Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-19 / 194. szám
KORÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Túrán István: KÖSZÖNTŐ Kislányom ös az alkotmány szüle tésnapj ára. Álmodó szemed százfényű Holnap Titkát fürkéssze, s hűn öleld a Mát! Tegnapi harcunk szülte a Törvényt, Ki bátyád lett és ifjú-vén apánk* Kislányom, bátyád iszonyú-erős: Porba hullt jöttén bilincs és úrgőg; Elszállt a bánat, s magasra törni — Vérző csontjából szárnyunk is új nőtt. Ha rád ül kínzón éjszínű kétség, Szorítsd meg bátran a testvér-kezet! Hol tétovázna agyunk és lábunk, Téged és minket bizton átvezet. Csillaga ott ég messzi mezőkön, Hol nekünk sarjad Élet és Kenyér; Piros a csókja, igaza áldott, S lobogva izzó hitünk hófehér. Álmodó szemed százfényű Holnap Titkát fürkéssze, s hűn öleld a Mát! Kísérje lépted mindig a Törvény, Ki bátyád lett és ifjú-vén apánk. ERDŐTŰZ Most már én Is éreztem a füst keserű szagát, amint lefelé futottam a kis emelkedőről. Visszacsapódó galylyak borotválták a karom és valami túlfűtött moraj közeledett felém. Lehet, hogy a tüzet oltó emberek távoli kiálltásai, lehet, hogy a készülő nyári zivatar hangjai. A kiszáradt vízmo_ sást elhagyva, néhány perc múlva elém bukkant az égő erdő és az előttem odaérkezett kirándulók, akik rémült erőfeszítéssel próbálták megállítani a mind nagyobb méreteket öltő erdőtüzet A melettem futó ipari tanuló orra esett, majd vérző orrát elkenve, tovább futott — nem gondolva a félbe hagyott mérkőzésre, amely talán többet jelentett számára, mint egy olimpiai döntő. Mióta felugrottam a fűről, állandóan ez a rémült segélykiáltás zakatol a fülemben: Ég az erdő! Ez a három szó nem sokat mond annak, aki még nem ismeri a ropogó gallyak égett szagát a fojtogató füst édeskeserű zamatát. De nincs időm erről gondolkodni, hiszen már a kezembe nyomott lapáttal dobálom a földet az előttem lobogó fűre Néhány lépéssel odébb szemüveges fiú püföli lomb. buzogányával a kigyulladt bokrot. Egyetemista Az egyik pihenőhelyen ismerkedtünk meg. Mély iróniával beszélt a hegyi kirándulások szépségeiről, amikor feltört lábát mutatta, és megesküdött az összes ókori istenekre, hogy utolsó esetben gyalogolt többet két villamosmegállónyi távolságnál. Most itt csapkod, mint egy őrült és kigyulladt a nyakkendője. A hőséget és a füstöt nem lehet sokáig bírni. Időnként vissza kell szaladni néhány métert és friss levegőt szívni Ilyenkor megpróbálok áttekintést nyerni a tűz méreteiről és a körülöttünk kialakult helyzetről. De ez szinte lehetetlen, hiszen nem tudom, hogy a többi oldalról jövő kiáltások a tűz továbbterjedését, vagy az új segélycsapatok érkezését hirdetik-e? — Miért csinálom ezt a nyomorult tűzoltást? Talán enyém ez az erdő? Először járok itt és lehet hogy életemben soha többet. Még meg sem köszönik a végén — és ha leég egy darab? Majd ültetnek helyette másikat, vagy ha nem, hát úgy is jó... ettől igazián nem lesz több a fizetésem. Üjra itt vagyok ebben a nyomorult kemencében. A száraz, tüzetfogó ágak harsány pattogása, a futkosó emberek dobogása és a méL lettem levők zaklatott lihegése különös ritmusba olvad össze és én is megszán, tem, mint önálló, külön egység, egyik üteme vagyok ennék a félelmes, újszerű zenének. Most egy tanár van mellettem. Sovány, beesett arcára vékony koromréteg rakódott, vörösen kigyulladó szemeivel mintha valami láthatatlan ellenség ellen küzdene a fanatizáltak veszélyt nem ismerő, oktalan bátorságával. Nadrágjából kibuggyanó —reggel még fehér ing — mint egy kibontott zászló lobog. Kabátja a földre dobva, valaki rálépett Vizet szereztünk! Honnan? Persze, egy menedékház van itt a közelben. De kinek jutott ez eszébe? Egyáltalán szervezi ezt valaki? A segítséget kérő kiáltás óta semmi utasítást sem kaptam. Csak füstös, izzadó, égettszagú emberek és az alatomos tűz, amely hol előre kúszik, hol agyontaposva nyúlik el