Békés Megyei Népújság, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-10 / 107. szám

4

1962. május 10., csütörtök

AZ ÉLET VÁLASZOL

FILMHÍRADÓ

^lkadnak fiatal pedagógusok, akik nem szeretnek huzamosabb ideig egy helyen tanítani és elégedetlenek körülményeikkel, mert nem így képzelték a tanítód, a tanári pályát. Vajon egyetérthetünk-e velük ebben azon túlmenően, hogy a mi rohamosan fejlődő, növekedő társadalmunkban . nyilván ádódnak átmeneti nehézségek is? Jobb, ha erre maga az élet felel. Legtermészetesebb volna talán; ha magukat a fiatal pedagógusokat faggatnánk efelöl, azonban van ennek egy másik és nem is rossz megközelítési módja; idős nevelőket kérdezgetni arról, hogyan is kezdték pályájukat és milyen körülmények között jutottak el tiszteletre méltó szolgálati idejükig. Ilyen elhatározás alapján látogattunk ed Elek községbe. Az általános iskola központi épületében Radnai László igazgató-helyettes volt az első, akivel találkoztunk.

— Itt van például Hauck Mátyás — mondotta —, aki több mint négy évtizede neveli a gyerekeket és ma is tanít, Emey János hasonlóképpen. Ö két évvel ezelőtt ment nyugdíjba, vagy a Marosi pedagógus-házaspár, ők is 1960-ban vonultak nyugalomba.

T egyen Hauck Mátyás, sorrendileg nála tesszük tiszteletünket, s ha még futja az időből, meglátogatjuk többi kortársát is, határoztuk él. Keresésére indultunk, de nem találtuk. Mivél átéllenben lakik Erney János, hozzá ugrottunk be. Hamarjában nem tudta mire vélni váratlan betoppanásunkat, de aztán a verandán, az orgonavirágos, fehér-terítős asztal mellett hamar beleélte magát az életét idéző hangulatba. 1919, februárjában, egyenesen a harctérről jövet, katonamundérban — civil ruhája nem volt — állított be a Maros—Tisza-szögében lévő kis püspökielei iskolába. Az egyetlen terem sötét volt a négy osztályra való temérdek gyerektől, s azt 19 éves fejjel mind neki kellett tanítania.

— Nem ijedtem meg a rámsúlyosodó feladattól, hiszen már addig is sokszor magamra voltam utalva. Onnan a Kunágota melletti Winter-pusztára helyezték. tanyai tanítónak.

H at év múltán Almáskamarásra, a szülőfalujába került, majd ismét vissza, Kunágotána, a felszabadulás után pedig német és román nyelvtudása Elekre vitte. Öt ízben kapott munkásságáért jutalmat. Az elsőt például olyan indokolással, hogy „Amit, mint nevelő, negyven év alatt tudott és tapasztalt, mind-mind a fiatal kollégák és a tanulók nevelésére, tudásuk szakadatlan gyarapítására fordította.” A falakon értékes festmények, a polcok könyvekkel tömve. Észreveszi, hogy körbe jártatjuk tekintetünket:

— A múltban a néptanító nemegyszer a népszínművek nevetséges figurájaként szerepelt. Be akartam bizonyítani, hogy ez gyalázatos dolog. Mindig sokat adtam arra, hogy minél képzettebb ember legyek. Meg akartam mutatni, hogy a tanító is lehet kiváló egyéniség. Ehhez állandó önművelésre volt és van szükség. Rengeteg folyóiratot, szakirodalmat járatok most is, és nélkülözhetetlenek a napilapok, miiként az emberekkel való kapcsolat. Tegnap egy tanyai iskolába, Botosra látogattam, tegnapelőtt a kakucs-pusztain voltam. Fél lelkemet ma is az iskola tölti be. Nemegyszer keresnek fel növendékek. Tanító voltam éjjelnappal és most is legkedvesebb témám az iskola. Aki szereti a népet, szereti a gyerekeket, az minden áldozatra kész. Az igazi tanítói munkát nem lehet megfizetni. Sajnos, a mai fiatal kollégáim között akadnak olyanok, akik odaadás nélkül, kevés munkával akarnak boldogulni. Az ilyenek sem minket, öregeket, sem a nevelésnek élő fiatal társaikat nem becsülik. Rendszerint ezek azok, akik nem tudnak megmelegedni egy helyben. Míg engem az akkori felettesek dobálták egyik helyről a másikra, ők maguk verekednek azért, hogy mindig másutt legyenek.

jjauck Máytás néptanítót vég. re sikerül a napköziben megtalálni.

