Békés Megyei Népújság, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-13 / 10. szám
4 NÉPÚJSÁG 1962. január 13. szombat Harminc községben van autóbusz-váróterem Kulturális szemle — A kö községek vezetői fordítsanak nagyobb gondot a várótermek építésére Békéscsabán, a Hunyadi téren az AKÖV forgalmi irodájában mindennapos kép fogad. A váróterem zsúfolásig telt. Talán még egy gombostűt sem lehetne leejteni. Diákok és felnőttek szorongtak egymáshoz préselődve. Az egyik irodában Laczó János személyforgalmi fődiszpécser és Nyitrai Mihály menetrendi és díjszabási .rendezővel találkoztam. Kissé furcsán néztek rám, amikor arról érdeklődtem, hogy a megyében hány községben van buszváróterem. — Hogy hány helyen? Hm — vakarta meg a fejét Laczó elvtárs, majd odafordult a kollégájához. — Nyitrai elvtárs, légy szíves nézd meg, te tudod legjobban. — Majd folytatta: — Egyébként a 8-as számú AKÖV. — ?... — Persze, igen. Sokan nem tudják még, hogy_ a címünk megváltozott. Január 1-től „8-as AKÖV” a nevünk. Egyébként mi nem építünk várótermeket, ez a községi tanácshoz tartozik. Közben Nyitrai elvtárs már hozta is a kimutatást. — íme. — A 76 községből 30 helyen építettek várótermet. Tehát 46 közShaw-színmű a színházban Ezekben a napokban játssza a Békés megyei Jókai Színház G. B. Shaw Warrenné mestersége című színművét. A színmű Beleznay István rendezésében nagy közönségsikert arat, melyben nagy részük van a kiváló színművészeknek is. Jelenet a színmű második felvonásából. A tiszteletes (Solty Bertalan Kossuth-dijas), Frank (Győry Emil) és Praed műépítész (Perényi László). ségben az emberek ilyenkor télen fogvacogva várják a buszt. — Sajnos, Békéscsabán sincs a Kossuth téren — mondotta Laczó elvtárs —, az utasok sokszor a katolikus bérpalota egyik előcsarnokában húzódnak meg. Bizony többször láthatjuk, hogy 20—30 ember áll a szabadban, és várja a buszt. Többen utaznak kisgyermekkel is. Nem kell hozzá kommentárt fűzni, hogy milyen kellemetlen lehet hidegben kisgyermekkel az utcán ácsorogni. — Ügy tudom, ez évben a Kossuth téren épül egy váróterem — mondja Nyitrai elvtárs. — Már tárgyalnak róla az illetékesek. Ha jól emlékszem, a terv szerint mintegy hárommillió forintba kerül. Sajnos, mi is helyiségproblémákkal küszködünk. Itt is zsúfolva vagyunk. Tessék nézni, a belső irodában tízen dolgoznak. Ez egészségi szempontból sem valami jó. Ez azért van, mert minden évben bővül a vállalatunk. Egyre több buszt állítunk a forgalomba, és ez új feladatokat is jelent. Az elmúlt évben például Békés, Vésztő és Gyula, Gyulavári között közlekedő kisvonatot is megszüntettük. Helyébe buszjáratot indítottunk. Békésen például négy autóbuszjáratot indítottunk be. De sokszor ez is kevés. Ilyenkor kisegítő-kocsit küldünk. Ugyanígy van ez Gyula és Gyulavári között is. Az autóbuszok beállítása új feladatokat jelent a községi tanácsoknak is. Elsősorban azért, hogy minél hamarabb várótermeket építsenek. A községi tanácsok a községfejlesztési hozzájárulásból, a lakosság segítségével és egy kis jóindulattal ezt meg is tudják oldani. Kissé érthetetlen, hogy több községi tanács a már meglévő várótermeket megszüntette. Például Battonyán és Dobozon a tanács ezt a helyiséget más célra használja. Ezzel szemben több községben kényelmes, fűthető várótermet építettek, mint például Szeghalmon, ahol még irodával is ellátták. Jantyik Tibor Az öt évre meghirdetett kulturális szemle második évének feladatai legalább olyan* elmélyült, odaadó munkát kívánnak minden népművelő-munkástól, mint az első esztendő céljai. A második év a „Kulich Gyula” kulturális szemle elnevezést kapta, és nem véletlenül. KISZ-fiataljaink, egész ifjúságunk bekapcsolódását várjuk erre a nemes vetélkedésre, olyan szívvel, olyan akarással, mely a szemle nagy névadóját, Kulich Gyulát jellemezte. Tanulni és mindig többet tudni — ez lebeg már fiatalságunk tömegei előtt, és ennek a vágynak, akarásnak betöltésére nagyszerű alkalom a kulturális szemle, melynek változatos, színes és sokrétű programját megvalósítani, a megvalósítást segíteni hivatásból és szívből fakadó kötelessége minden népművelő-munkásnak. Az elmúlt évi szemle részleteiben és egészében is tovább fejlesztette a korábbi, felszabadulási szemle eredményeit. Bebizonyosodott, hogy a hosszabb távlatokra meghirdetett szemle az ifjúság szocialista szellemű nevelésének jó eszköze és hasznos rendszere lehet ott, ahol a célokat, elgondolásokat — egyszóval a programot következetesen és okosan meg is valósítják. Mindenki, aki közelebbről ismeri a tavalyi kulturális szemle eredményeit — a számszerűeket és a számokkal ki nem fejezhetőket — tökéletesen érzékelheti azt a változást, azt a pozitív változást, mely ifjúságunk és az ilyen, hasonló szemlék viszonyában bekövetkezett. Ha a kiváltó okokat keressük, a szemlélődés azonnal rá tapint a leglényegesebbre: a kulturális szemle szervesen kapcsolódik a KISZ „Ifjúság a szocializmusért” mozgalmához. Nem rejtvény azonnal felfedezni tehát a siker, az eredményesség legfőbb, kiváltó okát, azt, hogy az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalom és a kulturális szemle szoros kapcsolata újabb és újabb ifjúsági tömegekben keltette fel az érdeklődést a rendszeresebb művelődés iránt, melytől már csak egy aprócska lépés a szemléken való részvétel. A bázis, a szemle jó alapja, ifjúságunk tömegei tehát mosí újabb erőpróba előtt állnak. A kulturális szemle második évében is az öt évre meghatározott irányelvek alapján kell tovább javítani a kulturális nevelés eszmei tartalmát, emelni a színvonalát, és ami nagyon fontos: fokozni tudat- és erkölcsformáló hatását. Városi fiatalságunk könnyebben szervezhető, talán az érdeklődési köre is — az adott körülmények miatt — tágabb, a falusi ifjúság kulturális nevelésére azonban minden eddiginél nagyobb gondot, de nemcsak gondot, hanem erőt is kell fordítanunk. Az ideológiai nevelés, a közösségi tudat kialakítása, a korszerű műveltség elsajátítása az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalom lényege is, ezért feladat az, hogy a kulturális szemlén induló fiatalok mind nagyobb része kapcsolódjon be az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalomba, ugyanakkor ez fordítva is érvényes, fordítva is meghatároz fontos tennivalókat. Az idei „Kulich Gyula” kulturális szemle eszmei célkitűzése nagy és nemes gondolat. Ez év nyarán lesz Helsinkiben, Finnország fővároséban a VIII, Világifjúsági Találkozó, éppen ezért — mintegy jelképként is — a kulturális szemle homlokterében a béke és a népek közötti barátság gondolata áll. Hallottunk arról, hogy népművelőmunkásaink már keresik a nagy eszmei gondolat tükrözésének (és minél hatásosabb tükrözésének) módját és hogyanjait, azokat a lehetőségeket, melyekkel élve sallangmentesen és közvetlenül, egyszerűen kifejezhetik a békéért folyó harc nagyszerűségét, a világ népeinek összefogását, erős barátságának szükségét, a gyarmati népek heroikus felszabadulási harcának sugárzó erejét. A népek kultúrája találkozik majd a szemléken, és hirdeti a fő gondolatot: Béke és barátság a népek között! Ennél nemesebb, ennél igazabb célt nem is tűzhetett volna maga elé az idei kulturális szemle, melynek névadója, Kulich Gyula életével adózott e világot átfogó, formáló nagy gondolat megvalósulásáért. Sass Ervin ^pillanatkép Az orosházi országos tapasztalatcsere-értekezlet egyik szünetében történt. A sokoldalú, érdekes és felettébb közhasznú népművelési referátumok és hozzászólások után a kilenc megye jelenlévő kultúrmunkásai kiözönlöttek a folyosóra, a büfébe, sokan közülük a vendéglátó Petőfi művelődési ház nagytermébe is ellátogattak, hogy a Zana János művészeti vezető áltál irányított iskolás szellemi vetélkedő derűs látványában gyönyörködjenek. Csupán egyetlenegy ember maradt a cigarettafüsttől kékes levegőjű előadóteremben, egy kedves arckifejezésű leány, aki az oldalszékek egyikén ülve, elmélyülten jegyezgette a tapasztalatcserén szerzett friss élményeit, „tapasztalatait”. A krónikás kíváncsi volt arra, hogy miért nem tud a kislány várni azzal a jegyzeteléssel, miért nem pihen ő is a szünetben, mint a többiek. Elnézést kérve a zavarásért, meg is kérdezte ezt. Szentesi Erzsébet — a jegyzetelgető — a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyarfrancia szakos hallgatója. Az egyetem küldte ide követként és megfigyelőként. Visszatérve Debrecenbe, magának az egyetem népművelési szemináriuma vezetőjének és a hallgatóknak kell majd beszámolnia az itt hallottakról és tapasztaltakról. Szóval ezért a fáradhatatlan jegyezgetés. És vajon miért van minderre szükségük? — Népművelési képzést kapunk — felelte Szentesi Erzsébet. — Hogyan, miért? Hiszen az elvtársnő például magyar-francia szakos, aki közvetlenül nem foglalkozik művelődési otthoni feladatokkal ... — Bocsánat, de nem így van. Az egyetem elvégzésekor nemcsak a pedagógiai pályán működünk majd, és nem mindegyikünk végez tanári munkát. Sokan közülünk, s lehet, hogy én is, igenis a művelődési házakba, otthonokba kerülünk, vagy a tanácsok népművelési osztályára, vagy a népművelés más területére. Végeredményben ezzel nem lesz „munkaköri hűtlenség”. Hiszen az oktatás és a népművelés egyformán nevelői, pedagógiai feladat. Gyermek vagy felnőtt a mi világunkban egyaránt tudni, fejlődni, tanulni kíván mindennap, hogy el ne maradjon az élettől. Még aki nem akar azt is kényszeríti ha más nem, hát az önérzete, hogy el ne maradjon a többi embertársától. Akárhová kerülünk, mindenütt tanulunk és tanítunk. Hát ezért érdekel ez a tapasztalatcsere is. Ahogy egykor mondani szokták, „minden érthető és minden világos”. így igaz és nagyon jól van igy. Hogy még kerekebb legyen a beszélgetés, megkérdeztem Szentesi Erzsébetet, milyen kulturális lehetőségeik vannak a fejlődéshez ott az egyetemen, a tananyagon és a tapasztalatcserén kívül. — Bérleteket kapunk sokféle ismeretterjesztő rendezvényre, jegyeket színházba, moziba, belépőt hangversenyekre, irodalmi estekre. Hívnak bennünket képzőművészeti kiállításokra. Körbevisznek bennünket az országban. Legutóbb jártunk a Dunántúlon: járási, városi, községi, üzemi művelődési házakat és otthonokat látogattunk, történelmi, kultúrtörténeti nevezetességeket tekintettünk meg. Külföldi út is kilátásban van... — sorolta ez a mi mai egyetemi fiatalunk. Csoda-e, hogy az ember mélyen és kicsit irigyen sóhajtotta: — Ö! Ha fiatal lehetnék... —húr— Amikor még úgy látszott, hogy Vivie és Frank egymásra találnak. Később azonban sok minden kiderül, és a szép lírai jelenetet máris maró szatírává változtatja az író. (Vivie: Szentirmai Éva, Frank: Győry Emil.) Warrenné és Sir Crofts nagy összecsapása. (Beleznay István és Szendrey Ilona.)
