Békés Megyei Népújság, 1962. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-04 / 79. szám
ü N ÉP ÚJ S AG 1962. április 4., szerda ÉJFÉLI MISE ptter Karvas Éjféli mise cí’ mű drámája mérhetetlenül keserű, szenvedésteli napokat idéz, megdöbbentő erővel. Mondanivalójának félreérthetetlen megvalósítására törekszik, és ez esetben a szándék és az alkotás művészi hitele, eredménye közel is áll egymáshoz. De nemcsak az írói szándék és az írói alkotás eredményének közelsége igaz, hanem az előadás értéke, a rendezői koncepció megvalósulása is híven szolgálja Karvas elgondolásait és mindazt, amit az író mondani akar. A dráma végletekig kiélezett helyzetben boncolja egy család — a Kubis család — tagjainak jellemét, reagálását egy megrendítő, történelmi súlyosságú időben, 1944 végén, és összetömöríti a cselekményt egyetlen éjszakára: karácsony éjszakájára. Az író szándéka kitűnő témaválasztással párosul: emberek jellemének alakulását egyetlen éjszaka időhatáraiban mutatja be, és a Kubis családdal az író — általános érvényűvé formáló művészete — tulajdonképpen az önző kispolgári morál visszataszító embertelenségét leplezi le, és azt is félreérthetetlenül bizonyítja, hogy ez a morál mindig és mindenütt a fasizmus kezére játszott. Egyetlen ember kivétel csak ez alól, a legkisebbik Kubis fiú, Gyurkó, akinek azonban vesznie kell, mert a család „saját vérét” is elárulva, a kivégző osztag elé löki a fiatal partizánt. Gyurkó alakja még rettenetesebben elmélyíti a szakadékot, mely az embertelenség és a humanitás, a gyilkos önérdek és a felemelő közösségi érzés között feszül. A család „kiszámolta számológépén”, hogy Gyurkának vesznie kell)- hogy tovább élhessenek, hogy az összeharácsolt vagyon megmaradhasson, és nem haboznak. A gyilkosság' után pedig „az élet megy tovább”, a család fogjon össze, kéz kezet mos. mentsük, ami menthető, még olyan áron is, hogy a becsület, az önérzet a sárban, piszokban fetreng — jóllehet, nincs is becsületük és nincs is önérzetük. a történet hátterében a má** sodik világháború utolsó hónapjai zuhognak. Az eszelős, világhódító hitleri álmok összeomlóban, az elhódított emberek már csak hamis, illúzió-csodafegyverekbe kapaszkodnak, minden széthull, forgácsolódik és züllik a mélységek felé, oda, ahová az önámító, és egymást is gyűlölő Kubis család is zuhan és velük azok, akik hasonlóan vallották az életről, akiknek minden tettét a pénzhajszolás, az önzés ösztönözte. Karvas Éjféli miséjének alakjai erős színekkel megrajzolt jellemek, akik ugyan sokmindenben különböznek egymástól, egyben azonban — Gyurkó és Katka kivételével — megegyeznek: gyűlölik egymást és félnek egymástól, számítanak egymásra és megölnék egymást, ha tehetnék. Iszonyatos, ahogyan az író drámai egységbe tömöríti ezeket a jellemeket, a jellemek megnyilatkozásait, a kirobbanó konfliktus mélységét, és érezteti: a Kubis családot elsősort ban a gyűlölet ereje tartja össze, a kéz kezet mos szemlélet, az önérdek imádata. És ami döntő: azzal, ahogyan a történelem betör Kubisék karácsonyi, ünnepi asztalához, kitágítja a horizontot, a történet és a család tragédiája túlnő a ház falain, már nemcsak emlékeztet, hanem itt, ezen a ponton már az országhatárokat is szétfeszíti, és — nem nagy szó — az emberiséghez szól, az egész emberiséghez: az önzés, a kispolgári morál úgy torkollhat az embertelenségbe, mint ahogyan a folyók vesznek bele a tenger habjaiba. Karvas írói szándéka alakjaiban és általuk ölt testet. A különböző jellemeknek az adott szituációban elinduló és végigfutó cselekvése a bonyolult lelki folyamatok hű tükre, ugyanakkor világos, jól érthető tükre. Kár, hogy a darab — és ezt az előadást sem tudja feledtetni — néhol megtorpan, fárasztóvá válik. Talán, ha az író egy-két helyen kevesebbet és tömörebben beszélteti szereplőit — többet mondott volna, kifejezőbb lehetett volna. Ezért állapítottuk meg az induló sorokban, hogy az írói szándék és az alkotás eredményének, hatásosságának közelsége az igaz — másként: a szándék nem valósult meg teljesen az Éjféli mise írói alkotómunkájában. Mégis — és ez nagyon fontos — eszmei vonatkozásban magasértékű mű. A hhoz, hogy a rendező és a művészek munkáját értékeljük, elöljáróban le kell szögezni: az Éjféli mise lélektani dráma, ennélfogva a mondanivaló