Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-31 / 203. szám
1962. augusztus 31. 3 Péntek A Béke Tsz megtalálta az utat IXugy nyereséggel sáriit a félévet a Bánkút! Állami Gazdaság lökösházi üzemegysége A legrégibb szövetkezetek egyike a gyulai Béke. Ott terpeszkedik el a Békéscsabáról Gyulára szaladó széles ftiűút két öldalán. Földjeit azonban átszeli a vasúti sínpár meg az Élővíz-csatorna. Valamikor, nem is olyan régen, még keresztül-kasul szelte földjeit a gond. A Béke a tizennegyedik esztendejébe lépett. Felnőtt már az öreg szövetkezetek között is. De a tizennégyből nem élt át két boldog esztendőt sem. A hét szűk esztendőt viszont majdnem megduplázta. A Béke Tsz olyan volt Gyulán, mint a mumus. Vele ijesztgették a többit Igaz, gyenge a földje (helyesebben mondva, csak volt), a sziktől, a vizenyős Cégényi lapostól mindig csak ajándék volt a termés. Itt csak vetettek, de ritkán arattak. Nem csoda, hogy a Béke tagsága ekkor még nem láthatta meg a szövetkezet jövőjét, perspektíváját. így is állt munkához. A tagság alig 20—30 százaléka dolgozott. Némelyik becsületből, némelyik kényszerből. A többiek meg kertészkedtek a háztájiban meg napszámra jártak, ki ide, ki oda. Ezért maradt szántatlan a föld, töretlen a kukorica néha akkor is, amikor már leesett a hó. Ez a tsz élő példáját mutatta annak, hogy hogyan nem szabad gazdálkodni. A botladozás évei sajnos sokáig tartottak. A föld alig termett többet, mint amennyit belevetettek. Az állattenyésztés is majdnem állatkínzás volt. Nem volt férőhely, pusztult az állat, pusztult a vagyon, a nehezen és a semmiből összekuporgatott közös. Talán csak a kertészet tudta úgyahogy tartani magát. A szövetkezetnek semmi sem sikerült. A bankadósság állandóan Damoklész kardjaként lebegett a tsz felett. Előlegosztást csak hírből ismertek. Nem is osztottak év végén húsz forint fölött soha. Ilyen körülmények között a szövetkezettört helyét, s megmutatta barátainak. Először tréfának szánta — így vallott legalábbis a bíróság előtt —, de amikor komolyan vették, maga is elkezdte hirdetni a csodát. Az emberek odazarándokoltakj a kocsmáros emléktárgyakat és képes levelezőlapokat árult, majd egy Leonardi nevű festő javaslatára Párizsba vitték, s egy régiségkereskedés kirakatában állították ki a szobrot. Kisfilmet készítettek a csodáról és a vér bőven ömlött — az évek során ezer nyúl vére táplálta a hiedelmeket, elvégre a kocsmáros nem volt hajlandó állandóan megvágni az ujját A Madonna, illetve a vállalkozók készpénzt is elfogadtak a hálás hívőktől. Az üzlet olyan jól ment, hogy a Lyoni Katolikus Bank külön folyószámlát nyitott, s fiókot állított fel a falucskában. Pontos adatok csak az első három évről vannak, akkor kimutathatóan ötvenmillió régi frankot (körülbelül két és fél millió forintot) jövedelmezett. És Párizs csak ezután következett... A botrány amiatt tört ki, hogy a kapzsiságtól megrészegült üzlettársak nem tudtak megegyezni. Salate és Leonardi, a festő szembefordultak egymással. Amikor nek több volt az ellensége, mint a barátja. Persze nemcsak a földben és a tagságban volt hiba. A szövetkezet vezetősége sem tudta, mit hogyan csináljon. Szövetkezeti demokráciáról még csak szó is ritkán esett. Egyszóval göröngyös, szomorú volt ez az út, ez a tíz esztendő. A Békére rányomták a bélyegzőt: Életképtelen. — össze kell olvasztani. — Segíteni kell. — Ki kell cserélni a vezetőséget! Jöttek az ajánlatok, a vélemények. Sok jövőt senki sem jósolt neki. A tsz meg szomorúan viselje az ekkor hozzá nem illő Béke nevet. Azután tavaly