— Ebben az iskolaépületben végeztem az elemit, ahol most régi tanítványaim unokái fognak körül. Kilencgyermekes nincstelenek voltak a szüleim. Máig bizony sokféle világot éltem át. A mai fiatalok ezerszer könnyebben kezdték. Nekem a felszabadulás előtt rengeteg ingyenmunkát kellett végeznem. Semmire sem volt időm,

Apróságok, de bosszantóak

sem pénzem. Már kész tanító voltam, amikor először láttam Pestet. Az eleki fiatal pedagógusokra nincs panasz, de csodálkozva hallom, hogy másutt a fiatal pedagógusok egy része, de általában a fiatalok nem tudják, hogy mi az a nehéz életkezdés, és mégis türelmetlenek. A feleségem orvosnőnek készült, de anyagilag nem bírták a szülei. Tanítónői különbözetit tett. Tizenegy évig nem jutott nevelői álláshoz, mert nem voltam hajlandó belépni a Magyar Élet Pártjába, az egykori fasiszta kormánypártba. Mikor már tűrhetetlen volt itt a hitlerizmus, az ellenállási mozgalomban küzdött az ember... A mostani fiatalok idejét és idegét nem őrlik félelmek, veszélyek. Utazgatnak, elegánsan öltözködnek, mégis nem egy közülük annyit panaszkodik. Nem értem, miként a túlzott, szinte paprikázott helyváltoztatási mániát sem. Pedig egy helyben működni és élvezni, hogy az én régi tanítványaim közt lehetek, élvezni, hogy a nagyszülőktől az elsősökig én neveltem mindeket, s mikor a szemükbe nézek, annak ragyogásában az én embert formáló igyekezetem is tükröződik, hát kell-e, lehet-e ennél nagyobb lelki kielégülése egy pedagógusnak? krónikás ceruzája megáll, hiszen minden további jegyzetelés felesleges.

Huszár Rezső

v Keresztesek

— Szines, szélesvásznú, kétrészes lengyel film —

Aleksander Ford, a lengyel filmművészet egyik legtapasztaltabb rendezője, ezzel a monumentális történelmi filmjével nagy és szép alkotást hozott létre a lengyel állam megalapításának ezredik évfordulója tiszteletére. —■ Lengyelországnak

történelme során szakadatlanul harcolnia kellett függetlenségéért, fennmaradásáért. A hódító rabló német lovagrend, azzal az ürüggyel, hogy az ott élő még pogány lengyel, litván és orosz törzseket a keresztény hitre téríti, bekebelezi Lengyelország északi részét. A betolakodók elleni hősi küzdelem egy történelmi epizódját eleveníti meg hatalmas drámai erővel ez a film.

Játssza a békéscsabai Brigád Filmszínház május 10—16-ig, mindkét részt egyszerre.

„Szocialista megőrzésre vették ál...!“

— Látogatás egy csabai lakóházban —

Nem hirdeti hangzatos tábla a ház falán, hogy lakói sajátjuknak tekintik, óvják, gondozzák. Egyszerű szürke állami ház ez, és nem is nagy. Talán hat-hét család lakhat falai között. Nem fiatal épület, de nem szégyenkezhetne- a modern, új bérházak mellett sem. Persze nem a tömegével, hanem azzal a renddel és tisztasággal, amely szinte törvény már e ház lakói között. Nagyok és kicsik egyaránt betartják, nem vét ellene senki.

Az állam évek óta nem költ rá semmit, mert nem szükséges. Jó néhány éve a tatarozást a lakók saját maguk végzik. Az öreg ház vakolatát jó néhány helyen foltozni kellett már, a „nem kevésbé fiatal” kapu is egynéhányszor javításra szorult. De ahogy jelentkezett a hiba, úgy szüntették meg

pedig talán egy kicsit bántóan kínos rend uralkodott.

Azért mondom bántónak, mert mint minden házban, itt is sok a gyermek. De ezek nem játékos rendetlenséget, hanem éppen játékos rendet csinálnak. A felásott zöldülő kertecskékben nem látszik lábnyom — amely az elgurult labda miatt nyomódott volna a puha földbe — sőt a kapu alatti falon sem látszik a labdák megszokott lenyomata.

Itt a Ms udvaron a gyerekeknek saját játszóterük van. Homokozóval és egyéb kellékekkel, ök is megszokták és betartják a rendet,

bár gondolom, előfordul néhanéha egy kis rendbontás is, hiszem ők is gyerekek.

Elárulom, hogy e ház Békéscsabán, a Ságvári u. 26. sz. ailatt van.

Kívülről nem mutatja ezt a képet, egyszerű, „szürke” ház, olyan, mint a többi, amelyek előtte és mögötte állnak. De ezzel a pár sorral hadd írjam fel a falára, hogy lakói „szocialista megőrzésre vették át.” Hadd olvassák azoknak az új vagy régi emeletes vagy földszintes házaknak lakói is, akiknek van szégyenkeznivalójuk, amikor ez előtt a ház előtt elhaladnak,

K. J.

ítélet macska-ügyben

Ha az ember jár-kel a városban, több olyan jelenséget figyelhet meg, ami, bár apróság, de mégis bosszankodik miatta.

