Békés Megyei Népújság, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-10 / 134. szám

2 Vasárnap 136?. június 19. A kommunizmus diadalmenete Nyugat-Németországot sem fogja kikerülni Otto Schwerbe eJvtárs, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottsága tagjának látogatása Gyulán Carl Gunnar: LIDICE Reggel, amikor a falu ébredt, betört a halul. Nem úgy jött, mint az aggok halk kaszása, nem bújt be a gyermekágyi láz tüzével, s nem leskelödött hetyke hösködők közt. Nem, a halál az égből zúdult, akár a hajnali zápor — fütyült a hajnali koránkelőkre. A halál dühöngve gyilkolt. Golonovics, a vén kocsmáros, békésen horkolt. Felesége és háznépe ugyancsak aludt. Marek, a bányász, bércként nyúlt el, mint egy izomkolosszus. S Hasek suszter gyerekei nyafogva forgolódtak vackukon. A harmatos fűben játékszerek hevertek. A patakmenti fűzek alatt egy árnyék fáradtan, puhán takarta Marie meg Ivan első ölelkezését. Csendes, falusi éjszaka volt. De hirtelen megeredt valami. Vad, furcsa eső. Fehér virágok, méregzöld gyümölcsök — ejtőernyők peregtek a földre. Zord harcosok, gyakorolt pribékek dübörgő géppisztoly-ratatázás közben legázolták az álmodó falut. Lidice reggelre meghalt. Te, aki folytatod Golonovics pöfögését, te, aki úgy alszol, ahogy Marek, az izomkolosszus aludt, te, aki fölriadsz gyereked nyafagásaira, s Marie meg lvan szerelme láttán a magadéra révedsz: sose feledd el azt a reggelt. Svédből fordította: Hajdú Henrik Kádár János elvtárs elutazott Moszkvából . Zsúfolásig megtelt a városi ta­nács díszterme pénteken este Gyulán. A közönség érdeklődéssel várta a pártnap előadóját, Otto Schwerbe elvtársat, akit Zalai György, a járási, városi pártbi­zottság titkára üdvözölt. — Mi büszkék vagyunk arra — kezdte Otto Schwerbe elvtárs elő­adását —, hogy egy olyan Német­országban építjük a szocializmust, amely Marx Károlyt és Engels Frigyest adta a világnak. A mi Németországunk része a szocialis­ta világnak. A régi fasiszta Né­metország egykori ellenségeivel most baráti kapcsolatokat épí­tünk, és különös gonddal ápoljuk a magyar—német kapcsolatokat Í£. Az a néhány nap, amelyet az önök országában töltöttem, meg­mutatta nekem, hogy Magyaror­szág milyen utat tett meg a szoci­alista építésben. Régen úgy tartot­ták, hogy Németország gazdag állam, Magyarország pedig sze­génynek számított. Ez akkor így is volt. Ma viszont én a gazdag Magyarországot látom. Látom a boldog embereket, az elegánsan öltözködő dolgozókat, a nyüzsgő forgatagot és a zsúfolt üzleteket. Mi is tettünk lépéseket a gazda­gabb Németország leié, de önök gyorsabban haladtak és ma már nincs különbség a két ország kö­zött ilyen tekintetben. Mi azt kí­vánjuk önöknek, hogy együtt haladjunk még gyorsabban ezen a sikeres úton a szocializmus felé. Biztosíthatom önöket, hogy a mi Németországunk területén ! a fasizmus nem lesz többé úr. Saj­nos két német állam van, amely­ből a másik Németország mind­azt. ami róssz volt. ami fasiszta volt, ma felkarolja. A két Né­metország ellenségesen áll szem­ben egymással. Hogyan mehet ez tovább? Mi lesz a két Németor­szág sorsa? A szocializmust, ahol megvetette a lábát a népek' szí­vében, többé nem lehet elkerget-, ni. Vagyis az imperializmusnak, al fasizmusnak kell eltűnnie Német-j országból. A szocializmus feltételei Nyu-j gat-Németországban még nem érettek meg, de mi azon munkál­kodunk, hogy Nyugat-Németor­­szág kommunistáival, haladó erői­vel ezt elősegítsük. A világ szo­cialista átalakulása, a kommuniz-Véres összetűzések Argentínában Buenos Aires (MTI) Az AP és a Reuter egybehangzó jelentése szerint pénteken késő éjszaka a jogi fakultás épülete előtt véres összetűzés történt pe­ronista és Peron-ellenes csoportok között. Hét egyetemi hallgató meg­sebesült. Az összetűzésre az adott okot, hogy peronista csoportok tüntetni akartak az 1956 júniusá­ban meghiúsított peronista felke­lés évfordulójának előestéjén. A Peron-ellenes diákok ezt igyekez­tek megakadályozni. Mint az AP jelenti, az összetűzést megelőzően a rendőrség Buenos Aires egyik külkerületében baloldali