Békés Megyei Népújság, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-22 / 68. szám

2 nÉPtáJSA a a jiSZ. március 22„ csütörtök ŐSZINTESÉG — a bizalom kovácsa I A KÖZELMÚLTBAN lapunk levelezőivel, pártaktivistákkal ta­nácskoztunk, s ezeken a megbe­széléseken visszatérő panaszként jelentkezett, hogy ha a hibákról írnak, nehéz helyzetbe kerülnek, utána szóba sem állnak velük az illetékesek. Az sem ritka, amikor felelősségre vonják őket. „ ~ egyik levelem miatt olyan légkört te­remtett körülöttem a szövetkezet elnöke, hogy tovább nem bírom, más munkahely után nézek...” — panaszkodott egy könyvelőnő a békési járás levelezői értekezle­tén. Nemrég egyik cikkünkben a bí­rálók védelmében a kritika elfoj­­tói ellen emeltünk szót, s hogy most újra írunk erről, nem ok nélkül tesszük, hiszen az elhang­zott esetek arra figyelmeztetnek, hogy aa utóbbi időben elszapo­rodtak a bírálat finom vagy durva elfojtásának tünetei. A bírálat el­lőj tói amikor akadályt gördítenek az igaz szó elé, végeredmény­ben bebizonyítják: nincs erejük szembe nézni saját gyengéikkel, képtelenek legyőzni emberi hibái­kat, vállalni a felelősséget. AZ ELHANGZOTT panaszok arra is fényt vetnek, hogy milyen szoros összefüggés van az önbí­rálat hiánya és a bírálat elfojtá­sa között, hisz aki nem hajlandó elismerni hibáit — még akkor is, ha ebben a jóhiszeműség vezeti —, akaratlanul is a bíráló szó el­len emel gátat. A környezetében élőket pedig arra készteti, hogy azok akár félelemből, akár az „úgyis mindegy, úgyis hiába” meggondolásból, hallgassanak, közömbösek legyenek és saj­nos akadnak olyanok is, akik jóllehet látják a hibákat, „jó fiúk” akarnak maradni. De ők lépnek legelőször porondra, ha té­velygései miatt elbukik a vezető. Ök azok, akik az igazság bajnoki mezét öltve, felnagyítva annak hi­báit, úton-útfélen szennyel fröcs­kölik. Az ilyen esetek arra is fi­gyelmeztetnek, hogy akinek nincs ereje már a kezdet kezdetén szem­be nézni a kisebb, még könnyeb­ben kijavítható hibákkal, az a ké­sőbbi, nagyobb tévedéseknek ké­szít melegágyat. Igaz, senki sem ismeri be szívesen, hogy hibázott. Olykor olyan, mintha tűvel szur­­kálnák az embert, de mindjárt enyhébb ez a „fájdalom”, ha ar­ra gondolunk, hogy súlyos beteg­séget megelőző, injekciós tűszúrás csupán, s a bajok doktora segítő szándékkal adja. Ilyen segítséget viszont saját, jól felfogott érdeké­ben senki sem utasíthat vissza. Ha nem így tennénk, elhárítanánk magunktól a segítő kezet, egye­dül maradnánk hibáinkkal, baja­inkkal, elriasztanánk magunk mellől azokat, akik figyelemmel kísérhetnék lépteinket és baráti­­lag segíthetnének nekünk. TALÁLKOZNI persze afféle falra borsó, falra” emberekkel is, akik minden vita nélkül helyes­léssel illetik a bíráló szavakat, sőt úton-útfélen hangoztatják, hogy csak bátran elvtársak, mon­dott szóból ért az ember, mond­ja meg mindenki, ami a szívén fekszik. Ezek az emberek nem is rugkapálódznák a zokszó ellen, sőt, fűt-fát ígérnek, csak éppen nem tesznek semmit. Sajnos, ilyen esetekben arra kell gondolnunk, hogy az önbírálatot egyesek csak afféle illendőségnek veszik, „mea­­kulpáznak”, mert úgy illik, mert az önbírálatra való hajlandóság szimpatikus vonása a kommunis­tának. De ennél többre aztán nem is hajlandók. Másnapra mindent elfelejtenek, minden marad a ré­giben. Ilyenkor óvhatatlanui fel­támad az emberben a gyanú, hogy ezek az emberek talán azt sem ér­tik, miben vétkeztek, azt sem tud­ják, mit kell másként tenniök. Mennyivel jobb volna, ha az ilyen ember a tetszetősnek tűnő, de meggyőződés és megbánás