Békés Megyei Népújság, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-13 / 36. szám
4 hépújsA er 19ö2. február 13., kedd fl sarkadi járási Népi Ellenőrzési Bizottság munkájának egy évi mérlege A FEJLŐDÉS MA MÁR azt követeli meg, hogy megelőző tevékenységgel csírájában fojtsuk él a szabálytalanságokat, törvénytelenségeket, korrupciót. Az a véleményünk, hogy ez a munka eredményes, érezteti erkölcsi és gazdasági hatását és a jövőben még fokozottabban gyümölcsöztethetö annál is inkább, mert úgy a népi ellenőrök, mint a vizsgált szervek dolgozói és vezetői mindjobban felismerik szándékunk célját, jelentőségét és egyre jobban igyekeznek segítségünkre lenni ebben a közhasznú munkában. 1961 évben a járás területén 31 témakörben tartottunk vizsgálatot, amelyből 12 témaköri vizsgálatot termelőszövetkezetekben folytattunk le. A vizsgálatban 87 népi ellenőr és 33 külső szakértő vett részt. A megvizsgált egységek száma 116. Vizsgálatainkat központi, megyei munkatervekbő! a járásra vonatkozó és a saját munkatervünkben meghatározott feladatoknak megfelelően végeztük. Országos vizsgálatok közül kilencet végeztünk el, melyből néhányat megemlítünk: tsz-üzemszervezés, tervkészítés, iskolai napközi otthonok, 1961 évi tsz-beruházás, zöldség-, gyümölcs-felvásárlás, fmsz-vagyonvédleiem, tsz-ellenőrzö bizottságok és a dolgozók szociális ellátása. A vizsgálat realizálásánál felhívtuk a mezőgazdasági osztály figyelmét arra, hogy a termelőszövetkezeteknél lekötésre nem került hízó sertéseket, süldőket a tsz-tagok háztáji gazdaságaiból igyekezzenek biztosítani olyan formában is, hogy takarmány beszerzését tegyék lehetővé a tsz-tagoknak, hogy a lakosság hús- és zsírellátásában hiány ne következhessen be. Ugyancsak ennek a vizsgálatnak alapján javasoltuk, hogy az aratógépek és kombájnok elosztásánál vegyék figyelembe a tsz-ek munkaerőhelyzetét is a kalászos területen túl. A mezőgazdasági osztály a javaslatokat elfogadta és a gyakorlati végrehajtása során valójában újra elosztották a gépeket a tsz-ek munkaerőhelyzetének megfelelően. A földművesezövetkezetek vagyonvédelmi vizsgálata azt mutatta, hogy a járás területén mindöszsee két ímsz-nél fordult elő ötezer forinton felüli leltárhiány és ezekben az esetekben is szabályszerűen járt el az illetékes fmsz vezetősége, Illetve alkalmazták a kár megtéríttetését, a hiányt okozó eltávolítását munkaköréből és az ügyészségi feljelentést. A tsz-ellenőrző bizottságok vizsgálata azt mutatta, hogy az ellenőrző bizottságok még nem minden esetben tesznek eleget a feladatuknak, aminek részben az az oka, hogy felkészülésük a vizsgálatok elvégzésére nem kielégítő. Ezen túl egyes tsz-ek vezetősége nem veszi szívesen az ellenőrző bizottságok tevékenységét, nem látja kellően azt, hogy a bizottságok jelentős segítséget tudnak nyújtani a szövetkezet megszilárdításában és a társadalmi tulajdon védelmében. Megyei kérésre kilenc vizsgálatot folytattunk le. A kultúrotthonok tevékenységét a Sarkadi Cukorgyárban, a Közalkalmazottak Szakszervezetének kultúrotthonában, Zsadány, Okány és Méhkerék községben vizsgáltuk. Jelentősebb hiányosság az volt, hogy a kultúrotthonok nem rendelkeztek előre meghatározott műsortervvel. Ugyanakkor a létrehozott művelődési tanácsok is kevés tevékenységet fejtettek ki a vizsgálat időpontjáig és szakköri mozgalom sem volt kialakítva. A vizsgálat után a járási tanács művelődési osztálya intézkedéseket tett a hiányosságok felszámolására. A GÉPELLATASI VIZSGALATOK különösen a termelőszövetkezetekben tártak fel hiányosságokat. Ugyanis a tsz-ek többségében a tulajdonban lévő erő- és munkagépeket nem tartották megfelelően karba. Ez idő előtti elhasználódáshoz vezet. Különösen a sarkadi Lenin és a zsadányi Búzakalász Termelőszövetkezetekben fordítottak kevés gondot a megfelelő gépápolásra. A termelőszövetkezeti baromfitenyésztés vizsgálata azt a tényt tárta fel, hogy a járás területén igen kevés a baromfi, illetve jóval kevesebb, mint az egyéni gazdaságok idejében. Ennek oka az, hogy a termelőszövetkezetekben nem tudták még mindenütt kialakítani a megfelelő férőhelyeket és nevelőket, valamint nem állnak rendelkezésre kellő számban hozzáértő gondozók és szakemberek. A tenyésztési kedvet az előző években elvette az is, hogy egyes termelőszövetkezetekben nagymérvű volt a baromfielhullás, így a következő években nem mertek annyit tartani, és sajnos nemcsak az érintett tsz-ek, de más tsz-ek is idegenkedtek utána a baromfitenyésztéstől. Igyekeztünk arra bírni a termelőszövetkezeteket, hogy a baromfitenyésztést fokozzák, még olyan formában is, hogy a tagok háztáji gazdaságaikban foglalkozzanak a tenyésztéssel. Az egészségügyi helyzet megjavítására már az elmúlt év folyamán is gondoltak, és jelenleg csak abban az esetben adja ki a keltetőállomás a naposbaromfit, ha az állatorvos igazolja az előfeltételek biztosítását. AZ ÖNTÖZÉSES GAZDÁLKODÁS helyzetének vizsgálatai szerint jelenleg még nem használnak ki minden lehetőséget az öntözött területek növelésére a termelőszövetkezetekben. Ehhez hozzájárul az is, hogy mindössze két öntözési szakember van a járás területén, ami túlságosan kevés, és ez a tény is gátolja az öntözés továbbfejlesztését. Saját munkatervünk szerint ugyancsak kilenc vizsgálatot végeztünk. Termelőszövetkezetekben a nők és a fiatalok helyzete témájú vizsgálattal annak a megállapítására törekedtünk, hogy a nők és fiaA mezőgazdasági lakosság figyelmébe! A megyei tanács v. b. pénzügyi osztálya felhívja az érdekelitek figyelmét, hogy a mezőgazdasági lakosság általános jövedelemadó 1, negyedévi részletének fizetése február 15-én esedékessé vált Az esedékes adórészletet mindenki saját érdekében még ma, de legkésőbb az adópótlékmentes fizetési határidőig, február 15-ig rendezze, mert az addig ki nem fizetett adó után — visszamenőlegesen január 1-től kezdve — naponta egy ezrelék adópótlékot számolnak fel az adóügyi szervek. Megyei tanáes v. b. pénzügyi osztály 82 talok miként vannak Bevonva a tsz-ek vezetésébe, hogyan veszik ki részüket az irányításból, mit tesznek a tsz-ek vezetőségei a nők és fiatalok munkába állítása, valamint a tsz-ben való megtartás érdekében. A vizsgálat megállapításai szerint nőket csupán néhány tsz-ben választottak a vezetőségbe, a férfiak kisajátítják maguknak a vezetést. A nők munkába állítása érdekében történtek intézkedések: például egyes tsz-ek napköziket, gyermekmegőrző helyeket létesítették, de ami a jelentősebb, a területek tagokra való felosztásával igyekeznek a nőket és a családtagokat bevonni a közös munkába. A fiatalok bevonása érdekében a tsz-ek egyre több módszert alkalmaznak, biztosítani igyekeznek a fiatalok részére a szórakozási lehetőséget. A KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEKKEL kapcsolatban azt kell elmondanunk, hogy 1961-ben mindössze hét bejelentést kapott a Népi Ellenőrzési Bizottság, ebből kettőt névtelenül. Kevésnek tartjuk a közérdekű bejelentések számát, és még nem találtunk kellő