Békés Megyei Népújság, 1962. február (17. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-22 / 44. szám
1962. február 22., csütörtök MÉPÚJSÁG 5 FILMHÍRADÓ Felmegyek a miniszterhez — Magyar filmszatíra — Nevel a rend őre A neveltetés csak látszatra tartozik a könyű műfajhoz, s gyakran nehezebb szívből megnevettetni a közönséget, mint egy megható történettel könnyet csalni a szemébe. Erre a nehéz feladatra vállalkozott Galabárdi Zoltán és Markos Miklós, amikor komoly témáról a szatíra tollával írt forgatókönyvet. A sziporkázóan szellemes történet hóse Balogh Bódog, Rendes község utolsó egyéni gazdája. Társai néhány nap alatt valamennyien beléptek az újonnan alakult szövetkezetbe, Balogh azonban annyira ragaszkodik egyéni tulajdonához, hogy inkább megjátssza a haldoklót az agitátorok előtt, csakhogy ne tehessék elé a belépési nyilatkozatot. Persze haldokolni sem lehet a végletekig, és Bódog — ha nem akar valóban a sírba kerülni — kénytelen „feltámadni". A szövetkezetiek minden módszert kipróbálnak az utolsó Bz a szarvasi Vajda Péter gimnázium februári Diák Híradójában a „vezércikk” címe. Ebben többek közt azt olvashatjuk, hogy a gimnázium 53 kitűnő és jeles tanulóval dicsekedhet az elmúlt félévben elért eredményeik alapján. Az iskola tanulmányi átlaga 3,42, de van egy osztály, a IV/d. amelyé 4,11! A 457 tanuló magatartása, viselkedése jó, é$ állandóan javuló, ami a — Jöjjön fel hozzám] — Értettem. Máris indulok! A parancsnok gondolataiba merülve fogadta. Az asztalra dőlt, fejét tenyerébe hajtotta. — Foglaljon helyet hadnagy elvtárs. Okoskodjunk együtt. — Hallgatom, őrnagy elvtárs. — A patkány ismét megjelent ... Részletesen elmondta, mi történt a kohászati művek egyik irodájában. A hadnagy elé tárta feltételezéseit is. — A betörő nagyon ügyetlen volt, tehát nem azonos a diverzánssal. Minden jel arra mutat, hogy a munkások közül szervezett -e valakit. A főmérnök véleménye szerint nem tudott értékes dolgot elvinni, mert azok a páncélszekrényben vannak. Éppen ezért valószínű, hogy az éjszakai látogató visszatér, hogy megtalálja, amit hiába keresett... Az irodát és a környéket erősen figyeltetjük. A feladat: minél előbb megtalálni a tolvajt és leleplezni a diverzánst. Vigyázzon, ravasz és óvatos emberrel állunk szemben, aki fedezéknek minden valószínűség szerint egy kohászati dolgozót tolt maga elé. Ez minden, amit tudok. Most magán a sor. Mit gondol, vajon mit kereshettek az irodában? — Nyilván tervrajzot, műszaki adatokat, vagy effélét... — Magam is erre gondolok. • S mit vittek el? egyéni, a „századik százalék” beszervezésére, de eredménytelenül. A csavaros eszű öreg parasztember mindig kifog rajtuk. Sok mulatságos kaland során Balogh Bódog „ügyével” eljut egészen a miniszterig, és nem kis fondorlat árán sikerül tőle pecsétes Igazolást szereznie arra, hogy joga van kívül maradnia a szövetkezetből. Csakhogy közben lát egyet és mást a világból, ami már túl esik Rendes határán. Rájön, hogy mégsem „fenékig tejfel” egyéninek maradni, s jobb élete lehetne