Békés Megyei Népújság, 1962. május (17. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-26 / 121. szám
4 1962. május 28.. szombat Végleg pedagógusok lesznek A medgyesbodzási általános iskola központi épülete „deréktól lefelé” frissen festett, meleg-sárga színben kelleti magát a májusi napfényben. Azt mondja Csáky Kálmán igazgató, hogy először a külsejét, aztán a belvilágát is rendbe hozzák, amint befejeződik a tanítás. A külsőről nyomban a lényegesre, a tanításra fordítódik a szó. Van tennivaló a jövőben is még, de már most sem panaszkodhatnak különösképpen, holott a nevelőtestületben képesítés nélküliek is helyet foglalnak, s nekik „kétszeresen” meg kell ragadniuk az „eke szarvát”. A múlt évi 3,41- es osztályozási átlageredményről „feltornászták” magukat a mostam iskolaév félévének a végén 3,52- re, s azóta még jobban javult a helyzet. Ebben a nevelők továbbképzése a „ludas”. Különösen fokozza a javulást az, hogy a képesítés nélküli nevelők felsőfokú tanítóképzőben, illetve pedagógiai főiskolán tovább tanulnak. Anynyira megkedvelték ezt a felelősségteljes, de szép pályát, hogy végleg pedagógusok akarnak lenni. A nevelőtestületi tevékenység minőségi fokozódása a dolgozók esti iskolájának a részvevőire is kihat. Mivel nyolcadikosok nem voltak az idén, hetedikesekkel záródott a végzők sora. Mindnyájan, kivétel nélkül, ígéretet tettek, hogy jövőre is folytatják a tanulást. Egyébként is olyan az érdeklődés, hogy az esti iskola „keretszámát”, befogadóképességét bővíteni kell. Megjelenik Jókai Mór müveinek kritikai kiadása Az Akadémiai Kiadó megkezdi Jókai Mór műveinek kritikai kiadását. Az első kötetek már a közeljövőben. július elején megjelennek. A 140 kötetre tervezett sorozatban nemcsak az író regényei, novellái, hanem színművei, cikkei és levelei is napvilágot látnak. Évente 8—10 kötetet bocsátanak ki, a teljes sorozat kiadását körülbelül 14 év alatt fejezik be. Egymást segítő iskolások A csabai V. számú általános iskola VI. á) osztályában egyik nap így szólt az osztályfőnök „néni” a „gyerekeihez”: Békéscsabán jelent meg az ország első középiskolás helytörténeti kutató-szakköri kiadványa A Hazafias Népfront békéscsabai Bizottsága kiadásában 1500 példányban hagyta el a nyomdát a békéscsabai Állami Rózsa Ferenc Általános Gimnázium KISZ helytörténeti kutató-szakkörének 11 helytörténeti dolgozata. Dr. Virágú Ferenc szakkörvezető tanár szerkesztésében hat nyomdai ívnyi kutatást tesz közzé huszonegy gimnazista kutató-szakköri tag. A fényképekkel, grafikonokkal és statisztikai táblázatokkal illusztrált kiadványban feldogozták Kulieh Gyula eddig publikálatlan életrajzi adatait. Achim L. András békéscsabai parasztvezér portréját számos adattal gazdagítják a középiskolások, helyi szájhagyomány alapján. A század eleji békéscsabai munkás- és agrármegmozdulások közt rajzoltak képet a négy évtizedes múltú Békéscsabai Általános Munkás Dalkör történetéről. A kiadvány „Épül, szépül városunk” című tanulmánya a helyi történetírás ügyét pótolhatatlan pillanatképekkel viszi előbbre, és meggyőző érvet nyújt arról, hogy népünk eredményesen élt a kezébe vett hatalommal. A viharsarki táj érdekes színfoltját mutatja be a békéscsabai pézsmavadászatról írt dolgozat. A fejlődő alföldi nagyváros félévszázados történetéhez levéltárból és újságból merítettek a kutató diákok, de feldolgozták körülbelül 250 helyi adatszolgáltató szóbeli adatát és visszaemlékezését. Jelentős helyet kap a tanulmányokban a békéscsabai Aurora Kör, a 48-as Ifjúsági Bizottság és a MADISZ története. A kiadványt dr. Szántó Imre, a történettudományok kandidátusa, az egri Állami Pedagógiai Főiskola igazgatója lektorálta, és azt az ünnepi könyvhéten — egyben Rózsa Ferenc halálának 20. évfordulója alkalmából — hozzák forgalomba. twvuHvutvuutvuumwumuumuuuwMVummu