Békés Megyei Népújság, 1962. június (17. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-07 / 131. szám
1962. június 7. Csß törtök SPORTSPORTSPORT Gádoros idegenben győzött kevés gól a megyei II. osztályban Mezöberényi Spartakusz — Szeyhalmi Petőfi 1:0 (1:0) Mezöberény, 100 néző. V.: Litauszki. Mezőberény: Guba I — Müleck, Hoffmann, Dombi — Guba II, Boconádi — Botyánszki, Kohut, Hajdú, Vígh, Szűcs. Szeghalom: Veres — Boruzs, Gurmai, Halász — Gidai I, Gidai H — Csiga, Papp I, Serfőző, Papp II, Farkasinszki. A szeghalmiak az ifjúsági csapatukat nem vitték el, az első csapat is csalc a mérkőzés kezdete előtt öt perccel érkezett. így kevés néző szurkolta végig a két csapat találkozóját. Mezőberény kezdte a játékot, és egy 11- esből megszerezte a győzelmet jelentő gólt. Jók: Hófímann, illetve Serfőző. Okányi TSZSK — Gyulai MEDOSZ II. 2:2 (1:0) Oikáhy, 300 néző. V.: Valacli. Okány: Vári — Szabó, Irázi I. Pesti — rtózsi, Szilágyi — Horváth — Kozma, Irázi II, Kónya, IJlszán. Gyula: Csomós — Petrikó. Lindenberger — Diószegi, Sáli — Gál, Pálmai, Szabó, Horváth, Volenszki, Cj,nan». Gyors támadásokkal kezdődött a mírkőzts. A 33. percben Kónya megszerezte csapatának a vezetést. A második .félidőben a vendégcsapat támadott többet és ll-esböl ki .is egyenlítették, majd a vezetési is megszerezték. A 35. percben a helyi csapat kiegyenlített. A' vendégek közelebb álltak á győzelemhez. A játékvezető bizonytalanul vezette a mérkőzést. Góllóvök: Kónya, Kozma, illetve Horváth II, Gyulai kinizsi SK — Kunágota 4:0 (0:0) Gyula, 100 néző. V.: Lajkó. Hazai támadásokkal indult a mérkőzés, de a csatárok egymás után kihagyták a jó gólhelyzeteket. A 20. percben Jámbor a hálóba talált. Egy perc múlva Farkas volt eredményes, majd a 30. percben Farkast a 16-oson belül felvágták, a megítélt 11-est Horváth értékesítette. A 43. percben Bus beállította a végeredményt. Jók: Szabó I, Szabó II, Jámbor, illetve Bedő, Varga, Szlávik. Mezömegyeri TSZSK — Bcs. Vörös Meteor 2:1 (0:1) Mezőmegyer, 1O0 néző. V.: Fülöp. Mezömegyer: Zsibrita — Sajben, Knyihár, Szák. Illyés, Csomós — Szabó, Szász, Mézes, R. Szabó, Lipták. Vörös Meteor: Dohányos — Chován, Knyihár, Adamik — Veres, Hugyecz, Uhrin, Szarvas, Dudás, Fiam, Csonki. Változatos, közepes színvonalú játékot hozott a két csapat találkozója. Az első félidőben a vendégcsapat Szarvas révén megszerezte a vezető gólt. A második félidőben á helyi csapat kiegyenlített, ma jd Lipták megszerezte a győzelmet jelentő gólt is. Jók: Szabó, Lipták, illetve Uhrin, Szarvas. Gádoros — Dombegyltázi TSZSK 1:0 (1:0) Dombegyháza, 150 néző. V.: Simon. Gádoros: Pintér — Hajdú, Lipták, Pólyák II — Lengyel, Kunos — Kulcsár, Pólyák I, Ravasz, Rákóczi, Kremli. Dombegyháza: Szűcs — Kiss, Katona, B. Nagy — Gyerendel — Papp I — Judik, Horváth, Döme, Gulyás, Papp II. Esős, hideg időben dombegyházi támadásokkal kezdődött a mérkőzés. A csúszós pálya rányomta bélyegét az egész mérkőzésre. A 40. percben Pólyák I megszerezte csapatának