Békés Megyei Népújság, 1962. január (17. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-23 / 18. szám
4 ti £ P ÚJ S A 6 1962. január 23., kedd Jól véssétek emlékezetetekbe fogadalmatok minden szavát... A 4402. számú „Kállai Éva" úttörőcsapat kisdobos- és úttörőavató ünnepsége MM — Mi lesz itt? — kérdezik egy- egész dolgozó nép munkáját élmástól a járókelők, látva a jellobogózott csabai út-, híd- és vízműépítési technikumba özönlő jelnőtt- és gyermeksereget. — Kisdobos- és úttörö-avató ünnepség — világosítják fel őket a közvetlenül érdekeltek büszkeségével as ide érkezők. Bent, a technikum előcsarnoka — az ünnepség színhelye — virágokkal, meg vörös és nemzetiszínű zászlókkal ékes. Középen, a presidium felett Lenin hatalmas színes portréja, mely nemcsak az avatás hangulatát emeli, hanem egyben emlékeztető is a nagy proletárvezér, a gyermekek legigazibb barátja halálának 38. évfordulójára. Az előcsarnok szinte pillanatok alatt megtelik. A vörös drapériával borított asztalnál helyet foglal dr. Szekeres Béla, az avatandókat oly szeretettel vendégül látó technikumi diákotthon igazgatója, Gabnai Istvánná, igazgató-helyettes, Bordás Andrásáé, a szülői munkaközösség elnöke és Tóth Bacsó Lajos csapatvezető. Felsorakoznak és életük nagy eseményének izgalmával várakoznak a kisdobos- és az úttörő-jelöltek. Félkörben a szülők és sötétkék ruhában azok a technikumi és Rózsa Ferenc gimnáziumi fiúk helyezkednek el, akik majd a kék és a vörös nyekkendőket kötik az avatottak nyakába. Az emeletre vivő széles lépcsősorokon, mint természetes pulpituson áll a diákotthon vegyeskara. Nyílik a csapóajtó. A „jaj, el ne késsem ...” izgalmával érkezik egy idősebb szülő. Kalapját a kezembe nyomva, nagyothalló készüléket kotor elő zsebéből és a fülére illeszti. Kürtök harsannak, dob perdül, S már hangzik a vezényszó: — Csapat, zászlónak tisztelegj! Ezután Varga Mária csapatvezető-helyettesnek létszám jelentést tesznek az őrsvezetők, majd szavalat hangzik. Balogh Emőke nyolcadikos már-már az előadóművészet határán mond el egy Leninről szóló versei. Zúg is a taps. Várainé Bényei Erzsébet, a pajtások Erzsiké nénije, a csabai „Kállai Éva” Űttörőház igazgatónője mond ünnepi beszédet, így kezdi: — Nagy és emlékezetes ez a nap nektek, szüléiteknek, nevelőiteknek, valamennyiünknek... Mi felnőttek vállaljuk a feladatot, hogy figyelemmel kísérjük életetek útját. Minden vágyunk, hogy segítsünk benneteket és együtt örvendezzünk, kacagjunk veletek... A felszabadulás előtt a munkás, a paraszt, minden dolgozó ember sokszor kényszerült arra, hogy az urak, papok előtt megalázkodjék, ha ' azt akarta, hogy gyermeke tovább tanulhasson. Előttetek szabad az út, de elvárjuk, hogy ennek fejében derekasan tanuljatok, ahogy úttörőkhöz illő, mert szüléitektől, nevelőitektől, egész társadalmunktól sokat kaptok, ám ezt nemcsak elfogadni, hanem viszonozni is szükséges, tenni kell érte valamit. Érdemes is. Hiszen ti már nem ismeritek a nélkülözést. Nem tudjátok, mi a kanász-, béres-, inassors. Esténként rádiót hallgattok, televíziót néztek, új iskolába jártok és nem édesanyátok tanítja a betűvetést a jégvirágos ablakon. Nyáron a hegyek világát, az erdők mélyét felveri ujjongó ürömötök, s titeket ringat széles hátán a Balaton. Szüléitek, s az vezitek. Nekik köszönhetitek, hogy majd iskolázott, okos, művelt embereikként fogad be a gyár, a szövetkezet, az alkotóműhely, ez a mi egész szocialista világunk.... Most pedig ünnepségünk legmagasztosabb részéhez értünk. A fogadalom letételével, a kék és vörös nyakkendő felkötésével kisdobosok és úttörők lesztek, a pionírok boldog, hatalmas táborába léptek! Felhangzik a kisdobosok fogadalma, s ők kezdetben elfogódottan, majd egyre magabiztosabban, büszkébben mondják utána Erzsiké néninek. Mellettem egy pöttömnyi lányka azonban hallgat. — Te mért nem mondod a többiekkel, édeském? — kérdem. — Mert már rég kisdobos vagyok és most leszek úttörő — feleli. Ki is derül rövidesen, mert mikor az úttörő-fogadalom szövege hangzik, már ő is zengi együtt a többiekkel. Aztán pillanatnyi csend következik, majd felzúg az ifjak és lányok kórusa; mozgalmi indulók követik egymást. Megmozdulnak az oldalt várakozó sötétkék ruhás, nyakkendős fiatalemberek, a technikum és a gimnázium kiszesei és a hófehér úttörő-ingek fölé, a pajtási nyakakra nagy-nagy szeretettel, melegséggel felkötik a kék meg a vörös nyakkendőt... Ismét perdül a dob, harsannak a kürtök, s a szalagokkal ékes csapatzászló vörös selyme ellobog a frissen esküdött kisdobosok és úttörők büszke sorai előtt... Némely szülő zsebkendőt emel a szeméhez, pedig semmi szomorú sem történt. De hát örömében is sír néha orz ember. —húr— Az iskolai nevelésről tárgyalt a sarkad! járási nőtanács pedagógiai bizottsága Január 17-én Sarkadon megbeszélést tartott a járási nőtanáes mellett működő pedagógiai bizottság. Az ülésen részt vettek a sarkad! járás iskoláinak képviselői is. Megbeszélték az 1962. első félévi munkatervet. A tervben többek között szerepel, hogy a pedagógiai bizottság ebben az évben feldolgozza „A család és az iskola együttműködése a nevelésben” című témát a nevelőktől összegyűjtött tapasztalatok alapján. Ezenkívül megszervezi a szülők akadémiáját, s a család és az iskola Korszerű öntözőrendszer épül az orosházi is a szarvasi járás határos részén Az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki gárdája hozzálátott egy olyan öntözőrendszer tervezéséhez, amelyhez hasonló az országban még nincs. Víztorony segítségével juttatják el a vizet az esó'ztető berendezésekhez. Ez az öntözőrendszer Csabacsűdön létesül, de érinti a gádorosi, a nagyszénás!, a szarvasi, a kondoros! és az örinénykúti határ jelentős részét is. Az első építési lépcsőben 5300 hold öntözéséhez teremtik meg a feltételeket. Jövőre elkészítik az első víztornyot, lefektetik az öntözéshez szükséges mélyvezetésű csöveket. Az építkezést a III. ötéves tervben fejezik be. Ekkor három víztorony segítségével az említett községek határában 17 200 holdat öntöznek. kapcsolatának kiszélesítése érdekében nyilvános tanítási napokat szervez, amelyeken a szülők némi tapasztalatot kapnak az iskolai oktató-nevelőmunkáról. A pedagógiai bizottság segíti a szülői értekezletek megszervezését és ezekre műsorokat biztosít, hogy ezzel is színesebbé tegye az ösz■szejöveteleket. Ugyancsak ebben az évben megrendezik a szülők és az úttörővezetők találkozóját. Segítik az analf abétizmus elleni küzdelmet, a tisztasági mozgalmat, a könyv barát-mozgalmat és minden iskolában megszervezik a módszertani híradót. A munkatervet Dér Lajosné, a bizottság elnöke, az I. számú általános iskola tanára ismertette. A munkatervhez a jelenlévők közül többen szóllak hozzá és egyes feladatokkal kapcsolatban javaslatokat is tették. Dr. Tóth Istvánná Sarkad Kereskedelmi dolgozók az udvarias kiszolgálásról A társadalmi tulajdon védelméről, az udvarias kiszolgálásról beszéltek a napokban tartott ülésen az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál. A gyűlésen Kassai Béla, Mozaik az újkígyósi Aranykalász Tsz életéből Hasznosan töltik a téli napokat az Aranykalász Tsz tagjai. Tanulnak, művelődnek, hogy az új gazdasági évben még többet, még jobban termeljenek. Jelenleg négyhetes tanfolyamot tartanak a küldöttek részére, ahol az alapszabállyal és egyéb szakvezetéssel ismerkednek meg. Ugyancsak, tanulással töltik az idejüket a brigádvezetők és az agronómusok is, akik szintén az alapszabályokkal, a legújabb rendeletekkel, valamint a balesetvédelemmel ismerkednek meg. A tanfolyamon hallottakat úgy a küldöttek, mint a szakemberek heti brigádgyűléseken ismertetik a dolgozókkal. « Január elsején nagy átszervezés történt a tsz-ben. Négy üzemegység helyett három lett. Eddig egy-egy üzemegység vezetésével egy régi, tapasztalattal rendelkező tsz-tagot bíztak meg. Most az átszervezés folytán, szakemberek vették át az üzemegységekben a vezetést. Két agronómus dolgozik egy-egy üzemegységben. A növénytermesztési agronómus egyben az üzemegység vezetője is. Az állattenyésztési agronómus pedig a helyettese. Jelenleg 11 szakember irányít a 9 ezer holdas nagy termelőszövetkezetben. Az átszervezés következtében az eddig üzemegységekbe kiadott gépieket egy szakemberre bízták. A fogatok irányítása hasonlóképpen történik. a A határban élénk a munka. A téli fejtrágyázást végzik. Ezt a munkát csak a reggeli órákban csinálhatják, amíg fel nem enged a föld fagya. így is már több száz hold őszi vetést fejtrágyáztak. Elsősorban a külföldi búzafajtákat terítették le műtrágyával. A kertészek is serénykednek, van mit termi a csaknem 100 holdas kertészetben. Melegágyba kerültek a korai primőráruk magjai: a karalábé, káposzta, retek, saláta. » Hamarosan elszállítják az utolsó növendékmarhát és az egy éve készült új százas tehénistállóból bekötik a gümőkórmentes tehénállományt. amelyet a három üzemegységből válogatnak össze. Az új istállókba beszerelik a most vásárolt nagy teljesítményű szovjet fejőgépet, amely egyszerre 12 tehenet fej. Amnnyiben a gép beválik, egy-egy reggeli, vagy esti fejesnél 200 tehenet is lefejnek, de ehhez az kell, hogy a meglévő mellett felépüljön az újabb százférőhelyes tehénistálló. A tehenészek munkaidejét két műszakra osztják. Az első csoport egy hétig délelőttös, a másik héten délutános. Így lesz idő pihenésre is. » Egy nagy teljesítményű rönkvágó fűrészgép utolsó csavarjait illesztik be és rögzítik a szakemberek. A gép nagy segítségére lesz az építőknek, mert megfelelő mennyiségű és minőségű szerfát és deszkát készít. A nagy teljesítményű géppel bérmunkát is végeznek a környék termelőszövetkezeteinek. b Eddig már három majorban vezették be a vízvezetéket az istállókba, ólakba. A kutakat a tsz kútfúró brigádja készíti. A dolgozók részére rendszeresítik a hideg és meleg vízzel ellátott tusoló-fülkéket. Az Űj Élet üzemegységében már külön férfi- és női tusolót építettek, ahol állandóan van hideg és meleg víz. A tusolókat minden üzemegységben felszerelik és mu nka végeztével mindenki lemosiakodva, tisztán mehet haza a határból. « Minden brigádnak van már kultúrhelyisége, ahol társasjátékok, rádió szórakoztatja az oda betérőket. A tsz-ben eddig hét televíziót szereltek fel a brigádklubokban. Ä napokban egy 15 tagból álló csoport megalakította a „nem dohányzók” klubját. Igaz ugyan, hogy vannak olyanok is a tagok sorában, akik naponta 20—25 cigarettát szívnak, de ezekkel szemben megértők a klub tagjai, hiszen az „új tagok toborzása” nem megy máról hóin apra... Csepkó Eta Itt az alkalom Békéscsabán, Erzsébethelyről a város belsejébe és onnan kifelé a jámríí- és utasforgalom zöme az Orosházi úton és az odavezető hídon bonyolódik le. Különösen nagy a gyalogosan közlekedők száma, mert a kis- és nagyvas útról áradó vagy oda özönlő emberek, többségükben a „jaminai” üzemek dolgozói, még a buszjárat idején is gyalog jártak. Az adott körülmények miatt ugyanis így gyorsabb a célbajutásuk. A híd járdája és annak a Barneválig tartó folytatása igen keskeny. Két szembejövő sem igen fér el egymás mellett. Reggeli és esti csúcsforgalom idején egyenesen elképesztő állapotok uralkodnak. A sietők lökdösődnek vagy leugrálnak az úttestre, hogy egérutat nyerve idejében érkezhessenek a munkahelyre vagy az állomásra. Közülük nem egy a járművezetők lélekjelenlétének köszönheti., hogy nem vált kórházi ápolttá vagy koporsólakóvá. Most, hogy a híd újjáépítése napirendre került, sót azt is nyilvánosságra hozták, hogy a járda marad a rég! Ueskenységében, mi, az összes errejárók, fiatalok, öregek egyaránt arra kérjük testi épségünk érdekében a tervezőket és akiket még illet, hogy változtassanak a terven, s a járdát legalább egyetlen egy méterrel tervezzék szélesebbre. Drágább lesz a híd? Láttunk fényképet arról, hogy 25 évvel ezelőtt még gyalogjáró sem volt rajta, illetve a róla levezető úttesten, aztán építettek, mert így követelte a forgalomnövekedés. Most pedig szélesíteni kellene, mert ehhez komoly érvünk van: a forgalom állandó növekedése, valamint emberek, köztük iskolásgyermekek testi épsége, esetleg élete. A szélesítést a gyalogos- és járműközlekedés biztonsága egyaránt követeli és ez egyáltalán nem elhanyagolható követelés. AZ ERZSE3ETHELYI DOLGOZOK a vállalat igazgatója a gazdasági vezetés megjavításáról, a vállalat mai problémájáról tartott igen tartalmas előadást. Példákkal bizonyította, hogy az 1962. évi feladatok végrehajtását csak nagyobb szakmai tudással, a fogyaszt tóközönség udvarias kiszolgálásával valósíthatják meg. A társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatban megemlítette, hoar nagyon sok boltban vagy nagy leltárhiány, vagy nagy leltártöbblet mutatkozik, s ez mind a kettő azt jelenti, hogy a boltban dolgozók nem kezelték lelkiismeretesen a vállalat, az állam tulajdonát. Nyomatékosan felhívta a vállalat dolgozóinak figyelmét, hogy fokozott! szigorral jürmak él azokkal szemben, akik akár a fogyasztók becsapásával, akár pedig más úton jogtalan haszonhoz jutnak, iilelvé megkárosítják a népgazdaságot. Előadása után többen hozzászóltak és helyeselték a vállalatnak azon intézkedéseit, amelyet a kereskedelem korszerű kiszolgálási rendszerének megváltoztatására, a társadalmi tulajdon védelmére, a fogyasztóközönség érdekében tettek. Ifjúsági találkozót rendezett vasárnap Gyulán a Harisnyagyár KISZ-szervezete. Bevezetőként Szigeti Gábor, a KISZ Békés megyei bizottságának munkatársa tartott rövid előadást a béke védelméről. Ezután a hazaiak kedves műsorral szórakoztatták a Békéscsabai Ruhagyár és a Sarkadi Cukorgyár KISZ-ftataijait. A baráti hangulatú> bensőséges ünnepség a késő esti órákig tartott. Most érdemes vásárolni a Sarkadi Földművesszövetkezet kútarszakiizletéfaen Piac tér 5 szám alatt tVerebi udvar) >Jagy választék konyhabútorokban, 2—3000 forintig, festett halószobagarnitúrák, fényezett hálószobák, továbbá festett és fényezett 2-3 ajtós szekrények. Figyelmes kiszolgálás! Keresse fel mielőbb szaküzletiinket!