Békés Megyei Népújság, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-13 / 162. szám

1962. Július 13. 3 Péntek Hétmillió liter víz egy óra alatt — Befejezéshez tart a szanazugi vízkiemelőmű építése — Már szóltunk arról az öntöző csatornáról, amely a Körösök vizét van hivatva átvezetni a szeregyházi határon. A csatornaépítés munkálatai tervszerűen haladnak, sőt egy kicsit máris „megelőzték” az időt. A szanazugi vízkiemelőmű augusztus 10-re elkészül. A vastag ikercsövek másodpercenként két köbméter vizet „lopnak” el a Kö­rösből. A CSŐVEZETÉK ÖSSZESZERELÉSE Már a betonozási munkák, is előre­haladott állapotban vannak. Készül az úgynevezett vízlassító lépcső, amely a parton átemelt és lezúduló víz rombo­lómunkáját akadályozza meg. A csa­torna induló-szakaszát ugyanilyen okokból kővel borítják be. A vízkiemelőmű, valamint a dobozi műút, továbbá a dűlőutak alatti átere­szek készítése egymillió forintos költ­séggel valósul meg. A SZERELÖMUNKA BEFEJEZŐDÖTT A csatorna földmunkálatai is jó ütemben haladnak. A markológépek már a földmunka nagy részét befejez­ték a csatorna kezdeti szakaszán. A 700 ezer forint értékű földmunkát is határidő előtt, valószínű november vé­gére befejezik és megindulhat a víz. A csatorna több mint hétmillió liter vizet fog szállítani a szomjas földek­nek, továbbá a békéscsabai ipari üze­meknek, elsősorban a most épülő kon­zervgyárnak. (K—k) Áss élüxem-cím ... Határjáráson a Mezőberényi Gépállomás főmezőgazdászával Szántják-vetik a tarlót Kondoroson Jókora esőt kaptak a múlt héten a széjjelszórt árpakévék a kon­­dorosi Dolgozók Tsz egyik táblá­ján. Űgyannyira, hogy hétfőn és kedden sem merték keresztbe rak­ni, hanem hatosával felállogatták, hogy jól megszáradjon. A kévék egy része még a földön hever, de ott, ahol felállogatták, még a ka­­parékot kötözgették kedden reg­gel, amikor egy régi típusú Hoffer-traktorral és ekével meg­érkezett Danadai György, a tsz traktorosa. Néhány pillanatig ta­nácstalanul nézett széjjel, de az­tán határozott: amíg felszedik a kaparékot, addig fordul néhány rövidet a tábla szélén és beállítja az ekét. így is tett, s a négy eke­fej csakhamar a kívánt 26—30 cm mélységig forgatta a földet, s aztán egy jókora fogáshoz kezdett. Délelőtt II óra tájban már elég széles, puhára ázott, süppedő szán­táson gázoltunk át, hogy szót vált­sunk Danadai Györggyel. Csak annyit tudott mondani, hogy má­sodnövény alá szánt. A kévéket állítgató szövetkezeti gazdák telje­sítményét mérő munkacsapat-ve­zető is csak annyit, hogy tudomá­sa szerint 30 mázsa somkóró-mag­­juk is van, amit zöldtrágyának vetnek el a tarlóba. Arról is tu­dott, hogy a háztáji tehenek szá­mára kukoricát vetnek, s meg is magyarázta, merre menjünk. Nem kellett messze mennünk, s régen látott látvány tárult sze­münk elé: két lófogat szántotta a tarlót, s az ekék után egy-egy szövetkezeti gazda pergette a ku­koricát. Régi kisparaszti szokás ez. Juhos György, Borka Mihály, Mravik János és Kozsuch János azt állítják, jobb így vetni a csa­­lamádét, mert legalább nem kell a vetőgépet és a fogast vontató lovakkal is tapostatni a puha ta­lajt. Nem vitatkoztunk velük, most az a lényeg, hogy minél több le­gyen a tarlóvetés. A