a vezetést. A második félidőben Gádoros támadott többet, de az eredmény már nem változott. „Viharsarok Kupa” Békésen Á békést'földművesszövetkezet Vörös Meteor sportkörének kosárlabdaszakosztálya: az osztály azokra való felkészülés jegyében június 2-án és 3-án Békésen, a ligeti szabadtéri pályán rendezte meg a hagyományos „Viharsarok Kupa" kosárlabda-mérkőzéseket. A szombati eső megzavarta a rendezést, ezért a mérkőzéseket a gimnázium, tornatermében játszották le. Vasárnap jó időben, nagy érdeklődés mellett folytatták a mérkőzéseket a szabadtéri pályán. Különösen a férfi-mérkőzések hoztak színvonalas játékot A tornán öt férfi-csapat (Debrecen, Szeged. Hódmezővásárhely, Budapesti Kőbányai Sör és a Békési Vörös Meteor) vett részt. A női mérkőzéseken a hazai Vörös Meteor csapatán kívül részt vett a Szegedi EAC, a Debreceni VSE és a Hódmezővásárhelyi MEDOS7 Eredmények: Nők: Békési Vörös Meteor— Hódmezöv. MEDOSZ 44:26 (18:14) A torna első mérkőzésén a hazai csapat irányította a játékót és ötletes, *zép támadásokkal szerezték meg a győzelmet. Legjobb dobók: Nagyné 16. Mucsiné 14, illetve Makra 10, Erdei 8. Békési Vörös Meteor- Debreceni VSE 48:15 (24:6) Mindkét félidőben a békésiek játszottak jobban és minden megerőltetés nélkül szerezték meg a győzelmet. Legjobb dobók: Szabadpsné .19,. Kulich 14', illetve1 Farkasné .7, -Antal 5. Békési Vörös Meteor- Szegedi EAC 31:13 (11:4) Az utolsó mérkőzésén is jól játszott a békési csapat, s ezzel a győzelemmel veretlenül szerezték meg az első helyet. Legjobb dobók: Kulich 13, Mucsiné 6, illetve Csicsó 6. A többi mérkőzések eredményei: Hódmezővásárhely r—Debrecen 45:17, SZEAC—Debrecen 29:27, Hódmezővásárhely— SZEAC 43:25. Végeredményben 1.' a Békési Vörös Meteor, 2. a Hódmezővásárhelyi MEDOSZ, 3. a SZEAC, 4. a Debrecen. Férfiak: Békési Vörös Meteor— Hódmezővásárhely 65:55 (31:23) Végig jó iramú mérkőzést játszott a két rivális csapat. Ezúttal a hazaiak bizonyultak jobbnak, s jó játékkal megszerezték a győzelmet. Legjobb dobók: Molnár 21, C. Veres 14, illetve Kenéz 23. Bp. Kőbányai Sör— Békési Vörös Meteor 63:48 (31:18) A helyi csapat ezen a méikőzéseri nagyon sok hibával játszott. A masodik félidőben már kiegyensúlyozottabb lett a küzdelem, de az előnyt már nem tudták behozni. Legjobb dobók: Révész 21, Gratzl 18, illetve Domokos 18, Molnár M. 15. Békési Vörös Meteor— Debreceni VSC 60:49 (33:14) Az első félidei jó játék után a második félidőben leállt- a hazai csapat, de így is biztosan nyerte a mérkőzést. Legjobb dobók: Szabó 13. Kiss 12, illetve Hutai 24, Szatmári 9. Szegedi Postás-Békési Vörös Meteor 44:43 (24:18) Végig Jó iramú mérkőzést játszott a két csapat. Az első félidőben a vendegek 15 ponttal elhúztak- A második félidőben felzárkóztak a hazaiak, sőt az utolsó percekben, ha nem hagynak ki egy büntetőt, meg is nyerhettek volna a mérkőzést. Szegedi Postás—1 Budapesti Kőbányai Sör 38:31 (21:18) Az első hely sorsát eldöntő fm.érkő-. zésen a szegediek nagyobb rutinjukkal megérdemelten győztek. Ezzel veretlenül szerezték meg az elsp. helyet» és égy évig őrzői lettek a Viharsarok Kupának. Legjobb dobók: Dr; Nyírádi 12, Heiszig és Varga 7—7, illetve Gratzl 12, Révész 10. Végeredményben 1. Szegedi Postás, 2. Kőbányai Sör, 3. Békési Vörös Meteor, 4. Hódmezővásárhely, 5. Debrecen. Egész napos sportműsor a VIT jegyében Megyénk legtöbb községében rendezneK egész napos sportműsort a VIT jegyében. Június 10-én, vasárnap a gyomai járási TST és a KISZ rendezi meg az egész napos sportműsorát. Többek között vendégszerepei a békéscsabai Építők tornászcsapata, valamint birkózás, cselgáncs- és labdarúgó-mérkőzés teszi színessé az ünnepélyt Ugyancsak nagy eseményre készülnek Füzesgyarmaton. Június 2fl-án a helsinki VIT-en részt vevő Tatabányai Bányász NB I-es labdarúgó-csapatát fogadják vendégül. Az egész napos sportműsornak egyik fénypontja lesz a VIT- válogatott és a Füzesgyarmat vá lógatott labdarúgó-mérkőzése. A bevételt a VIT-alapra fordítják. A kosárlabda NB ll-be való jutásért Június 15-én és 17-én rendezik meg a kosárlabda megyei bajnokok osztályozó mérkőzését az NB II-be való jutásért. A Békés megyei bajnokcsapatok: a Békési Fmsz női csapata Szegeden ját szik a Baranya megyei első, illetve Bács-Kiskun megye második helyezettjével. A férficsapat a Bu dapest-bajnokság második helyezettjével és Bács-Kiskun megye második helyezettjével ját szik. Persely helyett strigulát! Roppant lelkes híve vagyok az újításoknak és észszerúsitéseknek. Kiváltképpen nagy örömömre szolgálnak az afféle jó kezdeményezések, amelyek a nép széles rétegeit érintik előnyösen. Mód felett megörvendeztetett hát annak idején a hír, hogy szép fővárosunkban üzembe helyezték a megszokott, klasszikus autóbusz modernebb változatát, a csuklós buszt, amely hivatva van felszámolni a kocsin belüli szűk kereszt metszetet... Nos, a közlekedés megjavítása érdekében kifejtett erőfeszítések okozta örömöm nyílt ujjongásba csapott át, amikor tudomást szereztem arról, hogy kísérleti jelleggel Békéscsabán is üzembe helyezik a perselyes buszokat. S az újítás gyakorlati bevezetésekor az elsők között próbáltam ki, hogy milyen kitűnő dolog ez a persely. Az utas csak bedobja az előkészített forintost a nyílásba, s máris helyet foglalhat. Ez igen! És azonnyomban arra gondoltam, hogy ezt már hamarébb is bevezethették volna. Hiszen gondoljunk (Újítási javaslat) csak arra, hogy hoszszú évek óta hány menetjegy ment pocsékba, teljesen indokolatlanul. Ha e bilétákat most mind egy sorba raknánk, alkalmasint Békéscsabától Tokióig érne a sor! Hát ha még azt is számba veszszük hogy a perselyes rendszer e megtakarítása mellett alkalmas arra is, hogy gyökeresen felszámolja az utas és kalauz közötti kibékithetetlen ellentéteket! Mert ugyebár a persely nem beszél viszsza, nem vitatkozik. Az mindent lenyel... Ám, gondolkozva a jé ötleten, rájöttem, hogy a persely sem lehet még végleges megoldás a közlekedés tökéletesítésére. Máris jelentkeznek ugyanis