feketén és holtan. Talán sikerülni fog! Minden percben újabb és újabb segítség érkezik. Lépésről lépésre fogjuk viszszahódítani az erdőt, amelyhez — most már úgy érezzük — egy kicsit mi is hozzátartozunk. Most, itt ebben a koszos és füstös katlanban jöttünk rá, hogy mit jelent nekünk ez a kis darab erdő, a természet. Órák teltek él, vagy csak órákat jelentő percek? Nem tudom, de most már bizakodva nézünk egymásra a pillanatnyi szüneteken, hiszen nem hátráltunk egy lépést sem, sőt mögöttünk nagy darab üszkös terület vonaglik haldokolva. És most gyors dörrenések és villámlások között megered a napok óta várt nyári zápor. Boldogan kapjuk fejünket a magasba, cinkosan nevetünk a gomolygó szövetséges szemébe és nyakunkat behúzva várjuk meg, hogy miként lobbannak él az utolsó lángnyélvek is . Szabó László •••••••••••••••••••••••••••»••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••a*** Cs. Patai Mihály: Szegedi Szabadtéri Játékok, 1962 (Fametszet) Hat ősbemutató lesz az új színházi évadban — Kaszai Pál, a Jókai Színház igazgatója nyilatkozik az új évad terveiről lapunk munkatársának — Még néhány hét és a Békés megyei Jókai Színházban is felgördül a bársonyfüggöny, megkezdődik az új színházi évad. Ilyenkor, a már kialakult tervek, elgondolások, művészi feladat-kitűzések időszakában a színház igazgatósága sok érdékes, a közönséget érdeklő dolgokról adhat felvilágosítást. A szokásos, de tartalmában minden eddiginél többet nyújtó interjú ezúttal is lezajlott Kaszai Pál igazagtó és lapunk munkatársa között az igazgatói iroda cseppet sem nyugodt, percenként új és új feladatok, problémák megoldását váró légkörében. Talán egy kissé pillantsunk vissza az elmúlt évadra. Az eredeti műsorterv lényeges megváltozása nem vívott ki valami nagy „közönségsikert”. Miért történt így? — Azzal kell kezdenem, hogy az évad elején, a régi igazgatóság 14 darabot jelölt meg műsortervében. Ezek alapján gyűjtötték szervezőink a bérleteket is. A 14 hirdetett darabból azonban csak hatot mutattunk be. Tudjuk, hogy a bérletesek — de a nem bérletesek is — szeretik előre tudni, hogy milyen darabokat látnak majd. Természtesen ez tavaly bizonytalanná vált. Nem tudtuk mindenkinek megmagyarázni azokat az okokat, melyek a műsorterv megváltoztatását megkövetelték. Röviden csak annyit: ez a terv — sajnos — nem vette figyelembe a színház művészi, technikai adottságait, és a közönség igényeit sem Aki ismeri színházunkat, társulatunkat azelőtt azonnal nyilvánvaló, hogy például Madách: Az ember tragdéiája című monumentális színpadi művét mi bemutatni, sőt igényesen bemutatni nem tudhatjuk. Erre sem létszámmal, sem — és ez is döntő — technikai adottsággal nem rendelkezünk. A terv azonban nem ment feledésbe, ha színpadunk átépítése megtörténik, valószínű, bemutatjuk a Tragédiát is. Több olyan darabot is elhagytunk, melyek különösebb érdeklődésre már meghirdetésükkor sem találtak. Gondolok itt — hogy csak egyet említsek — a tervezett japán ősbemutatóra. És még egy: nem tükrözte jól a műsorterv izgalmas korunk problémáit, a ma emberének harcát, küzdelmes, de szép életét. Az új műsorterv — önmagáért beszél. Fűzzünk azért hozzá néhány magyarázatot. — Alapos munka előzte meg a terv kidolgozását. Ebben a munkában színházunk új főrendezője, Vass Károly elvtárs — aki nem ismeretlen a csabai közönség előtt, hiszen néhány évvel ezelőtt huzamosabb ideig dolgozott a Jókai Színházban — nagy segítséget nyújtott, ugyanakkor a művészeti tanács is aktívan közreműködött, és kitűnő javaslatokat tett. A legdöntőbb pedig: a közönség igényeit mindig szem előtt tartottuk. A célunk az, hogy szocialista színházat teremtsünk,, korszerű műsortervet dolgozzuk ki, mely a ma emberéhez szól, és a legkülönbözőbb érdeklődési körű emberek is megtalálják színházi élményeiket. Több lesz a prózai darab, mint a zenés és hat ősbemutatóval í örvendeztetjük