nél­küli „önmarcangolás” helyett — ha úgy érzi igaza van — érvéi, vitatkozik, de a tények és józan érvek hatására elismeri hibáit és kész azt kijavítani. HÁNY ES HÁNY emberi gyen­geséget kell leküzdeni magunkban ahhoz, hogy elfogadjuk a bíráló szót, tettekkel válaszoljunk azok­ra, s így ismerjük el jogosságukat. Az önbírálat hiányában, a kritika visszautasításában — szinte min­den esetben tapasztaljuk — je­lentős szerepet játszanak a kü­lönböző emberi hibák, jellembeni gyöngeségek. Tekintélyóvás, pozí­cióféltés, önzés, önelégültség, aka­ratgyengeség — mind-mind fékez­nek abban, hogy őszintén beszél­jünk a magunk hibáiról. Az ön­elégültség különösképp gátja le­het az önbírálatnak. Minek fel­­hánytorgatni apróbb dolgokat, amikor nagyjából rendjén men­nek a dolgok — vélekednek egye­sek. Csak jót vagy semmit — mondta egyik vezető a gyomai levelezőnek. S ha netán mi is hi­bákat teszünk szóvá, egyesek mint­egy védőpajzsként teszik maguk elé a tervteljesítési mutatókat: ime, így áll a helyzet, erről „cik­kezzenek”. De, hogy miként, mi­lyen áron érték el ezeket, hogy közben hibáztak is, s hogy enél­­kül mennyivel előbbre lehetett volna jutni — erről már nem akarnak tudni, úgy érzik, a si­kerek, mint egy menlevél, minden hiba alól felmentik őket. Mi adhat erőt az ilyen vezető beosztásban dolgozó embernek ahhoz, hogy leküzdje a gyengesé­geket? A kommunista élvhűség, a ragaszkodás, a hűség a dolgo­zókhoz. Mert, aki nem tudja alá­rendelni személyes érdekeit a kö­­| zösségnek, aki büszkeségből nem tud fölébe kerekedni hibáinak, az igen gyenge lábon áll a kom­munista elvhűség dolgában. Meg­feledkezik arról, hogy az önbírá­lat a bizalom kovácsa a párt és a tömegek között, mert a hibák ken­dőzetlen feltárása és azok kijaví­tása hitéit ad mai és jövendőbeli szavainknak, cselekedeteinknek. AKIK FÉLTVE ÓVJÁK portá­jukat vagy maguk tekintélyét, sokkal inkább féltsék azt az ön­­kritikátlanságtól, mintsem az őszinteségtől, a hibák nyílt beis­merésétől. S hogy az egyéni érde­keket félre téve fél tudunk-e emelkedni a közösség érdekeihez, ez sohasem újabb önkritikára va­ló hajlandóság kérdése, hanem egyedül a tetteké. Deák Gyula Rajacii leap! kiiljjyminiszler beszélt a genfi leszerelési értekezlet szerdai ülésén- Ismét meghívják Franciaországot Genf (MTI) Szerdán tartotta hatodik ülését a genfi leszerelési értekezlet. A mintegy másfélórás ülésen Carlo Russo, Olaszország képviselője el­lökött. A kiadott hivatalos közlemény szerint a tizennyolchatalmi bizott­ság szerdán Lengyelország, az EAK, Etiópia, Burma, India és a Szovjetunió képviselőjének fel­szólalását hallgatta meg. Az értekezlet elhatározta, hogy a Szovjetunió, Anglia és az Egye­sült Államok részvételével albi­zottságot alakit. A hivatalos köz­lemény az atomfegyver-kísérletek betiltását kimondó szerződés ta­nulmányozását jelöli meg az új albizottság feladataként. A napokban fontos kérdésről tárgyal a békéscsabai pártbizottság Az MSZMP békéscsabai bizott­sága március 27-i rendes ülésén az ipar elmúlt évi munkájáról és a mezőgazdaság ötéves tervéről, valamint az SZKP XXIX. kong­resszusa tapasztalatainak haszno­sításáról tárgyal. A végrehajtó bizottság a párt­­bizottság ülését megelőzően, e hót keddjén megvitatta a pártbizott­ság e’é kerülő jelentéseket. Az egyik jelentés, mely a második ötéves terv első évében elért terv­­teljesítésekről szól, részletesen foglalkozik az egyes munkaterüle­teken elért termelési eredmények­kel és a további feladatokkal. Igen érdekes és izgalmas elmé­leti kérdéseket tartalmaz a párt­végrehajtó bizottság másik jelen­tése is, rhely az SZKP XXII. kongresszusa tapasztalatainak fel. dolgozásáról szól. A jelentés készítői felhívják a figyelmet a kongresszus elméleti munkájának és határozatainak to­vábbi tanulmányozására. Érre azért van szükség, mert vannak, akik egy és más kérdésben ma sem értik a fejlődés menetét, ér­tetlenül állnak a „számukra új” helyzet előtt A végrehajtó bizottság a további feladatok meghatározására hatá­rozati javasatokat terjeszt a vá­rosi pártbizottság tanácskozása elé. A szerdai ülés első felszólalója Rapacki lengyel külügyminiszter volt. Beszédének nagy részében a meglepetésszerű atomtámadás megelőzésével foglalkozott. A len­gyel álláspont szerint mindjárt a leszerelési folyamat kezdetén ki kell küszöbölni a meglepetéssze­rű atomtámadás veszélyét. Rapacki megjegyezte, hogy az amerikai leszerelési terv első sza­kaszában szereplő 30 százalékos fegyverzet-csökkentés nem oldja meg a váratlan támadás megelő­zésének problémáját, hiszen a megmaradó 70 százalékkal még pusztító meglepetésszerű táma­dást lehet indítani, mivel nagy mennyiségben maradnak a hatal­mak birtokában az atomfegyve­rek célba juttatására szolgáló esz­közök. A szovjet külügyminiszter rö­vid felszólalásában kimutatta, hogy a szovjet leszerelési terv első szakaszának intézkedései egyik országot sem juttatják egy­oldalú katonai előnyhöz. Az értekezlet szerdai ülésén in­diai javaslatra felkérték a két társelnököt: hívják meg ismét Franciaországot a leszerelési ér­tekezletre, amelyen jelenleg csalt 17 ország küldöttsége van jelen. A leszerelési értekezlet követ­kező plenáris ülését csütörtökön délelőtt tíz órakor tartják a Nem­zetek Palotájában. Isit ólai megemlékezések a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulójáról A Magyar Tanácsiköztársaság kikiáltásának 43. évfordulójáról szerdán az iskolákban is ország­szerte megemlékeztek. Az általá­nos iskolákban osztályfőnöki órán méltatták az első magyar prole­tárdiktatúra jelentőségét. Az út­törők rajgyűléseken tartottak ün-Tanmese egyesek különvéleményéről Nixon most megjelent könyvében élesen támadja Kennedyt és Johnsont Washington (MTI) Richard Nixon volt amerikai alelnök „Hat válság” című most megjelent könyvében azzal vá­dolja Kennedyt, hogy elnökjelölt korában veszélyeztette az ameri­kai nemzet biztonságát. Nixon azt írja, hogy Kennedy mint elnök­jelölt tájékozódott arról, hogy a központi hírszerző ügynökség ku­bai ellenforradalmárokat képez ki invázióra. Ezt a tényt Kennedy a választási hadiárat során nyilvá­nosságra hozta. Ez volt az egyet­len eset — hangoztatja Nixon —, amikor mérhetetlen harag töltött el Kennedy iránt. A választási kampány során nem tehettem mást, mint ezt a titkos akciót to­vábbra is igyekeztem titokban tartani. Ezért támadtam Kennedy azon javaslatát, hogy nyújtsunk segítséget a kubai menekülteknek. Nixon könyvében Johnson al­elnök ellen azt a vádat emeli, hogy „politikai pragmatista”, aki­nek sohasem esik nehezére, hogv “lv“it a na ni politikához alakít­sa. Nixon ('lesen bírálja Nelson Rockefellert, New York állam kormányzóját is. (MTI) — Lefelé veszélye­sebb lesz, tehát na­gyon vigyázzunk! — figyelmeztette a kirán­duló csoportot a ta­pasztalt túiravezető, és még egyszer ellenőriz­ze, hogy ott van-e mindenki az indulás­nál. —Én ama nem me­gyek! — kiáltott hirte­len Cibulka Kázmér, miközben félcipős lá­béval dühösen belerú­gott egy jeges szikla­darabba. — Arra már voltam. Ki nem állha­tom az ismétléseket — jelentette ki határo­zottan. — Innen sajnos csak ez az egy út vezet le­felé — magyarázta türelmesen a túraveze­­tö. — Ha akarom, elhi­szem , ha nem akarom, nem hiszem — hado­nászott egy kimustrált esernyőből készült . .hegvmászóF'-bottal 'líbulka. — Különben is nekem lehet külön­véleményem — foly­tatta. — Vagy talán nem lehet... 1? — kérdezte vészjósló hangon, miközben ki­­;Hvón me'Thinh?ztatta pvwrát a lábujja he­gyén. — Miért ne lehetne különvéleménye?! méltatlankodott Krisz­­tinka, a vénlány, és bátorítóan intett Cibui­ka felé. -— Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy különvéleménye legyen — bólogattak egyszerre többen Is. — Erről a pontról a völgybe lejutni csak ezen az egy úton lehet — szólt ismét a túra vezetője —, ugyanis van egy szakadék, ahol... — Ha-hal — neve­tett Cibulka gúnyosan. — Ne akarjon velem majmot vetetni. Mi az, hogy más út nincs...?! — Másfelé biztos halál! — mutatott a meredek sziklafalakra, és egy különösen ve­szélyes mély szakadék­ra a túravezető. — Engem ne akar­jon befolyásolni — rázta magát öntelten Cibulka. — Nekem kérem, jellemem van — folytatta felemelt hangon, éis a mellére vert. — Én még egyszer figyel... — Ah! Elég volt! Megyek, és kész! — vágott ismét a témave­zető szaváiha Cibulka és rr>h-t aki meve’éve!­­fce a felesleges vitát. még egy villámló te­kintetet vetett a cso­portra, aztán elindult az ellenkező irányba. Alig lépett néhányat a sziklák között, ami­kor csak azt látták, hogy eitűnt, mintha liftbe szállt volna. Né­­hányan utánaugrottak a meredély széléig. Később a szemtanúik így mesélték el az ese­tet: Cibulka talán ötöt sem lépett, amikor megingott, és gurulni kezdett lefelé a lejtőn. Előbb puha huppogá­­sokkal gurult, aztán egyre gyorsabban, és keményebben vágódott a kiugró sziklákhoz. A szakadék szélén még egy pillanatra felvil­lant az arca. Látták, amint ajkai makacsul össze voltak zárva, mintegy kifejezte, hogy ebben a helyzeté­ben is megtartja kü­­tönvéleménvét. Máis­­nao akadtak rá a sza­kadékban. A gyászoló rokon­ság végső tisztesség­ként ért érte a sírta fölé: Itt nyugszik Ci­­buüca Kázmér. Életé­ben sohasem volt láug­­ész, de volt különvéle­ménye. Nyűgöd «ék bé kében. Boda Zoltán népi megemlékezést. Több iskolá­ba 1919-es veteránokat, egykori vöröska tonákat fe meghívtak. (MTI) A bonni parlament bizottságot küldött ki a Strouss-ügy kivizsgálására Bonn (MTI) A bonni parlament szerdán egyhangúlag elfogadta azt a szo­ciáldemokrata indítványt, hogy küldjenek ki héttagú parlamenti bizottságot annak kivizsgálására, milyen szerepet játszott Strauss hadügyminiszter az ismeretes Fibag-ügyben. Időszerű előzékenység Nagyon időszerű intézkedésre szánta ei magát a belga külügy­minisztérium. Szóvivője nemrég bejelentette, hogy baráti előzé­kenységgel lepték meg Nyugat- Németországot: visszaadták az NSZK-nak a második világháború előtti német nagykövetség brüsz­­szeü székhazát. Az épületet ugyanis a háború befejezésekor elkobozták. Most pedig — bizo­nyára úgy gondolták — irmgé-ett mar atz idő arra. hogy Hit'er kö­vetségének házába beköltözzenek a nyugatnémet diplomaták. Való­ban kedves figyelmesség, s mél­tán dicséri a belga kormány rend­­érzékét. Elvégre a nyugatnémet diplomaták nyolcvanöt százaléka Ribbentropp birodalmi külügymi­niszter úr beosztottja volt, s a ná­ci párt-tagság szerepel Bonn leg­több nagykövetének életrajzában: hogy ne is beszéljünk a volt SA rohamosztagos Schröder külügy­minisztertől. Tgv artan a nyugat­német diplomaták be-kö”*zése — vagy éppen vissza költözése — a brüsszeli házba nyitná- nem sért­heti az épület patinas szellemét. Zilahi Judit

Next

/
Oldalképek
Tartalom