JjVős drótkötél, vasladik meg kitartó, fáradhatatlan ember. Ez a békési rév. Évtizedek óta, napjában megszámlálhatatlanszor koccan a komp a két part stégjénél. Örökéletű motor, a révész szíve hajtja ezt a mindig mozgó hidat, melyet már a nagy víz is úgy megszokott, hogy talán nem is folyna nélküle. Térközi szolgálatos volt Csontos Sándor a vasútnál, aztán onnan is ment nyugdíjba. Nem a pénzhiány küldte a vízre, hanem a szerető szive húzta. Míg odébb-odébb fog egyet a dróton, addig meséli ezt, s én közben nézem az arcát. Valami zavaró furcsaságot érzek rajta, csak hirtelen nem tudok rájönni, mi az. Talán Eötvös Károly, a Balaton és a vizek szerelmese, a révészek nagy portréistája tudná őt bemutatni igazán. De a következő percben már látom a furcsaságot. Egy modern napszemüveg díszeleg a hófehér, dús bajusz felett. Gyorsan elképzelek magam elé egy száz évvel ezelőtti révészt szemüveggel. Elmosolyodom a paradoxon, s közben az öreg folytatja. — Tudja, itt csak olyan ember merje meghúzni a drótot, aki nagyon szereti a vizet. Én igazán szeretem, hisz mellette, meg szinte benne nőttem fel. — A szolgálat? — Nyolc óra. Hárman vagyunk, aztán váltjuk egymást éjjel-nap— Álljanak fel azok, akik még mindig gyengék a tanulásban. Bizony akadt néhány. Ezután a jeleseket, a kitűnőket szólította. Belőlük is volt, de nem annyi, mint a gyenge tanulókból. — Látjátok, ilyen az osztályunk képe — folytatta. — Milyen szép volna, ha itt csupán jó, meg jeles rendű tanuló lenne, esetleg néhány hármas, de kettes és egyes egyetlen sem — sóhajtott fel. A többség is vele sóhajtott, hiszen az osztály becsülete nem játék, s ez a becsület elsősorban a tanulást és a fegyelmet tükröző osztályzatban jut kifejezésre. De hogyan lehetne segíteni? És — tanítás után, minden felhívás, szervezés, irányítás nélkül összeültek a jók, a kitűnők, s máris megvolt a „haditerv”: mindegyikük mindennap, tanítás után rászán egy órát vagy amenynyi szükséges és azalatt kézbe vesz egy-két gyenge tanulót. Az eredmény meglepő volt. Csupán egyetlenegy húzódozott közülük attól, hogy leüljenek vele jól tanuló diáktársai és felkészítsék rossz osztályzatainak a kijavítására, a többi szívből örült az önzetlen pajtási támogatásnak. Talán nem tudták merről, honnan, de ők is várták a mentőövet, mely nem engedi őket bukásba merülni. —ő— vwwwwwwwvwww pal. Ez a komp nem állhat meg. — S a kollégák? — Most jól összejöttünk, de a nyolc év alatt, mióta itt vagyok, volt itt kérem mindenféle. Legtöbbje erőből akarta húzni, pedig ezt a jószágot valami egész mással kell hajtani. — Mi van télen, ha befagy a víz? — Folyosót vágunk, és ladikkal szállítjuk a népet. Sokan csodálkoznak, hogy csak egy evezővel húzunk, de a révész nem ismeri az evezője párját. — Mit csinál szabad idejében Csontos bácsi? — Van elég munka. Ott a kert, azt piszkálgatom, meg aztán a nyugdíjas vasutas szakszervezet elnöke is vagyok. Sokan járnak mindenféle dologgal hozzám. Különben csöndben megvagyunk otthon az asszonnyal. — Gyerekek? — Elrepültek. A lány fönt van Pesten, a gyerek meg mérnök, benn van Csabán. — Dohányzik,? — Hát, ha eddig nem gyújtottam rá, remélem, most már csak nem teszem meg. Egyébként a szesszel sem szívleljük egymást, hiába, én már csak a vizet kedvelem, de azt nagyon. — Üjságot olvas? — A Népszavát. Tudja, az a szakszervezet lapja, meg a Népújságot. — És melyik rovat érdekli? — Ezt nem tudnám megmondani, mert én éleitől a végéig olvasom mind a kettőt, de van nekem egy másik újságom is. Ez a sok ember itt, akiket szállítok. Ez az igazi. Nem történik olyasmi a környéken, amiről én ne tudnék egyhamar. Beszélnek a kompon. Visszaérkezünk a patthoz, ahol beszálltam. Vagy tizenöt fordulón keresztül voltam a rév potyautasa. Elbúcsúzom, de az öregnek már feltűnt a dolog. — Mondja elvtárs, rrn a csudának