meg a közönséget. Nyitó darabunk Shaw: Pygmalion-ja, főszerepeiben Stefanik Irén, Szendrey Ilona, Doby írisz, Perényi László, Beleznay István és Körösztös István. A Pygmalion-t Vass Károly rendezi. Második darabunk máris ősbemutató, Ságodi— Fülöp—Bakos: Majd az utánpótlás című zenés vígjátéka, ezt új rendezőnk, Miszlai István viszi színre. Nem a bemutatók sorrendjében említem meg a továbbiakat. Ezek: Gáspár Margit: Hamletnek nincs igaza, Mesterházi Lajos: Tizenegyedik parancsolat; Szimonov: Ügy lesz, Arthur West: Tavasz, V. Hugo: Marion de Lorme, Artur Miller: Édes fiaim, Móra Ferenc — Vincze Zsigmond: Az aranyszőrű bárány, Kállai—Fényes: Hihetelen történet, Kálmán Imre: Cigányprímás, Burkhard: Tűzijáték, Szofronov: Szakácsnő, Abay—Horváth: Szeress belém. Ezeken kívül még tárgyalunk egy mai, falusi tárgyú darab bemutatásáról is, erre az évad második ré. szében kerüf majd sor. A felsoroltak közül magyarországi ősbemutató lesz Szimonov, Arthur West Szofronov és V. Hugó műve. ősbemutató lesz a még készülő, falusi tárgyú darabunk is. Biztosíthatom a színház közönségét, hogy a műsorterv valamennyi darabját művészi igénnyel állítjuk színpadra, hiszen ezek a művek művészeinknek teljesíthető, bár nagy felkészültséget igénylő feladatokat adnak, melyek magas színvonalú megvalósításával megyénk színházkultúrája fog gazdagodni. A szokásos, kisebb-nar* gyobb mértékű színész-vándorlás hogyan érintette a színházat? — Több művészünktől megváltunk az idén, de új tagjainkkal erősödött a társulat. Az új főrendező, Vass Károly elvtárson kívül Máté, Lajos és Miszlaj István rendezők erősítik a rendezői kart, több, jól ismert és megszeretett, Békéscsabán hosszú időt eltöltött színművész jött vissza hozzánk: Stefanik Irén, Romváry Gizi és Szobosziay Sándor. Üj tagunk Zilahy Kati és Boross István Kaposvárról, mindketten a Majd az utánpótlás című zenés vígjátékban mutatkoznak be, Darabos Ferenc bonviván és Széplaki Endre táncoskomikus, a Pécsi Nemzeti Színháztól jött. A bérletezés — mint hallottuk — megkezdődött. Terveik? — Tízezer bérletest szeretnénk szervezni Békéscsabáról és a megye városaiból, községeiből. A régiek kedvezménye az, hogy megszokott helyeiket szeptember 1-ig fenntartjuk, különben az új évadban több bérleti előadás lesz egy-egy darabból, tehát a helyválasztás is előnyösebb. Itt említem meg, hogy új gazdasági vezetőnk Szilágyi Péter, aki eddig a megyei tanács pénzügyi osztályának csoportvezetője volt, vezető szervezőnk Haller Sándor, szervezőink pedig Pallag Jánosné és Szoó Tibor. Munkájuk már eddig is sok eredményt hozott. Az interjú ezzel befejeződött. Az igazgatót sok más feladat várja, megfeszített, elmélyült munka kezdődött színházunkban, melytől sok, felemelő sikert várunk, gazdag színházi élményeket. Sass Ervin Jóba Tibor: Ragyogj fölöttünk, béke! Te, életünknek záloga, reménye, virrassz világunk egén, drága béke! s borítsad hószín szárnyadat fölébe! Vigyázz, ne csak e nyüzsgő nemzedékre, de rájuk is, kiket még anya méhe óv, vagy kik még szunnyadnak vad herékbe’; hogy majdan, csóktól életre igézve, téged dicsérjen szemük égi kékje; a labdába, a játszi nevetésbe, a kergetőző, pajkos csínytevésbe, a telitorkú, harsány éneklésbe lopd be magad, és zengjél bennük, béke! Az egyszeregybe, első számvetésbe, a zsenge szájjal mormolt ábécébe, minden leírott szóba magad vésd be; szerelmes szívek első rezzenése, súgott szavak újjongó döbbenése, a folytatás örök refrénje légy te. Kalász, amely a te napodtól ért be, földön, amely nem ázott embervérbe, az ontsa áldott ízét a kenyérbe; gazdag rónáink zsendülő vetése, a munkagépek víg feleselése, a szorgos tollak fürge percenése értelmét, célját tőled kapja, béke! Ne árthasson nekünk a felhők mérge, legyünk mi boldog életre ítélve! Jobb jövendőért vívott harcunk bére, aggódó emberszívek menedéke, maradj velünk, s ragyogj fölöttünk, béke!