tüntetést oszlatott fel. Az AP jelenti, hogy az argentí­nai Cordcbában a rendőrség soro­zatos „kommunistaellenes” razziák során csaknem száz embert letar­tóztatott. (MTI) mus diadalmenete Nyugat-Né­metországot sem fogja elkerülni. Azt mondják nyugaton, hogy a háborús veszély oka a két Német­ország. Buta fejtegetés. Német­ország valamikor sok apró állam­ból állt, és akkor is megrohanta, és elfoglalta, illetve állandó hada­kozásban állt az európai államok­kal. Ezt a történelem bizonyítja. Az egységes Németország pedig két világháborút okozott.'Tehát a háborús veszély oka nem a két Németországban, hanem a fasiszta Németországban keresendő. Viszont Nyugat-Nómetország sokkal gyengébb, mint a fasiszta Németország volt. Elvesztette az első és a második világháborút és elvesztette a fél Németországot, azt. ahol mi most a szocializmust építjük. Nyugat-Németország azért kiabál, hogy elhitesse a vi­lággal, hogy ő nagyon erős. Vi­szont 1961. augusztus 13-a megmu­tatta azt, hogy Nyugat-Németor­szág valójában gyenge. Ez a nap sokáig piros betűvel fog szerepel­ni naptárainkban. Berlinben sok utcának a két oldala két világot jelentett. Na­ponta 300 ezer ember jött és ment át a határzónákon. Ezek között nagyon sok volt a csempész és a kém, akiknek csak az utca másik oldalára kellett átmenni, hogy romboló munkát fejtsenek ki. Ezért következett be és kellett be­következnie augusztus 13-nak. Hogyan történt? Augusztus 12- én éjszaka a hadsereg és a rend­őrség kivonult, és 85 kilométeres szakaszon pár óra alatt meghúz­ta a határt, utcákon, házakon, udvarokon és vizeken keresztül. Reggel hat órakor Brandt úr szo­bájában ébresztőt csengetett a te­lefon. Jött á jelentés: a kommu­nisták éjszaka lezárták a határt. Ezután tiltakozások, jegyzékek töltötték meg a papírkosarainkat, de mi készen álltunk. Az USA Nem tudom pontosan, melyik napon — október végén vagy már novemberben — ott szotyo­­láztunk a zsidó templom előtt Hajdókékkal. Olt szoktunk ücsö­rögni ... Erről jut eszembe: ezt a templomot soha, egyetlen órára se nyitották ki. Talán nincs is zsidó vallású ember Várpalotán, csak egy bezárt templom... A múltkor Vándor Pityu egy köny­vet kapott a csomagjában, a san­­franciscoi postafőnök továbbította. Neki jó, Amerikában van az any­ja. Az egyik régi magyar minisz­terelnök megírta az emlékiratait, ha jól tudom, Kállay Miklós — így mondta Pityu. Azt küldték el neki. Visszaemlékezett a felsza­badulás előtti, jobban mondva az orosz megszállás előtti időkre. Itt így kell mondani. A főnök meg­kívánja. Egyébként Sulyok Berci a háta mögött már többször Epei­­os mesternek titulálta a főnököt. Az igazi nevét egyikünk sem tud­ja. Azt mondják, otthon csendőr­százados volt valaha. Berci pi­masz. Csúfolja, pedig a főnök ki­ll vételez vele. Sokat elnéz neki. páncélosokat küldött Berlinbe erősítésül, de ezek bevonulása is nevetséges volt. Egy ideig ott áll­tak az amerikai páncélosok — azt sem tudták, . mit csináljanak —, aztán szépen elvonultak. A fa­lak pedig ma is állnak és az im­perialista Németország ezeken a falakon könnyen kitörheti a fogát. Ennek ellenére veszélyes ez a határ. A 85 kilométeres hosszú­ságú fal nagyon könnyen megkö­zelíthető. Nagyon nagyok a provo­kációs lehetőségek. Példa erre Pe­ter Göring elvtársunk hősi halála, akit a közelmúltban gyilkoltak meg. Katonáink nem lőhettek. Látták, amint futott a gyilkos, le­kapták fegyvereiket is, de a ha­táron nem lőhettek és nem lőttek át. Képzeljék, micsoda önuralom kelleit ahhoz, hogy fegyverrel a kézben, de betartották a paran­csot, és nem lőttek vissza. A mi katonáink vasidegzete nevetséges­sé teszi a túloldalt.. A Berlinben szunnyadó parázs csak úgy oltható ki, ha a nyugati csapatokat kivonják Berlinből, és Rerlin demilitarizált szabad vá­rossá lesz. Amikor Kennedy öccse jött Nyugat-Berlinbe, mi különösen kedvesen, különösen gyorsan, kü­lönösen előzékenyen intéztük el to­vábbjutását Az elnök öccse ne várjon soká! Vendégeinkhez min­dig kedvesek vagyunk. És amikor Kennedy elnök öccse behajtatott az NDK területére, „nem dóit ösz­­sze