Békés Megyei Népújság, 1961. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-11 / 240. szám
AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 340. SZÁM Folytatta tanácskozását az országgyűlés Az országgyűlés kedden folytatta a második ötéves népgazdaságfejlesztési tervről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Részt vett az ülésen Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, dr. Münnich Ferenc, Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Czinege Lajos, Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagjai, Csergő János, Czottner Sándor, llku Pál, Ince Jenő, Kisházi Ödön, Kovács Imre, Losonczi Pál, Nagy József né, dr. Nezvál Ferenc, Nyers Rezső, Pap János, Tausz János, Trautmann Rezső miniszterek, Ajtai Miklós, az Országos Tervhivatal elnöke. Az ülést néhány perccel 10 óra után Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke nyitotta meg. A vitában felszólalt Klaukó Mátyás elvtárs, a párt Békés megyei bizottságának első titkára. Békés megye mezőgazdaságának ötéves tervéről, a tudományos kutatóintézetek munkájáról Klaukó Mátyás felszólalása 1961. OKTÓBER 11., SZERDA Dolgozó népünk helyesli és támogatja a párt és a kormány programját — mondotta többek közit felszólalása elején Kaukó elvtárs. Ez a magyarázata annak, hogy munkásosztályunk a hároméves népgazdasági terv előirányzatait nemcsak hogy teljesítette, hanem túl is teljesítette. Az elmúlt években — a hároméves terv időszakában — történelmi át. alakulás ment végbe a falun is. Befejeződött a mezőgazdaság szocialista átszervezése, uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok. A terv végrehajtásával kapcsolatban — folytatta a továbbiakban — ma már nem annyira az vetődik fel, hogy miit akarunk csinálni. A feladat adva van. Inkább arról van szó, hogyan akarjuk e feladatokat végrehajtani, mát teszünk ezek gyakorlati megvalósításáért. Ezt vettük figyelembe Békés megyében is, amikor három hónappal ezelőtt hozzáfogtunk és kidolgoztuk a megye mezőgazdaságának ötéves tervét, az országos irányszámok figyelembevételével. A megye választott szervei — szakemberek bevonásával — a jövő héten vitatják meg és öntik végleges formába a megye sajátos viszonyainak, lehetőségeinek megfelelően. Békés megyének fontos szerepe van az ország élelmiszerszükségletének kielégítésében. Például ke. nyérgabonából több mint 10 százalékot, hízott sertésből 15 százalékot, baromfiból 25 százalékot adunk az ország élelmiszerellátásához. Ezért érthető, hogy a megye tervszámai feszítettebbek, mint az országos előirányzatok. Tervünk, hogy az ötéves terv végére Békés megyében a mező- gazdasági termelés 25—26 százalékkal növekedjen. A kenyérgabona katasztrális holdankénti termelését 15—16 mázsában, a tengeritermelést katasztrális holdanként májusi morzsoltban 22 mázsában irányoztuk elő. Hízott sertésből az ötéves terv végére — a jövő évi 220 000 darabbal szemben — 350 000 darabot akarunk adni a népgazdaságnak. Mit kívánunk tenni e feladatok végrehajtásáért? A kenyérgabona-termelésnél egységnyi területen tovább kívánjuk emelni a termelési átlagokat. Ennek érdekében a jó talaj előkészítésen, az időben végzett munkán, a megfelelő agrotechnikai eljárásokon túl, a a magashozamú külföldi búzafajták vetésterületét már 1962-ben négyszeresére kívánjuk növelni az 1961-es esztendővel szemben. Takarmánytermelésnél (főleg kukorica) négy alapvető műveletet kívánunk biztosítani: Hibridvetőmagot, mélyművelést, trágyázást, tőszámnövelést. Széles körben kívánjuk alkalmazni az öntözéses takarmányter- melésit. Ehhez központi segítséget is kérünk. Nagyobb területen való öntözéses gazdálkodás kiszélesítését jelenlegi vízrendszerünk szinte lehetetlenné teszi. A Körösök vízrendszerére általában jellemző, hogy a kora tavaszi hónapokban a víz kihasználatlanul elfolyik. Víztárolókra, duzzasztókra volna szükségünk ahhoz, hogy a vizet megfelelően tárolni tudjuk. Ez nemcsak Békés, hanem