Békés Megyei Népújság, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-12 / 9. szám
2 M ÉP ÚJ SAI G 1962. január 12., péntek Jiihi etíhfrnrcL talált — Mindenünk megvan, csak ő... — Szőke, kék szeműt szeretnénk... kislány legyen. — Lehetőleg árva... Ketten álltak Gyulán a megyei gyermekvédő-intézet igazgatója előtt, a férj és a feleség. A félig kimondott, egymásba kapcsolódó mondatok mögött izgalom, a szemekben reménység és némi zavar tükröződött. Évek visszafojtott keserűsége, a gyermek utáni vágy hozta őket ide. Hosszú évek teltek el várakozással, a remény hol felcsillant, hol meg eltűnt, s helyébe a szomorúság költözött. Aztán egy gondolat, hiszen a másé is..„ s hetek, hónapok múltak el ilyen gondolatokkal. A remény újra felcsillant, de ez már egészen más, újszerű volt, s néha-néha már a boldog tervezgetés órái szépítették meg életüket. — Ide helyezzük a kiságyat... — Ez a szekrény jó lesz a ruháinak. A kirakat előtt pedig: — De szép kis ruhácska, ugye megvesszük neki?... — Nini ez a baba éppen olyan, mint ő! Szőket kék szemű... így történt, hogy két ember, férj és feleség reménykedve és zavarral küzdve mondták el sokáig titkolt vágyukat. Székely János igazgató mindig meghatódik egy kicsit, amikor ilyen kéréssel állnak előtte. Nagy. nagy gyermekszeretet hozza ide az embereket, s ilyenkor érzi, hogy jó kezekbe kerül a gyermek sorsa. És sokszor van ilyen pillanata. Hiszen csupán az elmúlt évben húsz gyermek került új szülőkhöz, húsz család vállalta, hogy gondját viseli, saját édesgyermekeként neveli fel a kis emberpalántát. S kétszer annyian fordultak vissza eredménytelenül, csalódottan, mert az intézet nem tudott örökbe adni több gyermeket. Akkor is, ahogy az igazgató ott állt előttük és a reményteli, várakozó szemekbe nézett, egy pillanatra szomorúság fogta el. — Mit tegyek — gondolta —, mindenki kislányt akar. Fiúnk van — s észre sem vette, hogy ezt már hangosan mondta ki, csak a megváltozott arcokról látta. — Sajnos csak fiaink vannak — ismételte meg. — De az egyik szőke és kék szemű — tette még hozzá. S amikor látta a csalódott arcokat, vigasztalásul még tovább beszélt. — Jöjjenek el még, talán lesz kislányunk is, akit örökbe adhatunk. De árva a legritkább. Kérem ne féljenek, ha nem lesz árva a gyermek. A vér szerinti szülő soha nem fogja tudni, hová került a gyermeke. A ma. guk nevét veszi fel, új anyakönyvi kivonatot kap, s a régit megsemmisítik. — És mi szükséges részünkről az örökbefogadáshoz? — kérdezte kissé bátortalanul az asszony. — Orvosi bizonyítvány mindkettőjük egészségi állapotáról. Tanácsi javaslat, esetleg vagyoni bizonyítvány. A gyermekvédelmi felügyelő környezettanulmányi jelentése, házassági anyakönyvi kivonat — sorolta az igazgató. Azok ketten egymásra néztek. Jól van, ezt megszerezzük, ez nem lesz akdály, csak kislány lenne — ezt mondta a tekintetük, s azzal csendesen kiléptek a villaszerű ház ajtaján. Egy hét sem telt el, s az aszszony ismét megjelent. Egyedül, a férfi nélkül. — Kérem, ha lehetne azt a kisfiút... A fehér köpenyes néni kézen fogta a kis Misit. — Most elmegyünk Misikém. Anyuka jött el, meglátogatott téged. — S a kis ötéves Misi kék szeme ragyogóvá vált. Pici korától az otthonban nevelkedett. Aligalig látta vér szerinti anyját, aki hol kivette, hol elvitte ismét az otthonba. Az utóbbi időben már teljesen megfeledkezett róla, csak a nyilatkozat — amit aláírt —, tanúskodott arról, hogy az ő fia, de lemond róla. S a nyilvántartásba Misi kartonjára rákerült a két szó: „örökbe adható!” A szocialista országok gazdasági együttműködéséről Moszkva (TASZSZ) A Szovjetszíkaja Rosszija csütörtöki számában ismerteti azt a beszélgetést, amelyet tudósítója folytatott Szilujanowal, a KGST szovjet megbízottjának helyettesével a szocialista országok gazda, sági együttműködéséről. A testvéri országok együttműködése lehetővé teszi mindegyik félnek, hogy ésszerűbben és minél hatékonyabban kihasználja tartalékait, gyorsabban fejlessze a termelőerőket — mutat rá Szilujanov és ezzel kapcsolatban megemlíti, hogy a Szovjetunió 13 év alatt ingyen átadott a szocialista országoknak mintegy 13 009 műszakitudományos dokumentációs sorozatot, ő pedig hétezer ilyen dokumentáció-sorozatot kapott a testvéri országoktól. Szovjet tervrajzok alapján a népi demokratikus országokban Budapesti özvegyasszony nyerte a lottó teliesen berendezett kétszobás öröklakását A decemberi 51. játékhét lottószelvényei között — a lottó fennállása óta először — sorsoltak olyan lakást, amelyet teljesen berendezve adnak át a szerencsés nyertesnek. Csütörtökön jelentkezett a nyertes szelvény tulajdonosa: özvegy László Imréné budapesti nyugdíjas könyvelőnő. (MTI) sok olyan gépet és berendezést gyártanak, amelyet azelőtt ott egyáltalában nem állítottak elő. Az idén a Szovjetunió műszaki segítségével 228 gyár és egyéb ipari objektum épül a szocialista országokban — hangsúlyozza Szilujanov. Szilujanov felsorol számos közös építkezést. Elmondja, hogy megkezdődött a Szovjetunió európai részén lévő energiarendszer egyesítése Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, Magyarország és Románia energiarendszerével. A szovjet gazdasági szakember végül méltatja az Európán át húzódó Barátság olajvezeték építésének jelentőségét. (MTI) Hát eljött az igazi anyuka, aki őt szeretni fogja, aki majd át. öleli és csókokkal halmozza el?... Találkoztak. Az asszony csak állt, nézte a kisfiút, az meg öt. Aztán flőbb halvány, majd erőteljesebb mosolyra nyílt az ajka. — Kicsit hasonlít is az apjára... — gondolta. így: „az apjára”..., mert már döntött is: Misi a fiunk lesz. De mit szól a férjem? — robbant be a rémület, hiszen az kislányt vár, s még nem is tudja, hogy... — Hamar a telefont! — szólt izgatottan. Mi lesz most?... Nekem Misi kell! Olyan édes..., és hogy ölelte a nyakamat kis kacsájával! Az állomáson már várta őket az apa. Boldogan, kéz a kézben — középen a kicsi — elindul a kis otthon felé. S Misi útközben hol az egyikre, hol a másikra nézett fel ragyogó két szemével. Ilyenkor szorosabban simult a csöppnyi kéz a felnőttek megnyugtatóan nagy tenyerébe. Az immár háromtagú család egy hét múlva ismét eljött az otthon vezetőjéhez, hogy a hivatalos formaságokat elintézze. Misi ragyogott, s lelkendezve mesélte az igazgató bácsinak, mit kapott apukától és anyukától, ök ketten pedig boldogan és büszkén hallgatták fiuk csacsogását, ízlelgették e két szó: „anya, apa” minden örömét, kifejező zamatát. Kasnyik Judit Befejezte tanácskozását az algériai ideiglenes kormány Párizs (MTI) Az algériai ideiglenes kormány a marokkói Mohammediában befejezte többnapos tanácskozását. A kormányülésről kiadott nyilatkozat ismét megerősíti, az FLN az algériai béke mielőbbi megkötésére törekszik, ugyanakkor nem titkolja el, hogy még jelentős akadályok állják útját a francia és az algériai kormány megegyezésének. A francia közvéleményben általában kedvező hatást váltott ki az algériai nyilatkozat. A csütörtök reggeli lapok rámutatnak: alaptalanok azok a pesszimista hírek, amelyek célzatosan azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy az algériai kormány elzárkózik a tárgyalások folytatása elől. Sőt az algériai kormány nyilatkozata, amely első ízben utal a francia—algériai titkos megbeszélésekre, megállapítja, bizonyos haladás tapasztalható az algériai kérdés békés megoldásához vezető úton. Ismét hangoztatja az algériai kormány tárgyalási készségét, és azt az elhatározását, hogy biztosítani kívánja „Franciaország és az európai lakosság törvényes érdekeit Algériában”. Az algériai kormány az eddigi tapasztalatok alapján nem bízik benne, hogy a francia kormány valóban hatásos lépéseket tenne az OAS felszámolására, s ezért bejelenti: erélyes intézkedéseket készít elő a fasiszta terror csapatik letörésére. A l’Humanité vezércikkében Étienne Fajon méltatja az algériai kormány tanácskozásainak eredményét és rámutat: a francia kormány az, amely az algériaiak számára elfogadhatatlan feltételekhez ragaszkodva mindeddig akadályozta a megegyezést. Bonni helyzetkép: hazafiak a börtönben, fasiszták szabadlábon Berlin (TASZSZ) Az NDK-ban az emberi jogok védelmére alakult bizottság nyilatkozatot tett közzé a sajtóban. A nyilatkozat megállapítja, hogy 1961-ben Adenauer rendszerének igazságszolgáltatása összesen több, mint kétszáz évi börtönbüntetést Üldözik a haladó szellemű tanárokat Japánban Tokió (TASZSZ) Ninagava, Kioto japán tartomány kormányzója szerdán állást foglalt azellen, hogy Araki közoktatásügyi miniszter utasítására .ellenőrzik” a japán diákok „ismereteit”. A kormányzó beismerte, hogy helyesen cselekednek azok a tanítók, akik megtagadják Tyitov Jogjakartában Djakarta (TASZSZ) German Tyitov szovjet űrhajós immár egy hete tartózkodik Indonéziában. Szerdán Jogj akarta-nak, az indonéz forradalom kiindulópontjának lakosai meleg fogadtatásban részesítették a szovjet vendéget. A repülőtérről a kormányzó székházáig vezető úton emberek ezrei álltak sorfalat. Mindenki kezet akart szorítani Tyitovval.J Az emberek Tyitovot, valamint at Szovjetunió és Indonézia közti ba-J rútságot éltették. German Tyitov szerda este a Gadjah Mada egyetemen, az ország legnagyobb egyetemén ezer főnyi hallgatóság előtt tartott! felolvasást. 1 A szovjet űrhajós csütörtök reggel repülőgépen visszatért Surabajaba. (MTI) a részvételt ebben az „ellenőrzésben”. Néhány éve a japán reakció elkeseredett erőfeszítéseket tesz a militarista soviniszta oktatási rendszer bevezetésére. Ezért megpróbálják kiűzni a közoktatás területéről a demokratikus meggyőződésükről ismert tanárokat. Az egyik erre szolgáló eszköz a tanulók „ismereteinek ellenőrzése”. Az ellenőrzés során azokat a tanárokat, akiknek diákjai nem érik el a miniszter „ellenőrei” által szabott követelményeket, eltávolítják. (MTI) Ónod vári Miklós: mert a tárgyalások és a kölcsönös megértés politikájának híveire, a Bundeswehr atomfelfegyverzésének ellenzőire. A nyilatkozat megállapítja, hogy a bonni államban a terrorhullám kiváltképpen a szeptember 17-i képviselőválasztások után fokozódott. így csupán az elmúlt év decemberében a bonni bíróságok 49 olyan nyugatnémet hazafit ítél. tek börtönbüntetésre, akik tévéké, nyen küzdöttek az NDK és a Német Szövetségi Köztársaság békés együttélésének politikájáért. A bizottság rámutat arra, hogy Nyugat-Németországban jelenleg büntetlenül, szabadlábon élnek fasiszta bűnözők, akik felelősek a második világháború idején elkövetett tömeggyilkosságokért. Még nyugatnémet jogászok is elismerik, hogy azok a fasiszta bűnözők, aki. két a nemzetközi közvélemény nyomására a bonni hatóságok kénytelenek voltak bíróság elé állítani, a bonni államban minden egyes elkövetett gyilkosságért átlagosan csupán tízpercnyi börtönbüntetést kapnak. (MTI) két-? Tömegkatasztrófa Peruban Jég és föld hat falut temetett maga alá Lima (MTI) A perui Ancash tartományban lévő Huascaran hegység lejtőin szerdán este leomlott egy jégfal és zuhanásával hat hegyi falut pusztított el, több mint háromezer személyt temetett maga alá. A mentőmunkálatok vezetője elmondotta, hogy a leomlott földtömegen a jég fél mérföld szélességben és több mint tizenkét méter magasságban torlódott össze. Eddigi értesülések szerint a hat falu lakosságából senki sem menekült meg. A csütörtök kora reggeli órákig csak egy holttestet tudtak kimenteni a jégsírból. A föld- és jégomlás következtében — amely útjából mindent elsöpört — a Santa folyó vízszintje kilenc méterrel emelkedett. A természeti csapás sújtotta vidékkel minden telefon-összeköttetés megszakadt, ezért nehéz pontos értesüléseket szerezni. Húsz évvel ezelőtt már előfordult hasonló szerencsétlenség ebben a tartományban, akkor a halálos áldozatok és az eltűntek szá. ma mintegy ötezer volt. (MTI) amer nyugalmat erőltetett magára. — Nos, valóban azért hozták de önt, mert érdekeink fűződnek ozzá, hogy egy fejhosszal megelőzzük az osztrák rendőrséget. Igen: figyeltük és figyeltettük. Minden lépését ismerjük. Tudjuk, hogy ön a nickelsdorfi lágerben és legutóbb bécsi lakásán is műtéteket hajtott végre. E műtétek következtében egy magyar menekült kislány meghalt. Egy férjes aszszony halála is az ön beavatkozásához vezethető vissza. Azért az *arany nyakláncért, amelyet ön a szeretőjének vásárolt, két ember fizetett életével... Soroljam tovább? Mindent tudunk! Ez elég ahhoz, hogy belássa: a kezünkben van és... no és ez a kéz összerop. panthatja, de ez a kéz segíteni is tud. Aszerint cselekszünk, hogy önt mennyire sikerül belátásra bírni. Az osztrák hatóság már a sarkában volt, amikor munkatársaim az orruk elől ellopták. Sok idő nem volt a magyarázkodásra, hát fej beverték egy kicsit... F szer még hálás lesz ezért! I szükségünk van önre, s ha ok gondolkodik, nem jár rossz' javát akarjuk: segítő kezet ? nénk nyújtani: pénz, szál boldogság, nyugodt élet var a kézben... Ebben az órát ezen a helyen a legnagyot tanságban van. Az osztrák : ség keresi, de mi gondoróla, hogy soha ne talá Természetes, hogy ezért r rünk valamit, ön ügye: Segítségére lehet az amei szerző szolgálatnak. Az a hogy dolgoztatjuk, fog* juk, alkalmassá tesszük adat elvégzésére, s ha jól nem bánja meg. Jóvá t< neit, s mi nemcsak meg sál, hanem dollárral is j. zuk. Van Svájcban egy k a Genfi-tó legszebb részt leg nincs vezető orvosa .. tehát a lehetőségek. Min függ: öntől függ az is. kerül még ebbe a dohogy ez a dosszié itt ma, ben a páncélszekrényt