olyan problémák, hogy az utasnak például nincs aprópénze. Ilyenkor felszállhat a kalauzos pótkocsiba, ha — van egyáltalán pótkocsi. S ha nincs? Akkor vitázhat a kalauz — helyett a buszvezetővel. Elvégre az utasnak teljesen mindegy, hogy melyikkel vitázik... Nos. az én javaslatom — a perselyes rendszerhez hasonlóan — a fejlettebb fokú öntudaton, s az ebből egyenesen következő nagyobb bizalmon alapul. Lényege az. hogy persely helyett egy nagy betűrendes albumot kellene a buszon felszerelni. Nomármost. Az első utazáskor az utas a megfelelő betűnél felüti a nagy könyvet, beírja magát és neve alá egy strigulát húz. A további utazásoknál már csak egy-egy strigulát ír be. Hó végén azután az AKÖV kiküldi a számlát, s a tisztelt utas egy összegben fizet... S azokra is gondolni kell, akiknek úgy hó vége felé nemcsak, hogy aprópénzük nincs, de egyáltalán nincs egy huncut vasuk sem,,. Különösen az ilyen esetekben jelentkeznék újításom felbecsülhetetlen erkölcsi nevelő hatása! A kötelező azonnali fizetési kötelezettség ténye ugyanis alkalmasint bliccelésre serkenti a pénztelen, de utazni szándékozó földi halandót, s ez semmi esetre sem volna a magasabb öntudat sajátossága. Ellenben gondoljunk csak arra, hogy emberünk milyen példás öntudattal Írná be kényszerhelyzetében a strigulát... —km— Cikkünk nyomán: Jelentkezett a lottó-öröklakás nyertese Lapunk keddi számában ..Lottón nyert öröklakás keresi gazdáját. . címmel felhívtuk megyénk népes lottózó-táborának figyelmét a lottó 19. játékhetének S 3 172 011 számú szelvényéire, amelyet annak idején a békéscsabai toto-lottó-kd rendeltség hozott forgalomba. Ezzel a játékjeggyel ugyanis 2 szoba hallos, gaiderobos. loggiás, étkezők o-nyhas öröklakást nyert szerencsés gazdája, a Budapest III.. Flórián tér 3—5. sz. alatt felépülő társasház második emeletén. Az újságközlésre tulajdonképpen az adott okot, hogy a nagy értékű lottó-nyeremény gazdája még nem jelentkezett.. ? Kedden este egy kis tereferére jött össze a szűkebb rokonság Huszár Ilona, Kisrét 38. sz. alatti tanyáján. A család egyik tagjának felkeltette figyelmét az újságcikk. Mitykó György, a házigazda féltestvére vállalkozott rá, hogy ,,végigbogarássza'' a lottószelvényeket . ;; — Hű, a keservit neki! — kiáltott fel rövid szemlélődés után —. te Ilona, hiszen a te szelvényed nyerte a pesti öröklakást! Azt hitték, tréfálkozik, mivel örökösen mosolygó, víg kedélyű ember Mitykó György. De miután valamenynyien meggyőződtek róla, hogy a szelvényszám egyezik, nagy lett ám az öröm. A nem várt, nem mindenmaipi szerencse tudatában alig tudtak aludni, s másnap már korán felkeresték a totó-lottó-kirendeltséget. Itt azután pillanatok alatt azonosították a szelvényszámot, s most már minden két-Sportaktivákat jutalmaztak meg Szeghalmon A Szeghalmi Járási Testnevelési és Sport Tanács legutóbbi ülésén a Kilián Testnevelési Mozgalom eddigi ere iményeit, hiányosságait beszélték meg. Az ülésen részt vett Kovács József elv társ, a megyei TST elnöke is. A vua után több sportaktívát dicséretben részesítettek és megjutalmaztak. séget kizáróan kiderült, hogy az öröklakás boldog nyertese a békéscsabai Kulich Tsz 55 éves növényápolója. A beszélgetés során elmondta, hogy — bár ő maga egyedülálló — hatan vannak testvérek, s közülük hárman a Kulich-ban dolgoznak. A népes család tagjai rendszeresen felkeresik egymást, és állandó résztvevői a két népszerű sze rencse j á téknak. A szűkebb testvéri rokonság most boldogan tervezget, hogy hogyan használják majd fel a pénzt. Huszár Hona ugyanis jól érzi magát a termelőszövetkezetben és csabai környezetében, s éppen ezért úgy döntött, hogy az öröklakást nem tartja meg, hanem eladja. Persze az is megfordult már a fejében, hogy majd takarékbetét formájában biztosít magának „életjáradékot” öregebb éveire .; g JÚNIUS 7. Békési Bástya: Halászlegény frakkban. Békéscsabai Brigád: A lelkiismeret lázadása III. rész. Békéscsabai Szabadság: A megszökött falu. Békéscsabai Terv: Szerelem és a másodpilóta. Gyulai Petőfi: A világ minden aranya. Orosházi Partizán: A rendőr. Szarvasi Táncsics: A bosszú. Békés megyei Jókai MAI MŰSORA Szeghalmon, este a óraikor: APJA LANYA Hidas háton. este 8 órakor: FÜREDI KOMÉDIÁSOK Rádió- és televízió-műsor PÉNTEK, 1962. JÚNIUS 8. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30 Hírek. 4.40 Vidáman — frissen! 8.10 Tánczene. 9.00 Virágnyelven. 9.10 Csajkovszkij: III. vonósnégyes. 9.50 I. G. Bijumin: A mai polgári politikai gazdaságtan válsága. 10.00 Hírek. 10.10 Napirenden . . . 10.15 iskolai kórusok énekelnek. 10.25 Dallal, tánccal a világ körül. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Professzor az uborkafán. 11.20 Balettzene. 12.00 Hírek. L2.1S Könnyűzene az üdülőknek. 13.00 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.15 Tánczene. 13.35 József Attila legszebb verseiből. 13.55 Zenekari muzsika. 14.35 Futurusz kapitány kalandjai. 15.00 Hírek. 15.10 Üj nótát fújjunk!. .. 15.30 17. év magyar novellaterméséből. 15.45 Szív küldi . . . !6.25 Gyújtópontban: a politechnikai oktatás. 16.40 Sárközi István, Raics István: Reng már a föld. 17.00 Hírek. 17.15 ötórai tea. 17.45 Rádióiskola. 18.30 Jasba Heifetz hegedűi. 18.45 A budai Sándor-palotában történt. 19.00 Pénteken este ... 24.00 Hírek. PETŐFI RÁDIÓ: 5.00 Reggeli zene. 8.00 Hírek. 14,15 Részletek Gyöngy. Brődy és Fényes operettjeiből. 15.10 A párduc unokái. 15.25 Cigánydalok. 15.45 A morva tanítóik énekkara énekel. 16.00 Hírek. 16.05 A rend önkéntes védői. 16.15 Kamarazene. 16.50 1000 szó franciául. 17.00 Fiatalok Zenei Újságja. 17.25 Ifjúsági filmklub. 17.45 Fúvósindulók. 18.00 Hírek. 18.05 Könynyűzene. 19.00 Hírek. 19.10 Hangverseny Az opera útja c. műsor hallgatóinak. 19.40 Láttuk, hallottuk . . . 20.00 Nótacsokor. 20.35 Bemutatták... 30.40 Falurádió. 21.00 Hírek. 21.05 Közvetítés Hamburgból. 22.35 Salvatore Quasimodo verseiből. 22.40 Izraeli dalok. 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ: Adásszünet,