a világ!” Mi békés megoldást akarunk, és ha ez nem is következik be ha­mar, attól nyugodtan építjük a szocializmust tovább. Bástya-sze­repet töltünk be Nyugat előtt, de mögöttünk százmilliók állnak. És e százmilliók közös ügye — fejezte be Otto Schwerbe elvtárs — győ­zelmet fog aratni az egész vilá­gon. Azt is, hogy éjszaka kimaradozik. Egyszer berugottan jött haza. Disznóság. Én le tudok mondani az italról, és ő... Vándor már jól tud angolul. Sinkónak felolvasta a könyvből azt a részt, amely ar­ról szól, hogy a németekig senki se bántotta Magyarországon a zsi­dókat. Kállay azt írja, hogy né­hány tízezret, akit korábban ki­­szállitottak lengyel területre, saját kérésére vitték ki. Pityu azt mondja, hogy ez hazugság. Már akkor, tízezreket meggyilkoltak, amikor Kállay volt a miniszterel­nök. Berci ráordított Pityura: az, amit mond, vörös propaganda. Sinkó Pityut pártolta. Megfenye­gette Sulyokot: „Jobb, ha hall­gatsz!” Berci tényleg meghunyászko­dott. Én nem tudom, hogyan volt. Azt tudom, hogy a várpalotai zsi­dó templomba senki se jár. Ott hagytam abba, hogy Haj­dókékkal rágtuk a napraforgóma­got, amikor üzentek értünk: men­jünk lőszerért. Fegyverünk már Moszkva (MTI) Szombat délelőtt hazaindult Moszkvából Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára, a magyar forradalmi munkás-pa­raszt kormány elnöke, aki részt vett a KGST-államok kommunista és munkáspártjai képviselőinek volt. Felvételeztük a töltényt, és rohafitunk az országúira. Az út két oldalán foglaltunk állást. Azt mondták, szovjet egységek köze­lednek. Jött is egy teherautó pót­kocsival. Gépisztolyos katonák ültek rajta. — Muníciót szállítanak — adtuk szájról szájra. Géppisztoly sorozat fogadta őket. A szállítmány kísérői leugráltak, de későn. Gránát repült a kocsi alá. Tizenhárom szovjet katona maradt ott holtan. A pótkocsiban marhahúst szál­lítottak. Nem lőttem egyetlenegyet sem. De ott voltam. Mindenki tudott erről Várpalotán. Menteni kellett a bőrünket. Be­húzódtunk a Bakonyba, aztán a Rába-közbe. A Hanságon át kiju­tottunk Ausztriába. — A bányász hamar elkel — mon­dogatták. — Belgiumba vittek, az Ardennek-vidéki szénmedencébe. De munkát nem kaptam, csak se­gélyeket. — Kedves uram — oktattak ki a szakszervezetben —, itt is ezré­vel várnak munkára az emberek. Legfeljebb Kongóba mehettem volna, réz-, ólom- vagy kobaltbá­nyába. Ehhez nem volt kedvem. A radioaktív munkahelyeket pe­dig kiváltképpen utálom. Áthajóztam Skóciába. Ott se kellettem. A bányászok ellensége­sen fogadtak. Amerikába kerül­moszkvai értekezletén. Vele együtt indult Budapestre Párdi Imre, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője,, a küldöttség tag­ja is. A küldöttség többi tagja — Ap­ró Antal, Vályi Péter, Szita János — előreláthatólag hétfőig Moszk­vában marad. (MTI ) tem táborba, a legvégén az USA- tisztek szerződtettek. Sinkóval a Fort Jackson-i hír­adó-kiképzésen találkoztam. Attól kezdve jóban-rosszban együtt va­gyunk. A pisztolytól a százöt mil­liméteres hátrasiklás nélküli ra­­kéta-páncéltörőágyúig minden gyalogsági fegyver kezelését meg­tanultuk. Ott kezdődött az angol nyelvtanulás is. Még mindig nem megy egészen jól. Most acélsíneket, hidat, beton­akadályt, víz alatti gátat robban­tunk. Ezért viseljük a szárnyas pajzsot a trójai falóval és a vil­lámmal. Mi kell ide? Mit kíván az SW Center? Milyen tulajdonságokat igényel ez a szolgálat? A főnök azt mondja, erős természet, ra­vaszság, találékonyság, bátorság, alkalmazkodási készség... Ezek szükségesek. Elgondolkoztató... Mi van meg bennem ezekből? Most írom az új curriculum vi­­tae-t: húsz évemből négy idekint telt el, s a korábbi tizenhatot ez­úttal némi változtatással vagy nyolcadszor ű'om le részletesen. Jó, ha újra átgondolok mindent magamról és szemügyre veszem a környezetemet. Ez a nyolcadik életrajz jócskán eltér majd az előbbiektől. Az a színtiszta igazság, hogy apámat Vándor Bélát nem ismertem. A Siinger és Wolínernél, az Athenae-Vadász Ferenc: Kollárik János fovéftif vi$-&zavt>í% Birkás tiszteletes úr

Next

/
Oldalképek
Tartalom