íme, néhány:

o

A színház és a Csaba-pesszó között lévő fehérnemű és kötöttáru bolt felírását esténként színes neonnal világítják. Az még csak bagyján, hogy a „fehérnemű” halványrózsaszín színekben játszik, az azonban már bosszantó, hogy a „kötöttáru” élénkpiros színben pompázik. A neonvilágításnál a színösszeállítás is ízlés dolga, de véleményünk szerint adni kellene többet erre az ízlésre.

»

Az újonnan épült bérházak számozásán a legtájékozottabb ember is csak nehezen igazodik el. Az 1/20, H/2, H/3' 1/8, C/6, A/4 jelzések valami bonyolult kémiai számításokhoz hasonlítanak.

Nem lehetne egyszerűbben'?

o

A helyi kisvasütat két éve megszüntették. A közlekedés fejlődése ezt így kívánta. Az már azonban bosszantó, hogy a Kossuth téren

még mindig ott díszeleg a tábla, amelyre annak idején azt írták ki, hogy a kisvasút hány óra, hány perckor indul az állomásra. Ideje volna két év után leszedni...

0

Május 2-án, szerdán délután az élelmiszerüzletekben öt óra fele már elfogyott a kenyér. A dolgozók bejárták az összes üzleteket, kenyeret azonban nem kaptak. Kettős ünnep után több kenyeret kellene sütni, hogy azok a családok is kapjanak, ahol a férj és a feleség is dolgozik.

azonnal. így aztán a rongálódások sehol sem halmozódtak fel úgy, hogy nagyobb munkálatokat tett volna szükségessé.

Ezért nyugodt az Ingatlankezelő Vállalat e ház sorsát illetően, mert jó kezekben látja.

Amikor ott jártam, felmosott lépcsők, folyósok fogadtak. Az udvar ...? Talán ez mutatja meg legjobban azt a rendet, lelkiismeretességet; amely e házban uralkodik.

A virágos- és veteményes-kertek parányi kockái között nyílegyenes utacskák húzódnak. Az udvaron

Szomszédunkban egy kedves vénkisasszony lakott, olyan időske már. Szerettük őt a magunk módján és ha kellett, segítettünk neki, még a kertjét is felástuk. Csak egyet nem szerettünk, az anyára macskáját

Azért ült össze a „bíróság” ma délután, hogy döntsön a macska sorsa felől. Jani, a legidősebb bá■ tyám volt a bíró, Laci — a fiataj labb — meg a végrehajtó. Én csak ! szavaztam. Persze mindig arra, amit Jani javasolt, mert... szóval jobb volt, ha elfogadtam a véleményét. Ö már 12 éves, én meg csak 8. Laci, 10 évével a kettőnk közé szorult és az örökös ellenzék szerepét játszotta. Meg ő hajtotta végre a döntést.

Ott ültünk a kertben a nagy bukszus mögött. Ez volt a tárgyalóterem. A vádlottjmeg ott hasalt a kerítés oszlopának tetején, sütkérezve a meleg áprilisi napfényben.

Hatalmas egy macska volt és falánk. Tegnap például négy kisnyulat evett meg, kettőt az enyéim közül, kettőt meg a Laciéból. A múlt héten meg Jani galambjaiból tépett szét hármat. Ezzel aztán betelt a pohár.

— Ki kell végezni — jelentette ki Janir amelyre én szokás szerint nagyot bólintottam. Csodálatosképpen Laci is egyetértett e kemény ítélettel, mert imigyen válaszolt:

— De hogyan?

— Hogyan? — szólok én is szikrázó szemekkel. — Tényleg. Hogyan is kellene kivégezni?

— Ez a Laci dolga! — int le az ítélkező. — Ö majd megtalálja a módját ma estig, amíg lemegy a nap.

Mindhárman a macskára néztünk, amely e pillanatban szemtelenül nagyot ásított, mintegy válaszul egybehangzó ítéletünkre.

— Lelövöm a csúzlival — jelentette ki Laci.

— Csúzlival nem érne semmit. — hangzott Jani figyelmeztető válasza. — A kivégzés előtt szólj! Gyere Paszuly — intett felém — amíg Laci készül, megetetjük ■ a galambokat.

Dehogyis azt csináltuk. Felmentünk a padlásra és figyeltük őkéimét — mármint Lacit — mit csinál. Bement a lakásba, ahonnan néhány perc múlva egy fényes tárggyal tért vissza.

—tylk.

É.M. Békés megyei Építőipari Vállalat ács szakmunkásokat

vesz fel az Orosházi Üveggyár építkezéséhez és a vállalat egyéb munkahelyeire. Jelentkezni lehet: Orosházán az üveggyári munkahelyen és Békéscsabán a vállalat munkaügyi osztályán. Kazinczy u. 4. sz. fsz. 2. 15734