az egyes jellemek megnyilatkozásában, forrongásában rejtőzik és azokból lép elő. Beleznay István rendezése a jellemek erőteljes aláhúzásáról tanúskodik, és ez nagyon jó, kitűnő módszer. Jói ábrázolja 1944 történelmi valóságát, azt, hogy az embertelenséget semmiféle álszent áhitat és vélt pacifista elzárkózás sem szűrheti ki az ember életéből: ha akar, ha nem, állást kell foglalnia, ha tudja, ha nem: mindig állást foglal. Az írói szándék úgy érezzük — a rendező szándékává lett, a darab előadásának egészében és részleteiben is. Nagy erénye, hogy eleve irtózott attól, hogy a drámát egy család tragédiájává degradálja. Sőt, minden eszközt megragadott és felhasznált arra, hogy a történet kiléphessen Kubisék szobájából, és gyilkosán jellemző átmetszetet adjon az önérdek moráljába burkolózó emberek életéről, tetteiről. A szereplők közül — színlap ” szerint sorrendben — Beleznay István Valentin Kubisát említem elsőnek. Fő erénye, hogy általános típust igyekszik alkotni. Gyáva gazember, áld nem hall, nem lát semmit, semmit sem csinál, hazudik és álmodozik a szeretet ünnepén, holott a háborún gazdagodott meg, sőt még főnökét is öngyilkosságba kergette. Beleznay István a rendezés nem mindennapi feladata mellett Kubis megformálásával is élményszerűt nyújtott. Vilmát, a feleségét Doby írisz alakította. Bigott vallásossága és fanatizmusa különös vegyületet alkot morális lezüllésével — mindezt Doby írisz érzékletesen, néhol hátborzongató realizmussal jelenítette meg. Körösztös István Marianja az előadás egyik kitűnő alakítása. Felfogásában a barbár Hlinka-gárdista ostobaságát, majd a felelősségrevcxnástól való rettegését hangsúlyozta. A második felvonásban volt a legjobb, ekkor a korlátolt fasiszta jellemének egész sor oldalát villantotta fel érzékletesen. Gyürkét, a partizánfiút Győry Emil formálta meg. Szerepe nem nagy, mégsem könynyű, mert néhány rövid jelenetben kell megmutatnia Gyurkó tiszta, nemes jellemét. Több szenvedélyt és igazabb hangokat vártunk volna tőle, kár, hogy ez nem mindenütt sikerült. Nagyon jó Szentirmay Éva, Angéla alakítója. Alapjában őszinte ember, de elrontott élete, boldogság-keresése és a család hatása benne is kifejleszti a rontás ördögét, és hazuggá, züllött élvezethajhászóvá süllyeszti. A harmadik felvonás nagy jelenetében, amikor összecsap a német tiszttel — sokáig emlékezetes marad. Cserénm Béla Palo-t, Angéla férjét hozza színpadra. Ez a színészi munka valóságos karakter-tanulmány, sokrétű, sokszínű, igaz, tudatos. Cserényi — akit általában a zenés műfajban tudjuk otthon — újból elárulta: művészi ambíciója figyelemre méltó, s ahogyan Palo-t megformálta, az már kiforrott karakter-színészi eszközöket bizonyít, melyekkel az előadás egyik legjobb, legelmélyültebben megalkotott figurájává emelte a nyegle, önző ügyvédjelöltet. A következő: Várnagy Kati. Emberien egyszerű, megrendítő és lírai leányalak szerelmes kis Katkája, aki végül fegyvert ragad, hogy megbosszulja agyonlőtt szerelmesét, és részt kérjen a szabadságért, a boldogságért küzdők szenvedéseiből, harcából. Találó Petőházy Miklós Brecker hadnagya. Szeretettől beszél, karácsonyi dalt énekel — és ártatlan embereket lövet halomra. Micsoda kontraszt! Karvas a náci német hadseregre jellemző tisztet mutatja meg Brekkerben, Petőházy jól látja és érti ezt. Ha jobban éreznénk, hogy intelligenciája is csak póz, hogy udvarias szavai mögött gátlástalan gyilkos i'ejtőzik ugrásra készen, még jobb lenne amúgyis igen jól formált alakítása. Suki Antal díszlete megfelelt a játéknak, a fáskamra-szín ötletes megoldása pedig a rendezőt és a díszlettervezőt egyaránt dicséri. Sass Ervin Túrán István: Azon a napon Pincehomályban táncoló mécsláng Sugárzott már csak pisla életet; Képzelet-szárnyon évek suhantak. S reszketve ránk ült néma döbbenet. Közel és távol tompán morajlott: Nem bírta terhét és nyögött a föld... (Hol éjsötétben hajnalpirt vártunk, Még vérre-szomjas átkú tegnap ölt). De nyílt az ajtó. Pincchomályba Fénycsík hasított, s káprázó szemünk Behunytuk. (Mégis több volt, mit láttunk, Mint amit addig juttatott nekünk Szigorú sorsunk: úrgőg és rabság). Tétova lábunk úgy indult lassan, Mint elsőt lépő gyermek, ha indul, Napfényes úton, hol Élet harsan. Kiáltó öröm szívünkbe sajdult, Kacagó égbolt azúrja hullt ránk... Hová naponta eljött a bánat, Dalos derűtől volt víg az utcánk. Azon a napon élni tanultunk. Emberül, büszkén. Kitárta karját (A ritka vendég most már hű rokon), És asztalunkhoz ült a szabadság. FILMHÍRADÓ A káfd Ez a film az élniakarás útjairól szói, s az út megválasztásáról olyan körülmények között, amikor Áz egész Szovjetunióban megünneplik április 4-ét Moszkva (MTI) A Szovjet—Magyar Baráti Társaság helyi tagozatainak tájékoztatása szerint a Szovjetunióban országszerte megünneplik április 4-ét. A moszkvai ünnepségeken kívül számtalan szovjet városban, faluban emlékeznek meg a magyar rép felszabadulásának 17. évfordulójáról. a pusztulás szinte már elkerülhetetlennek látszik. Oda lehet-e adni az emberséget a puszta életért, vagy csakis az emberséggel szabad-e harcra kelni érte? De a kérdésnek itt még nincs vége, mert a történelmi igazság sem elégedett meg ennyivel. A film is továbbfolytatja a lélkiismeret-vizsgálatót, és megkérdezi: az életet is oda keíl-e adni, ha az emberség és maga az élet, százak, ezrek, milliók élete ezt követeli? Talán gondolati, filozófiai úton ei is tudnánk jutni a válaszig, A kápó mondanivalójának értelméig. De hol lennénk még akkor is e válasz, e mondanivaló meggyőző erejétől! Ehhez a filmet keli latnunk minden szépségével és fájdalmával, minden belső feszültségével és megrendítő drámaiságával. Nyugtalanító film, de az emelkedett és erkölcsileg szilárd nyugalom csakis az ilyen megkerülhetetlen nyugtalansággal váltható meg. GiUo Pontecarvonafc^ ennek a fiatal olasz mesiterremdezőnék volt bátorsága, művészi hit® és ereje ezt a kiélezett sorskérdést teljes összetettségében és ellentmondásosságában megmutatni, s a választ épp ezáltal megkeresni rá. (Bemutatja a békéscsabai Szabadság mozi, április 5-től 8-ig.) Kis ház áll Sarkadkeresztúron, az Ady Endre utcában. Ott mindjárt az elején, azt hiszem a kilenc szám alatt. Előtte szőlőlugas és kis kertecske várja a tavaszt. Meleg, barátságos hajlék, olyan, amilyenben a boldogság is szívesen rak fészket. R. Szabó Sándor lakik itt, az Egyetértés szövetkezet tagja. Egyszerű emberek, dolgosak, munkaszeretők, olyanok, mint a többiek, Keresztáron és máshol. Régen történt, tizenhét esztendeje, 1945. április 4-én. E ház falai között egy anya vajúdott akkor. Gyermek született. Egy szép, egészséges, mosolygós szemű kislány. Akkor... Akkor, amikor a szabadságunk megszületett, amikor golyótól találva összeroskadt az utolsó náci hazánk földjén. Az utolsó azok közül, akik gyilokkal kezükben járták a felperzselt földeket; kiknek szuronya száz és száz vajúdó anya testét járta keresztül. alighogy feljött Nap első sugarai már reá is vetődtek. Derűs pillantása, napfényes mosolya mögött mintha a tavasz és 0 szabadsággal egyszerre születeti Akkor született meg a szabadságunk is. Kínnal, szenvedéssel, hosszú, fájdalmas évek után. E szürke tavaszi nap akkor lett pirosbetűs ünnep. Vérpiros, drága ünnep, mert e szabadság, e drága szabadság vérben született meg. Azóta elmúlt tizenhét esztendő. Tizenhétéves a szabadság. Szép, erős élettel teli szabadság, olyan, mint a sarkadkeresztúri anyának gyermeke. R. Szabó Júlia a szabadság gyermeke. Az a szabadság játszana fogócskát. Olyan? Vagy csak én látom olyannak? Olyan. Olyan, aki egyszerűségében felolvad az emberek között, olyan, aki mindenkit szeret. Szüleit, munkatársait, a szakmáját, a munkáját Is. Ipari tanuló Gyulán, a Harisnyagyárban, méghozzá jeles tanuló. Ez évben végez. Aztán... talán a gimnázium esti tagozata. Szeret szépen öltözni, táncolni, olvasni. Szereti a színjátszást. Ott van a társadalmi munkások között. Szeret élni, élni azzal a szabadsággal, amellyel egyidős. Szereti azt a napot, amelyen született, mert az a szabadság születésnapja... meg az övé is. Mai fiattal, olyan, amilyennek szívesen látjuk ifjúságunkat. Kiszista, amióta elhagyta az általános iskolát. Ilyen egyszerű gyermek R. Szabó Júlia. Derűs, elégedett. Gazdagnak, szépnek látja az életet — amelyben mindig mosolyogva jár —, és még szebbnek látja a jövőt. Nemcsak a szabadság gyermeke, hanem a jövő gyermeke is. A jövöé, amelyet építünk, azé a boldog társadalomé, amely felé haladunk. És ez abban a szabadságban gyökerezik, amellyel 1945. április 4- én egyszerre született meg. Kollárik
