Békés Megyei Népújság, 1962. augusztus (17. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-19 / 194. szám
1962. augusztus 19. 4 Vasárnap A moszkvai mechanikai játékok gyárának egyik műhelye, ahol a mikromotorok készülnek. OOOQQOOOOOQQOQOQOOQOOQOOOQQQOOQOOOGQQOQOOOQQQGJO Hanglemezjátszó, magnetofon és mikrolemezek az MSZBT békéscsabai nyelvtanfolyamán Megyeszerte megkezdődött az új orosz nyelvtanfolyamok szervezése. A járási székhelyeken a művelődési házak szervezik és készítik elő a megnövekedett érdeklődést kiváltó tanfolyamokat. Békéscsabán a Balassi Művelődési Otthonban az MSZBT megyei titkársága rendezi meg az immár hagyományos és népszerű kezdők, haladók és társalgók orosz nyelvtanfolyamát. Megfelelő létszámú jelentkező csoport esetén megindítják az állami nyelvvizsgára előkészítő tanfolyamot is, melynek megszerzésével 8 százalékos fizetésemelést kaphatnak a vizsgázók. Békéscsabán az MSZBT megyei klubjában az új tanévben sokkal könnyebben tanulhatnak a résztvevők: hanglemezjátszót, magnetofont és mikrolemezeket kapott a klub. Hanglemezeken megvan Suara—Szabó-féle orosz nyelvkönyv minden leckéje, így jóval könnyebben elsajátítják majd a hallgatók az eredeti orosz kiejtést. „Ki mit tud?“ Endrődön Augusztus 12-én Endrődön, a Népligetben rendezték meg a már közkedvelt „Ki mit tud?” vetélkedőt A műsorban termelőszövetkezeti fiatalok, úttörők vettek lészt. Nagy sikert aratott Cibulka Péter énekszámaival, Martinak Imre táncdalok éneklésével. A lányok közül Dogi Rozália cigánydala aratott osztatlan sikert. Az úttörők tangóharmonikával szórakoztatták a közönséget. Ezenkívül szavalatok, zeneszámok szerepeltek a műsorban. A legnagyobb sikert elérőket, 13 szereplőt az endrődi sportkör szép ajándékokkal jutalmazott meg A közönség nagy tetszéssel fogadta a műsort, amelyet reggelig tartó tánc követett. A Közlekedés- és Postaügyi Miniszter első helyettesének válasza a vasúti átjáró ügyében Békés megyei Népújság szerkesztőségének Békéscsaba A Békés megyei Népújság 1962. július 8-i számában hozzám intézett „Nyílt levél”-ben foglaltakkal kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom: A Békéscsaba állomás fölött átvezető közúti felüljáró hidat annak műszaki állapota miatt át kell építeni. Az átépítés az eddiginél korszerűbb, nagyobb teherbírású és szélességű, valamint előnyösebb felhajtást lehetőséggel rendelkező kapcsolatot létesít a vasút által elválasztott két városrész közölt. A híd építését az adott műszaki és gazdasági helyzetben — figyelemmel arra is, hogy az építés alatt a nemzetközi vasúti fővonal forgalmát fenn kell tartani — célszerűen a híd üzemének teljes beszüntetésével lehet megoldani. * A két városrész közötti forgalom ideiglenes lebonyolításának megszervezésére a „Nyílt levél” megjelenése után ismételten helyszíni szemlét rendeltem el. Gondos mérlegelés után továbbra is azt a megoldást tartom a legjobbnak, mely szerint a közúti gépkocsiforgalom a Kolozsvári és Szarvasi útra történő eltereléssel bonyolódjék le, a gyalogos forgalom pedig a fűtőház melletti gyalogfelüljárón keresztül történjék. Felmerült ugyan az a lehetőség is, hogy az állomás Lőkösháza felőli végén a közúti híd után létesüljön gyalogos átkelőhely. Ez az átkelőhely azonban az újjáépítendő hídtól vasútforgalmi és műszaki okokból kifolyólag csak 350 m-re volna kiépíthető (szemben a „Nyílt levél”-ben szereplő 100—150 m-rel), mégpedig úgy, hogy az kilenc normálnyomközű, három keskenynyomközű és két téglagyári csillevágányon, valamint a téglagyári rakterületen keresztül vezetne át. A felsorolt vágányokon többféle, különböző üzemi funkció bonyolódik le, amelyek az útátjárón tetemes idejű foglaltságot okoznak. Viszont a funkciók (normál- és keskenynyomközű vonatközlekedés, tolatás, átrakás, iparvágányos rakodás stb.) időhöz kötöttségüknél fogva nem szervezhetők úgy, hogy azokat egy időben végezhessék. A hosszú sorompó-lezárások arra