mintha történt volna valami. Nem sok, de egykét biztató életjel. Tizenkét év sötétség után valami derengést láttunk a tsz felett. A tagság nagy része munkára jelentkezett Jól sikerült a dinnye, a paradicsom, merészen nyúltak a baromfitenyésztéshez. Felépült a modem istálló, megjelentek az első vásárolt erőgépek. Villamosították a lassan kialakuló majorságot. A tagság is egyre bizakodóbb lett. Tavasszal a víz, ősszel az aszály próbálta újra visszarántani a kátyúból nehezen előkapaszkadó szövetkezetét. A mérleghiányt nem kerülték el most sem, de a tsz történetében először nem maradt felszántatlan föld. Az ekevas mély barázdákat hasított a kialakult táblákba. A következő év látszólag megalapozott volt. Ez az év aztán úgy kezdődött, mint még soha. Mindig volt — ha kellett — dolgos kéz. A lassan növekvő kertészet negyven holdról kétszázra emelkedett és egymillió forintos tervét százezrekkel teljesíti túl. Az őszi árpa csaknem 15 mázsás átlagtermést hozott. Olyat, amilyet még nem látott ez a határ. Kukoricájuk — becslés szerint — ugyancsak megadja a 45 mázsás termést. Cukorrépából pedig közel kétszáz mázsás holdanként! hozamot várnak. Sárgadinnyével elsőnek jelentkeztek a piacon és holdanként több mint tízezer forintot szedtek le belőle. A görög sem fog nagyon elmaradni emögött. A paradicsom most újra megmutatta, hogy az utóbbi felvetít minden elérhető pénzt és megszökött, Salate dühében a rendőrséghez fordult. Társát sikerült a vádlottak padjára juttatnia, de maga is rajtavesztett, hiszen ő kezdte a csalást... A londoni Weekend című magazin riporterei az angol szigetor. szág szektáit vizsgálták, s arra a következtetésre jutottak, hogy a legtöbben a cím- és rangkórság miatt csatlakoznak ezekhez. Elvégre mennyire más a telefonkönyvben azt olvasni az illető neve után, hogy apát, prépost, a lovagi gallér viselője, vagy a Vaskorona-rend birtokosa. Vannak társaságok, ahol már 600 forintnak megfelelő összegért az Aranyflotta lovagja, a szent római birodalom vitézi rendjének viselője, a VII. Károly érdemrend tulajdonosa lehet, de nem sokkal többért elnyerheti a Casaldorando márkija, vagy a Kyswyik hercege címet. Dr. Green, a legtekintélyesebb címárus, ha valaki egyszerre öt rangot vásárol társaságánál, negyven százalékos árengedményt ad... A Weekend riporterei személyesen is felkerestek néhány főpapot. Dr. Newman Bristolban rögtön csodájával kezdte: egy vak asszonynak, akinek saemidegsorszereti ezt a földet. A másodvetésű fürtös uborka azonban még Csak ígérgeti a jó termést. A baromfi már egy fontos állattenyésztési ágként szerepel a terveikben és alig két százalékos elhullással dicsekedhetnek. Kielégítően fejlődik a tehenészet is. Takarmány? Ebben az évben először van elegendő! Mi is történhetett itt? Miért van ez a nagy változás? Persze a Béke Tsz sokat okult saját hibáin, sokat tanult a többi gyulai szövetkezettől. Tagsága rájött, hogy a tsz fog kenyeret adni neki jövőre és húsz év múlva is. Ezért a nagyobb kenyérért keményebben fogta meg a munkát. Megérlelte a gyümölcsét a mélyművelés is. A tsz vezetőségénél is van változás. Határozottabb, előrelátóbb lett. A pesszimizmus, az idegeskedés, a kapkodás már a múlté. Eredményesen alkalmazták a premizálás néhány bevált módját, keresték az utat, hogy a tagság termelési kedvét tovább növeljék. Ezek és más tényezők segítették a tsz kátyúba rekedt szekerét. Ma már elmondhatjuk — az eddigi eredmények jogosítanak fel erre —, hogy ez az év szépen fog sikerülni. A munkaegységre, prémiummal együtt betervezett, csaknem 38 forint