Békés Megyei Népújság, 1961. december (16. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-01 / 283. szám
4 N ÉP ÚJ S Á9 1961 december 1., péntek Mindenki haszna lesz Még el sem jött az igazi nyár, amikor június 15-én Mezőkovács- házán is megalakult a járási művelődésügyi osztály. Feladatköre sokrétű, és munkájától nagyon sokat vámnak a közoktatás és a népművelés irányítói. A kovácsházi osztály jól indult — ha szabad így mondani — és jól látott hozzá a feladatok dandárjához, és ahogy teltek a napok, és gyűltek velük a tapasztalatok is, úgy vált mind jobbá, szervezettebbé az osztály munkája. Három „munkaterület" Az első: lerakni az iskolareform alapjait, megszilárdítani az eddigi eredményeket. A második: a falu kulturális életének fellendítése, az igények kielégítése, szocialista tudatformálás, az általános műveltség emelése és a szakmai ismeretek bővítése. A harmadik; a kulturális intézmények és az iskolák vezetéséhez hasznos támogatást adni. Nem haszontalan, ha néhány rövid mondatban szót kerítünk arra is, hogy miként kezdték el munkájukat, hogyan szervezték meg az osztály dolgozóinak egyéni feladatait. Egy tartalmas jelentés fekszik előttünk. Néhány hete már, hogy elkészült ez a jelentés, és Tóth Zoltán osztályvezető összeállította abból az alkalomból, hogy a megyei tanács művelődésügyi osztálya megvitatta a kovácsházi és a békési járási művelődésügyi osztályok alakulásuk óta eltelt időben végzett tevékenységét. A jól összeállított jelentés első soraiban ezt olvashatjuk: „A megalakulás után legfontosabb feladatunk volt, hogy a járási művelődésügyi osztály részére biztosított hatáskört az osztály dolgozóival ismertessük, és arányosan szétosz- szuk.” Ez meg is történt, még augusztusban, és azóta „berázódtak” a reszortok. Rendszeres osztályértekezleteket tartanak, melyen a' munkatársak beszámolnak előző héten végzett munkájukról, majd megbeszélik a következő hét feladatait, a kiszállási tervet. Üj vonás náluk, hogy ezeken az osztályértekezleteken pedagógiai továbbképzésre is jut idő, és eddig már több előadást tartottak az oktatástannal kapcsolatban. Jó kapcsolatok Azt mondja a jelentés: „A köz- művelődés irányítását és szervezését elősegítette, hogy jó kapcsolatot létesítettünk a Hazafias Népfront járási titkárával és a járási úttörőtitkárral is. A népfront-titkár főleg a TIT-elöadások szerveElkészült a tsz-ek törvényés rendelet-gyűjteménye A megyei tsz-tanács jogtanácsosa néhány héttel ezelőtt nagy munkára vállalkozott. Vállalta, hogy a termelőszövetkezeteket érintő törvények, rendeletek, jogszabályok és egyéb intézkedések gyűjteményét összeállítja. A több mint 150 igen jelentős rendelet gyűjteménye elkészült. A jogtanácsos lesokszo- rosítatta a rendeletgyűjteményt, amelyet a közeli napokban megküld a szövetkezetek jogvédelmével foglalkozóknak, és a termelő- szövetkezeteknek. zésében, a járási úttörötitkár pedig a vasárnap délelőtti gyermekrendezvények megszervezésében segít.” Ez feltétlenül jó dolog, és előny, hogy két agilis társadalmi erővel gazdagodott a művelődésügyi osztály. Minden új módszerre és minden lelkes, segítő erőre szükség van most, hogy a falusi kulturális munka, a népművelés minőségi színvonalát tovább növelhessük, és megoldjuk azokat a feladatokat, melyek egyre jobban várnak ránk. De nemcsak a népművelés vagy még szorosabban: a kulturális munka rejt új és új ter^iivalókat, a közoktatás is nagy „leckével” birkózik: az iskolareformmal. Hogyan? Sokféleképpen. A szakmai továbbképzés szorgalmazása, az önképzés is idetartozik. „Önképzés, de azért jó egy kicsit serkenteni, irányítani is azt” — vélte a medgyesegyházi iskola igazgatója, és minden hónapban kijelöl ‘ öt cikket a Pedagógiai Szemléből vagy a Köznevelésből. Ezek elolvasását a tanítási óra elemzése után ellenőrzi. Nagykamaráson azt vezették be a nevelők, hogy hetenként egyszer, tanítás előtt, fél nyolctól vitát rendeznek a legújabb szakmai kérdésekről. Végegyházán pedig hetenként tanulmányoznak és vitainak meg egy-egy cikket. Nagy jelentőségű a szakmai képzés, és a szakmailag egyre jobban képzett nevelők mennyivel többet túdnak adni az iskolareform megvalósításához! Sajnos, a kovácsházi járásban is probléma az, hogy a gyenge tanulókkal való foglalkozás a pedagógusok „gyenge” oldala. A szaltfelügyelők már tanácskoztak erről, és bizonyára eredményes „akcióra” készülnek... Példamutatás, új módszerek Mindkettő hasznos, és hamarjában le sem mérhető erdménye- ket hozhat. A kovácsházi járás művelődési otthonainak igazgatói keresik az új módszereket, és örömmel tanulnak mástól is. Már a tervkészítés időszakában jó volt az, hogy a művelődési házak és otthonok, termek vezetői — idézem a jelentést: „Részt vállaltak a TIT-elöadások megkötésében. Például Battonyán Dénes Mihály, a kultúrotthon igazgatója 83 előadásra kötött szocialista szerződést termelőszövetkezetekkel, kisipari termelőszövetkezetekkel, a földművesszövetkezettel és más szervekkel. A járás előadói gárdája 140-es létszámmal kezdett munkához, ennek 90 százaléka pedagógus.” (Megjegyzésünk: nem lenne rossz, ha egyre több agro- nómus, orvos, állatorvos, gyógyszerész is bekapcsolódna a falusi ismeretterjesztésbe, bizonyára szívesen is tennék, mint ahogy erre több példa van már megyénkben ) A szép, új kovácsházi művelődési ház is hatásosabban, eredményesebben tevékenykedik már, mint azelőtt. Megalakították az irodalmi színpadot, s tagjai már be is mutatkoztak. Battonyán is alakult ilyen irodalmi színpad. Még egy kezdeményezés: a járási párt és tanács v. b.-vel közösen számoltatja be a művelődés- ügyi osztály a községek vezejpit a kulturális munkáról. A beszámoltatásokra tervet dolgoztak ki, és szigorúan betartják. Mindenféleképpen hasznos elgondolás, és bizonyára a községek vezetőit is arra serkenti, hogy ne csak segítsék a kulturális munkát, hanem maguk is járjanak élen abban. Mert a jó példa — itt is elitéi... \ Következtetés Csak egy mondat: a kovácsházi járási művelődésügyi osztály jól kezdte az idei oktatási, népművelési évet, és ez sejteti azt is, hogy munkájuk eredménye nem marad el. Ez pedig mindenki haszna, öröme lesz abban a járásban. S. E. Sass Ervin: A *bronzkarperec Riport a kelták ás a szarmaták világából © A domb még vallana tovább, de az ősz... Takaródét fúj. Már az ősz fúj takaródét, meg az ásatásra kapott pénz sem tart örökké, be kell fejezni a tárgyalást: a kétezer éves tanúk felkutatását és kivallatását — majd jövőre, ha ... Ha újra lesz egy kis pénz, mert az a homokbánya, ott az Erdőházi-halmon olyan fáintos-finom homokot ad, hogy gyorsan mélyítik, szélesítik, aztán* hiába ásta körül az én Ernő barátom remek kedélyű ..földmczgató” brigádjával a bányát, hamar elérik az újra "csak szűz-területet, a feltáratlan részeket, és ki tudja, mit fordíthat ki a nem régészkedő homokbányász ásója, lapátja? — Gazdag ez a föld — mondta Ernő, még a kardoskűti kis tanya szobájában, és én azt mondtam neki: — Nem hagyjuk veszni a kincseit. Nem is! Es mások sem hagyják, és jövőre is segítenek biztosan, hiszen a mi földünk, a mi kincsünk, a mi örömünk és egy kicsit büszkeségünk is az a sámsoni