Békés Megyei Népújság, 1962. március (17. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-02 / 51. szám
1962. március 2.. péntek NÉPÜJSÁG 5 4 mozgékony, a lassú, az érzékeny gyermek Sok túl mozgékony gyereket láthatunk, akiknek értelme ragyogó, bizonyítványa pedig rossz. Ha megadtuk az ilyen gyereknek a lehetőséget a sok mozgásra, akkor megkövetelhetjük tőle, hogy iskolában, tanuláskor, evéskor nyugton maradjon. A túl lassúakkal viszont meg kell szerettetnünk a mozgást. Kezdjük például a hintára ültetéssel, ahol ugyan a java mozgást a hinta végzi, de valamit neki is segíteni kell. Azután térjünk rá az egészen önálló mozgásra, ez azonban egyelőre legyen nagyon kényelmes, mint például a karikázás vagy evezés. így jutunk el lassan a tornára, öltözködésre, az evésre, az iskolatáska bekapcsolására, az írásra. Vannak túl érzékeny gyermekek is, akik minduntalan elsírják magukat, még akkor is, ha nem durván szólítjuk fel őket a lecke el-1 végzésére, és nem csapjuk hozzájuk a pacnis, helyesírási hibákkal telt füzetet; akik kint a kapu előtt sírdogálnak rossz bizonyítványuk miatt, noha megértéssel fogadjuk őket. Ha mindennek ellenére is érzékenyek maradnak, akkor kérjünk szakvizsgálatot. Az ilyen mimóza-érzékenységű gyermeknek az iskola gyötrelem. De sok nehézsége lesz az ilyen természettel majd az életben is. A túlzottan érzékeny általános iskolásra a sírdogálás jellemző. Ha a serdülő túlzottan érzékeny, akkor ő — o félig már. férfi vagy nő — gőgösen elrejti könnyeit, talán saját maga előtt is. De tele lehet tépelődő gondolatokkal, önmarcangoló érzésekkel, súlyos ösz-HWWWWWWWWWWWM Munkában Vastag, puha szövetből készült bő alj nagykockás anyagból, az alj színéhez illő, világos kötöttkabát. s zeütközések dúlhatnak benne. Csínján kell bánni vele, mert elvonul, süllyedt hangulatú, nyomott kedélyű, búskomor tud lenni. Ha megértő közeledésünk elől elzárkózik, s egy-egy tantárgy vagy tanár ellen, esetleg az egész iskola ellen vívja önmagát őrlő harcát, forduljunk az iskolához, vagy lélektani vagy idegorvosi intézményhez. Nincs erre időm! — mondja a legtöbb háziasszony. — örülök, ha megfőzök, nemhogy még a terítéssel is töltsem az időt. Pedig nincs igazuk azoknak a háziasszonyoknak, akik így vélekednek. Jobban esik az egyszerűbb étel is a szépen terített asztalnál, mint a legfinomabb ennivaló, ha lábasban teszszük az asztalra. Igyekezzünk ezért az ételt minél kellemesebb környezetben, minél jobb hangulatban elfogyasztani — az orvosok szerint ez is hozzájárul a táplálék értékesítéséhez. A bő zsírban való sülős legfontosabb szabálya az, hogy a sütést mindig megfelelő hőfokra felhevített zsírban kezdjük el, de vigyázzunk arra is, hogy túl ne hevítsük a zsírt. Amíg a zsír nem elég forró, addig azért nem szabad pl. a bécsi szeletet beletenni, mert a hússzelet így csak ázik, nem sül, hanem szinte megfő és sokszor a panírozás is leázik róla. Ha a zsiradék megfelelően forró, a benne megsült rántott hús szép piros, ropogós, jó ízű és puha lesz és ezenfelül kevesebb zsírt is vesz magába, mint a helytelen eljárással sütött hússzelet. Heti étrendjavaslat Szombat: Csontleves linommetéltte], tökfőzelék, párolt marhahús, alma. Vasárnap: Tejfeles gombaleves, palócpecsenye pirított burgonyával, képviselőfánk. Hétfő: Lebbencsleves, paprikás krumpli kolbásszal, savanyúság. Kedd: Szárazbableves füstölt csülökkel, derelye. Szerda: Zöldségleves, burgonyafőzelék vagdalt hússal, krémes. Csütörtök: Paradicsomleves, mirelite-marhapörkolt galuskával, befőtt. Péntek: Zöldborsóleves (mirelité) töltött paprika, palacsinta. porcelán, hogy ne juthatnánk hozzá szép porcelán edényhez. De teríthetünk mázas, népies edényekkel is, amelyeket minden üveg-porcelánboltban megkaphatunk, s ezek jól illenek a szőttes abroszhoz. A modern ember étkészletben is kedveli a praktikus formákat. Kedvelt lett az üvegedény is. A nagy damaszt-abroszok helyett kis angol térítőkre terítenek, amelyen jól érvényesül az üveg. Szakjuk meg, hogy minden esetben terítsünk abi-oszt (vagy kis szalvétát) az étkezéshez, ne csak akkor, ha vendégek érkeznek. Hogy zsírunk elérte-e a megfelelő hőfokot, azt úgy tudjuk meg legjobban, ha egy kis darab kenyeret dobunk a zsírba. Ha körülötte kis hab képződik és a kenyér feljön a zsír felszínére, akkor a sütést megkezdhetjük. Ha viszont a kenyérdarab leszáll a zsír aljára, várnunk kell a sütéssel. Nem szabad azonban a zsírt túlságosan forróra sem hevíteni, mert a belehelyezett hússzelet burka pillanatok alatt megpirul, de a közepe nyers marad. A túlhevítés azért is káros, mert a megégetett zsiradékot tovább' sütésre már nem használhatjuk fel. Nemzetközi birkózóverseny Orosházán Az Orosházi Spartakusz birkózószakosztálya nem mindennapi sporteseménnyel lepi meg a város közönségét. A jugoszláv és a lengyel válogatott után március 4-én a Szovjet Hadsereg szabad- és kötöttfogású válogatott csapatát fogadja. A találkozóra délután 3 órakor a Petőfi művelődési ház színháztermében kerül sor. vívó versenyt rendeztek Kecskeméten. Bács-Kifíikuin, Caoingrád, Szolnok, Pest megye mintegy 40 versenyzője mellett Békés megye színeit a Gyomai MEDOSZ öt főből álló, fiatal együttese képviselte. A gyomaiak várakozáson felül szerepeltek. A nyolcas döntőbe bejutottak. A pompásan vívó Hegyes! Árpád bizr Szombaton rajt a megyei egyéni sakk-bajnokságban A Békés megyei egyéni sakkbajnokság ez évi küzdelmeit március 3-án, szombaton délután 5 órai kezdettel nyitják meg a megyei tanács kultúrtermében. A 12 részvevő tíz napon keresztül március 13-ig délelőtt 9 órakor, majd pedig 17 órakor folytatja a küzdelmet a bajnoki címért. —CH— madik helyen fivére, Hegyesi József, míg az ötödik, hatodik helyen holtversenyben "Lakatos Gyula és Kiss Géza végzett. A MEDOSZ-versenyzők egyre jobb eredményeiben nagy része van edzőjüknek, Túry Miklós segédoktatónak is. —-CH— sabb következményei lettek volna. Talán soha többé nem rúghatott volna labdába. Most majd beutaljuk a kórházba — folytatta az orvos. — Ne féljen, hamarosan meggyógyul és ismét pályára léphet. Nem kell elkeserednie. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk Hát ezért kell a sportorvosi vizsga kedves Barátom! Ugye, most már MÁRCIUS 2. Békési Bástya: A búcsú. Békéscsabai Brigád: Mindenki gyermekei. Békéscsabai Szabadság: Békét az érkezőnek. Békéscsabai Terv: Kenyér, szerelem, Andalúzia. Gyoma: Rooco és fivérei. Gyulai Erkel: Délibáb mán den mennyiségben. Gyulai Petőfi: Felmegyek a miniszterhez. Mezőkovácsháza: Bsterina. Orosházi Béke: Pesti háztetők. Orosházi Partizán: Megszállottak.Sarkadi Petőfi: A gleiwitzi eseti Szarvasi Táncsics: Folytassa nővér* Szeghalom: Fehér éjszakák. BÉKÉS HEGYEI JÓKAI MAI MŰSORA Este 7 órakor: ESKÜVŐ Katona, Kétsopronyi Tsz, Szabad* kígyósi ÁG és szel vény bérlet. Füzes gyarmat, este fél 8 órakor: HÖLGYVÁLASZ 23.40 Mondd el zenével.., 24.00 Hírek. PETŐFI RADIO: 5.50 Hírek. «.00 Reggeli zene. 8.00 Hírek. 14.15 Operettrészletek. 15.10 A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. 16.50 1000 szó franciául. 17.25 Ifjúsági Filmklub. 