Békés Megyei Népújság, 1961. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-24 / 303. szám
KÖRŰ STAJ A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE Rózsa Sándor nyomában Egy tehetséges, szerény fiatalember életútjának emlékezetes állomása volt nemrégiben a Szegedi Tudományegyetem doktorrá-avatási ünnepsége. Summa cum laude — a legfőbb dicsérettel — kapta meg doktori diplomáját Szabó Ferenc, az ország egyik legifjabb helytörténeti-néprajzkutatója és levéltárosa. Még huszonhat éves, de máris figyelmet keltő tudományos munkásság van mögötte. Szabó Feri — amint barátai szeretettel nevezik — a Viharsarok, Orosháza szülötte. Egyszerű földművescsaládból származik. Mint parasztgyerek, sokáig élt az orosházi tanyavilágban. Onnan vitte magával a szegedi egyetemre is a néphagyományok szeretetét, szülőföldje történetének becsülését. Ahogy mondani szokás, a vérében van mindaz, ami avatottá teszi a néprajztudományra, erre a szép hivatásra. Még egyetemista korában, időt és fáradságot nem sajnálva, a vakációkban napokon át böngészett a sze- gedi, a szentesi és a gyulai levéltárban, hogy a megsárgult iratokból is képet alkosson a Dél-Alföld múltjáról. Pedig nem afféle könyvmoly-típus, erős, egészséges, életvidám ifjú. A szenvedélyesen kutató orosházi diáknak, majd gimnáziumi tanárnak, végül levéltárosnak egymás után születtek meg értekezései az egyetemi folyóiratban, majd az orosházi Szántó Kovács János Múzeum évkönyveiben, a Csongrád megyei Hírlapban és a gyulai Erkel Ferenc Múzeum ismeretterjesztő helytörténeti és néprajzi füzeteinek sorozatában. Amikor befejezte egyetemi tanulmányait, egy évig a szarvasi gimnáziumban tanított, majd a Szegedi Állami Levéltárba került. Ott szánta rá magát az Idén a doktorátus megszerzésére is. Különféle té-, májú kutatásai, tanulmányai közül különösen a hajdani betyárvilágot bemutató gyűjtéseivel keltett figyelmet. A dél-alföldi betyárvilág történeti néprajza címmel írta meg doktorátusi diplomamunkáját is. — Hogy kezdted a gyűjtést? — kérdezzük Szabó Ferenctől. A barátságos arcú, kék szemű levéltáros így felel: — Az Alföld, különösen a mi vidékünk, kimeríthetetlen tárháza az egykori betyártörténeteknek. Szülővárosomban, Orosházán még gyermekkoromban sokszor hallgattam az öregektől... Helytörténeti ta nulmányaim közben is újra elém- bukkantak. Ügy gondoltam, kár lenne, ha feledésbe merülnének ... Igazat írt Móricz Zsigmond Dr. Szabó Ferenc a levéltári kutatásokon kívül idős embereket, gyakran majdnem száz éves aggastyánokat is felkeresett Orosházán, Hódmezővásárhelyen, Szarvason, Kondoroson, Csorvás környékén és másutt, s feljegyezte emlékezéseiket. — Ki volt a legnevesebb betyár ezen a tájon? — Természetesen Rózsa Sándor aki nyolcvanhárom évvel ezelőtt, 1878. november 21-én halt meg a szamosújvári fogház szabóműhelyében. A föld egyszerű népének képzeletében igazi hősként élt a legnagyobb magyar betyárvezér alakja, mint az igazságot és a szabadságot szomjúhozó nép vágyának megtestesítője. Még mindig szájról szájra járnak róla az emlékezések. A híres szegedi betyárt annyira a legtipikusabbnak képzelik, hogy gyakran más szegénylegények kiemelkedő tetteit is az ő nevéhez fűzik, országszerte minden régi csárdát hajdani búvóhelyének tartanak, szavait, mozdulatait felidézik. A fiatal kutató elgondolkozik, ■ajd folytatja: — Ismeretes, hogy 1848-ban Kossuth Lajos amnesztiát adott Rózsa Sándornak, a Bach-korszakban azonban ,.politikai ügyként", mint rebellist tartották nyilván. A nép rokonszenvére jellemző: amikor 1857-ben elfogták, és megkérdez ték a Békés megyeieket, hogy kinek van panasza rá, senki sem akadt, aki ellene vallott volna — a gyulai levéltár iratainak tanúsága szerint. Semmit sem bizonyíthattak rá, s mint lázadót ítélték halálra. Később az ítéletet életfogytiglani fogházra változtatták, amelyből szintén kegyelmezéssel szabadult meg. — Milyen volt Rózsa Sándor? — Móricz Zsigmond róla szóló regénye hitelesként vehető. A nagy író igazat írt, ahogyan a népszerű betyárvezér alakját, jellemét megmintázta, ezt búvárkodásom is alátámasztja — állítja dr. Szabó Ferenc. E mondja, hogy Rózsa Sándorban valóban vas-akaraterő és szilárd jellem testesült meg. Csodálatos fegyelmet tartott a fizikailag is erős, féktelen és szilaj természetű szabadlegények közt. Nevükről ismerte a pásztorokat, úgy szólította őket a negyvennyolcas szabadságharcba is. Fekete Sándor Rajki József: Éjjeliőr (gipsz) orosházi Idős parasztembernek a vásárhelyi pusztán pásztorkodó nagyapját is név szerint hívta szabadságharcos csapataba. Sok monda ismeretes a Dél-Al- földön arról, hogyan segítette Rózsa Sándor a nincsteleneket. A zselléreket sanyargató ispánokat nemegyszer megtanította tisztességre, emberségre, de annál testvériesebben bánt a nép fiaival. Rózsa Sándor maga főzte paprikása Orosháza—Rákóczitelepen a csaknem száz éves kort megélt Molnár Imre is sokszor elmesélte, miként találkozott gyermekkorában két ízben is a betyárok „fejedelmével". Egyszer disznókat legeltetett a vásárhelyi határban. Három betyárral találkozott. A lovasok egy széles lombú fa alatt tanyáztak odakötötték paripájukat. A kis kanász már egy előző találkozás élménye után felismerte a férfiak közül Rózsa Sándort, aki éppen paprikást főzött. „Sándor bácsi" észre vette a kisfiút és magához hívta: — No, kisfiam, gyere, egyél! — Nem vagyok én éhes! — sza- bódott a kis kanász. — Gvere csak, ne kínáltasd magad! Egyél, úgy leszel ember! — 'biztatta a betyárvezér. „Erre odamentem . . . Nagyon jóízű paprikást főzött, asszony sem tud olyat. Amikor megettük, még bort is adott. Mondta, hogyha máskor arra megyek, ne féljek tőle, menjek bátran hozzá" — mesélte gyakran Molnár Imre. Az öreg ember, aki régi álmával együtt örökre elaludt tavaly ősszel, Rózsa Sándor paprikását holta napjáig emlegette. Lehoczki János nyolcvan éves kondoros! földműves is érdekes történetet beszélt el dr. Szabó Ferencnek: — Egyszer a szegedi színházban a híres betyárról szóló színdarabot akarták előadni. Ezt valahogy megtudta Rózsa Sándor, s az előadáson megjelent embereivel: „Csönd! — kiáltotta. — Akinek ékszere, órája van, adja ide!” Amikor a betyárok a pénzes kalmároktól elszedték az értékeket, vezérük így búcsúzott: „No, most igazán Rózsa Sándor játszott!" — s azzal faképnél hagyták a megdermedt közönséget. Híres betyárok Nevezetes betyár volt még a viharsarki tájon ,a nyolcszázas évek elején, a Heves megyéből errefelé portyázó Zöld Marci, akit Petőfi is megörökített; a szabadságharc után pedig öt vármegye perzekutorainak réme, a makói születésű Babáj Gyurka, meg a hódmezővásárhelyi Szilágyi Jancsi. A vásárhelyi Farkas Jancsi zárta a híres szegénylegények sorát, őt 1891-ben fogták el. Róla dalolják még ma is a nótát: „Kakasszéki erdő mellett mi történt, Orosházi csendőrkáplárt lelőtték, Vásárhelyi Farkas Jancsi lőtte le, Hej istenem, örökös rab lett érte...” A betyártörténetek mögött azonban mély társadalmi okok rejtőznek. A fiatal kutató búvárkodásának legfőbb tapasztalata, hogy a betyár-életforma kialakulásának okai: az 1740-Ik évtől kezdve a jobbágy-kizsákmányolás növekedése, az uradalmi földek kiterjesztése, a földnélküliek körében terjedő nyomorúság, s nem utolsósorban az erőszakos, tíz-tizenkét évig tartó kényszerű katonáskodástól való rettegés, később a honvédek üldözése, a jobbágyság rendszertelen, embertelen életkörülményei, a zsarnoki Habsburg-hatalom könyörtelen gyarmatosítása. Dr. Szabó Ferenc tényekkel álla- oította meg, hogy a nép megkülönböztette az elnyomó társadalmi rendszertől űzött betyárt a közönséges bűnöző, útonálló zsiványtól. Rózsa Sándor és kiemelkedő társainak legendákkal beszőtt alakjában a népünk elnyomása elleni küzdelem hőseit látták ösztönösen. Magányos lázadásuk azonban meddőséget hordozott, reménytelen volt. A fiatal kutató összefoglalóan is szeretné megjelentetni a betyárvilágról gyűjtött munkáit. Részt vesa, az Orosháza történetét feldolgozó tudományos munkaközösség feladatában, tanulmányt ír a kaszanerl 1945—46-os földreformról. S közben már újabb „felfedezések” is foglalkoztatják a „Tisza-parti Párizsban". Szülőföldjének is megbecsülést jelent, hogy igen értékesnek tartott kutatásairaJfVnegállapításaira hivatkoznak a Gyöngyösi-csárda című, Veszprém megyében megjelent érdekes helytörténeti és néprajzi könyvben. A bakonvi, a dunántúli egykori betyárvilágot bemutató könyvet a Veszprém megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala adta ki, s már három kiadásának példányait kapkodták szét rövid idő alatt. A most megjelent negyedik kiadásban tekintélyes néprajztudósok, helytörténet-kutatók és írók elbeszéléseinek sorában pótlólag közölték Szabó Ferencnek az orosházi múzeum évkönyvében évekkel ezelőtt megjelent egyik tannimám át. Ballabás László Hatvani Dániel: Sebesség mindig szélesebb utakon járva az ember végül is felgyorsul az időben ledobva a tunyaság béklyóit mindig tágabbra nyíló szemekkel felismeri a felismerhetetlent s végére jár a végtelenségnek pöfögő mozdonytól a karcsú rakétád a sebesség gépei töké'etesednek kibomlik a száguldás öröme súlytalan érintésétől az űrnek s belepik az utasok haját a fényévek finom porai Kópiás Sándor: Hegedű a tél Hegedű a tél, s ha megszólal, a többi hangszerek elhallgatnak; az eget se szabad karcoiniok ekkor a magasba nyúló, jég-karmos gallyaknak. A huzalokról a zúzmara lehull, ha megpengetem a fényeket; vonóm a csendet lassan megérinti, de a hang oly halk, mint egy lehelet Simái Mihály: INVOKÁCIÓ Akik fúrótornyokkal cimboráinak, és kezük szerszám nélkül szinte már elképzelhetetlen; akik porosak, akár a föld, akik sohasem szólnak a gépzúgásnál csendesebben; akiknek szeméből a kohó nyolc órán át minden egyebet kiéget; akiket gorombán fölkeltenek a nappalok, és felzörgetnek az éjek; akik — a szén búvárai — leszállnak nem félve a sötétség mély tengereit; akik — mint eleven torony daruk — az utakat egész hosszukban fölemelik; akikkel szélesvállú nevetés jár, s szeretetük mind a tíz ujja bütykös — fogadják tűznek e verseket izzóvas költészetükhöz! E. Kovács Kálmán: BÚCSÚ Te sem vagy az, ki voltál, Mint magzatot kihordtál, Éhem véreddel oltám, Egy zokszavad se volt rám, Mégis elhagyni készülsz, De megládd belekékülsz, Sütnének mintha nyárson, Korogsz egy ágyvarázson, És nem lelsz sehol engem, Istenhozzád, szerelmem. Mucsi József: Várlak szerelmesem Csendes hóhulláskor, szelíd hóhulláskor Várlak kedvesem tegnap járt utakon Friss fenyőfák gyantás illatával, Váró szívem ünnepi hangjával, S gondvillámok apró fényénél kutatom Fagyégett avarban közelgő alakod. Várok rád a lassú hóhullásban, kedves, S elindulunk a csillogó pelyheken Dúsverésű szívvel, nagy hűséggel, Szép szerelmünk szikrázó füzében Megyünk a dérperzsrlt leveleken: Óriás halmot gyűjtünk a csókból ketten.