megalapozottnak látszik. A minimális kiesést egalizálják, helyrebillentik a lényeges túlteljesítések. Persze a bizakodás, a munkakedv, a végre először sikeresnek indult év nem ok az elbizakodottságra. A szövetkezet homályos múltja erre senkit sem jogosít fel. Még sok a tennivaló, sok a feladat és meg kell hagyni, van még hiba is. Azonban az eredmények mellett más most a hibákról beszélni és megint más volt akkor, amikor szinte csak hibát lehetett találni. A vezetőség, a pártszervezet, a KISZ és a nőtanács egyre többet gondoljon most már arra, hogy a mélyművelés gyümölcse az emberi szívekben is érlelődjön és még gazdagabb éveknek vesse meg az alapját. vadása volt — visszaadta látását. Az újságírókat érdekelte az ügy, és a csoda főszereplőjének, nevét tudakolták. A doktor kivágia ma. gát: nem akarja, hogy zavarják az illető hölgyet, tehát sem nevét, sem címét nem hajlandó elárulni. Valóban csoda lenne, ha megtörtént volna. Skóciában a 36 esztendős Sheena Govan asszony a favorit, aki szerényen azt állítja magáról, hogy ő az „Űr választottja”. Szerzett néhány hívőt, s elérte, hogy elvált férje, aki közben újból megnősült, otthagyta második feleségét és visszatért hozzá. A második feleség pedig komoly gondokkal küzd, hogyan biztosítsa kislányának a legszükségesebbeket, mert a csapodár hívő exférj csupán a szektával és az „Űr választottjával” törődik... Olyanok ezek a díszes társaságok, mint a felfújt léggömbök, s az emberi hiszékenység szolgáltatja beléjük a gázt. Amellett a hatóságok valóban csak a kirívó szélsőséges esetekben lépnek közbe, elvégre mindig jobbak az elbolondított hívők, mint a helyzetükkel és céljaikkal tisztában lévő, öntudatos emberek. Réti Ervin A szokványos — mi újság? — kérdésre azzal válaszolt Juhász István, a Bánkúti Állami Gazdaság lökösházi üzemegységének vezetője, hogy több mint másfél millió forint nyereséggel zárták az első félévet. S most azon fáradoznak, hogy az év második felében is legalább ennyit érjenek el. Juhász István elsorolta azt is, hogy mi mindenből tevődik öszsze a másfél milliós nyereség. A búzával kezdi, amely a tervezett 17,5 mázsával szemben 18,10 mázsájával fizetett holdanként. Az őszi árpa is 22 mázsa átlagot adott a tervezett 16 mázsával szemben. Borsóból a tervezett 8 mázsa helyett 11 mázsát takarítottak be holdanként. Bár a lőkösházi határt is nagyon elkerülte az esőzés, a 191 hold régi vetésű lucernát négyszer, a 173 hold új vetésű lucernát pedig háromszor sikerült megkaszálni. A régi lucernásokról 25, az újról pedig 16 mázsa szénát takarítottak be holdan-A cséplés előtt elkészített féléves pénzbevételi terv nagyon elszomorító képet mutatott a battonyai Vörös Október Termelőszövetkezetben is. Cséplés után aztán újra felmérték, hogy miből mennyi termett, s mit tehetnek, hogy a nyilvánvaló kieséseket mérsékeljék. Akárhogy osztottákszorozták: 23 vagon búzával tudnak kevesebbet értékesíteni a tervezettnél, csupán ez 540 ezer Ft kiesést jelent. A szorzás és a kivonás ennek ellenére jelenleg azt mutatja, hogy csak 140 ezer forinttal jutnak kevesebb bevétel-Ez év őszén — az országban elsőként — kezdi meg működését — üzemgazdasági szakon — a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum Zsámbékon. A technikum célja, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek részére a tervezésben jártas, az üzemelemzéshez és a kalkulációhoz értő szaktechnikusokat képezzen. Jelenleg még kevés termelőszövetkezetben dolgozik üzemgazdász, s közülük is kevés rendelkezik a munkájukhoz szükséges speciális szakképzettséggel. Ma