Békés Megyei Népújság, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-31 / 125. szám
BÉKÉS MEGYEI * Ara 50 tiller * Világ proletariat, egyesüljetek) 1962. MÁJUS 31., CSÜTÖRTÖK AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA xvn. évfolyam, 125. szAm E^fforma mércét az Igazságnak Szovjet-mali barátsági nagygyűlés a Kremlben Az elmúlt öt év alatt sokat és kedvezően változott a termelőszövetkezetek és irányító szerveik között a viszony. Egyrészt azért, mert a megyed, a járási, a városi és a községi tanácsok mezőgazdasági osztályain, csoportjain általában és egyre inkább olyan emberek dolgoznak, akik nem rideg hivatalnokként, hanem hivatástudatból a növényi és az állati hozamok növekedését segíteni akarva intézik a termelőszövetkezetek építkezését, gépesítését, gazdálkodását. Természetesen őrködnek a szövetkezeti demokrácia betartása felett, de azon is, hogy jó helyre fordítsák a tsz-ek a jövedelemből, vagy aiz állami hitelből származó pénzt A termelőszövetkezetek igénylik is a segítséget, a szakvéleményt egy-egy nagyobb terv, például majorkialakítás, építkezés, tény észállat vásári ás végrehajtása előtt Ez az általános kép a tanácsok és a szövetkezetek közti viszonyról. Ezen belül azonban akadnak még az irányítás, a főbb dolgokba való beleszólás ellen kapálódzó szövetkezeti vezetők. De akadnak olyan tanácsi dolgozók is, akik a hivatalban eltöltött évek alatt inkább hatalomfitogtatást, bürokratikus csűrös-csavarást, mint segíteni akarást tanultak, akik csak az tartják jónak, amit ők mondanak, s felhatalmazva érzik magukat, hogy a legapróbb szövetkezeti ügyekbe is beleszóljanak és saját elképzelésük szerint tegyenek vagy tétessenek igazságot. Nyilvánvaló és érthető, hogy az ilyen „felsőbb szervi embert” nem szeretik a szövetkezeti gazdák, tanácsait, véleményét nem fogadják «4. De egy-két ilyen megyei vagy járási funkcionárius viselkedéséből nem szabad blyan általános következtetést levonni, hogy „túlságosan bábáskodnak felettünk a felsőbb szervek, szinte már azt is 7 / megszabják, hogy melyik lábunkkal lépjünk előbb, ha kapálni indulunk.” Az ilyen kirohanás mögött nem mindig a kákán csomót keresni akaró funkcionárius van, hanem leginkább az, hogy a szövetkezeti vezetők vagy nem akarják betartani a szövetkezeti demokráciát, a társadalmi együttélés írott 'és íratlan szabályait, a fejlődés törvényszerűségeit, vagy pedig már meg is sértették ezeket és ezért kiáltanak „fogd meg”-et. Hány, meg hány termelőszövetkezet vezetői, tagjai „orroltak” a felsőbb szervekre, amikor azok az ország kenyérellátásához szükséges búzavetés-területet követelték tőlük, vagy nem engedték, hogy a közös állatállomány takarmányozásának rovására túlzottan sok szénát, kukoricát, s árpát osszanak, vagy hogy a tagok jövedelmének rovására túlzásba vigyék a beruházást. Sok súrlódást okozott a típus-tervektől való eltérés is, amiben ugyan leginkább a szövetkezeti gazdáknak volt igazuk, azonban a helyi tanácsok nem változtathattak a dolgon, mert országos rendelkezés volt a típus-tervek szerinti istállók és ólak építése. Legtöbb súrlódás és vita a szövetkezeti demokrácia megsértése miatt volt eddig is a tanácsi szervek és a tsz-vezetők között, s emiatt van most is. Éppen a napokban „rontott” neki a felsőbb szerveknek nagy szenvedélyesen az egyik békéscsabai tsz tagja, mondván, hogy hiába akarunk mi fegyelmet teremteni, ha a felsőbb szervek visszavetetik azokat, akiket mi fegyelmezetlenségük miatt kizártunk. Itt mindjárt sietve meg kell .mondani, hogy jogosan hatálytalanították a felsőbb szervek a kizárási határozatot, mert a szóban forgó szövetkezetben nem egyforma mércéje van az igazságnak. A kizárt tagok ugyanis több munkaegységet szereztek egész éven át, mint amennyit az alapszabály előír, ellenben vannak ott olyan tagok, akik 30—40 munkaegység értékű közös munkát végeztek, de ezért még csak nem is vonták őket felelősségre. Fegyelemsértők azok is, akik csak hébekorba mennek dolgozni, s ezért meg kell büntetni őket, de természetesen nem mindjárt a legsúlyosabb