ösztönzik a gyalogosokat, hogy a sorompót megkerülve menjenek át a vágányokon. Ez súlyos baleseti veszélyt rejt magában, és annak kiküszöbölése még nagy költséggel építendő kerítéssel sem lehetséges. Fokozza még a baleseti veszélyt az a körülmény, hogy az átkelőhelynél a vágányok szintje különböző. Mivel pedig a vasúti és közúti gyalogos csúcsforgalom egy időre esik, zárt sorompó esetén meglehetősen nagy lesz a vasúti vágányokon szabálytalanul, szerteszét szóródóan átkelő gyalogosok száma, és a balesetek elkerühetetlenné válnak. Ha tekintetbe vesszük, hogy a két városrész súlypontjának összekötésére a Tanácsköztársaság útja (volt Sztálin út) és az Orosházi út szolgál, meg kell állapítani, hogy a két útvonal egymás közötti közlekedésénél a fűtőházi gyalog felüljárón át is és a szóban forgó szintbeni útátjárón is a távolság azonos. A közel azonos távolság mellett a fűtőházi felüljárón át történő közlekedés balesetmentes, kiépített úton, városban történik, ugyanakkor az újonnan építendő ideiglenes útátjáró az év egyes szakaszaiban használhatatlan (esőzés, havazás), elhagyott helyeken (temető, kukoricaföld) keresztül vezet, rossz személybiztonsági és fokozott balesetveszélyt rejtő körülmények mellett. Azonfelül az ideiglenes útátjáró létesítése mintegy 500—600 ezer forint költséget jelentene, mely a népgazdaság részére a felüljáró elkészülte után nem hasznosítható. Megemlítem még azt a felesleges kiadást is, amelyet az útátjárónál létesítendő sorompó kezeléséhez szükséges 6 fő sorompóőr beállítása igényelne. Mindezek alapján — figyelembe véve a rendelkezésre álló pénzügyi és műszaki adottságokat, valamint a népgazdasági, közlekedési és személybiztonsági szempontokat is — az ideiglenes gyalogátkelőhely létesítését nem tartom megvalósíthatónak. Kérem, hogy a fenti érvek alapján elgondolásomat önök is tegyék magukévá. Részemről gondoskodni fogok arról, hogy a híd építési ideje gazdasági és műszaki lehetőségek mellett a legrövidebb időre korlátozódjék. Budapest, 1962. augusztus 9. DR. CSANÁDI GYÖRGY Három zöld barack ára? Másfél hónapja már. A barack éppen hogy zsendült, amikor útjára indult immár másodszorra egy gyermektragédia, mely megrázkódtatta a környékbelieket, munkatársakat, s haragot váltott ki egy szülői pár ellen. Azt írtam: másodszorra indult el egy gyermektragédia. Igen! Az első a születéssel kezdődött, hiszen szülei, nagyszülei nem örvendeztek érkezésének, világrajövetelének és így került a négyhónapos békéscsabai kislány, Zsömbörgi Erzsébet állami gondozásba, mielőtt még a szülők szeretetét megkóstolhatta volna, a világ dolgait piciny kis eszével felfoghatta volna. A társadalom vette oltalmába. Nevelőszülőknél ízlelgette először mindannyiunk kedves szavát: anyám. Számtalan éjszaka hajtotta ágyba fejét 11 év alatt, várva, hogy egyszer ő érte is jönnek, teljesül az Ígéret, naponta együtt lehet majd a mamával, érezheti szerető, pirongató gondoskodását, s ha baj éri oltalmat kereshet majd az anyai védőszárnyak alatt. Várakozással, reményekkel és lemondással teli volt a 11 esztendő, míg végre elérkezett. De eljött és Erzsi anyja kezét szorítva lépett ki az intézet kapuján, melyet ugyan sajnálkozva hagyott ott, de az otthon vágya, a kistestvér utáni vágyakozás — mivel édesanyja időközben férjhezment — elnyomott minden intézeti emléket. Röpködött, mint szárnyát bontogató kismadár, örült, nagyon örült, hogy naponta veheti most már ajkára a szót: apa, anya. Melléhúzódhat édesanyjának, érezheti teste melegét, s ez mérhetetlen boldogsággal töltötte el. Jólesett neki néha, ha a mama megfürösztötte, megfésülte, ha kenyeret szelt neki, hisz 11 év elmulasztott szeretetét követelte a gyermek. És mint aki sok mindentől elmaradt, élvezte, falta a szülői otthon levegőjét. Közben alábbhagyott és kissé homályba tűnt az intézeti fegyelem, a fontosabb munka, a lecketanulás, s ott volt a gyermeki korral járó pajkosság, a