Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-16 / 191. szám

1962. augusztus 16.

2

Csütörtök

Felemelő érzés a szocialista színházért

élni és harcolni

— Ünnepélyes évadnyitó társulati ülés a Jókai Színházban —

Tegnap délelőtt 10 órakor tartotta meg évadnyitó társulati ülését a Békés megyei Jókai Színház. Az ünnepi társulati ülést Bánfíy Frigyes nyitotta meg, majd a színház igazgatója, Kaszai Pál elvtárs emelkedett szólásra.

— Pár nap múlva ismét felgördül a függöny. Ismét elkezdődik egy új színházi évad. Megtelik a nézőtér, elhangzik az első szó a színpadon, hogy ezt száz és tízezer újabb szó kövesse — mondotta elöljáróban, majd ismertette a színház új évadjának műsortervét. — A színház valamennyi dolgozójának öntudatos és lelkiismeretes munkájára van szükség ahhoz, hogy ezt a műsortervet, a mi feladatunkat teljesítsük és egy lépéssel ismét közelebb jussunk a szocialista színház megteremtéséhez.

Fontos tényként említette ezután, hogy az igazgatóság minden erejével elősegíti, hogy a művészeket rendszeresen foglalkoztassák, a szerepeket nagy körültekintéssel osztják ki, és határozott meggyőződése, hogy ebben mindenki támogatja majd munkájukat. Bejelentette, hogy a színház Vass Károly személyében új főrendezőt kapott, és két új rendező: Máté Lajos és Miszlai István is a Jókai Színházban dolgozik az új évadban. Hangsúlyozottan beszélt a művészi színvonal emeléséről. Megállapította, hogy a jó kollektív szellem, a baráti légkör és a helyes bírálat és önbírálat megteremtése kell ahhoz, hogy a színház produkcióinak színvonala fokozatosan emelkedjen.

— Lelkesítő és felemelő érzés — mondotta — az új, szocialista színházért élni és harcolni. Azt szeretnénk, ha ezért a célért valamennyien összefognánk, harcunk akkor nem lesz eredménytelen. A siker megköveteld — folytatta ezután —, hogy a munkafegyelem megszilárduljon, és olyan kilengések, melyek az elmúlt és az azelőtti évadokban előfordultak, ne legyenek többé. Az intrika helyébe a bírálatot, a megalapozott bírálatot és önbírálatot állítsuk, mert a jobb munkának ez a rúgója.

A színház igazgatója szólt ezután a műszaki és az adminisztrációs dolgozók munkájáról, feladatairól, a színház gazdasági vezetésének problémáiról, a különböző szervekkel és intézményekkel való kapcsolatról, majd üdvözölte és bemutatta a színház új tagjait, és

az egész társulatnak jó egészséget, jó munkát és sok sikert kívánt. Kaszai Pál igazgató felszólalása I után Vass Károly főrendező tartalmas és kimerítő felszólalásban vázolta elképzeléseit a korszerű színház megteremtésével kapcsolatos teendőkről. A színészi munka középpontjába az emberábrázolást állította, azt, hogy a színház feladata tükrözni rendkívül izgalmas és mozgalmas korunk sokrétű problémáit. A főrendező is beszélt a kritikai élet megteremtéséről.

A továbbiakban Hrabovszki György a megyei és a városi pártbizottság nevében üdvözölte az évadnyitón a színház tagjait, Nagy Ferenc, a megyei tanács nevében mondotta el elgondolásait az új évadot illetően. A színház tagjai/ közül számosán felszólaltak, többek között Széplaki Endre, Szendrei Ilona, Perényi László, Stefanik Irén, Demény Gyula, Máté Ferenc, Máté Lajos, Barcza Éva és Haller Sándor.

Színházunk új évadja tehát megkezdődött, művészeink vasárnap már tájelőadáson a közönség elé lépnek.

