Békés Megyei Népújság, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-24 / 70. szám
4 MÉPÚJSÁ9 1962. március 24., szombat Hölgyválasz Napjainkban alig van olyan megbeszélés, kisebb vagy nagyobb öszszejövetel, ahol az iskolai munka, közelebbről a gyermeknevelés ne jönne szóba. Ez több szempontból is érthető. Ma már a társadalom figyelme, s ezen belül különösen a szülőké — akik közvetlenül érdekeltek a nevelésben — igen erőteljesen az iskola felé fordul. Ez teszi lehetővé, hogy ma már a szülök és pedagógusok a nevelésiben sok és fontos területen igen eredményesen tudnak együttműködni, és ez végeredményben új iskolapolitikánk egyik fontos alapelvének gyakorlati megvalósulását jelenti. Arra a helyes útra léptünk tehát, amely az iskolai és családi nevelési célok és módszerek összhangjának kialakulásához vezet. Ennélfogva a gyermek közvetlen társadalmi környezete ,— vagyis azok a konkrét emberi kapcsolatok, az adott kulturális és fizikai környezet, amelyekben a gyermék él — fokozódó mértékben egységesülő nevelői hatást gyakorol a gyermekre. Ez a (körülmény természetesen a nevelés hatékonyságát és eredményességét jelentősen növeli. Ebben a folyamatban érthetően egyre másodrendűbb, alárendelteim szerepet kap az iskola gazdasági segítése a szülők részéről, mely pedig az előző évtizedben csaknem kizárólagos formája Tolt a szülők iskolatámogatásának. Társadalmunk napjainkban már sok és elszakíthatatlan szállal kapcsolódik az iskolához, il’etve annak nevelőmunkájához — és viszont. A kölcsönösen áramló hatások szinte a közlekedőedények törvényszerűsége alapján egyenlítik ki egymást. Mégis a legszélesebb csatorna, melyen keresztül a társadalom segítése az iskola felé árad, a szülők milliós tábora s annak iskolánkénti szervezete: a szülői munkaközösség. Az alábbiakban — részben a fentiek igazolásául is — munkahelyem, a szarvasi I. sz. álil. ált. iskola szülői munkaközösségének célszerű tevékenységét kívánom ismertetni. Szülői munkaközösségünk — az egyes tanulócsoportok aktívái is — tudatosan törekszik társadalmi feladatának helyesen értelmezett megvalósítására: vagyis iskolánk nevelő-oktató munkájának segítésére. O Az oktató-nevelőmunka támogatásának közvetlen formái azonban még csak kialakulóban vannak. A szülőik igyekezete, helyzetfelismerése és a nevelők javaslatainak ötvöződése már eddig is sak hasznos formát öltött. Ennek egyik lényeges okát abban látom, hogy az osztályok nevelési tervét a szülőkkel együtt állítottuk össze. Következésképpen világosan látják az iskola nevelési-oktatási, eszmeipolitikai célkitűzéseit, s annak megvalósulásáért a szülők túlnyomó többsége meggyőződéssel és tudatosan tevékenykediik. Vonatkozik ez a világnézeti nevelésre is. A szülők jelentős tábora már az iskolával azonos szellemben neveli gyermekét. Az is tény azonban, hogy a szülők egy csoportja még idealista szemléletű, s nehezen is változtat világnézetén. iskolánkban csaknem általános az, hogy a szülök bekapcsolódnak az iskolai ünnepélyek megrendezésébe. Különösen az alsó tagozat osztályaiban szinte hagyományossá vált a közös névnapok tartása. A szülök goqg’osk ódnak hűsítő italról, tésztafélékről. Hangulatos műsor és filmvetítés teszi érdekessé. A hangulati elemeken túl azonban sikeresem szolgálják e rendezvények a közösségben való új, szocialista tartalmú családi és társadalmi ünnepségek módjának kialakulását. Egyik-másik osztály szülői aktívája már arra is vállalkozott, hogy teljeönállóan rendezzen műsort az osztállyal, pl. pedagógusnapon. Segítséget nyújtanak aa iskolai rend, a tanulók tudatos fegyelmének megszilárdításában is Időnként pl. részt vesznek az utcai és az iskolai rend és fegyelem biztosításában. Az alsó tagozatban használjuk a „magatartási jelzőket”. (Mintás karton-jel, melyet minden gyermek állandóan magánál hord. Ha magatartásává'!, vagy egyéb iskolai dolgaival valami nincs rendben, akkor a tanító elveszi tőle. s csak