magyarázatot arra; a Népi Ellenőrzési Bizottság iránti bizalmatlanság, vagy a megtorlástól való félelem gátolja a dolgozókat abban, hogy az általuk észlelt hibákról vagy visszaélésekről észrevételt tegyenek? A névtelen bejelentéseket is kivizsgáljuk, die nagyban megkönnyíti munkánkat az aláírással ellátott bejelentés, és nyilvánvalóan a hitele is nagyobb az aláírt bejelentésnek. Népköztársaságunk törvényei legmesszebbmenőkig védik a bejelentést tevő állampolgárt, és súlyosan büntetik azt, aki bármilyen formában üldözi a bejelentőt, illetve, ha azzal szemben megtorló intézkedéseket foganatosít. Különben is a Népi Ellenőrzési Bizottság a bejelentő nevét nem közli. * Az 1961. évi munkánk után szólnunk kell a feladatokról is. Az 1962. évre tervezett vizsgálatok zöme mezőgazdasági vonatkozású, ez érthető is, hiszen járásunk mezőgazdasági jellegű. Vizsgálataink súlyponti részét a második ötéves terv végrehajtásával kapcsolatos mun kólátok és intézkedések helyességének ellenőrzése fogja képezni. A járási tanácsülés 1982. január 26-án tárgyalta a NEB 1962. évi munkatervjavaslatát, amit jónak tartottak, és mindössze egy újabb téma beiktatását javasolták. Szegedi Lajos a járási NEB elnöke A hét 7. napján Madarat tolláról, embert az „orráról” Furcsa egy eset veit, az biztos. Este van. Békéscsabán, az Állami Áruház előtt egy 17—18 éves körüli lány sétál. Megáll, nézegeti a kirakatokat. Az óra mutatója lassan kúszik előre. Éltetek 10 perc, fél óra. Figyelem a lányt. Kezd ideges lenni. Üjabb 10 perc télik el. Lassan unom a várakozást és ón is ideges leszek. Mégsem szép, ennyire megvárakoztatni valakit. Már több mint másfél órája várunk. Megszólítom — villan át az agyamon. — Igen, megszólítom, és megmondom neki, ne várjon tovább, ha már eddig nem jött... Mellé lépek. — Bocsánat... — No végre — vágott közbe és kutató pillantással vizsgálgatta az orromat, önkéntelenül odamyúltam. — Már azt hittem, hogy nem jön — nézett rám feddően. — Erre én sem gondoltam — dadogtam. — No, mindegy, most már jöjjön — ragadta meg a karomat. — De kérem — tiltakoztam —, nekem családom van. Ez használt. A kislány ijedten engedte el a kabátomat. — Hát nem maga az, aki meg akar velem ismerkedni? — Én? — néztem rá elképedve. — Hülye — mondta a nő röviden, majd még hozzátette: pedig ép fjen olyan nagy orra van, mint akit én várok... A pofon Nem túl érdekes, ha néha itt-ott elcsattan egy-egy pofon. Különösen akkor, ha férfi adja a férfinak, vagy apa a fiának. De ha egy nő adja a férfinak, az már kissé meglepő. Különösen az, amit alább mesélek él. Megyénk egyik vasútállomásán egy férfi és egy nő állt a restinek nevezett helyiségben, a pult előtt. Pálinkát ittak. Mögöttük egy férfi dülöngőzött. Amint ott álldogált, időközben tenyerét ráhelyezte az asszony csípőjére. Az asszony valamit magyarázott társának és kezével élénken mutogatott. A hétül álló férfi éppen a pult fölé hajolt, hogy kérje az italt, az aseszony meg- mutatott valamit és így tenyere a férfi arcán csattant. — Bocsánat, igazán nem akartam — mentegetődzött a nő. — Nem tesz semmit nagysód — motyogta a férfi —, megdolgoztam érte. A véletlen Két nő ült az egyik tánchelyiség» ben. Velük szemben két férfi foglalt helyet. Az egyik férfi odalépett a hölgyek asztalához. — Szabad? — hajolt meg az egyik előtt. A hölgy ránézett a másikra, az bólintott, pár perc múlva mór ott suhantak a parketten. A másik férfi is bátorságot kapott, mert ő is felállt és meghajolt az egyedül maradt hölgy előtt. Az kedvesen elmosolyodott, s félemelkedett a székről. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó és egy férfi lépett be. A hölgy elpirult. — Szervusz apu — lépett hirtelen a férfi élé. — Hogy kerülsz ide? A hoppon marach partner meghökkenve nézte a jelenetet, majd megindult egy másik asztal félé. Pár pillanat és már táncolt egy nővél. Annak nem volt férje. Jantyik Tibor A füzesgyarmati Aranykalász Tsz a megye bármely községéiben felvásárol csöveskukoricát 220,— Ft/q, cirokmagot 220,— Ft/q termelőszövetkezetektől vagy termelőszövetkezeti tagoktól Térmelőszövelkezeti tagok a felajánlott terményt bent hagyhatják saját termelőszövetkezetükben s ott egy tételben átveszszük. Fizetés termelőszövetkezetek részére inkasszórendszerben, tsz-tagok részére készpénzzel. A felajánlásról értesítést leérünk. 295 >*♦»«♦♦♦♦♦♦*•♦♦»♦**»*««««« *^« önodvári Miklós / \ fii XXXVII. Holnap benézhetne ide a bárba. Este itt lennék. Örömmel megvendégelném. Hiszen... nem sértődik imeg, ugy-e... ez a legkevesebb, ♦ amit viszonzásként... ugye, adhatok a fáradságáért. — Semmi az egész! — tiltakozott a fiú — csak annyiból áll, hogy megkérdezem. Igazán nem fáradság. Bejövök szívesen. Mikor lenne a legalkalmasabb? — Délután háromkor megfelel. Délután én sem dolgozom, zárva vannak a hivatalok. — Kiküldetésben van itt. Erdőslakon? — I... igen. Huzamosabb időre. A Képzőművészeti Alapnál dolgozom. — Festő? — Nem! — mondta Horváth & Jelpirult. — Ügynök vagyok. A 'festők munkáira keresek megrendeléseket. Meg... szó van arról, Jhogy egy kiállítást, is rendeznénk •itt... Ha eljön holnap és érdekli, szívesen megmutatom a kollekciót. Vannak közte remek pikáns képek is... Ebben a pillanatban mindenét odaadta volna, ha kéri tőle a fiú. Boldog volt, az örömtől sugárzott az arca, hogy ez ilyen nagyszerűen sikerült. Jobban, mint álmában is gondolni merte volna. Kohókőműves. Éppen annál a kohónál, amelyet neki fel kell robbantania. Remek. Ez a sors keze, amely figyelmezteti: „Itt van az alkalom, ne szalaszd el! Fogd meg ezt a fiút és állítsd céljaid szolgálatába!” — Iszik még valamit? — Köszönöm. Most már igazán nem. — Egy konyakocskát még... — Jó. De igazán csak egyet! Azt is elfogyasztották, a fiú támolyogva kelt fel az asztaltól. — Be sem mutatkoztam: Simon István a nevem. — Örvendek. Tehát holnap!... — Igen. Délután hat órakor. — Nagyszerű! Akkor meg is vacsorázhatunk. Kikisérte az utcáiba, s kint is maradt fedetlen fővel jó sokáig'. Nézte a csillagokat, megrészegülve járkált fel s alá a Bükk-hotel előtt. Álomszerűnek tűnt előtte minden. Újra, meg újra lepergette emlékezetében az eseményeket. Kedve lett volna nyomban a postára rohanni, táviratozni Rosenak, jöjjön azonnal, segítsen kidolgozni a végrehajtási tervet, mert az eszköz már megvan. — Nem! — Felrohant a szobájába. — Magam hajtom végre! Megmutatom Rosenak és Kömernek, hogy mire vagyok képes! Ez a fiú az én szerzeményem. Kizárólag jó megfigyelőkészségemnek tudható be, hogy felfedeztem. Ugyanígy végrehajtom majd a többit is. Magam alá gyűröm, a hatalmamba kerítem, rabszolgámmá teszem és akkor majd azt csinál, amit én parancsolok neki. Elhelyezi a pokolgépet a kohó falában. Megteszi. Egészen biztos, hogy megteszi. Tudatlanul is meg fogja tenni és a dicsőség az enyém lesz. Tízezer dollár... Svájci klinika! Istenem... Egész éjjel töprengett, forgolódott az ágyon. Hol a fiú, majd Rose, Elza és Kömer jelentek meg előtte. Tervezett, gondolkodott, kidolgozott lépésről-lépésre