már egyre több termelőszövetkezetben látják be, hogy az eredményes, jövedelmező gazdálkodás elengedhetetlen feltétele a termelési költségek csökkenése, az önköltségszámítás, a gazdálkodás eredményeinek elemzése, a helyes tervezés. Az üzemgazdász szaktechnikusok a termelőszövetkezeti elnököknek és a ma még kevés számú, igen elfoglalt szakemberek ilyen irányú munkájához nyújtanak majd segítséget. Az iskolán a szaktechnikus-hallgatók növénytermesztés, állattenyésztés és más mezőgazdasági szaktárgyak mellett nagy óraszámban tanulnak üzemszervezést, számvitelt, mezőgazdasági statisztikát és mezőgazdasági jogi ismereteket. Az üzemgazdasági technikum jó továbbtanulási alkalmat jelent az érettségizett fiatalok számára. A jövő év januárjában induló levelező tagozaton pedig eredméként, annak ellenére, hogy az új lucerna első kaszálását zölden besilózták. A Bánkúti Állami Gazdaság lökösházi üzemegységében a takarmánytermelésre nagy gondot fordítanak, hiszen fő profiljuk az állathizlalás. Ezért például silókukoricából 269 holdat vetettek, s holdanként 170—240 mázsa zöldtömeget silóztak be. A hizómarhák fő eledele a siló. De híznak is úgy, hogy öröm nézni. Júliusban például a 89 itatásos borjú a tervezett 25 kiló helyett 30,90 kilót gyarapodott. Az 561 hizómarha is ugyanennyit gyarapodott darabonként a tervezett 27 kiló helyett. Az üzemegységből eddig 515, főleg kiváló extrém minőségű hízott marhát szállítottak el, nagyobbrészt Svájcba, Olaszországba és Nyugat-Németországba. A terv szerint év végéig 845 hízott marhát kellene leadniuk, ezzel szemben a már leadott 515 után ebben az évben még leadnak 445 darabot. Pótolják a jövedelemkiesést a battonyai Vörös Október Tsz~ben Üzemgazdász-képzés kezdődik Zsámbékon hez. Azért, mert például borsóból 53 ezer forint értékűvel termett több, s a lucernamagból is 70 ezer forint többletbevétel mutatkozik, egyrészt azért, mert tíz holddal többet hagytak meg, másrészt azért, mert holdanként 100—110 kiló magtermés ígérkezik. Ezenkívül terven felül meghizlalnak kilenc szarvasmarhát, ami 45 ezer forint bevételt jelent. A baromfinevelési tervet is jóval túlteljesítik: Az év elején tervezett ötezer baromfi helyett eddig 16 ezret neveltek fel, s év végéig még újabb háromezret akarnak felnevelni. nyesen képezhetik magukat tovább az érettségivel vagy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező termelőszövetkezeti vezetők is. A Felsőfokú Üzemgazdasági Technikum nappali tagozatára szeptember 5-ig még lehet jelentkezni. A jelentkezőknek felvételi űrlapot kell kitölteniük (kaphatók a középiskoláknál) s azt annak, aki 3 évnél nem régebben érettségizett, az érettségiztető középiskolától, aki régebben érettségizett, annak a munkahelyről kért javaslattal együtt közvetlen a Zsámbéki Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumhoz kell benyújtani. A jelentkezőknek szeptemberben — a tanév kezdése előtt — matematikából, biológiából és kémiából felvételi vizsgát kell tenni. Azon jelentkezőknek, akik ebben az évben valamelyik főiskolán vagy egyetemen a megjelölt három tárgyból eredményes felvételi vizsgát tettek, de nem nyertek felvételt, ha a jelentkezési lapjukat s a felvételi vizsga anyagát átirányíttatják a zsámbéki felsőfokú technikumhoz, a felvételi vizsgát nem kell megismételni. Ezek felvételéről a felvételi bizottság az átküldött felvételi vizsga eredménye alapján dönt. Az iskola minden felvett hallgató részére kedvezményes feltételek mellett, teljes diákotthoni ellátást, szállást, étkezést és mosást biztosít. Kollárik János