csínytevés. Ilyen gyerekes csínytevés idézte elő a második tragédiát, melyet állítólag három zöld barack váltott ki. Meleg júliusi nap volt. A mama, Tóth Jánosné a ruhagyárban dolgozott. A nevelőapa, Tóth János a sertéstenyésztő vállalatnál. Erzsi pedig élvezte az iskolai vakáció gyönyöreit. Unalmában végigkiváncsiskodott mindent. Benézett a szekrény rejtett zugába, a konyhakredenc fiókjaiba (én is voltam így gyerekkoromban, s ha nem nézhettem volna bele titokban a kamrában- meghúzódó öreg ládafiába, nem tudom mi lett volna), majd sétált a kertben, ahol ellenállhatatlanul kínálta magát néhány, még csak zsendülésnek indult zöld barack. Levette őket. Nem sejtve azt, hogy következményei majd bibliai példához hasonlítanak. Sajnos így lett. Anyja hazajött és magából kikelve kiabált, amint a „lopást” felfedezte, majd megverte és elzazarta a háztól a gyereket. Erzsi szót fogadott és szívében, lelkében megrendülve elhagyta a „szülői házat”. Nem szólt senkinek. A cicát simogatta meg csupán, s mivel aprópénz nem volt, 100 forintot vett magához a kredencfiókból, hogy újra az intézetben — ezúttal Szolnokon — keressen menedéket. Bár ne tette volna. Mert ami ezután történt, egy életre borzalmas emlék és kitörölhetetlen nyomot hagy gyermekben, felnőttben egyaránt. Szolnokról ugyanis az anyja hazahozta. Estefelé érkeztek Csabára, s ezután következett szentbertalan éjszakája Durva nadrágszíj került elő, s anyja magából kikelve rontott a kislányaak. Ütötte-verte4 ahol érte, a szíj nyomán pedig serkent a vér, jajdult a gyermek. Hogy pontosan mi történt, hogyan zajlott le, hitelesen visszaadni nehéz, annyi azonban bizonyos, hogy a veréstől megrészegült anya addig ütötte gyermekét amíg csak bele nem fáradt. Férje szerint 15—20 percig tartott, s amikor az anya elfáradt, a férj kezébe nyomta az ütleget, hogy verje tovább a csaknem élettelenül földön fetrengő csöppséget. A nevelőapa az anya unszolására vállalkozott a „hóhéri” tisztségre és az elcsigázott csöppségre újra válogatás nélkül zuhogtak az ütlegek. Újra repedt a bőr, vérbe borult a könnyeket már megtagadó gyermekszem. Ömlött a vér a felszakadt fejbőrön át és véres csíkok megszámlálhatatlan sokasága éktelenítette a parányi embert, kinek testén tenyérnyi épp hely nem maradt. * Szemben ülök az anyával a ruhagyár irodájában. Fiatal barna aszszony. Meg sem tagadhatná gyermekét, annyira hasonlítanak egymásra. Megbánást tanúsít, fogadkozik. De hinni nehéz. Hisz 11 évig alig éreztette gyermekével, hogy ő az anyja. Most, hogy feleserepedett, „kedvessé lett”, de hogyan? Hát hol van a szülői szeretet ott, ahol — az anya állítása szerint is — félholtra verik a gyereket. Hol van ott szeretet — ha mondják is, ki tud hinni benne —, ahol annyi szánalmat sem érez a szülő, hogy szerettének kikiáltott, de általa megkínzott gyermekét a vértől és szennytől meg sem mosdatja. Beszélhetünk-e ott szeretefről, ahol 20 napon túl gyógyuló, tátongó sebekkel borított beteg gyermeket konyhába, padlásra zárva magára hagynak, hogy sajgó sebeit maga készítette kis vackon kamillateával ápolgassa. Nehéz hinni a megbánást, s a történtek után úgy véli az ember, hogy nem három zöld barack váltotta ki itt a szülői haragot. Hamis volt minden, nem a szeretet parancsolta, hogy kézen fogja a kis Erzsikét, amikor az intézet kapuján kiléptek. így értelmezték ezt a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályán, a városi gyámhatóságon, így a szomszédok és ismerősök. * Másfél hónapja már. A barack éppen, hogy zsendült, amikor útjára indult immár másodszor egy gyermektragédia. Erzsi most a ha. tóságok helyes intézkedésére újra állami gondozásban van. Számára ez biztosabb, önfeledten játszik az intézet árnyas fái alatt. Barnára sült testén már csak világos csikók sokasága és hiányzó haja jelzi a rettenetes estét, de szívében, lelkében még mindig véreznek a szülői szívtelenség által szaggatott sebek. Deák Gyula