szövetkezeti gazdák is ezen vannak. Ki tíz, ki húsz kiló kukoricát vitt be a ház­táji készletből, hogy majd zölden vagy silózva 300—500 négyszögöl­nyi területről csalamádé álljon rendelkezésükre. K. I. ÍWWWWVWVWWWWWWVWWN Befejeződött az iskolai oktatás. A diákok egy része ki-ki a maga terve szerint tölti a szünidőt. Többen a Balatont vagy éppen a hegyes vidéket keresik fel, hogy kipi­henjék egész évi tanulá­suk fáradalmait. Azon­ban nem minden diák pihen. A vizsgák befeje­zése után két vagy há­rom hétre, esetleg to­vábbra is dolgozni men­tek. A Szegedi Felsőfokú Tanítóképző 34 diákja Békéscsabára, a Barne­­válba és a Forgácsolóba jött kéthetes társadalmi munkára, Pálmai Miklós, Pataj Mihály és Monoki Lajos tanárok vezetésé­vel. A Barneválban 17 le­ány dolgozik. Pálmai Miklós tanár és Horos Pál üzemi párttitkár kí­séretével látogattuk meg a lányokat. A kopasztó­ban a vidámság és jó­kedv áradt. A fehérköpe­nyes, bóbitás lányok már megszokták a munkát. Ügyesen dolgoznak, aki nem ismeri őket, nem JÚLIUS 10. A nap szikrázva szórja sugarait. A gépállomás épülete előtt, s az udvaron motor­kerékpárok várakoznak gazdáik­ra. A kis kultúrteremben együtt van a gépállomás „vezérkara”. Bursán Sándor főmezőgazdász, Uhrin Béla főkönyvelő, a brigád­­vezetők,' a műhelyfőnökök. — Második napja, hogy arat­nak gépjeink a körzetünkhöz tar­tozó termelőszövetkezetekben — töri meg a csendet Bursán Sán­dor. — Tapasztalataink szerint ál­talában jónak mondható az ara­­tás-cséplés beindulása. Elbizako­dottságra azonban nincs okunk... S az elismerő szavak után már­is azokat a sürgős tennivalókat említi, ahol szorít a cipő: — Tegnap reggel óta 23 kom­bájn és 21 aratógép dolgozik,, de csak a mezőberényi Aranykalász Tsz-ben kezdte meg az egyik bri­gád a szalmalehúzást. Tarthatat­lan az is, hogy a műhelyben még mindig javítás alatt áll néhány erőgép, emiatt a szalmalehúzást, a tarlóhántást nem mindenütt tudjuk megkezdeni az aratást kö­vető 24 órán belül... A brigádvezetők is elmondják véleményüket. Az egyik arról pa­naszkodik, hogy vannak termelő­szövetkezeti vezetők, akik csak később akarják engedni a kom­bájnszalma lehúzását. Helyenként pedig a szövetkezetiek vállalták ezt a munkát, s ezzel akarva, aka­ratlanul késleltetik a tarlóhántás megkezdését és a másodvetés földbe kerülését. A RÖPGYÜLÉS a végéhez ért. A főmezőgazdász és a főkönyvelő utasításai után felbúgnak az ud­var fái alatt pihenő motorkerék­párok, s néhály perc múlva a szél­rózsa minden irányába új tenni­valókkal, halasztást nem tűrő feladatokkal indul körzetébe a kis parancsnoki gárda. Braun Márton gépkocsivezető is a volán mellett ül, hogy Bursán Sándor főmezőgazdász kalauzolásával út­nak induljunk' a termelőszövetke­zetekbe, ahol a munka dandárja már második napja tart. — A Tréziába megyünk — adja az utasítást a főmezőgazdász, amint határozott mozdulattal be­csapja maga mögött a Gaz ajta­ját. Menetközben tudjuk meg, hogy a tréziai részen, a köröstarcsai Búzakalász Tsz 50 holdas San­­pastore-búzatáblájában a szocia­lista munkabrigád címet nyert Bányász-brigád kombájnol. — Hát ezek meg hol vannak? — hajol ki a gépkocsi ablakán Bursán Sándor, amint a learatott táblához