a szom. szédos Szolnok megye problémája is. A törvényjavaslatban szerepel, hogy a II. ötéves terv befejezése után meg kell kezdeni a II. tiszai vízlépcső építését. Az a kérésünk — amennyiben népgazdasági terveink ezt lehetővé teszik —, hogy már a II. ötéves terv végén fogjunk hozzá a II. tiszai vízlépcső építéséhez. A megyénkben lévő szikes talajokon 1962-től meghonosítjuk a szemescirok termelését. A Szarvasi Kutató Intézet ez évben kísérTisztelt Országgyűlés! Az ötéves népgazdasági terv, a mezőgazdasági feladatok eredményes végrehajtása fokozottabb követelmények elé állítják a párt-, állami, gazdasági, és tömegszervezeti vezetőket és egész dolgozó népünket. Megnövekedtek a feladatok a tudományos kutatómunkások előtt is. Mi nagyra becsüljük és értékeljük a mezőgazdasági kutatók tudományos munkáját. Tudjuk, hogy nagy szerepük van a mezőgazdaságban, a viszonylag rövid idő alatt elért növénytermelési, állattenyésztési eredményekben. letet folytatott, s a szikes területeken katasztrális holdanként 19,2 mázsa szemescirokmagot termelt, ugyanazon a talajon, ahol azonos művelés mellett kukoricából mindössze 16 mázsás csöveskukoricát takarítottak be. Állattenyésztésünk fejlesztése érdekében korszerű nagyüzemi állattenyésztést kívánunk biztosítani. Feltételeként már ez évben szakosítottuk a sertés, a baromfi és más állat- tenyésztési ágakat, melynek alapján 40 termelőszövetkezetünk az 1962-es esztendőre 80 ezer darab árusertést ad a népgazdaságnak. A megfelelő takarmány biztosítása mellett tovább javítjuk állat- állományunk minőségét, a gondozói munkát, az állategészségügy helyzetét, biztosítjuk a megfelelő, olcsó építkezést. Az ötéves tervben továbbra is nagy szerepet tulajdonítunk a háztáji gazdaságoknak, s arra törekszünk, hogy az ebben rejlő lehetőségeket is maximálisan gyü- mölcsöztessük az ország, az egész nép javára. Kidolgozott tervünkben nagy gondot fordítunk a mezőgazdasági termelés további fokozásának egyik fontos feltételének megjavítására, a vezetés és irányítás színvonalának emelésére. Ezért meghatároztuk azokat a teendőket, amelyek biztosítják a mezőgazda, ságban a magasabb színvonalú politikai, gazdasági, szakmai vezetést. Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy tudományos kutató- intézeteink nem tartanak megfelelő lépést a mezőgazdaság gyors ütemű fejlődésével. Termelőszövetkezeti elnökeink, agronómusaink, növénytermesztőink és állattenyésztőink több segítséget várnak a tudományos kutatóintézetek dolgozóitól. Azt kérik, hogy a tudományos in. tézetek dolgozzák ki az eredményes talajművelési, a korszerű nagyüzemi állattartási, takarmányozási, növényvédelmi, üzem- szervezési módszereket, segítsék elő az állategészségügyi problémák megoldását. Az alapvető fogyatékosságot abban látjuk, hogy a tudományos kutatóintézeteink távol vannak a termeléstől, el vannak szakadva a gyakorlati élettől. A tudományos kutatómunka nincs megfelelően összhangban a gyakorlati élet bonyolult problémáival. Ezzel kapcsolatban hadd említsek meg néhány példát: Talajművelésünkben jelenleg sok visszásság tapasztalható. Általánosan elfogadott elv, hogy bátrabban fogjunk hozzá talajaink mélyműveléséhez. Ennek igen komoly szerepe és jelentősége van termésátlagaink növelésében, abban az esetben, ha azt okszerűen, tehát megfelelő talajtípuson és célszerűen, tehát a megfelelő növények alá alkalmazzuk. Azon. ban mi a gyakorlat? Mélyszántást végzünk, de különösen nem vagyunk arra tekintettel, hogy milyen növényeket vessünk el. Előfordul egyes helyeken, hogy mélyszántásba (35—40 cm) őszi búzát, vagy közvetlen lucernát vetnek, s a termésátlag mintegy 8—15 százalékkai kevesebb, mintha a búza alá 20—25 cm-es szántást adtak volna. A legnagyobb probléma szerintünk abban van, hogy a mező- gazdasági tudomány képviselői még e kérdésben nem fejtették ki véleményüket, illetve ezt széles körben nem vitatták meg. A talajműveléssel 1960 tavaszán a Tudományos Akadémián az egyik akadémikus foglalkozott. Kifejtette az 1910-es évek álláspontját, hogy a mélyítést csak 2—3 cm-ként szabad elvégezni, nehogy károkat okozzunk. Ha. ezt tennénk a mi belvizes talajainkon, nagyon szomorú lenne. Termésátlagaink nem növekednének. Nyilvánvaló, ha a tudomány, a Tudományos Akadémia ezen kérdésekben nem foglalt állást, nem szabta meg az irányelveket, vajon a mindennapi munkával elfoglalt gépállomási, termelőszövetkezeti agronómus kísérletezzen, amikor fel tudná használni a tudományos viták eredményeit gyakorlati munkájában? A tudománynak közelebb kell kerülnie a gyakorlati élethez. Ezt hangoztatjuk, erről írunk, azonban keveset teszünk megvalósításáért. Igen fontos termésátlagaink növelésében a műtrágya használata. A törvényjavaslat szerint 1965-re 190—200 kg vegyes műtrágya jut katasztrális holdanként. Vajon milyen arányban adjuk ezeket a műtrágyákat? Tisztázta-e már a tudomány a szuperfoszfát szerepét, feltárhatóságának lehetőségét? Talált-e már az Agrokémiai Kutató Intézet megoldást arra, hogy milyen arányban használjuk a pétisót és a szuperfoszfátot, hogy hatásfoka a legjobban hasznosítható legyen? Vannak-e kidolgozott javaslatai? Valószínű nincsenek, mivel még az intézet kutatóival megyénkben nem találkoztunk, pedig van az intézetnek erre hivatott osztálya. A harmadik fontos kérdés a talajjavítás. A tervjavaslat 800 000 katasztrális hold talajjavítást irányzott elő. Azonban meg kell mondani, hogy ennek megvalósításában aggályaink vannak, mert a talajtani tudomány véleményünk szerint jelenleg zsákutcában van, mivel a Tessedik óta használt és javasolt talaj- javítás nem sok változáson ment keresztül. A különbség csak az, hogy a digó- zást nem kubikostalicskával, hanem nagy gépek segítségével végzik. Mi az oka például annak, hogy az intézet nem segíti megyénk mezőgazdaságát? Talán azt kellene tenni, hogy budapesti székhelyükről közelebb kerüljenek a termelés problémáihoz és együtt a mezőgazdaságban dolgozó szakemberekkel keresnék a megoldás lehetőségét. Ügy gondoljuk, hogy az iskolareform egyik alapelvét — az iskola és az élet, a termelés kapcsolatát — kitűnően lehetne alkalmazni nemcsak az általános és közép-, főiskolák és egyetemek esetében, hanem a mezőgazdasági kutatóintézetek és az ott dolgozók munkájában is. A negyedik az állattenyésztési kutatások szélesítésének és gyakorlati megvalósításának problémája. Az állattenyésztés a tér. melőszövetkezetek jövedelmezőségének egyik sarkalatos kérdése. A tudományos módszerek megismerésére ezen a területen nagy szükség volna. Sajnos — néhány állami gazdaságtól eltekintve —, itt is azt tapasztaljuk, hogy az illetékesek — az Állattenyésztési Kutató Intézet tagjai — nem túlságosan fáradoznak, a termeléssel nincs szoros kapcsolatuk. Az ötödik kérdés: a mezőgazda- sági termelés ma már egyre inkább a gépi munkára tért át és a gépesítés alapvető kérdésévé vált a mezőgazdasági termelésnek. Azonban a mezőgazdasági munkagépekkel komoly problémák vannak. A gépesítők, konstruktőrök vagy a gépkísérleti intézet nem veszi figyelembe, hogy igen nagy ellenállással rendezzük talajainkat. Ebből mi következik? Ekéinket néhány nap után kivonjuk a használatból és a rengeteg népgazdasági érték, mely bennük van, parlagon hever. Az egyik traktorosunk ezt így fejezte ki: Nem az a baj, hogy az eke szántás közben elhajlik, hanem az, hogy ott a barázdában kalapácscsal vissza is lehet hajlítani. Javasoljuk, hogy a géptervezők, a konstruktőrök a géppróbákat végezzék el például a sarkad i, a szarvasi járások kötött talaján, s biztosak vagyunk benne, hogy sokkal jobb konstrukciókat kaphatnak. És végül: a javaslat szerint az évelő pillangósok vetésterülete í 050 000 katasztrális hold. E terület fehérjében értékes termésére szükség van. De vajon meddig fojtogatja (Folytatás a 2. oldalon) A tudományos kutatóintézetek nem tartanak lépést a mezőgazdaság gyors ütemű fejlődésére!
