Békés Megyei Népújság, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-04 / 2. szám
4 MÉPÚJSAG 1962. Január 4., csütörtök Mindenki mással kezdi, mégis egy a cél Mezőmegyeren — Van-e tsz-akadémiánk? Hég nincs, de ezüstkalászos tanfolyamunk igen — válaszol „akadémiai” érdeklődésünkre a megyeri tanácsházán Szatmári Lajos v. b.titkár. Már mondja is, hogyan, miként vannak vele. Két esztendeig tart, december elején kezdődött, huszonhatan vállalták, mindhárom tsz-ből vegyesen. Az állattenyész téstől a kertészetig, meg a trágyázás! tudományig minden szakágat tanítanak, hiszen mindenütt kell errefelé is a szakember, nagyonl Nyílik az ajtó, szőke bajuszos csupa mosoly, igen ismerős férfi nyit ránk. Hát persze, ő Nagy Sándor, az Egyakarat Tsz elnöke. — Az ezüstkalászosból tavaly már egy tránszport lement. Magam is elvégeztem. Üjabbak kaptak hozzá kedvet. Azt mondtuk: ha lesz elég jelentkező, lesz tanfolyam. Lett is. Tehát akadémia nincs, de van ezüstkalászos, ezt jólesően elkönyveljük magunknak, azonban, mivel a helyi népművelés iránti érdeklődés hozott ki bennünket, ismét csak ilyen irányban kezdünk tapogatózni. Megkérdezzük, hogy a messzi puszták, tanyaközpontok népe miként van ellátva a kultúrával, létezik-e feléjük tsz-klub, olvasókör meg hasonló? Legyintés a válasz. Nincs erre ilyesmi, nem kell, hiszen a tsz népe a községben lakik, ott él kultúréletet is. Forduljunk a kultúrotthon igazgatójához — tanácsolják. Ily módon kerülünk a Fő. utca 17. alatti iskolába, ahol Mekis Márton tanít — és mint később kiderül —, kultúrotthon nélkül Igazgatóskodik. Arra gondolva, hogy ő talán bővebbet tud a „perifériák” művelődési viszonyairól, őt is csak erről kezdjük faggatni. Eredménytelenül. Mert nincs ilyen problémájuk, az itteniek csak vállvonogatással válaszolhatnak. Arról kezd beszélni, hogy a Haladásban most volt egy TIT-előadás. Tóth György mezőgazdász A nagyüzemi növénytermesztés problémái címmel tartotta. — Minden TIT-előadásnak van hallgatósága. Átlag 35—40-en jelennek meg —, szól közbe nagy bizonygató kedvvel Mekis felesége. Tavaly csak négy előadás volt, az Idei „TIT”-évre húsz a tervezés és most, a félidő végén 10 már le is zárult — érvel a tényekkel. Van egészségügyi, politikai, állategészségügyi, növénytermesztési. Mindegyik szükséges, mert sokféle az érdeklődési kör. — Persze, van itt más is —, veszi vissza a beszélgetés fonalát a művelődési igazgató. — A művelődési bizottság Megyeren is léte zik. Kulturális terve szerint megy itt minden. A KISZ, a nőtanács, a „kultűrház”, a sportkör, sőt a Vöröskereszt és a tűzoltóság is szerepet vállalt a falusi népművelésben. Mindegyikre jut feladat. Szöget üt a fejünkbe, hogy amikor a „kultúrotthon” kerül szóba, azt az egész faluban és itt a kultúrigazgatóéknál is olyan „idézőjelesen'' halljuk. Kiderül, hogy Megyernek nincs művelődési otthona, de még csak terme sem. Előadások, próbák az iskolateremben vagy a moziban vannak, amikor nincs filmvetítés. De nem fenyeget különösebb veszély. Az ötéves terv keretében, községfejlesztési alapból és a reá alapozott kölcsönből felépül Mezömegyer korszerű művelődési otthona. Már 2 év óta gyűjtik az építőanyagot. A falu aprajanagyja is készül, hogy amikor szükséges, társadalmi erőt is bevessen. 1963 — ez lesz a valóra váltás éve. Am addig sem tétlenkednek. A tavaszi járási kulturális szemlén ők is helyet akarnak maguknak kivívni. Legerősebb a színjátszó csoportjuk. Például karácsonykor sok népet vonzó két és fél órás magyar— szlovák vegyesműsort adtak. Fazekas István, életrevaló középiskolás, ő volt a műsorszámok összekötője, „magyarán” a konferanszié. Két nyelven, szlovákul és magyarul konferált és ráadásként egy tartalmas szlovák monológgal is fellépett. De a sok-sok mai mondanivalójú jelenetben, villámtréfában zene- és énekszámban minden rendűrangúja a falunak szerepelt. Mikor naivan megkérdeztük, hogy a tszbeliek bekapcsolódnak-e a közös kultúrálódásba vagy csak úgy szűkebb körön belül megy a dolog, ránkcsodálkoztak, mondván: — Nálunk nincs ilyesmi, hogy tsz, meg nem tsz. Aki Megyeren lakik, az közvetlenül vagy közvetve, de a tsz-ekhez tartozik, belőlük él, lettlégyen pék, tanító vagy a tsz-ben növénytermesztő, állatgondozó. Tessék a példái A szilveszteri műsorban, egyfelvonásos falusi jelenetben fellépett Rátkai Lajos, a helyi bútoripari ktsz dolgozója a feleségével együtt. Műszakot cserélt, csakhogy eljöhessen a próbákra. Petrovszkl Pálné, az iskola takarítónője, négy gyermekes mama. Király Dezső Bejárónő című szatírájában a bejárónőt alakította. Az „ifjú házasokat” Frizsnyik György és neje játszották. Most esküdtek, tehát valóban ifjú házasok. Kékvölgyi Vilmos Miért dohányzik című tréfájában a „nyugodtat” Tóth Mihály személyesítette meg aki természetében is nyugodt, az „idegeset” pedig Polner József, aki életében is mozgékony. Mindketten az Egyakarat Tsz tehenészei. Vlcskó Judit baromfigondoző szlovák darabban játszott, Szabó Lajos növényápoló is szerepelt, de szerepeltek postások, vasutasok, tanácsiak, pedagógusok, téglagyári meg kosárfonó munkások, egyszóval az egész Mezömegyer — És az igazgató „bácsi” nem szerepelt, csak szervezett? — kérdezzük félig tréfásan, nem is sejtve, milyen érdekes nyuszit ugratunk ki a bokorból. — Szoktam én is, van egy hagyományos szilveszteri „számom” — feleli szerénykedve. — Visszapillantás az elmúlt esztendőre címmel egy verses köszöntői élével rukkoltam a községi tarka szilveszteri esten elő. Nem költészet csak rímes sorokba szedett igyekezetem csupán. Mikor — kérésünkre — felolvas belőle, elismerjük, hogy valóban nem kerülnek ezek a rigmusok a halhatatlanok művei közé és mégis úgy érezzük a hallgatásukkor, hogy a tudatformálás helyi munkájához ezek a sorok is segítséget adtak, mert hiszen Mezömegyer öröme, gondja, életének egyéni és közös szereplői elevenedtek meg a hallgatóság előtt, a néző és hallgatósereg önmaga előtt, hibájával és okos előretörekvő munkálkodásával együtt. Szilveszterkor a szerző felolvasta a versbe formált külpolitikai eseményeket, rátért a helybeliekre. Persze aztán arra is rátért Megyer Tinódi Lantos Sebestyéné, hogy miben maradtak el, hol kell még karakánabbul helytállni, és végül egy korköveteléssel zárta krónikás énekét: Ilyen kis falunak nem nagy a határa, három kis tsz-nek nincs jövője [máma. Korszerű üzemet kell hát teremteni, Jobb és több termésért ebben kell [küzdeni. Az összefogott erő nagyszerű, az összefogottabb méginkább azl S ebben a megyerieknek — teljesen igazuk van! Huszár Rezső Csak a gépi munka biztosítja a magasabb termelékenységet! A gépi munka előnyös, kényelmes és kifizetődő! Vegye igénybe a gépi munkát! XT Eredményes, sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk a velünk kapcsolatban lévő összes vállalatoknak és termelőszövetkezeteknek. Az Állami Mezőgazdasági Gépállomás igazgatósága Orosháza Azon a nyáron egy olyan katlan nak éreztem a világot, amelyet felülről fűtenek. Csépeltünk. A rettenetes forróságban végzett nehéz munka szinte kibírhatatlan volt. Huszonketten dolgoztunk a gépnél, akik váltva végeztük a különböző munkafolyamatokat. A váltás csak annyit jelentett, hogy hol az egyiket csináltuk, hol a másikat. Pihenés nélkül. Hajnaltól késő estig. Nem is tudom, melyik volt közülük a legnehezebb. A kévehányás? Rudasgyűrés? Szalmahordás? Zsákolás? Nem lehet azt szétválasztani! Nekem például mindig az volt a legnehezebb, amelyiket éppen végeztem. De így volt azzal a többi is. Tikkasztó volt a hőség. Ha egy liter vizet megittunk, percek alatt dupláját izzadtuk ki. Es hiába zúgolódtunk, mert betevő falat is alig került otthon, ha nyáron nem kerestük meg a kenyérnekvalót. Forróság, csípős por, kimerültség, monoton gépzúgás végtelen egyhangúsága, hajnaltól késő estig. Kibírhatatlanul. Mi mégis bírtuk. Muszáj volt. Élni kellett. Hogy miért? Hát... mert kellett... mert valamit vártunk, valami jobbat... Nem tudtuk, hogy mit, csak úgy 1 ösztönösen... az ember már így van megteremtve, mindig valami jobbat vár... Negyedik hete csépeltünk már, alaposan meg voltunk viselve. A kosztolással meg különösen rosszul álltunk, mert főtt étel hetenként ha egyszer került a szánkba. Tizenkét kilométerre volt a község, anynyiról nem kis dolog ebédet hozni. meg aztán nem is igen volt miből. A hét közepe tája, szerda vagy csütörtök hozott egy kis enyhülést az örökös kenyér-szalonna evésben. Aki evett már nyáron a melegtől megolvadt avasszalonnát, az tudja csak igazán értékelni a legegysze-Vegyeskar alakul Békéscsabán Más városokhoz hasonlóan, a Békéscsabai Zeneiskola igazgatósága is azt tervezd, hogy egy reprezentatív, nagy vegyeslcart szervez. Sárhelyi Jenő igazgatótól nyert értesülésünk szerint az új vegyeskarban szívesen látják a város zenekedvelő lakosságából azokat, akik ezt a nemes célkitűzést támogatni kívánják. A jelentkezőket kedden és pénteken egész nap szívesen *>*. gadják az Államd Zeneiskolában^ Megszépült a színház A Jókai Színház új előcsarnokát, társalgóját és dohányzóját nagy örömmel üdvözölte a színházlátogató közönség. A célnak megfelelően és korszerűen kiképzett előcsarnok távlati képét mutatja be ez a felvételünk. A régi pénztárfülke is eltűnt, és helyébe üvegfalú került. A tervet! szerint a színház korszerűsítése tovább folytatódik ebben az évben. rűbb krumplilevest is! Akárhova tettük, mindenütt megolvadt, meglágyult a szalonnánk. Alig tudtunk enni belőle. A Pohos-Diószeginél csépeltünk már majd egy hete, amikor a félszemű Tallér bácsi így szólt a gazdához: — Diószegi uram, olyan szép, kerek hagymákat láttam a tanya mögött a kertben, adjon már egy fejet, jó volna a szalonnához.... Csúnyán dörrent vissza a válasz: — Még mit nem?! Aztán majd gyün a többi kódisfajzat is és lelegelitek a kertemet! Meg ne lássalak még egyszer arra tekeregni! Szegény Tallér bácsi meg csak állt szomorúan, poros inge izzadt melléhez tapadt, az ép szeméből pedig annyi szomorúság áradt, hogy tíz szempárnak is sok lett volna. De le kellett nyelni mindent. Nagyon sok volt a szegény ember. Örülhetett, aki be tudott jutni egy jobb bandába. Ott bizony hamar elvált, ki milyen ember, kinek mi az értéke. Aki csak egy kicsit is kihúzta magát valami alól, az a következő évben már mehetett is másik gépet keresni. Kegyetlen volt a szegényemberek törvénye, nem tűrte el az egymáson való legkisebb éiősködést sem. Ha már az urak ellen nem is tudtak tenni, de egymás között nem volt pardon. Az idők folyamán aztán egy-egy géppek valóságos törzsgárdája alakult ki és ha valaki kilépett a csapatból, bizony alaposan megnézték, kit vesznek közéjük. Még kezes is kellett, ha nem ismerték eléggé a jelentkezőt. Nekem se volt könnyű a dolgom, amikor azzal álltam a vállalkozó elé, hogy vegyen be a csapatba. — Gyerek vagy te még öcskös! Elég dolgot ad neked a töreklyuk is! Félrészesnek jöhetsz! Lógott az orrom nagyon. Lőttek az új ruhának, pedig még soha nem volt új holmim. Azt terveztük otthon, ha az idén már egész részes leszek, akkor a keresetemből kapok egy ruhát. Micsodá álom! Szeptemberben lennék 18 éves és akkor még a tánciskolába is bemehetnék! Eddig úgyis csak az ablakon keresztül lestem, hogy az öreg Muskátli bácsi, a tánctanár, hogyan tanítja a zene ütemére lépegetni a lányokat meg a legényeket. Nekünk pénzünk még fontosabb dolgokra se került, a nadrágom térde is foltos volt. Melyik legénysorban lévő emberfia nem szégyellte volna azt? Így aztán egy páran kívülről lestük el a tudományt. Minden lépést végigcsináltunk odakint is, amit belül az öreg Muskátli mutogatott. A végén a kinti „kurzus” talán jobban táncolt, mint a bentiek. Persze, azért csak vágytunk mi befelé nagyon, hiszen ott voltak a lányok és szerettük volna velük is kipróbálni, mit tanultunk odakint. De ahhoz meg valamirevaló ruha kellett volna.. Ezért esett hát olyan rosszul, hogy még mindig csak félrészesszámba akartak venni. Apám azonban mellém állott: — A gyerekért majd én vállalom a felelősséget — mondta csendesen, csak az „én” szót nyomta meg jobban. Ez aztán döntött. Az egyébként halk szavú apámnak nagy tekintélye volt a csapatban, mert soha egy pillanatra sem hagyott ki, sőt még másokat is kisegített. — Hát ha vállalod Imrém, az más — szólt megenyhülten Nagy Samu bácsi, a vállalkozó, aki a nevével ellentétben alacsony, szeplős kis emberke volt, korát úgy ránéztiből nehéz lett volna eltalálni. Nagyon rendes és becsületes em-SZÍVALAKÚ LÁBNYOMOK