közeledünk. — Innen máris mehetünk tovább, ezzel vé­geztek. A brigádvezető át is cso­portosította őket egy másik terü­letre... MIKÖZBEN a dűlőutakon a me­zőberényi Petőfi Tsz feketeugari határrésze felé fordul velünk a gépkocsi, tudjuk meg a főmező­gazdásztól, hogy a Mezőberényi Gépállomás körzetéhez 12 terme­lőszövetkezet tartozik, amelyek­ben hatezer holdon kombájnnal, háromezer holdon pedig aratógép­pel vállalták a kalászosok betaka­rítását. — Itt két SZK—3-as szovjet gyártmányú kombájn vágja a gyorsan pergő olasz búzát — tájé­koztat Bursán Sándor, miközben a távolból a rozsdabarna színt játszó nagy táblában porfelhőt hagyva maguk után feltűnnek a „masinák”. Az út mellett találjuk a múlt év augusztusában Munka­érdemrenddel kitüntetett Szu­­gyiczki Pált és a megyei KISZ-bi­­zottság által a múlt évben meg­hirdetett kombájnolási verseny­ben első helyezést elért Zsíros Györgyöt. — Ök a gépállomás legjobb kombájnosai — mondja nem kis büszkeséggel a főmezőgazdász. — És akik jelenleg a kombáj­nokat vezetik? — A helyetteseink — adják a választ a kombájnosok, akiktől az idén is sokat vár a gépállomás vezetősége. — Az ón gépemen — mutat a felénk közelgő kombájnra Szu­­gyiczki Pál — Benyovszki János gimnazista a helyettes vezető. A Zsíros barátom „oszlopos” mun­katársa pedig Gilicz Péter, ö is gimnazista. Mindketten velünk lesznek a nyáron. Egyrészt gya­korlatra, másrészt nem lebecsü-A szünidő alatt mondaná meg, hogy mindössze pár napja sa­játították el a baromfi­­feldolgozás tudományá­nak apróbb részleteit. Kotormán Zsófia és Domokos Mária a csir­kezúzát pucolták. — Panaszt hallottunk magukra — léptünk hoz­zájuk. Ijedt pillantás, majd kedves mosoly. — Ránk? Nem hiszem. Szívesen dolgozunk itt — mondta a kis fekete Kotormán Zsófia. — Megbecsülnek bennün­ket. — De csak ha tovább­ra is ilyen jól dolgoznak — szólt mosolyogva Pál­mai Miklós. — Hamar megszokták a lányok a munkát? — a kérdést hallották a lá­nyok is, és várakozva néztek a tanárra, hogy vajon mit mond róluk. — Eleinte volt nehéz­ség, bizony előfordult, hogy egyik-másik lány­nak a könnye is majd kicsordult. — Idegesített bennün­ket — szólt közbe az egyik lány —, hogy nem ment mindjárt úgy a munka, ahogy akartuk. De most már nincs semmi baj, a lányok megnyugodtak. A szalag túlsó végén Sinkovics Mária, Hege­dűs Sarolta és Huszár Vera szorgoskodott, ök nemcsak a tantárgyakból vizsgáztak jelesen, a munkából is ötöst érde­melnek. — Elégedettek va­gyunk a lányokkal — mondotta a párttitkár elvtárs. — Tavaly is vol­tak nálunk diákok, de a mostaniak valahogy ma­sabbak. Fegyelmezetteb­bek, jobban dolgoznak. Úgy gondolom, ez a ta­nár elvtársak érdeme is. — Ezek a lányok az is­kolában is fegyelmezet­tebbek — mondotta Pál­mai elvtárs. — És ami a fő, jó tanulók. Pálmai Miklóstól meg­tudtuk, hogy a lányok 4 órát dolgoznak naponta, és négy órát kutatómun­kával töltenek. — Az a tervünk — mon­dotta Pálmai Miklós —, hogy a három év alatt a diákok megismerjék a fizikai munkát, és köze­lebb kerüljenek a mun­kásokhoz. Minden ta­nulónak szakdolgozatot kell majd írni, milyen a kapcsolat a vállalat ve­zetői és a munkások kö­zött. Ezenkívül tanúim,á­­nyozzák, milyen volt a dolgozók