akkor kapja vissza, ha mulasztását, hibáját jóvátette.) A szülők rend&zeresen ellenőrzik, hogy gyermeküknél van-e a jelző. Ennek segítségével ugyanis folyamatosan figyelemmel kísérik gyermekük iskolai magatartását. Mindez egyben a gyermekek erkölcsi fejlődését — az őszinteségre, az igazmondásra, a rendszerességhez való szoktatását is szolgálja. A kisdobos- és úttörőszervezethez is közelebb kerültek már a szülők. Alsó tagozatunk egyik osztályában a kisdobos-fal és -zászló önálló elkészítését kezdeményezték, és végezték. A kisdobos-foglalkozáson is részt vettek. Az úttörőket elkísérték táborozásra az SZM képviselői, ahol vállalták a főzést, mosást, varrást — általában szerencsésen hozzájárultak a tábori élet kialakításához. A veterán nagyszülők pedig harcos és küzdelmes mozgalmi múltjukról beszélnek az úttörő-foglalkozásokon. Az iskola felé fordulás kézzelfogható bizonyítékát szolgáltatják a „nyílt napok” tapasztalatai is. Ez alkalommal az SZM tágjai és a szülők részt vesznek a tanítási órákon. Általában a szülők többsége egyegy órát meglátogat. Volt olyan szülő is, aki három nap egymás után minden órán részt vett. Ez rendkívül hasznos, mert közvetlenül megismerkednek az iskolai követelményekkel, nevelőmódszerével; gyermeküket pedig mint a közösség tagját ismerik meg erényeivel és hibáival együtt. Ennélfogva a szülői ház nevelőmunkáját még célszerűbben hangolhatják össze az iskoláéval. A nyílt napok hatására néhány szülőben a tanulási vágy is felébredt. Szülői munkaközösségünk sokrétű tevékenységében arra is találunk példát, hogy a gyengébben tanulókhoz jobban tanuló közel lakó gyermeket szerveznek tanulópámak, s ellenőrzik tanulásukat. Van olyan szülő is, afki vállalta, hogy az egyik gyenge tanulót — kinek nehezebb családi körülményei vannak — saját otthonában hetenként tanítgatja. Ugyancsak elismeréssel említem azt a fazekas szakmunkás szülőt, aki az alsótagozati kézimunka-tanítás keretében bemutatta, hogy az agyagból hogyan és mit lehet csinálni, s a gyerekek előtt elkészített, majd később kiégetett tárgyakat az osztálynak adta. Ezzel.az alkotási vágyat keltette fel a gyermekekben. Természetesen a szülök segítségének kiapadhatatlan forrása csak akkor zajlik helyes mederben, ha szoros, közvetlen kapcsolat van a nevelő és a szülő között. E kapcsolatot a teljes őszinteségnek és bizalomnak kell jellemeznie. Csak így képzelhető el, hogy az úgynevezett kényes kérdésekről is higgadtan, felelősségük teljes tudatában tudjanak beszélgetni: mint amilyenek a világnézeti, politikai vagy akár belső családi vagy nevelési problémák is — amelyekben a nevelő tapintatos segítségnyújtása elengedhetetlen a gyermekek fejlődése érdekében. O Iskolánk szülői munkaközösségének másik fontos tevékenységi területe a szülők között végzendő pedagógiai felvilágosítás, a nevelés elméleti és módszertani kérdéseinek ismertetése, vagyis az oktató-nevelőmunka közvetett úton történő támogatása. Mindenekelőtt szülői értekezleteink látogatottságát emelem ki. A szülők többsége rendszeresen eljár az értekezletekre. Az osztály-szülői értekezleteken gyakori a 80—90 százalékos megjelenés. Ezeket az SZM-aktívák szervezik. A hiányzó szülőket meglátogatják, és elmondják nekik a felmerült legfontosabb kérdéseket és problémákat. S miután rendszerint azok a szülők hiányoznak', akiknek gyermeke következetesebb, összehangoltabb nevelést kívánna, érthető, ha e területen igen jelentős és hézagpótló tevékenységet fejt ki az SZM. E megállapítást támogatja az a tapasztalatunk is, hogy az SZM tagjai olyankor is segítségére sietnek a nevelőnek, amikor egy egy gyermek Inkurrencia-ajánlat! Állami gazdaságok, vállalatok és szövetkezetek figyelmébe! Az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalat az alábbi elfekvő gépeket ajánlja fel megvételre: 1. Csőjéggyártó- berendezés. 2. Kukoricamorzsoló. 3. Motorikus daráló. 