a szövetkezetben. Nagy elhatározás születik Bódogunk fejében, ám közben a szövetkezetiek is tanulnak valamit, s hősünkön beteljesedik a ré gi közmondás: Aki másnak vermet ás, maga esik bele. (A filmet a békéscsabai Brigádmozi játssza február 22-től február 28-ig.) pedagógusi nevelőmunka mellett a KISZ-szervezet élénkcbb, pezsgőbb tevékenységének köszönhető. A próbáztatás szervezettebb, a klubestek ötletesebbek a régebbieknél, tartalmi, kulturális nevelőértékük megnőtt. A diákok által írt Híradóban szerepel az Iskola életét felölelően mindenféle írás: elvi, politikai, mező gazdasági, kulturális és sportcikkek— *dii tudjuk. A főmérnök vallomása ellentmondó, ű sem biztos' a dolgában. Lehet, hogy az íróasztalban felejtett valami bizalmas iratot, de ezt nem meri be-; vallani. Attól fél, hogy megbün-' tetnék érte. 1 — Ezt én is elképzelem, s ab-, ban sem kételkedem, hogy diver-] záns-cselekemény végrehajtásához' kellettek az iratok. - 1 — Ügy van. A nyugatiak nemi nyugszanak, amíg valamennyi j ügynöküknek ki nem tekerjük aJ nyakát. Nos, munkára fel, had-j nagy elvtárs! Okoskod ja ki a ke-3 lepcét, amelybe becsalogatjuk aj patkányt. 1 Kerékgyártó hadnagy elhagyta] az irodát. Nem volt nagy dohá-l nyos, de most cigarettára gyújtott.] Töprengett, gondolkozott, milyen s nyomon induljon el, hogy célt nej tévesszen? Hiszen mindaz, ami® történt — bár világosain bizonyít-® ja, hogy a betörő nem pénzt kere-í sett — kevés ahhoz, hogy konk-f rétabbá tegye a feltételezéseket.» Visszament szobájába és felhívtál Zsuzsát. Lassan, belső szorongás-? sál tárcsázta a számot, lelkiisme-, retfurdalást érzett az előző napi? összezördülés miatt. Szerette volna® látni, megfogni a kezét és bocsa-1 natot kérni tőle. „Igazságtalan voL? tam vele, de most jóvá teszem ezt! a hibát...” 1 — Te vagv. Zsuzsa? ? (Folytatjuk) » SPORT Úttörők tornaversenye Békésszentandráson Békésszentandráson 1962. február 17-én Kertész Károly és Csikós Györgyné kezdeményezésére a helyi kultúrház nagytermében őrsök közötti és egyéni tornaversenyt rendeztek. A verseny igen nagy érdeklődés mellett, mintegy 300 néző előtt, mintaszerű rendezésben zajlott le. A nézők lelkesedését dicséri, hogy egy-egy szépen sikerült gyakorlat után, többször is vastapssal jutalmazták a jól felkészült versenyzőt. A verseny után Apáti György TST-elnök 21 tanulónak kiosztotta ünnepélyesen a KUián Testnevelési Mozgalom vas-jelvény-fokozatát, majd Búzás László, az iskola igazgatója osztotta ki a győzteseknek és helyezetteknek járó érem-díjakat. Rz 1961-62. évi orosházi járási labdarúgó-bajnokság tavaszi fordulójának sorsolása 1. forduló: III. 18: Pusztaszőlős— Kardoskút, Pusztaföldvár—O. Spartakusz, Szentetornya—Tótkomlós II, Kiscsákó—Csorvás II, Békéssámson —Nagykopáncs. II. forduló: III. 25: Kardoskút—Pusztaföldvár, Tótkomlós II. — Pusztaszölős, Csorvás II.