S. E.

Az öreg könyvkötő

Tábortűz, utcabál, kiállítás

augusztus 20-án

Augusztus 20-án nagyszabású programot állítottak össze a Békéscsaba V. kerületi tömegszervezetek. A Hazafias Népfront, a KISZ, valamint a nőtanács egésznapos szórakozást biztosít a kerület lakóinak. Délelőtt az MSZMP székházban munkás-paraszt- és katonafiatalok találkozóját rendezik. Délután vidám tréfás játékokat szerveznek. Az MHS és a KISZ a Kolozsvári utcai piactéren szabadtéri kiállítást rendez a különböző körök anyagaiból.

PANASZKODIK az öreg. Furcsa ez a panasz, mert boldog is közben, s nem is a vett értelemben szánta sóhaját Fischer Imre könyvkötő.

— Üdülni küldenek a gyerekeim. Azt mondják, nincs pardon, menni kell. Pedig olyan nehéz itthagyni ezt a műhelyt, higgye el. Nem is mennék, de nem akarok ellenkezni velük.

Nem hát Miért ellenkezne? Ez a panasz is csak úgy jött, hogy dicsekedjen. Tudom, hogy boldog, mert gondolnak rá a gyerekei. Még önállóan dolgozik, megkeresi a megélhetéséhez szükséges pénzt, de már 76 éves, s bizony hallgatni kell a gyerekekre. Szívesen adja át magát az öregkori gyámoltalan. Ságnak.

„Nehéz itthagyni a műhelyt.”

Negyven éve szakadt ide az iparosok vándorló kedvével Békéscsabára, a Kossuth téri kis vityillóba. Kicsike műhely. Papírok, könyvek, csiriz, vágógépek. Aki betér, ezt látja csak. De az öreg simító szeretetéből tudnia kell a krónikásnak is, hogy neki ez a templom, mely több az otthonnál, s most már, ha remegő kézzel is, lassabban is, de könyvet alkot a szétszórt papírdarabokból, mint ahogy hatvan évvel ezelőtt az első mesterétől megtanulta. S mert bejárta az országot, külföldet is, a legjobb könyvkötők tudása él ben. ne, mert ő mindenütt tanult, tanulva járta a világot.

TEMESVÁRRÓL származik. Iparos volt a család minden tagja. A temesvári szabómester, aki a 48-as márciusi fiatalok konokságát ültette fiaiba, a hűségre is okta tott. A szakmák hűségére, meg az iparos becsületére. (A csabai kisműhely repedezett fala telve oklevéllel, dicséretekkel.)

Aztán az iparosi számítás is a hűséghez tartozott. Egy jó iparos családnak nem lehet nem megélni. A család tegyen, ne csak egy tagja. S aztán a 48-as szabómester három fia így számított: egyikőjük legyen nyomdász, a másik könyvkötő, s a harmadik árulja a könyveket. A évtizedek elteltek, s a Fischer testvérek, könyvcsinálók szeretete, hűsége a munkákban élt tovább.

Fischer bácsi most apra büszke, hogy könyvkötő-generációt nevel. A fia is, az unokája is azt csinálja, amit ő már hatvan éve.

MOST, HOGY üdülni megy, még egyszer számadást csinál a fiókjában, ahol a sport dolgait őrzi. ö úgy mondja, kezdettől fogva imádja a sportot. Az Előre Munkás Testedző Egylet alapító tagja. A plakátragasztástól az elnökségig vitte. Ma már csak a szeretet él benne, meg a rajongás, de hajdan erős volt, birkózott az öreg. A hűség megtartotta a sport

berkeiben, most egy albumot csinált éppen, képeket ragasztott egymás mellé, az öi-egfiúk legutóbbi találkozójáról.

Ügy tudom, valamikor segédekkel is dolgozott. S nem hántásból — az öreg ilyet nem érdemel —, csak kíváncsiságból kérdezem meg, milyen az élete most, a mi társadalmunkban, amelybe már idősen jött, hatvan év körül járt a felszabaduláskor.

— Jó az a világ, ahol becsülete van a könyvnek. A mostaniban pedig akkora van, mint még soha. Ha könyvet csinálhatok, boldog vagyok. Minél több könyv hagyja el a műhelyt, annál jobban élek én is. Számít az is, hogy megbecsülnek. Tudom, hogy szükség van egy kisiparos munkájára, hogy nemcsak szólam, majdnem minden munkám állami megrendelésre készül.

