Békés Megyei Népújság, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-11 / 108. szám
1962. május II., péntek „ Göröngyös út volt, de megért Mozaik a Tótkomlóst Szabó Ktsz életéből Az „öreg” szövetkezetek közé tartozik a Tótkomlós! Férfi, és Nőiszabó Ktsz. 1948-ban alakult meg, akkor, amikor még a szövetkezeti gondolat új volt, fiatal, amikor még az iparosok idegenkedve fogadták, és persze megfelelő támogatást sem tudtak részükre biztosítani. Tizenöten kezdték el. Nem volt gép, nem volt anyag, nem volt megfelelő munka sem. — Göröngyös volt ez az út az alakulástól — mondja Lénáit Gyula, a szövet, kezet elnöke — de megérte. Ma már...! s Tíz évvel ezelőtt, 1952-ben minden szabó kisiparos belépett a szövetkezetbe és még ebben az évben, majd 1953-ban és 1960-ban is Kiváló Szövetkezet” lett. Tíz éve szalagrendszerben dolgoznak. Fő profiljuk a konfekciós gyermeköltöny, amelyből tavaly hat és fél ezer darabot készítettek el. Ezenkívül néhány ezer „szóló” nadrágot és shortot gyártottak. A kereskedelem szereti és a vásárlóközönség pedig keresi készítményeiket, mert a minőséggel nem volt baj soha. Most már van anyag is bőven és van megrendelés is. o A fő feladatuk azonban nem , a szalagszerű, a gyárszerű termelés, hanem a lakosság ellátása, a méretes-hálózat fejlesztése. o Az ^alapító tagok közül viszont már csak négyen maradtak. Egynéhány elment más területre, otthagyta a tűt és .az öllót. Ketten — Lahonyec János és Paulik István — nyugdíjba mentek. Az elnökön kívül Duska András, Andreó Pál és Horváth Mihály dolgozik még. Mindezt az a tabló mondta el, amely ott áll a szövetkezet irodájában — az emléklapok, a kitüntetések között — és amely a megtett tízéves útról, a megerősödött szövetkezetről „árulkodott”. Kollárik „E gyermeket orvosnak kell tanítani. Ebből pásztor lesz" ... döbbentett meg annyiszor a madáchi szó a falanszter-jelenetből. Nyomában felrémlett mindig a nehezen járható társadalmi ranglétra és az a mérhetetlen űr, amely a lent és fent lévők között tátongott áthidalhatatlanul és lélekölően. Napjainkban a pásztorember fia is meghódíthatja a tudomány fellegvárát> azért mégis, vagy talán éppen azért — furcsának tűnő paradoxonokat termel az élet. Kovács Pista a félévi vizsga után hazajött a mezőgazdasági technikumból. A szülői ház értetlenül fogadta, mint azt a kijelentését is, hogy csikós akar lenni. — Nem engedlek — mondta ki anyja —, tanult embert akarok nevelni belőled. De Pistával nem lehetett bírni, kiszökött a tsz tanyaközpontjába és a lovak között csetlett-botlott egész nap. Hordta nekik a takarmányt meg a vizet. S most, hogy kizöldült a tavaszi pázsit, két tsz összeterelte közös legelőre a csikót — embereket kellett melléjük állítani. Embert_ igen! — De nem gyereket — hiszen Pisla még tizenhat éves múlt januárban. Vezetőség elé került a dolog. Behívták a szülőket is. Pista szorongva várta a döntést. S a határozat így szólt: — Aki így szívből szereti a jószágot — mert azt állapította meg a vezetőség a lovak körüli munkájából —, az ilyen gyereknek nem lehet kedvét szegni. Pista akkor este így szólt lefekvéskor: — Édesanyám, reggel négy órakor tessék ébreszteni, indulok a csikókhoz... Azóta kint van. S a virgonc csikók remegő orrcimpával állják a gyerekember simogatását. Lévai Teréz