— Szentetornya, O. Spartakusz—Békéssámson, Nagykopáncs—Kiscsákó. III. forduló: IV. 1: Kiscsákó— Kardoskút, O. Spartakusz—Tótkomlós II.. Pusztaszőlős—Csorvás II., Pusztaföldvár—Békéssámson, Szentetornya— Nagykopáncs. IV. ford.: IV. 8: Tótkomlós II. — Kardoskút, Békéssámson—Kiscsákó, Pusztaszőlős—O. Spartakusz, Szentetornya— Pusztaföldvár, Csorvás II. — Nagykopáncs. V. forduló: IV. 15: Kardoskút—Szentetornya, Csorvás II.— Pusztaföldvár, Nagykopáncs—Tótkomlós II., Pusztaszőlős—Békéssámson, Kiscsákó—O, Spartakusz. VI. ford.: IV. 22: Kardoskút—O. Spartakusz, Pusztaföldvár—Tótkomlós II., Kiscsákó—Szentetornya, Csorvás II. — Békéssámson, Nagykopáncs—Pusztaszőlős. VII. ford.: V. 6: Pusztaföldvár—Pusztaszőlős, Tótkomlós II.—Kiscsákó, Békéssámson—Szentetornya, O. Spartakusz— Nagykopáncs, Csorvás II.— Kardoskút. VIII. forduló: V. 13: Kiscsákó—Pusztaföldvár, O. Spar takusz—Csorvás II., Tótkomlós II. —Békéssámson, Szentetornya— Pusztaszőlős, Kardoskút—Nagykopáncs. IX. ford. V. 20: O. Spartakusz—Szentetornya, Kardoskút— Békéssámson, Csorvás II.—Tótkomlós II., Pusztaszölős—Kiscsákó, Pusztaföldvár— Nagykopáncs. FEBRUAR 22. Békés, Bástya: Kenyér, szerelem és... Békéscsaba, Brigád: Felmegyek a miniszterhez. Békéscsaba, Szabadság: Az énekesnő hazatér. Békéscsaba, Terv: Tiszta égbolt. Gyula, Petőfi: Én és a tábornok. Orosháza, Partizán: Keresztesek I.—II. r. Szarvas, Táncsics: Nem ér a nevem. BÉKÉS MEGYEI JÓKAI MAI MŰSORA Este 7 órakor: MINDENT A MAMÁÉRT S zeivén v bérlet. Fábiá nseb-estyén, este 19.30-kor: KARENINA ANNA Kevés példa van arra, hogy a közlekedési rendőr és a gépkocsivezető között szívélyes, jó barátság alakult ki, sőt, mondjuk meg őszintén: a legtöbb gépkocsivezető jobban szeret nem találkozni a közlekedési rendőrrel, ha csak lehetősége van rá, messze elkerüli. Pedig a rend őrei csak azokkal szigorúak, akik megérdemlik, és nem kedvtelésből származik szigorúságuk, hanem a gépkocsivezetők testi épségét, életét és a köztulajdont képező gépkocsit féltik. S nemcsak az országutak mentén nevelik a gépkocsi és más járművek vezetőit, hanem ... de erről majd később. A Békés megyed Növényvédő Állomás január és február hónapra tanfolyamot szervezett az állomás 42 zetorosa és három gépkocsivezetője részére. A járművezetők minden héten napi négy órán át tanulják, tökéletesítik KRESZ — műszaki — és ügyviteli (menetlevél kitöltési) ismereteiket. Az előadásokat Hursán Mihály, a növényvédő állomás főmérnöke, Cseke Imre gépkocsielőadó tartják, de időnként a közlekedési rendőrségtől is kémek előadót. Legutóbb, amikor ott jártunk, éppen Vass Albert tizedes tartott előadást a baleset nélküli helyes közlekedésről. Sok gyakorlati példával fűszerezte előadását — sajnos a közlekedési rendőrség naplójába sok, figyelmetlenségből vagy ittas állapotban! vezetésből kifolyólag előadódott balesetet jegyeztek be az utóbbi években. A gépkocsik s a gépkocsivezetők száma szinte napról napra szaporodik, s hogy a balesetek száma ne növekedjen, hanem inkább csökkenjen, ezért tartja egyik előadást a másik után Vass Albert tizedes is. Január eleje óta már 30 előadást tartott mintegy 80 000 gépjárművezetőnek, megyénk különböző községeiben, gépállomásokon és állami