büntetéssel: kizárással. A szóban forgó szövetkezetben a legsúlyosabb büntetésben indokolatlanul részesített emberek ráadásul társadalmunknak ahhoz a csoportjához tartoznak, akiket türelmesen nevelve, nagyon is ideje már rászoktatni a közösségi, emberi életre, az állandó munkára. Az, hogy a tanácsok milyen gyakran avatkoznak bele a termelőszövetkezetek gazdálkodásába, személyi problémáiba, elsősorban a szövetkezetek vezetőitől és gazdáitól függ. Attól, hogy mennyire tartják tiszteletben egymást, mennyire egyenlő mércével mérik az igazságot rokonnak és nem rokonnak, és hogy mennyiben tartják be a normákat a beruházásoknál, az áruértékesítésnél, a jövedelem elosztásánál és még egy sor más dolognál. Csak természetes, hogy nem engedik megismétlődni sehol sem azt, ami tavaly előfordult egyik-másik tsz-ben: annyi szemes- és szál as takarmány osztását tervezték munkaegységre és prémiumra, hogy végül is a kis számú közös állatállománynak nem maradit Ebben az irányban egyelőre nem ritkulnia, hanem inkább gyakoribbá kell válnia a felsőbb szervek beavatkozásának. Természetesen a segíteni, a megértetni és meggyőzni akarás és ne a „mindenhatóság”, az utasítgatás és a parancsolgatás szellemében történjen a tanácsadás, hogy ne romoljon, hanem javuljon és gyümölcsözzön a tanácsok és a termelőszövetkezetek közti viszony. Kukk Imre Aláírták a szovjet—mali közös közleményt Moszkva (TASZSZ) Szerdán a nagy Kreml-palotában Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök és Modibo Keita, a Mali Köztársaság állam- és kormányfője közös közleményt írt alá. Délután a nagy Kreml-palotában szovjet—mali barátsági nagygyűlésre jöttek össze Moszkva közéletének képviselői, a dolgozók, a tanulóifjúság küldöttei. Zúgó taps fogadta Hruscsovot, Brezsnyevet és a szovjet kormány, az SZKP több más vezetőjét, Modibo Keita köztársasági elnököt és kormányfőt, a mali kormányküldöttség vezetőjét, valamint kíséretét. Nyikolaj Digaj. a Moszkvai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke nyitotta meg a nagygyűlést. Szergej Rumjancev, a szovjet— afro—ázsiai szolidaritási bizottság elnökségi tagja, a moszkvai Lumumba-egyetem rektora mondott beszédet. A moszkvai üzemek dolgozói nevében Ivan Fjodorov, a Vörös Proletár Müvek esztergályosa üdvözölte a mali vezetőket. Ezután Nyikita Hruscsov szovjet miniszterelnök emelkedett szólásra. A szocialista világrendszer a szabadságukért küzdő népek megbízható támasza — mondotta Hruscsov elvtárs — Úgy gondolom — mondotta Hruscsov —, hogy mali barátaink számára hasznos és érdekes volt, amit nálunk láttak. A Szovjetunió sikereit ma már ellenségeink is elismerik. Éppen a szovjet népnek, az új szociális rendszer úttörőjének jutott osztályrészül, hogy elsőnek küldje el űrhajóit a világűrbe. — Jól látjuk sikereinket is, és hiányosságainkat is — folytatta Hruscsov. — Járatlan úton haladunk a kommunizmus felé, magunk rakjuk le az új utakat. Az építés a néptől sok energiát, állhatatosságot és munkát követel. Viszont ez a munka százszorosán megtérül. Azt szeretnénk, ha mali vendégeink látnák és megértenék azoknak a feladatoknak a bonyolultságát, amelyek az új társadalom építése során keletkeznek. Hruscsov ezután kijelentette: A fejlődés irányvonalának megválasztása döntő jelentőségű minden nép számára. A világon kialakult jelenlegi erőviszonyok mellett, amikor reális lehetőség van arra, hogy a gyarmati rendszertől megszabadult népek hatalmas segítséget kapjanak a szocialista rendszertől, e népek olyan úton haladhatnak, amilyent választanak. A felszabadult Afrika politikai helyzetét jellemezve Hruscsov rámutatott: „Egyes országok kivívták a valódi függetlenséget, és maguk dönthetik el, hogyan haladjanak tovább. Más országok az igazi függetlenség helyett egyelőre csak fiktív függetlenséget nyertek”. — Elképzelhető — mondotta a szovjet kormányfő — mi marad e „függetlenségből”, ha az ország gazdasági élete, fegyveres erői, sőt rendőrsége is lényegében a volt gyarmatosítók kezében maradt. Az ilyen országok népeinek még nagy harcot