kérdezgetett itt? Felfedem magam. Elbúcsúzunk. Látom, hogy szeretne valamit mondani, de nem szól, hát elindu. lók. Fiatalos fürgeséggel utánam szalad, aztán mégiscsak mondja: — Hát, ha az elvtárs újságíró, akkor mondja meg nekem, hogy miért nem kaphatok én rendes révész fizetést, de — legyint —, minek is mondom, hisz írtam én már a Rádiónak is, még sincs segítség. Nem tudok felelni. Az öreg viszszaballag, s újra megindul a mozgó híd. A túlsó oldalon két Bervával fiatal pár várakozik. Medveczky László A RÁDIÓ SZARVASI RIPORTMŰSORÁRÓL A Rádió műsorszerkesztői a május 22-i, szerdai adásban 35 percet áldoztak megyénk egyik városias jellegű, festői helyének, Szarvasnak a bemutatására. Az összeállítás címe: Zenés séta Szarvason. Az összekötő szöveg írója — akinek már ez a hatodik ilyen zenés-dalos riportműsora megyénkről — igen szép nyelvezettel foglalta sorokoa mondanivalóját. A teljes pompájában kibontakozó alföldi tavasz ecsetelésével és Szarvas jelképének — a tanácsháza előtt álló szarvasbikaszobornak — bemutatásával, azoknak az időknek a felelevenítésével indította a „mesét”, amikor még a mai kísérleti gazdaság és a termelőszövetkezeti földek helyén szar vascsordákat rejtő szálerdők voltak. Mindez egy villanás csupán és már benne is voltunk a legmaibb mában. Megszólalt a híres szarvasi tűzoltózenekar, melynek a szarvas-szobor előtt adott térzenéjét rögzítette a magnószalag. Ezt a zenekart ezelőtt három éve, a tanácselnök-helyettes kezdeményezésére munkások, parasztok, tanárok, diákok szervezték és fejlesztették igen jó együttessé. Ismét a múltra kanyarodott a kísérő szöveg, hogy aztán megint viszszazökkenjen a mába. A szarvasi nőtanács népi hagyományokat ápoló szlovák népi együttese, a múlt népi szokásait mai szövetkezeti életükkel egybeötvözött szlovák lakodalmast és a vecserkát, annak néhány — mikrofonban is érvényesülő — részletét mutatta be. Ezt követően a 63 éves tsz-tag, Skorka Mihály i énekelt magyar és szlovák dalokat. Ismét témát váltott a szöveg. Tessedik Sámuelnek, a magyar mezőgazdaság fejlődéséről áRnodó és érte annyit küzdő embernek megvalósult álmait sorolta a szöveg tolmácsoló ja: a világszerte ismertté váló öntözési és Rizstermesztési Kutatóintézet korszerű tevékenységét, a kísérleti halastavakat, a szövetkezetek életét. Bemutatta a községet, mint a vidék kulturális központját. Ennél a résznél változatos zenei műsor következett. Az óvónőképző intézet énekkara és szólistái népdalok és egyéb zeneszámok előadásával, a vendégszereplésen lévő csabai II. számú általános iskola és a csabai szimfonikus zenekar pedig hangversenynyel mutatkozott be a rádióhallgatóknak. Közben Mánk Mihály szarvasi tanácselnök és Dauda Mihály, a művelődési ház igazgatója mondták el — ki-ki a maga területén — azt, hogy milyen Szarvason, az élet. Magát a Körös vizében bámuló Hold és a Szabadság út kigyúló fénycsőlámpáinak esti hangulatába forduló Szarvas lírai érzékeltetésével zárult a riportműsor. Kár, hogy Beethoven olyannyira ideillő Holdfény-szonátájából mindössze néhány dallamfoszlány került aláfestésként a magnóra, s ahelyett, hogy a zárószó teljesen muzsikában oldódott volna fel, szöveges befejezéssel ért véget. Általában szűkmarkúan bánt * rendezés a zeneadagolással. A It»ŰS©rcíme alapján a hallgatóság a hallottaknál is több muzsikát remélt. Ha ez csak a műsoridő meghosszabbításával lett volna elérhető, úgy véljük, azt a néhány percnyi többletet igencsak megérte volna. így azonban itt-ott .,elharapottnak'’, befejezetlennek hatott az egész. Véleményünk szerint a szövegrészek toimácsolói tSzemes Mari és Űjlaiki László) mintha szerények lettek volna. Ennél hangsúlyosabb, színesebb szövegmondást szoktunk meg tőlük. — húr — ÜNNEPI KÖNYVHÉT Május 27-től június 4-ig Könyvvásár a föld mű vessző vei kezefhen A révész