Erdőházi- halom, ahol fél évezreden át annyiszor felcsendült a halottsiratók különös éneke, és annyi mély sírt ásott oda az elmúlás ... Amikor utoljára jövök ki ide, erre a szívből megszeretett helyre, a domb túlsó oldalán, ahol még moz- gatatlan a föld, traktor zuborog át, oda, vissza, húzza a mély barázdákat, jó ágyat készít az élet magjának, a csírának, hogy jövőre ismét sárga levelű és barna szakállú kukoricák bólogassanak arrafelé, ahol most Ernőék az utolsó, de talán a legizgalmasabb kelta sír felbontásán ügyködnek lankadatlan buzgalommal ... Nem mesélem el percről percre, mint történt, csak a végeredményt húzom alá piros ceruzával, és írom oda mellé: ötös! Nagyszerű lelet! De talán sokkal érdekesebb lesz, ha ezúttal Ernő naplóját ütöm fel, és egyszerűen kimásolom, mit írt be erről a sírról. Tessék, olvassuk együtt: ,,Hatvanharmadik sir. (63) Csontvázas kelta női sír. Szegletes sírgödör. Nyugati oldalában a váz. Fejjel délnek. Nagy bronzfibula, vastöredék (övmaradvány) a deréktájon. A bal csuklón két bronzkarperec. A sírban három edény. Fejnél egy urna, a lábnál disznócsontok. közöttük görbehátú, jellegzetesen kelta vaskéss" Harmadszor is a békéscsabai termálkútról Ellenérvek helyett vízre van szükség 1 A békéscsabai termálkút vizének felhasználásával kapcsolatos kérdésről két esetben írt a Népújság. Első alkalommal október 26-án Változatok a melegvízről cím alatt, amire a válasz — Mire hivatott a békéscsabai termálkút? —, a november 5-i számban jelent meg. Az első érveket sorol fel amellett, hogy szükséges lenne és mód is van arra, hogy a felesleges vizet bocsássák a lakosság rendel, kezésére. A fürdő egyik gépésze — látva a vízre várók nagy seregét — alkalomszerűen megoldotta a fürdő és a lakosság vízellátásának problémáját. A fenyegetések hatására azonban a jószándék háttérbe szorult. Felvetette a cikk azt is, hogy egyszerű csap felszerelésével kiiktatható minden bonyodalom, amely az előbb említett gépész jóakaratából adódhat. A második — azaz a november 5-i cikk — ellenérveket sorol fel. Azt taglalja többek között, hogy a fürdő a termálkút percenként 350 literes vízhozamát milyen célokra használja fel és azt magyarázza, hogy a hőenergiával évenként 100 vagon szenet takarít meg. Megemlíti azt a kárt, amit a légzsák keletkezése okozhatna, ha az automata kapcsolóberendezést kiiktatnák. A további részben a cikk írója kissé indulatosan ad szakmai felvilágosítást a fürdő néhány műszaki problémájáról és Békéscsaba talajának vízszegény, ségéről. — Általában amit ír, világos és érthető. A termálkút vize felhasználásának kérdését azonban a megyei tanács egyik szakembere felülvizsgálta és megállapította, hogy az előző cikk írójának — néhány szükségtelen megállapítástól eltekintve — jó a fantáziája és a műszaki érzéke. Megoldható, hogy a kút a lakosság részére is szolgáltasson vizet egy megfelelő átmérőjű csövön anélkül, hogy az a fürdő üzemeltetését zavarná. (Ezzel talán a városi tanács egyikmásik szakembere is egyetért.) A megállapítást intézkedés követte, de nem tudni, mi okból (talán presztízs-kérdésből?), a másik cikk írója újabb ellenérvvel állt elő: „A körülbelül egy—másfél centiméter átmérőjű csőinek az anyacsővel való felszerelése azért nem lehetséges, mert a kút vizének ásványi lerakódása a vékony csövet napokon belül eldugaszolja.” Egyebekben ismét a Népújság november 5-i számában megjelent, ezzel a témával foglalkozó cikkre hivatkozik. De most már nem a laikusoknak, hanem a víz hasznosításán íáradozóknak ajánlja szíves figyelmébe. így foglalható össze a masíel hónapos vita, amiből ugyan eddig melegvíz nem származott, de a Népújság olvasói annál jobban megismerkedhettek a főidő néhány műszaki kérdésével, amivel azelőtt talán sohasem foglalkoztak. Ez természetesen hozzájárul az általános műveltség és a politechnikai ismeretek fejlesztéséhez, ami manapság nélkülözhetetlen. És ha sokan a vizet is nélkülözhetetlennek tartják, azon sem lehet csodálkozni. Miért ne, ha jelentéktelen költséggel — egy vékony cső felszerelésével — megoldhatja ezt a városi tanács? Persze az ásványi lerakódás kérdése még hátra van. Ezen pedig — úgy gondolom —, egy vastagabb csővel lehetne segíteni, amelynek leszűkítik a kifolyó nyílását. Csak jóakarat kell hozzá és bizonyára nem kerül sor ismét ellenérvek felsorakoztatására. Ennél mindenképpen többet érne a víz. Pásztor Béla A fittájp tehát ragyogóan sikerült! Annyira ragyogóan, hogy meg sem várták, amíg az ásatás „hivatásos” fotósa, Schiller Jenő bátyánk Orosházáról megérkezik, hanem P. Nagy Fecó bekerekezett a községbe, kihívta a fényképészt, és lemásztak a mély sírba, hogy most az egyszer, búcsúzóul, mindenki rajta legyen azon a képen. A felvétel jól sikerült, itt a bizonyság, a közelben ... A fináléval tehát az ősz is beköszöntött. Egyre sűrűbb és mindig haragosabb színű felhők kapaszkodnak az ásatö-brigád fölé, és van olyan duzzogó felhő is, amelyik még esőt is csappant a nyakukba. Az utolsó, nagy lelet után még két kisebb következik, a 64. sír egy fiatal szarmata nőt rejt magában, a 65. pedig hamvasztásos' kelta, korongolt, nagy urnával, mellette lapos tál és egy durva készítésű egy- fülű bögre kerül napvilágra ... Aztán végleg letisztogatják az ásót, lapátot, csákányt, és hazamennek, kicsit szomorúan, hogy reggel .hétkor, másnap, nem találkoznak már, és nem mondják egymásnak: — No, máma megfogjuk-e az Attila lábát? ... Máig is sajnálom, hogy az utolsó napon nem lehettem közöttük. l|rnő barátommal már csak otthon találkoztam újra, a kardoskúti tanyának abban a kis szobájában, amelyről így írtam volt, amikor kezdődött születni ez a riport: „Nem is tudom, hogy mi volt abban a szobában, arra azonban jól emlékszem, hogy elöntötte a könyv azt a szobát, és irományokkal, könyvekkel telező dít ott íróasztala mögül egy tcbtsonya nézett velem farkasszemet.” — Keled! Mizujs? ... — Koty- tyantom el magamban, amúgy huszadik századi „tájszólássai" az örömteli kérdést, aztán gyorsan mégis kijavítom magam. — Keled, barátom, megfogadtam a szavad .. . Jártunk ott és megforgattuk annak a dombnak a földjét... Igazad volt... A bronztű mását is megtaláltuk ... most már kétezer éves. Ernő elgondolkozva cigarettázik. Az a kutya, a Fickó már megint nyüszít-ugat odakinn. (Pedig Keled még egy szót sem szólt. Lehet, hogy most nem áll velem szóba . .. ) De nem, hallga csak!... — Már vártalak, késői rokon, örülök, hogy találkoztál eleinkkel, mondd, de szívből mondd: Ünigét . .. Ünigét nem láttad? ... — Keled, Keled, hát hogy láttam volna? ... Fickó a Holdat ugatja. Még csak késő délután van, de a Hóid tejszínű tányérja már jól látható.. Kinézek az ablakon: a fehér tányér éppen most mászik fel a csirkeól tetejére . . . Még majd legurul . . . ! — Ha nem figyelsz rám, nem szólok többet... — De figyellek, Keled, csak beszélj. Keled, a honfoglaláskori íjász- lovas nem beszél mégsem. Csak egyetlen szót ismételget ötször, tízszer, én nem is tudom, hogy hányszor: Ünige . . . Ünige . . . Ünige ... — Annyira szeretted? — Az életemnél is jobban, ellődd . .. — Miért? — Csak. — De: miért csak? » Mert olyan volt az ö termete.