4. Tányéros mérlegek. Érdeklődni lehet az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalat központi irodájában, Orosháza, Október 6 u. 6—8. Telefon: 46 és 3—87. 150 Pedagógusok és tsz-tagok találkozója Az elmúlt héten a pedagógusok, a vállalatok, és szövetkezetek vezetői részére tanácskozást tartott M ed gyesegyházán a községi tanács. Az értekezleten megtárgyalták az oktatási és nevelési problémákkal kapcsolatos feladatokat, valamint a politechnikai oktatás további fejlesztését. Az értekezleten Tészt vevő pedagógusok elhatározták, hogy rövidesen megrendezik a pedagógusok és termelőszövetkezeti tagok találkozóját. A találkozó célja, hogy a termelőszövetkezeti tagok, szülők megismerjék az iskolai nevelés problémáit és nagyobb segítséget nyújtsanak a jövőben a pedagógusoknak munkájukban. előrehaladhat a családi kötelék erkölcsi lazulása veszélyezteti. O Végül szülői munkaközösségünknek az oktatő-nevelömunka tárgyi feltételeinek kiegészítésére. tökéletesítésére irányuló tevékenységét *is érintem. Ugyanis a megfeleő formában és megfelelő módon, önkéntes társadalmi munkával létrehozott szemléltető eszközök készítése jelentős helyet foglal el az SZM munkájában. S ilyen formában ez nem is kifogásolható. Az egyik osztályban az ablakokra elsötétítő berendezést készítettek. hogy az oktatást filmvetítéssel kapcsolhassuk össze. Vastáblát készíttetett a szemléltető applikációs ábrák használatára. Mások az osztály tintával való egységes ellátását úgy oldották meg, hogy egyforma üvfegeket szereztek be, s ezekhez kartonból üvegtartőt készítettek. így az írás-óra előtt a gyermekek gyorsan kioszthatják azokat, és a feldőlés veszélye sem fenyeget. Mais osztályban a tisztasági, egészségügyi felszereléseket pótolták a szülők. A felsőtagozat szertára számára fizikai és kémiai kísérleti eszközöket készítettek a helybeli ipari ktsz-ekben dolgozó szülők. Lehetne még sorolni a példákat. De azt hiszem, ezek is bőségesen igazolják azt, hogy a szülők máris igen sok lehetőséget találtak arra, hogy az iskolai oktató-nevelőmunkát segítsék. Bizonyára más iskola tapasztalatai is ezt igazolják. A munkaiközösségek tevékenysége sok tekintetben szükségszerűen megegyezik, a helyi lehetőségeik azonban színezik, gazdagítják a szülők aktivitásának formáit. Távol áh tőlem annak a nak a keltése, hogy nálunk a szülök munkája minden téren kifogástalan. Szerény eredményeinket inkább ösztönzésül gyűjtöttem össze — ko- 5 rántsem teljes felsorolásban. Vannak hiányosságok is. Gyakran találkozunk azzal a helytelen szemlélettel, hogy csak az SZM tagjai dolgozzanak. A szülök pedagógiai kultúráját is fokozni kellene, hogy az otthoni tanulás és a házi munka, általában a célszerű elfoglaltság, vagy a játék lehetőségeit megfelelően biztosítsák, és ellenőrizzék. Általában a nevelési közgondolkodás kialakulásának ütemét fokozni, gyorsítani kell. E hiányosságok azonban társadalmunk általános fejlődésével — mint a szükségletek és lehetőségek közötti átmeneti ellentmondások — fokozatosan megszűnnek. Tapasztalataink arról győznek meg bennünket, hogy e téren jó úton haladunk. Ha a jövőben a pedagógusok még fokozottabb mértékben élvezhetik a szülők és a társadalom támogatását és bizalmát, akkor az ifjúság szocialista szellemű nevelése gyorsabban és töké letesebben valósul meg. Tóth Lajosné tanítónő Szarvas mmmwmmmu ■■■■■■■■ ■■■■■■■■ Színvonalas előadásban mutatta be színházunk Rátíki Hölgyválasz című operettjét. Felvételeink az új magyar operett három érdekes jelenetét mutatják be. Jobb oldali képünk azt a jelenetet mutatja be, amikor a tsz-elnök éppen rátalál elveszettnek hitt lányára. (Marinkovics Zsuzsa és Bánffy Frigyes.) A középső képen szintén a tsz-elnök látható két „ingadozó” tag társaságában. (Beck György, Bánffy Frigyes, Kürti Lajos.) A legalsó felvételen viszont a tszelnök kardos felesége „csap” ren. det. (Szendrey Ilona, Gáti Sándor és az asszony-leány-koszorú.) Hogyan segítik a ssülők iskolánk munkáját?