17. ülésszaka. Már az első nap a nyugatiak manőverezésével kezdődött. Az első napi vitán be akarták csempészni az ügyrend megállapításához az alapszabályok szerint oda meg nem hívott Por­tugáliát. S mivel a napirenden szereplő 91 kérdés közül nem is egy a portugál gyarmatok gyalá­zatos elnyomása elleni tiltakozás, kínosan érinti a legkatolikusabb diktátor, Salazar országát, hát Portugália odafurakodott az ügy­rendi vitára. De a szovjet, afro­ázsiai, s más el nem kötelezett or­szágok küldötteinek tiltakozására végül is el kellett onnan kullognia. Ez csak epizód, de mutatja, hogy a gyarmati sorból szabadult né­pek, összefogva a szocialista orszá­gokkal, sok rosszat megakadályoz­hatnak, sok jót elérhetnek ezen a közgyűlésen. Az ENSZ napirendjének legfon­tosabb kérdése a leszerelés lesz, továbbá egy — a Szovjetunió ja­vasolta — világgazdasági és ke­reskedelmi értekezlet összehívása, s nemcsak a portugál, hanem ál­talában a gyarmati vagy frissen függe-tíenné vált országok problé­mái. Bár a mélyben ható áramla­tok, a tényleges történelmi ténye­zők lassan dolgoznak, de óriási erőket mozgatnak meg, s ezek éréztetik majd hatásukat az ENSZ. közgyűlésén is. A cinkosság, erő­szak, vesztegetés és félrevezetés csavaraivai összefogott imperialis­ta szavazógépezet még működni fog, hol eredményesebben, hol ku­darcot aratva. Az imperialista ki­kiáltók megpróbálnak majd nagy ricsajt csapni látszat-problémák vagy hamis vádak körül, mint amilyen, a „magyar kérdés” napi­rendi pontja is, aminthogy meg­próbálják majd agyonhallgatni, el­ködösíteni, elgáncsolni a megol­dásra érett nagy kérdéseket, mint az atomkísérletek betiltása, a le­szerelés vagy a Kínai Népköztár­saság felvétele. Különösen nagy harcra készülnek a gazdasági vi­­lagértekezlet összehívásénak ter­ve aßen, amely megzavarná a Kö­zös Piac terjeszkedését, a gazda­sági blokkok, a kereskedelmi hi­degháború politikáját. De bármi­­ijsem lesz is a szavazások eredmé­nye, ezenközben az államok cso­portosulása, az egyes kérdésekben való állásfoglalásuk az eredmény­ieted legalábbis egyenrangú tanul­ságul szolgál. Tanulságul arra, hogy hogyan, milyen irányban kell tovább küzdeni a szocializ­mus, a haladás és a béke erőinek. Mindamellett a nemzetközi poli­­öka tajtékos vizei nagyobb vihar­ra vallanak, mint amekkora szél fis valójában, s azt is jő észben tartanunk, hogy nem a tajtékzó babok, hanem a mélyben sodró, nagy, erős történelmi áramlatok­­térítik helyes irányba az emberi­ség hajóját. Különbséget kell ten­ni a hirtelen széltől felvert tajték és a nemzetközi osztályharc „mélytengeri áramlatainak’’ fel­színre törő jelzései, hullámai kö-Megkezdődött az őszi forgalom — Megyei közlekedési és szállítási tanácskozás Békéscsabán — Tegnap hivatalosan is bekö­szöntött az ősz. Az őszi forgalom kezdete azonban a vasútnál jóval megelőzte ezt a dátumot. A hó­nap eleje óta naponta növekedett a szállításra váró áru és mezőgaz­dasági termény mennyisége. Az Őszi forgalommal kapcsola­tos feladatok megbeszélésére a megyei pártbizottság és a megyei tanács közös rendezésében teg­nap, pénteken tartották meg Bé­késcsabán a megyei pártbizottság székházában a megyei közlekedé­si és szállítási tanácskozást. Gyu­lavári Pál elvtárs, a megyei párt­­bizottság ipari és közlekedési osz­tálya vezetőjének megnyitó sza­vai után Takács János elvtárs, a megyei tanács épitési és közleke­dési osztályának vezetője tájékoz­tatójában vázolta a vasút és a 8. AKÖV dolgozóira az őszi for­galom idejében háruló feladato­kat. Mint mondotta, rendkívül fontos a vasútnál a kocsifordulók gyorsítása és gazdaságos kihasz­nálása. Ehhez azonban elenged­hetetlen követelmény az egyenle­tes rakodás megszervezése. Eb­ben még igen sok a tennivaló, hi­szen a tapasztalatok szerint a hét első napjaiban adják fél a szál­líttató felek az áru zömét, ez pedig torlódást okoz. A hét végén pedig, mivel ilyenikor kevésbé veszik igénybe, gyakran kihasználatlanul adnak a kocsik. Takács elvtárs bejelentette, hogy a szállítási fel­adatok összehangolására a jövő év januárjában megalakítják a megyei szállítási tanácsot. A tanácskozás vitájában vala­mennyi felszólaló örömmel üdvö­zölte és helyesléssel fogadta a szállítási tanács létesítésének hí­rét. Hasznos javaslatok, több ké­rés is elhangzott a megbeszélésen. Nagy Károly elvtárs, a megyei képviselőcsoport elnöke elmondta, hogy a termelőszövetkezetekben leginkább ősszel kerül sor a szál­lítások zömére. Az esős időjárás azonban