A KIS MŰHELYBŐL világot

látni indul megint Fischer bácsi. Most csak üdülni, s aztán minél hamarább visszajönni, hogy alkosson még, tovább. Könyvet csinálni alkotást jelent, s az öreg mester szép munkáját sokáig szeretnénk még megcsodálni.

K. M.

A kutya ugat, a

Most, amikor az egész világ a szovjet tudomány egyedülálló teljesítményéről, a két szovjet űrhajós világűrbeli „randevújáról” beszél, eszembe jut, mit „tanácsolt” a hírhedt Szabad Európa Rádió a napokban. Azt „tanácsolták” az urak, hogy a párt mondjon le a vezető szerepéről a tudományban.

Arról van szó, hogy „Szabad Európáik”, rávetették magukat az SZKP Központi Bizottságának azon közleményére, amelyet a Pravda augusztus elsejei számában hozott nyilvánosságra. Az SZKP Központi Bizottsága ebben a közleményében, egy levélre válaszolva kifejti, hogy nem vállalhatja magára a döntőbíró szerepét, bizonyos gyógykezelési módszerek megítélésében. Csak orvostudósok határozhatják meg — mondja a közlemény —, egyik-másik gyógykezelési módszer alkalmazásának helyességét. Az SZKP Központi Bizottsága álláspontja szerint a tudományban az adminisztratív döntések gyakorlata nem lehet hasznos. Azok, akik az orvostudományi vagy hasonló jellegű vitás kérdésekben adminisztratív döntéseket várnak a Központi Bizottságtól, félreértik a párt vezető szerepét a tudományban. Az ilyen viták eldöntése magukra, a tudósokra vár — hangsúlyozza az SZKP Központi Bizottsága.

A nyugati reakciós-körök, közöttük a Szabad Európa Rádió a közlemény lényegét félremagyarázva azt bizonygatják — nem először —, hogy a világnézetnek, a politikának — „íme a bizonyíték” — nincs helye a tudomány irányításában. Azt állítják, a pártosság összeférhetetlen a tudományossággal. Szerintük a tudomány a politika felett áll, pártatlan, független minden osztályérdektől. Nagy sietséggel és telve „jóindulattal” kürtölik szét e „bölcsességet” Münchenből. Az ok, teljesen világos. Az uraknak természetesen érdeke elhitetni — akivel lehet —, o tudományok pártatlanságáról szóló mesét, a közismert polgári filozófiát, mely az imperialisták szájaíze szerint igyekszik magyarázni a világ dolgait. Ily módon

VIDÁM HISTÓRIÁK O

egy szellemi expedícióról

írta: Kiss István

Kivágom magam

Egy ismeretlen, eddig könyvben meg nem Jelent Karinthyhumoreszk következik, mely a harmincas években a rádióban hangzott el.

Ha csak lehet, mindig kivágom magam. De nem mindig lehet. És néha nem sikerül. Vagy néha éppen fordítva sikerül: még mélyebbre keveredem bele.

Tessék? Hogy miből vágom ki magam? Hát a slamasztikából, nagyon egyszerű. Persze, most megint udvariasan és értetlenül néz rám a nyolvasó (nyájas olvasó rövidítése), nem tudja, miről beszélek. Már megint szórakozott voltam, üssenek hátba.

Mert mindent ennek az átkozott szórakozottságomnak köszönhetek. A lelkem tiszta és ártatlan, soha szándékosan gonoszát vagy fájót embertársaimnak nem mondtam, testi-lelki hibát nem csúfoltam, más szemében a gerendát észre nem vettem, inkább magaméban a szálkát hoztam szóba, jobban vigyáztam a legkisebb karcolásra más bőrén, mint magamén

a nyílt csonttörésre. Mégis, egész csomó ember szaladgál Pesten, akik meg vannak győződve róla, hogy nálam egyrészt kíméletlenebb, tapintatlanabb, kajánabb és kárörvendőbb, másrészt dölyfösebb és elbizakodottabb ember kevés akad; tisztelőimnek egy részét ezeknek köszönhetem, vannak, akik puszta tiszteletből átmennek a másik oldalra, ha meglátnak.

