Békés Megyei Népújság, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-13 / 110. szám
fi KÖRÖSTÁJ Á Koros-csatorna mélybama tükrén tenyérnyi lt /elek libegnek. A víz partján szürkül a nád. A Körösön túl áll három öreg fa, alatta rom. A csonka vályogfalakról idefehérlik a mész. Azt a meszét még Dudás néni meszelte a hajdani térdreroskadt házikó falára. A „Szajna-parton” sok ilyen múltat idéző romot látni. A romok elenyésznek, de mi emlékezünk. Kell emlékeznünk. Nekünk, akiket hajdan megsápasztott a hosszú tél, a tavaszok várása. Ö, azok a tavaszok! Tavasszal ment el anyám. Én aprócskán, három évesen nem tudhattam, hogy nem jön vissza többé sohasem . .. Húsz éves volt. Ha lett volna apámnak százötven pengője, százötven pengői lenne ma is anyám. Gombák.. i De sokszor jártam Dudás nénivel gombászni! Dudás néni fogta a köténye sarkát, átcserkésztünk a zöld végtelenbe, lépegettünk nagy óvatosan, s a végtelen zöld csillogott az esőcseppektől. Nem is jövök én már ide önszántamból. Nincs itt nekem már senkim. Ha nem én táncolnám a szólót a cigánytáncban, most sem jöttem volna. Minek emlékezni!? Minek? Apám Debrecenből szöktette anyámat. Akkoriban egy módosabb cigánylány sem szerethetett ám a szíve szerint. Családja ellenére választott legényt. Szökni kellett. Romantika?! Ez?! — Igen, a népszínművekben. De az élet más volt akkor, tisztelt publikum ... Dudás néni apám nagynénje volt. A magányos lás öreg-Roncsolt tüdeje ennyit ért az orvosoknak Gyulán. Apám csak dúrta, taposta a sarat, vetette a vályogot, de százötven pengő áru vályogból akár egy palotát is építhettek volna. — A palotákat nem vályogból építették. Benn a városban, ennek az élővíznek a partján most modem bérházak állnak. Ügy nőttek ki a földből, mint itt a nagy mezőséasszony úgy dédelgette a két gyermekembert, mint szíve véreit. Nekem mintha nagyanyám lett volna. A kis fehér hajú anyóka barna, barázdált arca megrózsásodott a nagy szívbéli boldogságtól. Mert nagy dolog ám az, hogy egyszerre jóformán egy esztendő alatt lánya, fia, unokája lett az ember lányának. De meghalt az anyám. Éltünk, éldegéltünk most már kettecskén, árvultan. Míg egy őszön ... Zizeg a nád. Zizeg az eső. S a zizegő vizen tompul a fény. Szomorúságot görgetnek a hullámok a partra. És a szívemre... Felhajtom a kabát gallérját. Akkor őszön Dudás néni is útrakelt. Némi pénzt, félzsáknyi kolompárt, szakajtó szilvát hagyott ránk. Szeptember közepe táján elment az egerbaktai hegyekbe. S éltünk aztán abból, amit a messzi erdőségből hozott. Nem hozott ő zsannamannát, mint a mesebeli anyókák, unokáiknak. Nem. Hosszú, zöld szálú füvet hozott nagy kévékbe kötve. Míg tele nem rakta irdatlan nagy toldotl-foldott zsákját a zöld kévékkel, fenn maradt a hegyek között a végtelen erdőségben. De azt le is kellett tépni. Tövestül. Ez az ördögfüve olyan, mint a drót. Belevág a tenyérbe, csaknem ki serken nyomában a vér.' Télen aztán ezt fésülgette, kötögette, meszelőket csinált belőle, hordta a városba. A szegényebbje ilyen „tippan” meszelővei pótolta a boltit. Vették. Azelőtt... Mert azon az őszön utoljára ment el... Az őszült levelek hullnak, hullnak. S lehullva pici sajkáknak álmodják magukat... Öh baktai erdőrengeteg hulló levelei; — felhőzzetek Dudás mama jeltelen sírjára, takarjátok lágyan libbenő álmait... Esik ..; Elmarad a szabadtéri előadás. Minek jöttem én ide? — Minek? ... Esik. Nedves az arcom. Csak az esőtől?!... Nincsen táncolni való kedvem, A parton túl áll a három öreg fa. A csonka vályogfalakról idefehérlik a mész. Azt a meszet még... Apró neszek kísérik utamat. Surrog a Körös. Esik .. Ballagok a vízzel a város felé. És esik. Esik, esik, esik .;.' Rajna Mihály I» Köröspart — Kollárlk János tusrajza 00 Üzenet T. F. — Ez úton mondunk véleményt Riport a Kossuth Tsz-ből és a Tél a ísz-ben című két verséről, mert címét nem közölte. A szövetkezet klubjában vagy vidám szövetkezeti összejövetelek, lakodalmaik alkalmával kedves és hatásos dolog felolvasni versikéit. Ne is szokjék le erről a jó szokásáról. Azonban ami elmegy a házkörüli életben, nem biztos, hogy kint a világban is megfelel. így van ez a verssel is. Adjusztáltaibb, takarosabb, hibátlanabb állhat csak helyt odakint. Hogy milyen legyen az igazi? Ha felkeresd a közeid pedagógusok valamelyikét — lehetőleg magyar szakost —, az szívesen elmagyarázza, és könyvből is megmutatja, mi a költészet, a versírás ügye-módja, alapja. A továbbiakban meg már ott vannak a verskötetek a könyvtár polcain, el kell járogatni irodalmi körbe, irodalmi előadásokat hallgatni. Mindez még azoknak is jó és okos szórakozás, akik nem foglalkoznak versírással. Üdvözöljük. B. Li. Esztergom, K. L. Hosszúpályi, K. S. Makó, A. L. és S. M. Szeged, L. K. Mezőtúr, L. M. Budapest. — Köszönjük bizalmukat, azonban közölnünk kell, hogy nem lévén irodalmi folyóirat, hanem napilap, sem bőséges terünk, sem irodalmi lektorátusunk nincs, s emiatt egyrészt nagy időköz............................... versekre ben tudunk csak sort keríteni a beküldött anyag átnézésére, s a válaszadásra, másrészt azonos értékű írások esetén — érthető módon — a megyei íróknak, költőknek nyújtunk közlési elsőbbséget. R. L. Gyula. — Az Egyedül című szerelmi versét ha elküldi annak, akihez írta, bizonyára örülni fog müvének. Maradjon ez a vers kettőjük kincse. Költőileg ugyanis nem a legsikerültebb, szubjektív vonatkozásaiban pedig a kívülállók úgysem értenék. B. S. Mezokovácsháza. — Ha ön a®t követelné vagy kémé tőlünk, hogy végezzük ed egynapi könyvelési munkáját, mi kitödtenénk számokkal a rubrikákat, s azok messziről úgy festenének, mint szabályszerű könyvelés; csak a használatnál derülne ki kontárkodásunk. Könyvelő című verse tartalmában igaz, szakmailag azonban felettébb hiányos, az irodalom, a költészet kedvelői hamar elmarasztalnának bennünket közlése esetén. További jó, pontos könyvvezetést kívánunk. Többek érdeklődésére közöljük, hogy kéziratot nem küldünk vissza, nem örzünk meg, és csak hivatalos formában bekért kéziratokért, rajzokért, fényképekért felelünk. A szerk. gén egy jó tavaszi eső után az apró cs iperkegomb ák. — Ha anyám ezt megéri. Apámat meg negyvenháromban elvitték munkaszolgálatosnak Öradnára. Ö sem jött vissza. Kovács György: •BÍZTATÓ Változhatatlan érzések megkésett futárjaként fogadja, akit illet ' Ne restellj mindennap jobban szeretni, hogy ne kószáljon vágyam tőled messze, és szád jóízét másban ne keresse; — mert te helyetted nem lehet jó senki. Ne bánd. ha néha nyűgölődő kedvvel csupán hűs kezed kérem homlokomra, s ne légy irigy a mindig-boldogokra; — mert boldog az, ki engem nem ereszt el. Más nem szerethet nálam szebben, jobban, és egyszer még a nyűgeink leesnek, s megmutatlak egy boldog nyári estnek: — mindig szeress, amíg csak szíved dobban. (1961 karácsony) XTmilius mestert, ■*”* Mátyás király kedvelt udvari orvosát nem egy alkalommal elkísérte beteglátogatásaira Mujkó is, a budai palota közismert udvari bolondja. Az volt a szándéka, hogy a trefacsinálás mellett a változatosság kedvéért elsajátítja az orvostudományt is. Egy ízben az udvari kertész lett súlyos beteg, elhivatták hát hozzá a derék doktort. Persze, most is hozzászegődött a bolond. Emilius mester arra kérte Mujkót, hogy a vizsgálat alatt lehetőleg mellőzze a felesleges beszélgetést, inkább figyeljen és majd legközelebb önállóan gyakorolja a praxist. Az udvari kertész keserves nyögéssel feküdt ágyában, amikor Emilius mester és csörgös sipkás tanítványa beléptek. Az Az újdonsült doktor orvos rövid vizsgálat után megállapította, hogy a beteget a hideg leli, tehát valamit evett s attól szerezte a. rosszullétet. Emilius mester körülnézett a szobában, majd hirtelen rárivallt a kertészre: — Ugye, már megint almát evett kend? — Nem ettem én, uram! — nyögte elhalóan a beteg. — Ne beszéljen már zöldeket, almát evett kend, és punktum. Pedig megmondtam, hogy ne egyék gyümölcsöt, mert könnyen elpatkol. A beteg erre töredelmesen beismerte, hogy csakugyan almát evett. Rendkívül csodálkozott az orvosnövendék, hogy honnan ismerhette fel az öreg az almaevést. — Látod barátom — felelte doktor Emilius a kiváncsi Mujkónak, amikor már eltávoztak a kertésztől —, egy kis gyakorlat dolga az egész. Amikor beléptem a szobába, a sarokban egy almacsutkát vettem észre, mindjárt gondoltam, hogy a kertész dobta oda. Ráfogtam, s ime, igaznak bizonyult észleletem. — No, ez nagyszerű! — kacagott vidáman a bolond s örömében háromszor is a magasba dobta csörgös sipkáját. Alig várta ezután, hogy önálló doktori útra indulhasson, s ő is megmutathassa megfigyelő-képességét. Néhány nap múlva a főlovász egyik idős cselédembere betegedett meg. Hivatták Emilius mestert, aki maga helyett Mujkót küldte bajban szenvedő felebarátjához. Mujkó magára vette a doktor fekete köpenyegét, kézhez kapta az orvosi táskát, a Csörgös • sipka helyett háromszögletű fekete kalapot csapott a fejébe, s úgy ment első gyógyító útjára. — Lóhúst evett kend! — kiált fel hirtelen deresfejű betegének szobájába lépve. — Uram, ne hagyj, tekintetes doktor uram! Már hogy ettem volna én lóhúst? — jajdult fel a jámbor. — Dejszen — szólt önérzettel és szakmai meg. győzödéssel az újdosült orvos — a kutyát tegye kend bolonddá bátya, ott a nyereg az ágy alatt! Ezzel sarkon fordult s kilibbent a betegszobából. Raikovsziky József _________A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE ESIK...