17.45 A Budapesti Koncert Fúvószenekar játszik. 18.00 Hírek. 18.05 Világhírű vendégművészek a pesti operaszínpadon. 19.00 Hírek. 19.05 Ajándékműsor a tipizált turbószivattyúk készítőinek. 19.40 Falurádió. 20.00 Heti hangversenykalauz. 20.45 Sporthíradó. 21.00 Hírek. 21.05 Vámos Ágnes operettdalokat énekel. 21.20 Bemutatták .. t 21.25 Zenekari hangverseny. 22.25 Babits Mihály verseiből. 22.30 Ifj. Ko| vács £nre népi zenekara játszik. 23.00 Hírek. | TELEVÍZIÓ: 21.30 Műkorcsolyázó I Európa-bajnokság. 23.00 Hírek, HÁT EZÉRT KELL SPORTORVOSI... — Levél egy fiatal labdarúgóhoz — Bocsáss meg Barátom, hogy a nagy nyilvánosság előtt írok Neked. És pont olyan dologról, ami talán — szerinted —< nem is tartozik rám. Véletlenül hallottam meg, amikor a minap barátoddal felháborodva tárgyaltál arról, hogy az „öreg”» (itt biztosan edződre, intéződre gondoltál) megint azzal a sportorvosival zaklat. Minek kell neked megint órákat ácsorognod a váróban, csak azért, hogy azt a „vacak” röntgen-papírt az orvos kezébe add, hajlítsd meg 5-6-szor a térdedet, megkopogtassák a hátadat. Minek ez a „cécó”? Hiszen Te egészséges vagy, aki nem hiszi, nézzen meg a pályán! A múltkor is mekkora „dugót” lőttél! Ugyan kérem, az egész orvosi vizsga — bürokrácia. — Így mondtad, egy szuszra. Aztán meg is feledkeztem hetvenkedésedröl. De ma eszembe jutottál. Miért? Figyelj csak, most talán megérted, egyáltalán mi szükség van arra a „cécóra”, amit Te — és sajnos még sokan mások — fölöslegesnek tartanak! Egy népszerű fiatal csatár az ősszel átesett a. sportorvosi vizsgán. Minősítési könyvébe bepecsételték: Versenyezhet. Aztán a napokban — bár még érvényes volt a féléves orvosi engedélye — elment a rendelőbe. Sokan voltak előtte. — Ha most nem kerül ránk a sor, akkor menj be helyettem —mozijegyem van — kérte az egyik barátját. Erre azonban nem került sor — bementek az orvoshoz. S néhány perc múlva a csatár elakadó lélegzettel hallotta a diagnózist: — Fiatalember, a tüdejénél baj van. Sajnos, nem sportolhat. — Verejtékcsöppek ültek ki a futballista homlokán. — De kérem, négy hónapja semmi bajom sem volt. .. most is jól érzem magam — dadogta ... — Szerencse a szerencsétlenségben, hogy most jött hozzánk — mondta a sportorvos. — Ha elkezdte volna a tavaszi %zezont, talán sülyo-Rádió- és tebvízió-műsor PÉNTEK, 1962. MÁRCIUS 2. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30 Hírek. 4.40 Vidáman — frissen! 8.10 Tánczene. 9.00 Lakkozunk. 9.10 Nagy énekesek életregénye. 9.50 Iskolai kórusok énekelnek. 10.00 Hírek. 10.10 Hangjegyek tánca. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Gúzsba kötve. 11.20 Hacsaturján: Hegedűverseny. 12.00 Hírek. 12.15 Verbunkosok. 13.00 Lazarij Berman Liszt-etűdöket zongorázik. 13.30 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.45 Toldy Mária táncdalokat énekel. 14.00 Gabriella. 14.20 Kórusok. 14.35 Futurusz kapitány kalandjai. 15.00 Hírek. 15.10 „Ábécédé ..15.30 Hazai kistükör. 15.45 Szív küldi . . . 16.25 Periszkóp. 16.40 Nyíri Pál énekel. 17.00 Hírek. 17.15 ötórai tea. 17.38 Angliai képek. 17.45 Rádióiskola. 18,30 Népdalkórusok. 18 45 A budai Sándor-palotiban történt. 19.00 Pénteken este ... 21,00 Kamarazene. Csinos lábon még csinosabb a cipő Kép a Lendület Cipész Ktsz-ből. (MTI-foto—Kácsor László felv.) Hogyan terítsünk étkezéshez? Legyen tiszta a hely, ahol étkezünk. Ma már nem olyan drága a Hogy a rántott hús finom legyen Gyomai vívósikerek Kecskeméten Vasárnap III. osztályú országos tőr- tosan szerezte meg az elsőséget. A har» \