Öntözőtelep épül Ecsegfalván A Gyulai Vízügyi Igazgatóság gépészeti csoportjának dolgozói befejezték a gyomai Üj Élet Termelőszövetkezet által megrendelt 400 holdas öntözőtelep építését. S gépeikkel május 9-én Ecsegfalvára vonultak. Az ecsegfalvi Egyetértés Termelőszövetkezet megrendelésére a gépészeti csoport dolgozói hat DT, két Sz. 100- as, egy Sz. 80-as és még négy különböző gép segítségével 800 holdon öntözőtelepet építenek. Az öntözőtelep elkészülte után az ecsegfalvi Egyetértés Tsz gazdái öntözéssel jelentősen tudják növelni a különböző növények terméshozamát azon túl, hogy földjeik jó részét digózással és kémiailag megjavították az utóbbi években. Szerzői jog díj a vendéglátóipari vállalatoknál A Legfelsőbb Bíróság foglalkozott egy vendéglátóipari vállalat perével, amelyet az általa kifizetett szerzői jogdíj egy 'részének visszafizetése iránt indított. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy téves a vendéglátóipari vállalatnak az az álláspontja, hogy a jogdíj szempontjából az osztályba sorolásnak az egyes üzemek vendéglátóipari osztályba sorolása alapján kell történnie. A jogdíjtáblázat osztályba sorolása ugyanis nem egyezik a vendéglátóipari vállalatok osztályba sorolásával. A vendéglátóipari vállalatok egyes üzemeinek osztályba sorolása jogdíj szempontjából a Szerzői Jogvédő Hivatal hatáskörébe tartozik. A vendéglátóipari osztályba sorolás nem is egyezhet meg a jogdíjtáblázat szerinti besorolással, mert a vendéglátóiparban vannak II. osztályúnál alacsonyabb osztályba sorolt üzemek is, viszont a jogdíjtáblázat szerint a legalacsonyabb rendű üzem a II. osztályú. ' Több százezer forintos beruházással tovább bővül a kiskereskedelmi üzlethálózat Ebben az évben mintegy 260 ezer forintos beruházással bővültek és korszerűsödtek a megye kiskereskedelmi boltjai. Ebből az összegből adták át e hét keddjén rendeltetésének az orosházi 93-as számú árudát, melyet teljesen új berendezéssel láttak el és önkiszolgálóvá alakítottak. Általában legtöbb beruházást Orosháza kap-Békéscsabai Építő és Épüietkarbantartó Kisipari Termelőszövetkezet a lakosság szolgálatában Szövetkezetünk mindenféle szobafestő és mázoló munkát gyorsan és pontosan, a* igényeknek megfelelően soron kivül vállal Megkereséseket központi irodánk címére kérjük: Békéscsaba, Kinizsi ». 12. Telefon: 12—12. Szövetkezetünk a lakosság igényeit » szakszerűen elégíti ki! 2*2 ja ebben az évben kiskereskedelmi vonalon. A jövő héten megkezdik a 81-es nagy csemegeüzlet korszerűsítését is a városban. 145 ezer forintot költenek az átépítésre s a szükséges hűtőberendezések beállítására. Ezenkívül még egy boltot korszerűsítenek év végéig Orosházán. Nem maradt ki a tervből Békéscsaba kiskereskedelmi üzlethá. lózatának fejlesztése sem. Hétfőn Erzsébethelyen a 44-es áruda átalakítását és bővítését kezdték el. Az új bérendezés vásárlására itt 22 ezer forintot fordítanak. Ugyanakkor a m mkáslakta területeken újabb boltegységeket hoznak létre ebben az évben. Erzsébethelyen a Szélső és a Sziklai utca sarkán, valamint a Mokry utcában építenek teljesen új élelmiszerboltot, egyenként 180 ezer forintos beruházással. HÍREK Külföldi takarmányt hoztunk be — Nem rossz, de jobb lenne már egy kis friss hazai. (Fülöp György rajza) — IFJÜVÁ AVATÖ ünnepséget rendez a békéscsabai KlSZ-bizottság, a városi rendőrkapitányság és a városi tanács május 19-én, 3 órakor a Békéscsabai Téglagyár kultúrtermében. Az ünnepségen mintegy 480 fiatal kapja meg a KISZ Központi Bizottság emléklapját. — AZ ERDŐSÍTÉS és országfásítás népgazdasági feladatainak elősegítése végett a Mezőgazdasági Múzeum (Budapest, Vajdahunyad vára) erdőművelési kiállítást rendezett. — IMPOZÁNS NÉVADÓ ÜNNEPSÉGET rendeztek Dévaványán Lovász Ferenc és felesége, Bartha Róza, Erzsébet és Ferenc nevű gyermekének. Az ünnepségen, ahol a társadalmi szervek képviselői is megjelentek, Bak Imre, a tanács végrehajtó bizottsága elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet. Meleg idő Többórás napsütés, északnyugat felöl felvonuló, változó mennyiségű felhőzettel. Néhány helyen záporesö, zivatar. Időnként élénk északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—12, legmagasabb nappali hőmérséklet 18—22 fok között. Mezőberényi Építőipari Kisipari Termelőszövetkezet a lakosság szolgálatában. Szövetkezetünk mindenféle szobafestő és mázoió munkát | a kívánságnak megfelelően, gyorsan és pontosan vállal. Megrendeléseket levélben vagy telefonon kérjük leadni: Telefon: 3. Bizalommal keresse fel szövetkezetünket! 233 É. M. Békés megyei Építőipari Vállalat ács szakmunkásokat vesz fel -az Orosházi Üveggyár építkezéséhez és a vállalat egyéb munkahelyeire. Jelentkezni lehet: Orosházán az üveggyári munkahelyen és Békéscsabán a vállalat munkaügyi osztályán. Kazinczy u. 4. sz. fsz. 2. 15734 — KERTÉSZETI NAPOKAT rendeznek Gyulán május 16-án és 17-én. A kétnapos tanácskozáson Békés, Bács-Kiskun, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szolnok megyei mezőgazdasági szakemberek vesznek részt. Megvitatják a hajtatásos, valamint a szabadföldi zöldségtermesztés feladatait. — A KIOSZ békéscsabai csoportja május 14-én 7 órakor a Kossuth tér 8. szám alatti nagytermében taggyűlést tart — A GAZSÖ MATYASNE wUal szerkesztett mindentudó háztartási gép már az év harmadik negyedében kapható lesz megyénk üzleteiben. A kis tésztakészítő-gépet „Béke” név alatt hozzák forgalomba. — A KÉTSOPRONY Apponyiföldi ált iskola kisdobosai és úttörői virággal, valamint kedves műsorral köszöntötték a környéken lakó édesanyákat és nagymamákat. — A BÉKÉSCSABAI Közgazdasági Technikum KISZ-szervezete anyák napja tiszteletére kézimunka-kiállítást rendezett az Ifjúsági Ház emeleti helyiségében. Értékelték a kulturális szemle eredményeit A békéscsabai városi KISZ- biizottság a napokban értékelte a Kulich Gyula kulturális szemle eredményeit. A szemlén részt vevők emléklapot kaptak és a legjobb eredményt elért művészeti csopoitokat és szólistákat megajándékozták. Közöttük a városi tanács irodalmi színpada, az iparitanuló-intézet tánczenekara, a közgazdasági technikum KISZ-szervezete, a MÁV nevelőintézet. Juhász Margit ruhagyári, és Thúry István AKöV-dolgozók kaptak értékes ajándékot. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG az MSZMP megyei bizottságé és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 19., III. em. Telefon: 21—96, 22—96 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér 9 Felelős kiadó: Lehoczky Mihály, Telefon: 10—2L Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél, Pályaválasztás