helyzete, mun­kakörülménye az üzem államosítása előtt, és je­lenleg. Közben véget ért a sé­tánk. A más megyéből itt lévő lányok ezt üze­nik haza: — Kedves Anyukák, Apukák! Ne aggódjanak értünk, jó helyen va­gyunk, és mondanunk sem kell, a' koszt kitűnő! Jantyik Tibor lendő keresetre is szert tesznek. Ügyes gyerekek (persze nehogy elbízzák magukat), két nap alatt igen jól elsajátították a kombáj­nolás mesterségét. Közben megérkezik Szűcs Gyu­la, a Petőfi Tsz elnöke. Érdeklő­désére ismét a két kiváló kombáj­­nos válaszol: — Ezt a száz hold olasz búzát holnap „eltüntetjük”. De úgy vél­jük, a 260 hold őszi árpából is szépkevés marad vasárnapra. Csak az a baj, hogy néha várni kell a szemet szállító vontatókra... AZ ELNÖK motorjára pattan, s intézkedni indul, mi pedig a kettőskúti részre „startolunk”. A mezőberényi Előre Tsz szérűjén, s a közeli * ősziárpa-táblában nagy a sürgés-forgás. Bor­­gula János körmöstraktorá­­val cséplőt hajtat. Mellette szorgos kezű tsz-asszonyok és fér­fiak merik gépbe a tisztításra vá­ró olasz búzát. A szérű melletti 113 holdas ősziárpa-táblában Gottschiek Vilmos érkezik kom­bájnjával a szérű közelébe. Kissé távolabb, a tábla másik szélénél Csipke József és Komlódi József „nyírja” a beérett takarmányga­bonát. Közben Frankó György, a tsz főagronómusa tájékoztat ben­nünket: — Szövetkezetünkben 360 hold őszi, 40 hold tavaszi árpa és 900 hold őszi búza — melyből 250 hold külföldi — vár learatásra. No persze tagságunk sem tétlen­kedik. Hogy az aratást-cséplést minél hamarább befejezzük, s a szemveszteséget a minimálisra csökkentsük, több munkacsapa­tunk már második napja arat kis­­kaszákkal az egyik búzatáblában... SÜRGET AZ IDŐ. Búcsúzunk, és a mezőberényi Aranykalász Tsz rókási határrészébe igyekszünk. A község mellett elterülő 70 hold ősziárpa-tarlón éppen együtt ta­láljuk a szövetkezet „vezérkarát”: Kürti Lászlónét, a tsz elnökét, Vécsei főagronómust, a járási ta­nács mezőgazdasági osztálya egyik munkatársát, s az üzemegység ve­zetőjét. Mint a többi termelőszö­vetkezetben, itt sem lehet panaszt hallani a gépállomás kombájnosa­­ira. Sashalmi József és Sinka Al­bert szerelők az Aranykalász táb­láin nagyszerű kombájnosoknak bizonyulnak. — Ezt a munkaszervezést nézd meg gépállomási főmezőgazdász — Jcsap Vécsei főagronómus Bursán Sándor vállára és hunyorít hun­­cútkásan jobb szemével. — A kombájnolással egy időben húzzák le a tarlóról a szalmát, amoda szórja a gép a műtrágyát. A ta­nyaudvarban Guba Pista bácsi körmöstraktor-meghajtással tisz­títja a beszállítót őszi árpát, egy külön brigád pedig a tisztított ma­got hordja a magtárba... Besöté­­tedés után pedig DT-vel a tarló­hántást is megkezdik... A NAP az ég pereméhez közele­dik. A községbe menet úgy össze­gezzük tapasztalatainkat, hogy a gépállomás egész kollektívája jól felkészült az idei aratás-cséplésre. S ha az első két napot követően nég lesznek is zökkenők, minden feltétel adva van, hogy teljesíti e kollektíva mindazt, amit a körze­tükhöz tartozó termelőszövetkeze­tek gazdái, vezetői a nyári betaka­rítás ideje alatt elvárnak az Él­üzem címmel kitüntetett Mező­berényi Gépállomástól. Balkus Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom