Békés Megyei Népújság, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-25 / 20. szám
4 Mépüjsáa 1962. január 25., csütörtök A gyomai gyógyfürdő Sok jót hallottunk már a gyomai gyógyfürdőről. Akik ismerik, azt mondják, hogy összkomfortos, minden kényelemmel ellátott für— Máté József né női és férfifodrász vagyok — nyújtotta barátáágosan a kezét — Sok a munkája? A hatalmas víztároló, amelyet tavaly építettek. dó. Megtalálható ott minden, amire egy fürdőzőnek szüksége van. De menjünk sorjában. Ha befelé tartunk a fürdőhöz, baloldalt a hatalmas víztárolót — Akad. Van olyan nap, hogy 20—25 vendéget is kiszolgálok. Tegnap például gyenge napom volt, csak tizennégy vendég keresett fel. Jó a kellemesen meleg termálvíz. látjuk, amit tavaly építettek. Jobbra két medence húzódik. A későbbi tervek szerint baloldalt építik fel az 50x25 méteres uszodát, amely bizonyára fellendíti Közben odajött hozzánk Heinfort János,' ő a fürdő gazdája. Precíz ember. Minden adatot, ami a fürdővel kapcsolatos, pontosan féljegyez. Csak pár szót váltot-A pihenőben jól érzik magukat a vendégek. majd Gyomán is az úszó-sportot A fürdő előcsarnokában kellemes kép fogad. Asztalok, székek, büfé. Az egyik sarokban pálmafa. A büfé melletti helyiség ajtajában egy fehér köpenyes, kedves, mosolygós arcú asszonyka áll. tunk, s már sorolta is, amire kíváncsiak voltunk. — Nem panaszkodhatunk — mondotta. — Elég sokan keresték fel a fürdőnket. Tavaly például a szabad-strandot 72 335-en látogat-ERTESITES! Közöljük az érdekeltekkel, hogy a mosógépek és centrifugák garanciális javítását — szavatossági időn belül — az alábbi vállalatok végzik: Békéscsabai Lakatos és Gépjavító Ktsz II., Petőfi u. 4. Orosházi Lakatos és Gépipari Jav. Ktsz, Szabadság t. 12 Kérjük a t. fogyasztókat, hogy esetleges észrevételeiket a Hajdúsági Iparművek Servicével (Bp. VI., Nagymező u. 43.) közöljék. Hajdúsági Iparművek 42 ták. A fedettben április 12-től dcsember 3I-ig 17 813-an fürödtek. Közben hozzánk csatlakozott Pista bácsi, a közkedvelt fürdőmester is. — Haj aj kérem — kezdte. — Sok érdekeset mesélhetek én a fürdőről. Sokan el sem hiszik, hogy milyen jó gyógyhatása van ennek a víznek. Itt van például Gyomán Varsadán László, nyugdíjas nyomdász. Valami izületi gyulladása volt. Nem tudott járni. Egy évig járt hozzánk és ma már eldobta a botot. Gyuláról is járt hozzánk egy asszony. Ügy tudom, petefészekgyulladása volt. A termálvíz meggyógyította. Amint hallottam, azóta már két gyereket szült. Máté Józsefné fodrász szép és elegáns frizurát készít Heinfort Erikának, aki éppen most jött ki a fürdőkádból. A fürdő gondnoka közben invitált bennünket, nézzünk széjjel és örökítsük meg fényképezőgépünkkel a fürdő érdekességeit. — Ez a pihenőnk — mutatott a modemül felszerelt helyiségre. — Nagyon szeretik az emberek. A fürdés után sokan órákig heverésznek itt. Aztán a két medencét néztük meg. Éppen ..férfinap” volt. A medencében mindössze hárman tartózkodtak. — Ez a mai nap kivételes eset — mondta Pista bácsi. — Általában sokkal többen vannak. Az emberek jól érzik magukat és kellemesen ellubickolnak a gyógy, hatású fürdővízben. Szöveg: Jantyik Tibor Foto: Kocziszky László A kulturált szórakozásról VÉRPEZSDÍTŐ ZENE szólt, néhány — Pestről leruccant — csőnadrágos kiugrott a parkettre, elkiáltotta magát, hogy: „— így kell ezt, srácok!” — és már csavarta a derekát, vonaglott, vadult rendületlenül. Mi, csabai fiatalok szájtátva figyeltük, aztán majmolni kezdtük őket és nemsokára mi is rángatóztunk, ugráltunk a zene extázisos sugallatára, s meg voltunk győződve, hogy máris a modern táncok szakavatott derviseivé magasztosultunk. Annál nagyobb volt a döbbenet, mikor a rendezők néhány túlon-túl vaduló táncőrültet, köztük engem is — kipenderítettek a bolyból, hogy ezzel csillapítólag hassanak a többiekre. Később még néhány helyről kitessékeltek. Ez sok évvel ezelőtt történt. Fiatal voltam és elkeseredett, mert akkor még nem értem fel ésszel, hogy mi, annak a néhány táncvagánynak naív csabai majmolói, nem a kulturált táncnak, hanem a kultúrálatlan, zabolátlan nyugati táncőrületnek váltunk ostoba szolgáivá. De hogyan, miként történhetett mindez így? A magyarázat egyszerű: az ifjúság táncvágya és táncolási lehetősége megelőzte a tánctanítást. Itt Csabán a művelődési otthonokban, aztán az „Iparban” és egyéb szórakozóhelyen pergett a dob, sikongott a szakszofon, s a modern táncok legelemibb esztétikai szabályait sem ismerő ifjúság, néhány felelőtlen vezérkolompos nyomában, járta, ropta „csacsacsa”, „bougi-vougi”, meg egyéb címén a formáiból kicsavart, kificamított táncot. A zenekarok mindegyike sem állt a helyzet magaslatán. A Nyugat legrosszszabb stílusú dzsessz-zenekarainak a bűvöletében olyan esztelen ritmust produkáltak, melyhez a táncosnak őrült dervissé kellett válnia, hogy lépést tarthasson vele. RÉGEN VOLT ez, s ma már egyre erőteljesebben lábal ki táncos ifjúságunk és tánczene-kultúránk ebből a locspocsból. Tessék egy példa. Múlt vasárnap feleségemmel ellátogattunk a Balassi művelődési otthon ötórai teájára. A teremben a tánchely körül félkörben elhelyezett terítős, virágdíszes asztaloknál munkásifjak, diákok és hozzánk hasonló fiatal házasok üldögéltek, beszélgettek, s fogyasztották az üdítő italokat. Kíváncsian vártam, mi lesz itt, ha megszólal a zene? Meg is szólalt és akkor hirtelen az az érzésem támadt, hogy valahol már hallottam ezt az együttest. Megvan! A szegedi meg a budapesti tudományegyetem tánczenekara játszik ilyen szépen, kulturáltan. Prágában, a Julius Fucsik parkban pedig olyan dobos művészetét hallottam, mint ahogy az itteni csinálja. A Krautgärtner zenekar dobosa ugyanis nem esztelen, fülsiketítő dobzajjál vallja magát hangszere mesterének, nem „veri át” a zenekart ütőhangszereivel, hanem kiszolgálja azt. Később a szünetben megtudtam, hogy Dénes Mihály és tánczenekara Karel Vlach és több európai hírű dzsessz-zénész stílusát, művészetét követi. Zenei műveltséget, fegyelmet, fáradhatatlan gyakorlást követel együttesétől. Számaikat színvonalas hazai és külföldi anyagból állítják össze. Dénes Mihály művészi improvizációi, Tomka Mihály nagy szakmai tudása és mértéktartása az ütőhangszereknél, Kovalcsik Mihály csiszolt, technikás zongorázása, Major Róbert pisztonos és Kaposvári Jenő altszakszofonos és klarinétos kiváló hangszerkezelése eredményezi a jó együttest. A PARKETTEN már „áll a bál". Igen nagy mozgást, elevenséget kívánó táncot járnak a fiatalok, a csacsacsát. De hol van ez már attól az esztelen, értelmetlen, vad módtól, ahogy mi roptuk évekkel ezelőtt? De nemcsak ennél, hanem bármely gyors táncnál azt tapasztaltam, hogy a párok ízlésesen, szolidan járják, mintha egy kedves kéz irányítaná őket ebben. Ez a kéz pedig nem más, mint a szervezett, rendszeres táncoktatás, ami nekünk akkor olyannyira hiányzott. Ma már ott tartunk e téren, hogy az oktatás kart-karba öltve együtt halad a táncolási kedvvel. Ez nagyon jól van így! Tánctanáraink ma már felkészülve várják az újat és megelőzik annak eltorzítását. Megmutatják, hogyan kell ízlésesen táncolni. Módszerük mindjobban elnyeri az ifjúság tetszését. Érzik a fiatalok, de a felnőttek is, hogy a tánc nemcsak szórakozás, hanem kulturált magatartásra nevelő hasznos eszköz és lehetőség is. A Balassi művelődési otthonban sokat tett Gécs Jenő művészeti vezető és Nyiri Lajos tánctanár azért, hogy az ötórai teák kulturális jelleget öltsenek, s társadalmunk erkölcse itt sem szenvedjen csorbát, sőt sokat nyerjen. Bebizonyosult nemcsak a Balassiban, hanem a város és a falu mind több művelődési otthonában, hogy a tánc és a táncos szórakozás is, ha jó kezekben van, az új embertípus formálását segíti. Zelenyánszki András Gajdács Pali bácsit, a békéscsabai 8-as számú AKÖV taxisofőrjét sokan ismerik. Jókedvű, vidám ember. Olyan, aki szereti a szakmáját és becsületesen dolgozik. Amikor beszél, karjával apró köröket ir a levegőbe. Ellenzős sapkáját feljebb tolja homlokán, s így megcsillan sima fejbőre. Oldalt ősz hajszálak kandikálnak elő, s arról tanúskodnak, hogy Pali bácsi túl van az ötvenen. Életéről, munkájáról így beszél: — Életem nagy részét a volán mellett töltöttem. 1928 óta hordom az utasokat. Persze voltak kihagyások is. Hét hónapig például oktató voltam egy gépkocsivezető iskolán. Pali bácsi, a taxisofőr Hirtelen elhallgat. Szeme összeszűkül, majd folytatja: — Sokszor eszembe jut, hogy a felszabadulás előtt az egyszerű emberek a taxit nemigen vehették igénybe, mert nem telt rá. Ha egy jobbmódú utazott, az embernek hajbókolnia kellett előtte. Aztán elmosolyodik. Az indítógombbal babrál. — Most is kinyitom én az ajtót az utas előtt, de ez más... Elhallgat, majd hirtelen áttereli a szót az utasokra. — Sokféle utas van. Vannak ezek a jampecek — vagy mi a fenének hívják őket? Ők így szokták: „No, papa gyerünk. De húzza ráa bajuszt, mert sietek, vár a csaj.” Ha ezt hallom, szeretnék egy olyan atyai pofont adni nekik, hogy tanuljanak meg végre tisztességesen beszélni. Az is előfordul, hogy viszem őket a munkásotthonba „csörögni”, ahogy ők mondják. Amikor kiszállnak a kocsiból, a markomba nyomják a pénzt, s elfutnak. Később amikor megszámolom, derül ki, hogy 2—3 forinttal kevesebbet fizettek. De hát mit csináljon az ember az ilyenekkel. — Persze, vannak olyan utasok is, akik a rendes számlán kívül még borravalót is adnak. Erről mi a véleménye Pali bácsinak? — Mi nem kérjük. Az sem igaz, hogy azzal az emberrel, aki nem ad borravalót, másképp beszélünk. Ha adni akarnak és nem fogadjuk el, akkor megsértődnek. Sokszor mi sem tudjuk, hogy mit csináljunk. Aztán újra a munkájára tereli a szót. Nem sok büszkeséggel mondja: 30 év alatt még nem volt balesete. Kétszer kapott balesetmentes közlekedésért jelvényt. Hirtelen megszólal a telefon. Az idő sürget. Pali bácsinak mennie kell. Várják a vasútállo. máson. —tyik.