nagyon megnehezíti a termények fuvarozását. Ezen csak úgy lehetne segíteni, ha mind több bekötőutat építenének. Kérte, hogy ebben segítsen a megyei tanács. Molnár Gábor elvtárs, a békéscsa­bai vasútállomás főnöke az állo­más korszerűsítéséről és átépíté­séről tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit. Ezekre a munkálatok­ra mintegy 50 millió forintot köl­tenek. Jövőre több millió forintos beruházással üzembe helyezik a korszerű dominó-rendszerű elekt­romos biztosító berendezést is. Az állomás korszerűsítése most természetesen megnehezíti mun­kájukat, ennék ellenére arra tö­rekszenek, hogy az őszi forgalmat sikeresen lebonyolítsák. Több figyelemreméltó javaslatot és észrevételt mondtak el még a tanácskozás résztvevői. S ezekre — véleményünk szerint — nem­csak érdemes felfigyelni, de meg­valósításukon is el lehet gondol­kodni. Szóba került ugyanis, hogy a vasúti kocsik ki- és berakását lényegesen meg lehetne gyorsíta­ni. Itt lenne már az ideje, hogy ezt a munkát a nagyobb és forgal­mas állomásokon gépesítsék. A ;üékés csabai Konzervgyárban egy­re több gondot jelent az áru el­szállítása. Ezért többen is sürget­lek az iparvágány építését, épp­­íigy, mint a békéscsabai állomá­son a rakterületek kikövezését Nagyobb incidens nélkül zajlott le a választás Algériában Algír (AP, AFP) Csütörtökön az esti órákban be­fejeződött Algériában az első nemzetgyűlési választás. A szava­zók részvételi aránya a vártnál sokkal nagyabb volt. A szavazásra jogosultak több mint hetven szá­zaléka jelent meg a szavazó-he­lyiségekben. Hivatalos és teljes adatok a sza­vazásról szombat előtt nem vár­hatók. A részeredmények azonban azt mutatják, hogy a Politikai Bi­zottság listája elnyerte az algériai nép bizalmát. Nagyobb incidens nem volt. Al­gír környékén kisebb összecsapá­sok történtek a 4. vilaja katonái és a nemzeti néphadsereg egysé­gei között. Veszteségekről nem érkezett jelentés. Az új nemzetgyűlés valószínű­leg kedden tartja első ülését Al­gírban. Faresz, az algériai ideigle­nes végrehajtó szerv elnöke csü­törtök esti televíziós beszédében közölte, hogy a jövő héten átru­házza hatáskörét a nemzetgyűlés­re. Az új kormány egyik első és legfontosabb feladata az lesz, hogy megteremtse a törvényes rendet azokon a területeken, amelyeken még mindig a központi hatalom­mal szemben áHó gerilla-csoportok garázdálkodnak. (MTI) Olyan észrevételek is elhangzót tak, hogy a békéscsabai és a gyu­lai vasútállomáson a lehetőségek­hez képest bővíthetnék a rakterű­­leteket. A Békéscsabai Konzervgyár dolgozóinak is több kérését tol­mácsolták a felszólalók. a tanács­kozáson. Elmondták, hogy a há­rom műszakban dolgozó gyár vi­déki munkásai azt kérik, hogy a vonatokat — amennyiben lehet­séges — a műszak befejezése után 40 perccel indítsák, mert előbb képtelenek az állomásra kijutni. A gyár Békésről autóbusszal be­járó munkásai pedig azt kérik, hogy a konzervgyár előtt is léte­sítsenek megállót, mivel a Pamut­szövőtől mintegy 300 métert kell visszagyalogolm. Hasznos volt a tanácskozás. A résztvevők megvitatták az őszi forgalommal kapcsolatos felada­tokat, de ezen túlmenően több olyan javaslatot is elmondtak, amelyek megvalósításán el lehet majd gondolkozni az érdekelt szervek vezetőinek. P. P. Klaukó Mátyás elvtárs mondott beszédet a jaminai pártnapon Pénteken délután szabad pártna­pot tartottak a Békéscsabai Tégla­gyár kultúrtermében. A pártnap előadója Klaukó Mátyás elvtárs. az MSZMP megyei bizottságának első titkára volt. A téglagyár nagy kultúrterme zsúfolásig megtelt ez alkalommal, számosán álltak az ajtókon ftívül, s mindvégig nagy érdeklődéssel hallgatták Klaukó elvtárs tájékoztatóját a kongresz­­szusi irányelvekről, a személyi kultusz lezárásáról szóló központi bizottsági határozatról, valamint várospolitikai kérdésekről, me­lyeket a pártnapot megelőzően juttattak el megválaszolásra Kla­ukó elvtársnaik. A pártnap 400 hallgatója között a téglagyári munkásokon túl ke­nyérgyári, bameváli és V. kerü­leti párttag és pártonkívüli dolgo­zó vett részt a tájékoztatón, akik előtt még inkább világosabbá vál­tak a kongresszusi irányelvekből fakadó feladatok. A népi Kína és az Egyesült Államok nagykövetének tárgyalása Varsó (PAP) Varadban szeptember 20-án lezajlott a népi Kína és az Egye­sült Államok nagykövetének találkozója. A beszélgetés egy óra és 45 percig tartott. Október 25-éne tűzték ki a következő találkozót. ÍMTíé Juj, de izgalmas

Next

/
Oldalképek
Tartalom