Békés Megyei Népújság, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-16 / 219. szám

4 NÉPÚJSÁG 1961. szeptember 16., szombat Van akarat és lelkesedés a gyulai fiatalokban Mintegy hetven fiatal érkezett a KISZ gyulai székházába, hogy megtartsák a belvárosi alapszer- vezetben havonként szokásos tag­gyűlésüket. A politikai beszámoló, ban az előadó a Szovjetunió Kom­munista Pártjának programterve­zetéről és a német békeszerződés megkötésének szükségességéről beszélt A felolvasás alatt a hátsó sorok­ban esküvői fényképeket nézeget­tek néhányan. A fotográfiák meg­jegyzésektől kísérve, kézről kézre jártak. Az első sorokban ülők látszólag feszülten figyeltek az előadóra, mert a vezetőség is figyelte őket, de ki láthatott a hátsóbb sorok közé? Legfeljebb az újságíró... A politikai beszámoló akkor köt. né le a figyelmet, akkor töltené be feladatát, ha nem lenne sablonos — gondoltam. Ilyen népes KISZ-gyűlésen a fiatalok nyelvét jól értő, a külpo­litikai kérdésekben tájékozott olyan előadóra lenne szükség, aki azt mondaná a fiataloknak: Van harminc-negyven percünk erre a célra, mondjátok meg: a legfonto­sabb külpolitikai események kö­zti) mire akartok ma választ kapni ? Bizonyára ezután másképpen alakulna a politikai tájékoztató, életszerűbb, mozgalmasabb lenne, mint a felolvasás, mely csak ke­vesek figyelmét köti le. Nem ar­ról van tehát szó, hogy a fiatalok érdektelenek az ilyen és hasonjó kérdések iránt. Ugyanaz a kislány, aki a felolvasás alatt a fényképe­ket nézegette, amikor később ar­ról volt szó, hogy nem szerveztek elég társadalmi munkát és ezért egyesek nem tudják teljesíteni a vállalásukat, önérzetesen odavág­ta: — Ha a termelőszövetkezetek nem kértek tőlünk segítséget, ne­künk kellett volna ajánlkozni. Van tehát akarat és lelkesedés a fiatalokban a társadalom ügyei iránt, de a sablonosság csökkenti érdeklődésüket, kezdeményező ere­jük kibontakozását. Ha valahol árt a sablon, akkor a fiatalok között ezerszeresen árt:. Bíráló készségük sokkal erősebb, mint az időseké. Szemükben állandóan ott lobog a kritikai szemlélet fénye és a hu­mor ... Amikor az egyik kislegény tag­felvételi kérelmét előadták, egy­szerre kitört a nevetés. Ugyanis az új legény állva is alig látszott ki az ülők soraiból. Hogy lehet valaki ilyen kicsi? — gondolták a felnőtt kiszesek és ezen nevet­tek. — Ti is ilyen kicsik voltatok, amikor a felvételeteket kértétek — emlékeztette a titkár az „örege­ket” és még azit is hozzátette, hogy a jelentkező megbízatásainak min­dig becsülettel eleget tesz. Mind­járt elült a nevetés. Megértették, hogy nem illik valakit kinevetni, csak azért, mert még kicsi. Az egyik ifjú felvételénél ket­ten ellene szavaztak. — Miért szavaztak ellene? — kérdezte valaki. — Én azért nem értek egyet a felvételével, mert nem lépett be élőbb a szervezetbe. A gimnázi­umban erre módja lett volna — szólt az egyik. — Én meg azért ellenzem, mert háromszor is szóltatok neki, hogy ne üljön azon a félretolt asztalon, míg végre a székre ült — mondta a másik komoly hangon és igen elcsodálkozott, amikor szavai nagy derültséget váltottak ki. p ugyan­is úgy gondolta, ha valaki a fel­vételének napján is fegyelmezet­len, akkor nem méltó a