Békés Megyei Népújság, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-03 / 28. szám

4

mépüjsáa

1963. február 3., szombat

GQGOCQQOOQOOGOQOQOOOOCOOQOOOOOQQOOOOOOOOOOOQQOOOOOOOOOOOQOOOOOOOOGOOOOGOe

„ Belopta” magát

az\ emberek szívébe

— A védőnő? Ma még nem járt válunk, de biztosan eljön. Talános lesz a legjobb, ha megvárják...

Dudás néni a szoba felé tessékel bennünket, ahol evés utáni álmát alussza kis unokája: az egyhónapos Borcsiczky Lacika. Mi azonban nem akarunk alkalmatlankodni, inkább megkeresnénk a védőnőt.

— Könnyen megismerik — állítja Dudás néni mély meggyőződéssel. — Nagyon helyes lány, és olyan barátságos, hogy percek alatt megkedveli mindenki. Szinte észrevétlenül lopja be magát az emberek szívébe. Mindig jókedvű, még a szeme is állandóan nevet.

Ilyen „útbaigazítás” után valóban könnyű a dolgunk. Amikor találkozunk Mészáros Mária védőnővel, egy pillanatig sem töprengünk, hogy megszólítsuk-e, annyira ráillik a „személyleírás”. Barátságos mosollyal egyezik bele, hogy elkísérjük családlátogató kőrútjára.

... S ahogy szaporodnak mögöttünk a kilométerek, úgy ismerjük meg egyre jobban az örökké mosolygó, fáradhatatlan védőnőt.

Nemrégen jubilált: egy esztendeje került Kétegyházára.

— Szegeden végeztem a védőnőképzőt, gyakorlóidőmet pedig Pesten, a XIII. kerületben töltöttem — emlékezik vissza. — Bevallom, szerettem volna, ha oda helyeznek. Ma már azonban itt érzem otthon magam és nem kívánkozom sehová.

Ezt nagyon őszintén mondja. Pedig nem lehetett könnyű a város után megszokni a falut. Szülei ugyanis Békéscsabán laknak és ő is onnan ment védőnőképzőbe. Sohasem vágyott falura, de az itt töltött egy év alaposan megváltoz. tatta régebbi terveit, elképzeléseit. Összeforrt, egy lett a bogárhátú házak, a piros cserepes tanyák népével, amely olyan nagy szeretettel és bizalommal fogadta, ahogyan csak a jó barátot, a közeli rokont szokás fogadni. Szinte családtagnak számít már, s hívhatnák bármelyik részére az országnak, nagyon meggondolná, hogy menjen-e.

Szereti az embereket, szereti a hivatását. Talán ez a magyarázata annak, hogy egy pillanatra sem torpant meg; az első perctől kezdve fáradhatatlanul dolgozott. Ókos, felvilágosító szavai, jó tanácsai hadat üzentek az elmaradottságnak, az ittfelejtett múltnak.

Volt kivel „hadakoznia”. Dicsekvő nagymamákkal, akik büszkén újságolták, hogy négyhónapos unokájuk pompás étvággyal fogyasztotta el a két tojásból sütött rántottát; anyákkal, akik hintőpor használata helyett pörkölt liszttel dörzsölték be gyermekük bőrét...

— Régen is így csinálták, mégis jó volt — mentegetőztek, amikor szelíd szóval, de annál szigorúbban megrótta őket érte.

S hadakoznia kellett még a maradiság sók más megnyilvánulásával is. A szülésznővel, Lébényi József névéi együtt sokat tett azért, hogy megértesse: az otthoni szülések mennyi veszéllyel, egész életre nyomot hagyó bajjal, betegséggel járhatnak. Nem kis része van abban, hogy a leendő anyák már valamennyien részt vesznek a nőgyógyász-szaktanács. adáson, kevés kivétellel szülőotthonban szülik meg gyermeküket,

s utána rendszeresen látogatják az egészségházat, gyermek-szaktanácsadás idején.