De hát szórakozott vagyok, és a szórakozottság — nem figyelték meg? — mindig együtt jár a pech-hel: aki elmélyedve jár a mezőn, annak a számára mindig nyílik valahol egy szakadék, még ha soha nem is volt azon a helyen.

Értsék meg, én vagyok az az ember, röviden, akinek ha életében egyszer eszébe jut, hogy kötélről beszéljen (ugyan miért bekaraván halad

szeretnék megfosztani a szocializmus tudományát nagy erőforrásaitól, a kommunista világnézettől.

Holott arról van szó, hogy a Szovjetunió Központi Bizottsága közölte azokkal, akik hozzá levelet írtak, hogy nem kíván dönteni abban, hogy az orvostudósok mikor és milyen gyógyszerek alkalmazását tartják helyesnek.

A párt nem avatkozik bele a tudománynak azon kérdéseibe, melyeknek eldöntése a tudósok dolga. A párt azonban marxista-leninista eszméjével szocialista-kommunista világnézetével és alkotó-vezető erejével a népek legközvetlenebb érdekeit szolgálva ott van és ott él a szovjet tudósok szívében. A párt elmélete, mint az anya a gyermekét, táplálja a szaktudományokat, újabb és újabb tettekre serkent, hitet, erőt, s világos programot ad, miközben maga is táplálkozik a szaktudományok gyümölcseiből.

Lehet, Nyugaton egyeseknek fáj, hogy a Szovjetunióban és a népi demokráciában a tudományok helyzete, fejlődése, célja meghatározott, a pártirányításnak megfelelő. Lehet, fáj, hogy a kutatások eredményeit nem „párttatlanul”, azaz többé nem a burzsoázia érdekében használják fel. Lehet, egyeseknek fáj, hogy nálunk, a szocializmus országaiban és a Szovjetunióban a tudomány eredményeit a nép szolgálatába állítjuk. De mit tegyünk. Elvégre nem lehet mindenütt „pártatlan” a tudomány. Lenni kell olyan országoknak is, ahol egyértelműen és pártosan a dolgozó tömegek érdekében a föld népének jövőjéért fejlesztik a tudományt. Nem tenyészthetnek mindenütt — mint Angliában — „párttatlanul” pestis baktériumokat az egész emberiség kiirtására.

Nyugaton egyes urak a tudományt a kommunizmustól féltik. Mit tanácsolhatunk ezeknek az uraknak. Nézzenek az égre, és ha úgy tetszik, ugassák meg a következő Vosztók-karavánt is...

Boda Zoltán

szélnek én kötélről? Semmi közöm hozzá, nem vagyok tengerész, se kendertermelő, soha nem volt dolgom ezzel az iparral), ez az egyetlen véletlenség okvetlenül olyan házban történik velem, ahol véletlenül aznap akasztotta fel magát a házigazda. És ha aztán észbekapok, és ki akarom vágni magamat, gyorsan másról beszélek, akkor tele vannak a mondataim ilyen átvitt értelmű szavakkal, mint: kötelék, kötelesség, kötés, vagy például azt mondom dévajul, hogy jókedvre hangoljam őket: na, azt kötve hiszem! vagy a könyvek kötését dicsérem. Az ilyen dolog persze még roszszabb, a bajban lévő ember túlérzékeny és azt hiszi, távoli célzásokkal akarok fájdalmat okozni neki.

Egyszer órákon át kizáróan dadogó vicceket meséltem a vonatban egy úrnak, akivel ott ismerkedtem meg: mikor végre ő is szóhoz jutott, fagyosan mondta: „Kö- ... kö ... köszönöm sz... sz ... szépen, na... na ... nagyon jól mu ... mu ... láttám.”

Ha vak ember akad utamba, túlbuzgalmamban, hogy mulattassam, a legcifrább és legválasztékosabb kifejezéseket használtam — persze, aztán, hála a magyar nyelv gazdagságának, csupa olyan