KlSZ-fcag- ságra. — Ezek nem komoly elutasító indokok — szólt a titkár és foly­tatták a vitát. Öt új taggal erősítették a szerve­zetüket. Ezután az oktatás került szóba. A vezetőség ismertette a Kilián György-próba és az Ifjú Kommu­nista-próba feltételeit, valamint a többi oktatási forma tematikáját. A jelenlévők nagy többsége már az előző megbeszéléseken, mások ezen a gyűlésen jelentkeztek ok­tatásra. Csaknem mindegyikük ta. nul valamilyen fokon, ami azt bi­zonyítja, van felelősségérzet a fia­talokban a jövőjük iránt. B. Z. Milyen lesz Békéscsaba 20 év múlva? A Hazafias Népfront és a bé­késcsabai városi tanács közösen rendezte meg az elmúlt hónapok­ban a tanácstagi beszámolókat, ahol Sipiczki János elvtárs, a vá­rosi tanács főmérnöke és Zele- nyánszki György elvtárs, a városi tanács ipari és műszaki osztályá­nak vezetője ismertették Békés­csaba távlati fejlesztési tervét. Ezek a beszámolók lassan a végé­hez közelednek. Eddig több mint kétezren hallgatták és vitatták meg a távlati tervet. Művelődési bizottság alakult Bélmegyeren Pénteken, szeptember 15-én tar­totta első ülését a bélmegyeri mű­velődésügyi bizottság. A bizottság­ban a párt, tanács, tömegszerve­zetek és termelőszövetkezetek képviselői vettek részt, akik ter­vet vitattak meg az őszi-téli nép­művelési munka végrehajtására. A művelődésügyi bizottság külö­nös gondot fordít a község terme­lőszövetkezeteinek kulturális problémáira és megszabja az ön­tevékeny kultúrcsoportok tevé­kenységének fő vonalát. A pénz a földön hever! Használja ki a kedvező kereseti lehetőséget és GYŰJTSE a kocsányos tölgymakkot Minden mennyiségben felvásárolja a kocsányos tölgymakkoit a Békés megyei Állami Erdőgazdaság 200,— forintos mázsánkénti egységárban. Átvevőhelyek: Pós- teleki Erdészet Póstelök, faraktár Gyula, csemetekert Sairkad- Remete és minden erdészház. 470 Csak a szülő szava dönthet! Két asszony ment előttem, elég hangosan beszéltek, és így akaratlanul is fültanúja voltam; az egyik — alacsony, sovány asszonyka — kijelentette: — Nem írattam be Rózsimat a nyolcadikba, nagylány az már ahhoz, hogy feleltessék. A másik kapva kap a témán: — Az én Józsim meg nem akar tovább járni... ő tudja, mit akar... Aztán befordultak a piac fe­lé, én pedig a véletlenül ellesett beszélgetés nyomán támadt gon­dolataimmal foglalkoztam. Az elhangzottakból ítélve na­gyon egyszerű gondolkodású emberek lehetnek a fent emlí­tett két gyerek szülei. Ez még nem is lenne hiba. A baj ott kezdődik, hogy nem veszik ész­re: Gyermekük nevelése kicsú­szik a kezükből, hogy a szülők szerepét átveszi az utca. Az első asszony lánya azért morzsolódik le a nyolcadik osztályból, mert anyja szavai szerint: „Nagylány az már felelni.” Biztosan fejlett lány, de csak 13 éves! Kétségtelen, hogy ebben a kor­ban sok gyermek felnőttnek képzeli magát, és — különösen a lányok — szabad idejük nagy ré­szét tanulás helyett inkább a „tükör előtt töltik”, de vajon csakugyan felnőttek-e már? Azt hiszem nem szükséges annak bi­zonyítása, hogy még nem felnőt­tek, hogy a 13 éves „emberek” nevelésének, életsorsának irá­nyítása a szülők feladata, sőt mi több: elsőrendű kötelessége! A gyermek most még tetszeleg a nagylány szerepében és míg szülei dolgoznak, addig ő stran­dol, sétál, moziba jár. Iskola? Ugyan kérem... hiszen udvarlója van... Ez megy is egy ideig, de hát ebből nem lehet megélni, és pá­lyát kellene választani. Ma már azonban — igen helyesen — a legtöbb munkahelyen minimum Szedik a re A város területén lévő termelő­szövetkezetek a cukorrépa felsze­dését augusztus 23-án kezdték meg. Előzetesen a tanács mező- gazdasági osztályán a tsz-elnökök és a cukorgyári felügyelő meg­beszélték a répaszedés ütemét és szállítását. A közös megegyezés követelményként jelentkezik a nyolc általános elvégzése, és eb­ből következően, aki el akar he­lyezkedni, aki lépést akar tarta­ni rohamosan fejlődő életünk követelményeivel, annak tanulni kell! A második anya szavai szerint a fiú „nem akar tovább járni”, és „ő tudja, mit akar”. Sajnos, nagyon gyenge lábon állhat ott a szülői tekintély, ahol a gyermek „akarata” dönt egy ilyen egész életre kiható kérdés­ben. És az' sem igaz, hogy a 13 éves gyermek tudja, hogy mit akar. Csak azt tudja, hogy sza­badulni akar az iskolai fegye­lem, a tanulási felelősség alól, de azt már nem látja, hogy a gyermekkor szülői behatás nél­küli, meggondolatlan lépése egész életére botladozóvá teszi járását. Es könnyen előfordul­hat — volt már rá példa —, hogy a felnőttkor ilyen irányú nehézségeiért a szüleinek tesz sezmrehányást. És igazuk van, mert ebben a kérdésben a gyer­mek szava nem lehet döntő! Nem kardoskodunk amellett, hogy minden gyerek végezze el a középiskolát — bár nagyon jó lenne —, de a szülők kötelessége és felelőssége, hogy gyermekük elvégezze a nyolc, sőt — remél­jük nem is sokára — a tíz álta­lános osztályt. Ez a legkevesebb, amit egy szülő a gyermekének adhat! Meg kell érteni tehát minden szülőnek — bármennyire örül is szépen fejlett gyermekének —, hogy a 12—13 éves fiú vagy lány még nem felnőtt, nem döntheti el, hogy kijárja-e az általános is­kolát vagy nem. Ezt a kérdést egyedül a szülő döntheti el, és nem lehet vitás, milyen irány­ban: Minden gyermeknek el kell végeznie a nyolc általános osz­tályt! Ő. KOVÁCS ISTVÁN , pát Gyulán alapján naponta nyolc vagon cu­korrépát adnak a gyulai gazdasá­gok a Sarkadi Cukorgyárnak. Termelőszövetkezeteinkben szer­vezetten történik a répa felszedés * se — dacára a nagy szárazságnak —, mindennap teljesítik a tervet. Azzal, hogy ütemesen szedik fel a répát, elősegítik az őszi talaj­„Nesze semmi, fogd meg jól” segítség amerikai módra (Megjelent a Kanadai Magyar Munkás augusztusi számában) Az amerikai tőkés lapok tele vannak olyan hírekkel, hogy Amerika nagy se­gítséget fog adni a különböző országok­nak, leginkább a latin-amerikai országok­nak. Saját beismerésük szerint legtöbb országban nagy a nyomor és ennek kö­vetkeztében lázadások vannak, forradal­mak várhatók. Azt az 500 millió dollárt, melyet most az USA-kongresszus megszavazott, húsz nyomorgó dél-amerikai ország között szá­mítanak szétosztani, feltéve, ha azok elfo­gadják a feltételeket, ami szerint az ame­rikai nagytőkések tízszer annyit zsebelné­nek be haszon fejében. S ezt az 500 millió dollárt nem az amerikai kapitalistáktól, nem is a bennszülött latin-amerikai tőké­sektől fogják összeszedni, akik hasznát látnák ennek a segélynek, hanem