Békés Megyei Népújság, 1962. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-31 / 177. szám
1962. Július 31. 4 Kedd Mintha a mama főzte volna... Délelőtti órák a csorvási iskola napközis gyerekeivel Éppen uzsonna-időben, tíz A kétéltű ember Színes szovjet film — Beljajev regénye nyomán Golburg, Kszenofontov és Kapler írtak ennek a különös, érdekes, színes szovjet filmnek a forgatókönyvét. A furcsa történet azzal kezdődik, hogy a Szikla-fok partjainál megjelenik egy titokzatos élőlény. A helybeli lakosok tengeri ördögnek nevezték el. Egyszer megrázó eset történik: egy lány a tengerbe zuhan, és a „tengeri ördög” védi meg a rátámadó cápától... De a többit majd a film meséli ét, melyet 1962. július 30-től augusztus 1-ig a békéscsabai Szabadság Filmszínház mutat be. Korszerűsítik a szeghalmi leány- és fiú-diákotthont óra tájban megyek végig a csorvási általános iskola csendes folyosóján, és a napköziseket keresem. Sehol gyerekzsivaj — talán kirándulás? Szerencsémre nem ez történt, hanem — tízóraiztak. Ezért volt hát a nagy csend, de a csorvási gyerekek — ahogy később tapasztaltam — különben sem kiabálósak, lármázók, szeretnek játszani, egy-két amolyan igazán vakációs kiabálás persze azért akad, de általában fegyelmezettek, ami napköziben ritkaság is ma még. A teremben, ahol a finom tejfölös-túrós kenyeret majszolja az egész társaság, Miklya Sándor pedagógussal ismerkedem meg —, három napig ő a soros napközis nevelő. Mondom: szeretnénk írni valamit arról, hogy mit csináliiafc a napközisek ilyenkor, és mit tudnak Csorváson kifundálni a foglalkozások tartalmi színvonalának emelésére? Miklya Sándor egyetért azzal, hogy ez nem olyan könnyű dolog, mert örökké filmet vetíteni, vagy kirándulni az egyetlen nagyobb gyepes részre, a*Homokosra, ha azt nem, akkor pedig mesélni nem lehet, valami újat, érdékesebbet várnak a gyerekek. Keresik is ezeket az érdekességeket, a napközinek tartalmas nyári tervet készítettek, és — ha csereberével is — végrehajtják azokat. — Hétfőn vettem át a napközit három napra — mondja. — Elhatároztam, hogy erre a három napra tréfás sportvetélkedőt szervezek, mint legfőbb elfoglaltságot, közben — például hétfőn — jutott idő arra is, hogy a mai ebédhez a napközi gyümölcsösében barackot szedjünk. — És milyen ez a sportvetélkedő? A gyerekek — több, mint harmincán —• közben elpusztították a tízórait, és nem bírják ki, hogy ne szóljanak közbe: hétfőn kezdték ezt a vetélkedőt négy csoportra osztva, és nagyon tetszik nekik. Az első napon labdás-versenyek voltak, és a kis „nyári olim. pia” pillanatnyi állása szerint az első Melich Pál csapata 22 ponttal, a második Háló Anna, a harmadik Sárközi Margit, a negyedik pedig Kerekes Jóska csapata, mert minden csoportnak van egy csapatkapitánya, és az ő nevéről nevezték el magukat. Ezen a napon marokkó-verseny és kézilabda lesz. — Persze nem a szoros szabályok szerint — magyarázza Miklya Sándor —, hiszen kis elsősök is vannak közöttük, meg hetedikesek, nyolcadikosok. Azért nem szaladgálás az egész, ón vezetem a mérkőzéseket. Látszik, hogy tetszik a gyerekeknek ez a csapatokra osztott vetélkedő. Szívesen vesznek részt benne, máshol, más iskolák is csinálhatnának hasonlót! Játékosan is érzik, hogy csak együtt, közösen vívhatnak ki sikert, így aztán szurkolnak egymásért a csapatok tagjai, és segítik is egymást. Tíz óra után kezdődik meg a verseny. Közben Fehér Ká. roiy testnevelő-tanár, aki bejött az iskolába, hogy a könyvtárban leltárt készítsen, amint meghallja a gyerekek csatakiáltásait, nem állja tovább és közéjük áll, levezet — szórakozásól — két kézilabda mérkőzést is. Amíg a gyerekek játszanak, a konyhán fő a finom ebéd. A me aa. káposztaleves, dióskiíh és barack. Ehhez már csak valóban jó étvágy kell, ennyi játék után ne lenne? L.. Pihenőben barátkozok, beszélgetek a gyerekekkel. Az egyik csapatkapitány, Sárközi Margit szép szemű, sötét hajú kislány, most szeptemberben már hatodikos lesz. — Hogy érzed magad a napköziben — kérdem —, jó itt? — Nagyon — feleli kicsit zavartan, de aztán nagyot nevet, együtt a többiekkel. — Édesapád? — Ö Pesten dolgozik, az építőiparban. Minden héten egyszer jár haza. Anyukám dada az óvodában. Ott van ilyenkor két kistestvérem is... Egy nagyobb testvérem pedig Pesten nyaral, édesanyám testvérénél. — Szóval jó itt neked a napköziben? — Jó! Különösen, ha a mi csapatunk győz!... De a többiek is győzni akarnak. Melich Paliék a marokkójátékban vívnak éppen a nagy ellenféllel, Kerekes Jéskáékkal. Pali is Szereti a napközit, édesanyja nyugodtan dolgozhat az állami gazdaságban, édesapja pedig a vasútnál, a fiúk jó helyen van, és éppen marokkózik, nagy figyelemmel, óvatosan szedegeti a pálEgy kis tengeribetegség Alighogy kifutott a hajó a kikötőből, vihar kerekedett. Az utasok — tizenketten — este elég siralmas állapotban ültek asztalhoz. A kapitány, hogy felvidítsa- őket,- az alábbi szónoklatot tartotta: — Üdvözlöm tizenkét megjelent utasunkat és kellemes utazást kívának nekik. Örülök, hogy tizenegy mosolygós arcot láthatok magam körül... Azt hiszem, mind a nyolcán elférünk ennél az asztalnál, de mivel csak négyen maradtunk, nem lenne kedvük kártyázni? Indítványozom, hogy mindketten hajtsunk fel nálam a kajütben egy pohárka szíverősítőt. Stewardess! Szedje le az asztalt, nem szeretek egyedül vacsorázni! (A Nauka i Zsiznyből) Végre Egy igen közepes zeneszerzőnek az volt a szokása, hogy műveit mindig megküldte Ravelnak. Egyszer a partitúrát átnyújtva így szólt: — Mester, íme az utolsó művem. — Az utolsó? — kiáltott fel Ravel. — Akkor hát gratulálok! (A Nauka i Zsiznyből) Áz utcán A gyalogos majdnem a kocsi kereke alá került: — Maga a hibás! — ripakodik rá a sofőr. — Én tudom, mi a kötelességem: húsz éve vezetek! — Én is tudom — válaszolja a gyalogos —, ötven éve gyalog járok. (A Nauka i Zsiznyből) Túlbuzgóság Valahányszor valamiféle zaj szűrődött be a folyosóról a lakásba, Mrs. Brown mindannyiszor felijedt álmából és rémülten felkeltette a férjét: — Hallod, ott gonosztevők járnak! —* suttogta az asszony rémülettől elcsukló hangon. Számos ilyen éjszaka után a férjnek végül kifogyott a türelme és megmagyarázta: — Azt hiszem, senki sincs ott! A gonosztevők mindig teljes csendben dol! goznak.^ cikákat, mert Kerekeséket le kell győzni! A Melich-csapat legifjoncabb tagja Kerekes Jancsi, jövőre lesz második osztályos. Ügyes gyerek. — Apukám az Ady Tszben dolgozik, négyen vagyunk testvérek, ott az egyik testérem, tessék nézni!... Édesanyja meghalt- Jancsi igazán második otthonára leit az iskolában, a napköziben. A marokkózásban a nevét kiáltják, az interjút befejezzük, és együtt izgulok vele, hogyan sikerül? — Mi vezetünk — kiált fel Melich Pali egész csapatkapitányi tekintélyét latba vetve, mire Kerekesék — tény ami tény — nem is ellenkeznek, mert valóban Melichék vezetnek néhány ponttal. ... így telik az idő a csorvási iskolai napköziben. A pedagógusok — ki-ki a maga három napján — újat, érdekeset próbálnak adni a gyerekeknek, újszerű szórakozásokat kitalálni, hogy tartalmasabbá tegyék a vakáció napjait. Ezen a délelőttön is így volt. Délben pedig a kiadós játék után úgy ízlett az ebéd, mintha a mama főzte volna... Sass Ervin Azóta Mrs. Brown mindig felkelti a férjét, ha teljes a csend. (A Nauka i Zsiznyből) Pataki Sándor harangozó 1943. október 1-én fogta először marokra a mezőberényi római katolikus templom harangjainak kötelét. Hogy azóta hányszor konditotta meg azokat, hányszor kapaszkodott fel a toronyba vezető lépcsőkön, még a pápának is fogas kérdés lenne. A kötél, amit markolt, bizony jóval vastagabb volt, mint a kenyér, amit ezért az egyháztól kapott. Sőt, nemcsak haran. goznia kellett, hanem az orgonát fújtatni, takarítani, havat lapátolni és még ami került. Mindezekért a legutóbbi fizetése havi háromszáz forint készpénz, némi kis stólapénz, az egyházi adók utáni talpalásért a beszedett összeg 10 százalékát kapta. Nagyon vékony és időszakos volt ez a „jövedelem” is. Ezekhez jött hatszáz szögöl veteményes. ötödmagával élni ebből a keresetből csak úgy tudott, hogy az asszony is eljárt dolgozgatni ide-oda, ahogyan a három gyermektől lehetett. Ha szűkösen is él. ték és sokszor meg is vonták saját szájuktól a falatot, hogy jusson a kicsiknek, mégis becsülettel nevelték gyermekeiket, akik most 15, 14 és 9 évesek. — Azért megvoltunk valahogy, de tavaly december óta... azt nem lehet el sem mondani — mondja az anya és mélyen az asztal fölé hajtja fejét. Az egyszerű, de szép tiszta lakásban a falakról szentképek néznek ránk hideg közönnyel, részvétlenséggel, olyannal, mint a katolikus plébános nézte ennek a szerencsétlen családnak a nyomo. rúságát. A krisztusi szeretetről prédikált a szószékről, de az ő szívéből hiányzott a szeretet. Na, de vegyük sorjában a dolgoí kát. | A harangozó a múlt év deeem-JúMus hó elején kezdték meg a munkálatokat a szeghalmi leány- és fiú-diákotthonban, hogy az épületet korszerűsítsék. A leány-diákotthon külső falait is tatarozzák, azonkívül modernizálják a már el. bér 10-én súlyos betegen kórházba került. A harangok azonban maguktól nem szólnak és így gondoskodni kellett másik harangozó, ról. A „búsás” fizetés nem csábította a jelentkezőket, de Patakiné elvállalta az állást. Az asszony munkaviszonya aztán igen furcsán és egyoldalúan alakult. Az egyház által követelt munka továbbra is mind megmaradt, s a fizetés viszont 150 forintra csökkent (csak a plébános a megmondhatója, hogy miért), sőt a veteményest se kapta meg. A nyomorgó asszony megpróbál, ta kérni fizetése emelését, de a plébános úr szinte megbotránkozva válaszolt: — Az egyház nehéz ezresei után kapja a táppénzt és a családi pótlékot. Ha volna egy kis belátása, nem kérne javítást... És, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét, a templomban is kiírta: „A sekrestyésné fizetése nem százötven forint, hanem ezenkívül 249 Ft táppénzt és 360 Ft családi pótlékot is kap”. Gondolatnak is elképesztő, hogy a beteg apa táppénzét és az állam, tói kapott családi pótlékot beleszámítsák a feleség munkabérébe és egy háromgyermekes anyát jóformán ingyért, napi öt forintért dolgoztassanak! Amikor az elgyötört asszony panaszkodott, hogy nem jól érzi magát, fáj a háta, azt kapta vigaszul, hogy „akkor mondjon fel”. Patakiné nem bírván tovább az éhezést, a tanácshoz fordult segítségért, ahol megértették nehéz helyzetét, 500 Ft gyorssegélyt utaltak ki részére, sőt a járási szociális előadó is küldött a családnak 300 Ft-ot. A helybeli Cipész Ktsz avult fürdőt, zuhanyozót. A fiú-diákotthon mellett nevelői laikást építenek. A két diákotthon korszerűsítésére, valamint a nevelői lakás felépítésére 300 ezer Ft-ot költenek. dolgozói — ahová a legnagyobb gyermeket felvettek ipari tanulónak, gyűjtés útján 485 Ft-tai segítették a téli tűzreváló beszerzésében. Az egyháztól 4 hónapi munkáért 600 Ft-ot kapott, a társadalom egyetlen szívdobbanása 1285 Ft segítséget jelentett. Patakiné a fizetésemelést kérő egyik vita alkalmával azt találta mondani: — A plébános úr szégyene, hogy harangozóját. a kommunisták mentették meg az éhhaláltól... A jelenlévő egyházgondnok rögtön a plébános segítségére sietett: — Ilyesmiről meg ne beszéljen, mert semmi segítséget nem fog kapni tőlünk! Az örökös panaszkodást is megunta a plébános úr és ezért „egyszerű” megoldást választottak: május elsején kiküldték Patakinénak a felmondólevelet. Az indoklás: „Az egyháztanács május elsején tartott rendkívüli gyűlésén felsőbb parancsra úgy határozott”!!! Rendkívüli gyűlés és felsőbb parancs ... Ezt csak megértheti Patakiné is, a magatehetetlen férj is, és a három kiskorú gyermek is... Mindezek után Patakiné búcsúzóul írt egy levelet a plébános úrnak, de ő felbontatlanul küldte vissza. Pedig érdemes lett volna elolvasni. Nem volt abban gorombaság semmi. Hadd idézzek belőle néhány sort: „Nem a haran. gozástól fogytam én le, hanem azért, mert odaadtam magamtól a falatot a gyermekeimnek. Plébános úr nem tudja és ne is tudja meg soha, mi is az: éhezni.” Plébános Ür, ugyanezt kívánom én is Önnek. Q. Kovács István OLVASTU K t/VWWWSWVWWAA/VN/V'IWWVWVW Vidám történetek Felebaráti szeretet?... — Segítségadás helyett elbocsátás —