kell vívniuk jogaikért, azért, hogy kivívják igazi függetlenségüket. Ez a harc kitartó és heves lesz, mert a régi sohasem adja át helyét önként az újnak. E küzdelem egyes esetekben nagyon éles formát ölthet, fegyveres harccá is válhat a már megszerzett nemzeti függetlenség körülményei között. — Vannak Afrikában még olyan államok is — folytatta Hruscsov —, ahol felelős tisztségekben ülnék olyan emberek, akiket a gyarmatosítók választottak ki, s a terített asztalaikról odavetett koncokon nevéltek. Az ilyen emberek országuk függetlenné válása után is a gyarmatosítók lakájai maradnak, és még veszélyesebbekké lesznek saját népük számára. Az efféle árulók tipikus képviselője Csőmbe — jelentette ki Hruscsov. — És ő nem is az egyetlen, nemcsak Kongónak, hanem más afrikai országoknak is megvannak a m ag uk Csombéi. — Korunkban az imperialisták szégyentelenül kihasználják a gazdaságilag fejletlen országok népeinek vágyát a tudásra, a gazdasági fejlődésre — hangoztatta a szovjet kormányfő. Ezzel összefüggésben rámutatott, hogy az úgynevezett „békehadtest”, amelyet a közelmúltban alakított meg az Egyesült Államok, vagy a „szövetség a haladásért” program Latin-Amerikában — az imperialisták fegyvere. — Az élet azt mutatja, hogy a politikai függetlenség kivívása még nem jelenti a finánctőke uralmának felszámolását a felszabadult országok gazdasági életében. Az imperializmus arra törekszik, hogy megtalálja azokat az új eszközöket, amelyek lehetővé teszik gyarmatosító céljaik elérését. Erről szólva Hruscsov hangoztatta, hogy az imperialista monopóliumok az utóbbi időben különösen nagy reményeket fűznek az úgynevezett közös piachoz. — A valóságban a közös piac nem egyéb, mint a nyugat-európai finánc-oligarchia állammonopolista egysége, amely veszélyezteti valamennyi nép létérdekeit, és a világbóke ügyét, minthogy az imperializmus agresszív körei a NATO megerősítésére és a fegyverkezési hajsza fokozására használják azt fel — állapította meg Hruscsov. A közös piac ugyanakkor a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen is irányul. Hozzátette azonban, hogy „ránk nézve semmiféle közös piac sem jelent veszélyt. Más dolog az ázsiai, afrikai és a latin-amerikai fiatal államok kérdése. Ezek az államok nemrég vívták ki politikai függetlenségüket és még nem rendelkeznek gazdasági önállósággal.” — A közös piac egyik legfontosabb célkitűzése — mondotta Hruscsov —, hogy a felszabadult országok egész sorát az imperialista államok gazdaságához láncolja, rabságban tartsa. E célt természetesen az elmaradott országok népeinek nyújtandó „segítség” és más hasonló hangzatos frázisok mögé rejtik. A közös piac szervezői arra tőrei fednek, hogy áthághatatlan akadályokat állítsanak a nemzeti ipar megteremtésének útjába. Az imperialisták a közös piacon keresztül akarják elárasztani az afrikai országokat saját ipari termékeikkel, amelyekkel — érthető módon — ez utóbbiak születőben levő ipara még nem versenyezhet. Hruscsov a továbbiakban kijelentette: „A fiatal, szuverén afrikai államoknak a közös piac alá rendelése azt jelentené, hogy ezek az államok beleegyeznek a volt anyaországok agrár-nyersanyag függelékének szerepébe, Hruscsov rámutatott arra is, hogy a gyarmati igától megszabadult népeknek most sokkal könnyebb harcolniuk az imperializmus ellen. A szocialista világrendszer a szabadságért és a haladásért küzdő népek megbízható támasza. A szocialista országok segélynyújtási lehetősége állandóan növekszik. — Rég megért annak szükségessége — mondotta Hruscsov —, hogy a nemzetközi áruforgalom gyakorlatából kiirtsák azokat a módszereket, amelyek alkalmazásával az erősek meggazdagodhatna^ a gyengékkel folytatott kereskedelmen. Hruscsov kijelentette: „A szovjet kormány célszerűnek tartja, hogy nemzetközi értekezletet hívjanak össze a kereskedelem problémáiról, amely megvitatná egy nemzetközi kefeskedelmi szervezet létrehozásának kérdését. E szervezet mindenféle megkülönböztetés nélkül magában foglalná a világ minden területét és országát”. (Folytatás a 2. oldalon.)