Tíz hónapig egyedül volt. A falu másik védőnője, Demeter Piroska, harminc évi szorgalmas munka után nyugalomba vonult, s ezzel kettős gond nehezedett Mészáros Mária vállára. Ö azonban sohasem fáradt el. Télen kocsin, tavasszal és nyáron pedig kerékpáron kereste fel a távoli tanyákat; eljutott a Kakucspuszta legrejtettebb zugába is. Csikorgó fagyban vagy augusztusi kánikulában, hóviharban vagy szakadó esőben, mindig megjelent, ahol várták. Mindenütt segített és mindenütt szívükbe zárták az emberek.

Ma már újra ketten vannak. A falu saját védőnőt is kinevelt: Halász Ilona Kétegyházáról ment el védönőképzőbe és nemrég tért vissza — lobogó hittel, feszülő munkakedvvel.

Azóta több a szabad ideje Mészáros Máriának. Szüksége is can rá, mert szeretné kissé felrázni a Vöröskereszt helyi szervezetének kevésbé aktív „aktivistáit”. Csak. nem egy éve már, hogy titkárrá választották, és nem akar csalódást okozni munkájával.

a

Sután hangzik, talán nem is illik ide, mégis megkérdezzük:

— Nem bánta meg, hogy védőnő lett?

Öt kilométerre a falutól, a Virágos tanya udvarán vagyunk. (Itt így nevezik, pedig nem tanya, hanem valóságos tanyaközpont.) Barátságosan mosolygó mamák üdvözlik innen is, onnan is, az egyik házból pedig a két és fél éves Bíró Pityu szalad eéé harsány örömmel.

— Nézd, milyen szép tépesztönyv — mutatja büszkén a Dörmögő Dömötör legfrisebb számát.

Nem szól egy szót sem, csak *a pillantásával kérdez ránk, miközben átöleli a kisfiút:

— Hát meg lehet azt bánni?

Túrán István

Hűség a néphez, hűség a párthoz

A januári szél pirosra csípte a katonák arcát. A laktanya udvarán vörös zászlókat lengetett a szél. A békéscsabai honvédség egyik alakulatának katonái ünnepre sorakoztak. Jó munkájuk jutalmául elnyerték a KISZ Központi Bizottság vándorzászlóját.

Dihen Ferenc alezredes elvtárs megnyitó szavai után Baukó Mihály, a KISZ megyei bizottságának titkára a KISZ Központi Bizottság megbízásából szólt az ünnepeitekhez:

— Becsületesen dolgoztatok, amit bizonyít az, hogy elnyertétek a KISZ Központi Bizottság Vörös Vándorzászlóját — mondotta többek között. — Bizonyíték ez arra is, hogy hű katonái vagytok a Magyar Népköztársaságnak. Őrizzétek e zászlót becsülettel. Majd a zászlót átadta Oláh István hadosztályparancsnoknak. Oláh elvtárs üdvözölte az egység katonáit, majd a zászlót Lipcsei András főhadnagy, az egység KISZ-tilkára vette át.

Az ünnepség alkalmával több katonát megjutalmaztak vagy előléptettek. Fényképezőgépünkkel azt a pillanatot örökítettük meg, amikor az e^ség harcosainak átnyújtják a kitüntetéseket.

Az ünnepségen fellépett a békéscsabai MÁV Leánynevelöintézet kórusa. A lányok több mozgalmi dalt énekeltek, amit a közönség hosszan tartó tapssal köszönt meg.

ökrös Imrét Orosházán sokan ismerik. Különösen a Vili. kerületben, ahol lakik. 1953 óta lett közismert ember, s azóta mindenki úgy beszél róla, hogy a legjobb társadalmi munkás.

Magas, barátságos, barna ember. Amikor leült az asztal mellé, kérges tenyerét az asztal lapjára tette, esőkabátját kigombolta, s kipirult arccal beszélt munkájáról:

— Nem tudom megérteni azokat az 'embereket, akik húzódoznak a társadalmi munkától. Ha összeszámolom, 1953 óta legalább 25—30 ezer forint értékűt dolgoztam. Ezt nem azért mondom, mintha sajnálnúrn. Tudja, hogy van az ilyen. Az emberek sokszor megállítanak az utcán, s ezt mondják:

— Te Imre, nem unod még?

— S ilyenkor mit válaszoljak? Azt, hogy nem. Azért dolgozni,

A társadalmi munkás

hogy a város minél szebb legyen, érdemes. Nekem is jó érzés az, nyáron, ha megyek az utcán, s látom, hogy a fák haragoszöld levelein megcsillan a szikrázó napfény. Én már ilyen vagyok, de.„

Hirtelen elhallgatott. Homlokán apró ráncok futottak össze.

— 1960-ban ért egy sérelem. Azt nem tudom elfelejteni. Tudja, akkor még a kertészetben dolgoztam. Éppen szemzés ideje volt. Ügy emlékszem, mintha most történt volna. Kint dolgoztunk a kertben. Egyszercsak látom, hogy a lányok megállnak. No, mi baj? — kérdeztem tőlük. — Elfogyott a szemzőgally — mondották.

Üjra elhallgat. Szája szélén kesernyés mosoly jelenik meg.

— Én mindjárt szóltam a kertésznek, hogy

hozzanak anyagot. Akkor csodálkoztam a leg. jobban, amikor beállítottak egy köteg száraz gallyal. Hát ez meg minek? — kérdeztem. — Ez a szemzőgally — volt rá a válasz. — Mindjárt szóltam a kertésznek, hogy nem lesz így jó, ez. zel nem csinálunk semmit. De ö utasított bennünket, hogy csak dolgozzunk nyugodtan.

— S az eredmény?

— Az eredmény? — ismételte a kérdést, majd bosszúsan legyintett egyet. — Hatezer fa tönkrement, s engem meg elbocsátottak. Csak úgy egyszerűen. Azt mondták a vállalatnál, hogy nem dolgozhatok ott tovább. Ez így igaz, ahogy elmondottam, meg kell kérdezni az ottani dolgozókat. Mindenki nekem ad igazat.

Aztán újra a munkára terelte a szót. Beszélt a terveiről;

— Minden évben szervezem a társadalmi munkát. Legtöbbet a gimnázium, a mezőgazdasági technikum és a KISKER Vállalat dolgozói tettek. No meg az én kerületem lakói. Már elkészült az évi tervünk is. Ügy gondoltuk, hogy 2500 fát ültetünk el, ezen kívül 1500 díszcser, j ét telepítünk. Néhány év múlva, ha erre jár, meglátja, hogy micsoda szép lesz a mi kerületünk. De nemcsak az, hanem az egész város. S sokszor nem értem meg a vezetőket. Itt van például az Aradi, a Makai, s a Gőbéhajtó út. Egy szál fa sincs ültetve. Véleményem szerint ide több ezret lehetne telepíteni.

Reméljük, elfogadják a javaslatot, s akkor — ahogy Ökrös Imre „álmodja” — naponta csinosodik Orosháza.

Jantyik Tibor

A műsorban szerepeltek a mezőtúri alakulat katonái is, akik sok derűs percet szereztek a közönségnek. Az egyik ilyen vidám jelenetet zúgó1 tapssal köszönték meg a jelenlévők.

Az egészségügyről és egy termelőszövetkezetről tárgyalt a párt orosházi bizottsága

Csütörtökön, február elsejéin Orosházán ülést tartott a párt városi bizottsága. Megvitatták a város egészségügyi helyzetét, az SZTK-betegek gyógyításában elért eredményeket, ugyanakkor rámutattak azokra a fogyatékosságokra is, amelyek a betegellátást, a gyógyulást akadályozzák. A végrehajtó bizottság a közeljövőben a város egészségügyi ellátásának továbbfejlesztésére a kommunista orvosokkal beszélgetést folytat, hogy az egészségvédelem időszerű kérdéseit, tennivalóit megvitassák,

és ehhez a párttag-orvosok segítségét kérjék.

Az Űj Élet Termelőszövetkezet gazdálkodását csütörtöki ülésén hosszan vitatta és elemezte a végrehajtó bizottság. Megállapították, hogy a túlzott optimizmussal öszszeállított 1961. évi termelési terv teljesítésével a közös gazdaságban elmaradtak, emiatt bevételi tervüket nem tudják teljesíteni. A végrehajtó bizottság a termelésben mutatkozó hibák, hiányosságok, a vezetés módszerének fogyatékosságaira rámutatva jelölte meg a feladatokat.