gazdaságokban. S a gyakorlati példákkal alátámasztott előadása után 3—4, a helyes közlekedésre oktató, a gondatlanságtól és az ittasságtól elrettentő filmet is levetített hallgatói előtt. takarékszövetkezet taglétszáma és betéiáilománya Kezdetben mindössze száz tagja és 10 600 forint részjegyalapja volt a köröstarcsai takarékszövetkezetnek. A kis falusi bankot csakhamar megkedvelte a község lakossága és már 428 tagot és 42 820 forint részjegyalapot számlál. A takarékszövetkezet betétállománya 700 ezer forint felett van, s több mint 300 ezer forint áll rendelkezésére, hogy a tagoknak kölcsönt folyósítson lakóházkara játszik. 23.00 A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. 24.00 Hirek. PETŐFI RADIO: 5.50 Hírek, 6.00 Reg. geli zene. 8.00 Hírek. 14.15 Magyar nóták. 15.00 Zenekari muzsika. 16.00 Hirek. 16.05 Hamu és gyémánt. 16.35 Kórusok. 17.00 Daltanulás. 17.20 Gazdasági fórum. 17.30 Tánczene a Rómán Rádió műsorából. 18.00 Hírek. 18.05 Miért szép? 18.20 Szív küldi . .. 19.00 Hirek. 19.05 Masopust Rezső és Vásárhelyi Magda hangversenye. 19.40 Ezüstkalászos szövetkezeti gazdatanfolyam. 20.00 A zene világa, 20.25 Műanyagokkal az idő vasfoga ellen. 20.35 Előszóval — muzsikával. 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ: 17.30 Böbe baba postaja. 18.05 Leningrádi képtár. 18.45 Beszélgessünk oroszul! 19.00 Ipari mozaik. 19.30 TV Híradó. 19.55 A ielkiisméret lázadása IV. 21.05 Hírek. A TV Híradó ismétlése. CSÜTÖRTÖK, 1962. FEBRUAR 22. KOSSUTH RADIO: 4.30 Hirek. 4.4C Vidáman — frissen. 8.10 Tánczene. 9.00 Rob Roy. 10.00 Hírek. 10.10 Napirenden. 10.15 Operarészletek. 11.00 Munkásakadémia. 11.25 Könnyű szimfonikus zene. 12.00 Hírek. 12.15 Részletek Huszka Bob herceg és Jacobi Leányvásár c. operettjéből. 13,00 Ezüstkalászos szővetkezeti gazdatanfolyam. 13.20 Egy falu — egy nóta. 13.50 Sünpalota. 14.00 A bolgár honvédelmi minisztérium fúvószenekara húrokat játszik. 14.15 Gazdasági fórum. 14.25 A zeneirodalom remekműveiből. 15.00 Hírek. 15.10 Üj nótát fújjunk! 15.50 Tánczenc. 16.40 Lányok, asszonyok. 17.00 Hírek. 17.20 Közvetítés Torinóból. 18.40 Ifjú Figyelő. 19.00 Horváth: Concertino vibrafonra és kiszenekarra. 19.10 Közvetítés a Madách Színház Kamaraterméből: Homokóra (Háromfelvonásos vígjáték). 21.40 Irmgard Seefried énekel. 22.00 Hirek. 22.20 Radics József népi zeneMegnövekedett a köröstarcsai Kutatás indul a legidősebb falu nyomai után Általában köztudott, hogy az ország legrégibb magyar települése az azóta elpusztult Doboz nevű község volt itt, Békés megyében. A jelenlegi annak néhányszor! „változata” és nem is pontosan azon a helyen áll már. Ebben az évben ismét megindulnak a Magyar Tudományos Akadémia vezetésével az úgynevezett „faluásatások”. Ezek végrehajtása során keresni fogják az elpusztult Doboz falu nyomait, mely település az írásbeli adatok szerint is a „legidősebb”. tatarozásra, tenyészállat-vásár'ásra. Rádió- és televízió-műsor A félév mérlege A növényvédő állomás járművezetőinek égy csoportja Véss Albert előadása közben.