az ame­rikai adófizetőktől, ezek pénzén igyekez­nek megmenteni a nemzetközi kapitaliz­must. A detroiti Free Press 7 — 20-ik lap­számában Lahey közismert író kimutatja, hogy 1945-től 1960-ig több mint 4 milli­árd doUárt adtak ezen latin-amerikai or­szágoknak, ami után semmi előrehaladást nem tudtak felmutatni, sőt a nyomor még nagyobb lett, mint négy évvel ezelőtt volt, így a lázadók száma is. Egyszóval, a szegények még szegényebbek lettek, míg a tőkések nagyobb haszonra tettek szert, Kuba kivételével. Most attól rettegve, hogy más országok népei is követni fogják a kubaiak példá­ját, azon siránkoznak, hogy a dél-ameri­kai országoknak eddig nem adtak ele­gendő segítséget. Nézzük csak meg hiva­talos kimutatásból, amit Lahey tett közzé, milyen országot mennyivel segítettek a fent említett időszakban. Először is ve­gyük Kubát, míg Batista véres diktatú­rája alatt szenvedett a nép, amit az ame­rikai tőkések nagyon kedveltek, Batistá- nak 93 400 000 dollárt adtak, melyből 10 600 000 fegyverre volt adva. Együttesen 4 447 300 000 dollárt adtak ki a 21 latin-amerikai országnak. De most azt mondják, ez nem volt elég. De ezzel is nagyobb lett a nép nyomora és a lázadá­sok is növekedtek, különösen az olyan vaspata-diktatúra alatt nyögő országók népiéi között, mint Dominika, Guatemala, Uruguay. Még azt is láthatjuk, hogy mentül ke­vesebb volt a demokrácia, annál nagyobb a nyomor a hadifelszerelésekre adott aján­dékok nyomán. De mindez nem segített, mert ólomgolyókkal nem lehetett elhall­gattatni az élőket, azok tovább zúgolód­tak, lázadtak. Most pedig azt szeretnék elhitetni, hogy nem fegyverekre fogják adni a pénzt, hanem iskolákra, utakra, valamint a mezőgazdasági és ipari termelések mo­dernizálására. Vagyis, hogy modem gé­pek segítségével az ember többet tudjon termelni. Persze a kölcsönt adó tőkések kamatot számítanak befektetéseik után, ami azt eredményezi, hogy még nagyobb lesz a munkanélküliség és a nép nyomo­ra, míg a tőkések haszna növekedne. Az amerikai bankárok által nyújtott kölcsönt is úgy tudták biztosítani, hogy az ameri­kai adófizetőkkel fizettetik meg. Tehát ez a beígért, feldicsőített „segít­ség” sem lesz sikeresebb, mint a múltban, mert a rendszeren nem engednek változ­tatni. A tőkések nem akarnak elesni a haszontól, még csökkenteni, korlátozni sem. Rió Imre munkák végzését. (B) yWWWVWWWWASASA/VW, Elégtelent kapsz, Tamás Krisztoff Andrásné, karján kis unokájával nyugodtan bal­lagott a békéscsabai Szabadság téren. Egyszerre csak egy erős ütés érte a lábát, s egy kerékpá­ros botladozva ugrott fel,a gép­re. Pillanat műve volt az egész, s majdnem, hogy súlyos szeren­csétlenség történt. Az esett, hogy Bánki Tamás 15 éves gimnazista megfeledkez­ve o szabályokról, kerékpáros­tól rontott ki a Szabadság tér 14. számú ház kapujából. A mit sem sejtő nagymama lábát a pe­dál felszakította annyira, hogy kórházi ápolásra szorult. A fiatal gimnazista nem tar­totta be a szabályokat és még arra sem méltatta szelességének áldozatát, hogy legalább tiszte­lettel megkövesse. Nem szép dolog ez! Bár ta­nulmányi eredményed nem tudjuk, emberségből elégtelent adunk neked, kedves Tamás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom