Békés Megyei Népújság, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-16 / 219. szám

2 NÉPÚJSÁG 1961. szeptember 16., szombat Ez évben tovább nőtt Gyulán a pártoktatásban részt vevők száma A gyulai pártalapszervezetek- ben a gondos szervező munka eredményeként pz új oktatási év­ben ötvenhét csoportban, csaknem ezren tanulnak a pártoktatás kü­lönböző tanfolyamain. Ezen túl a KISZ városi szervezetében hu­szonkét csoportban több mint há­romszáz fiatal vesz részt szerve­zett politikai oktatásban. A pártoktatásban részt vevők 37 százaléka munkás, harminc száza­léka termelőszövetkezeti gazda és a mezőgazdaság egyéb területén dolgozók, 23 százaléka értelmiségi és hivatali beosztású. A parasztság növekvő érdeklő­dését az elméleti kérdések iránt bizonyítja, hogy a városban az idén hét termelőszövetkezetben szerveztek politikai oktatást, a múlt évhez viszonyítva 64 száza­lékkal többen tanulnák. Növekedett a pártoktatásban részt vevő munkások száma is, és az értelmiségiek közül lényegesen több orvos és jogász vesz részt az ideológiai továbbképzésen. Tovább emelkedett a politikai oktatásban részt vevő pártonkí­vüliek száma: jelenleg a hallga­tóság több mint egyharmada. A párttagság számát tekintve 51 százaléka szervezett pártoktatás­ban vesz részt, és még igen sokan tanulnak állami oktatásban, álta­lános iskolákban, technikumokon, egyetemen, főiskolán és szakmai tanfolyamokon. A párttagságnak ez a részaránya mintegy 30 száza­lékot ér el. A propagandisták közül kilen­cen egyetemi végzettséggel, tizen­egyen öthónapos pártiskolai vég­zettséggel rendelkeznek, valamint háromhónapos pártiskolai végzett­ségű vagy több éves gyakorlattal rendelkező elvtársakat bíztak meg ezzel a felelősségteljes mun­kával. A kiválogatáson túl megszervez­ték a propagandisták rendszeres továbbképzését, és a tanfolyamok munkájának ellenőrzését. Az oktatási munka ellenőrzésé­re és segítésére húsz tagú oktatá­si bizottságot hoztak létre, mely bizottság a párt-végrehajtó bizott­ság irányításának megfelelően te­vékenykedik. Konzultációs központ Békéscsabán a gépipari technikum levelező hallgatói számára A Békéscsabai Forgácsoló Szer­számgyárban tizenhatan, a Vas­ipari Vállalatnál nyolcán, de más vállalatoknál is többen határoz­ták el, hogy szakmai ismereteik növelése érdekében felvételüket kérik a Szolnoki Gépipari Techni­kum levelező tagozatára. A felvételi vizsga nemrég meg­történt. A felvett 37 dolgozó ré­szére Békéscsabán konzultációs központot létesítenek, ahol heti kétszer 4 órai előadáson vehetnek majd részt. Az előadásokat a For­gácsoló Szerszámgyár négy mér­nöke, és más iskolák néhány ta­nára tartja. Ezzel jelentősen köny- nyebbé válik a hallgatók tanulá­sa, s a vizsgákra való felkészülé­se. Gazdag TIT-program as orosházi járásban A TIT Békés megyi szervezete gazdag tervvel készül az őszi és téli estékre, napokra. Az új idény­ben négyszáznál több szerződést kötnek az üzemekkel, a gazdasá­gokkal, a termelőszövetkezetekkel, a szakszervezeti bizottságokkal, a művelődési otthonokkal és a tö­megszervezetekkel. Megyeszerte 56 termelőszövetkezeti akadémiát, körülbelül 30—30 munkás és ifjú­sági, tíz-tizenöt női akadémiát, azonkívül 40—50 egyéb, úgyneve­zett szabad akadémiát rendeznek az ismeretterjesztő évadban. A Szakszervezetek Megyei Tanácsá­val közösen ezen belül 12 minta­A békéscsabai Körös Állami Áruházban már hetek óta folynak átalakítási munkálatok. Az áruhá­zát 250 ezer forintos költséggel önkiszolgáló rendszerűvé alakítot­ták át. A világos színű polcokon elhelyezett cipőket, konfekció-áru­kat, illetve méterárukat, ajándék­szerű munkásakadémiát indíta­nak az üzemekben, közöttük a Bé­késcsabai Kötöttárugyárban, a Gyulai Húsipari Vállalatnál, a Sarkadi és a Mezőhegyesi Cukor­gyárban. Az orosházi városi és a járási TIT-bizottság igen változatosnak ígérkező, példát mutató program­jában például múzeumi, irodalmi, agrártudományi, egészségügyi, jo­gi és nemzetközi, természettudo­mányi, földrajz-biológiai és peda­gógiai hetek, valamint falusi ze­nei hétfők szerepelnek, amelyeken főleg filmvetítéssel előadásokat tartanak és részben kiállításokat és bőrdíszműkéit a közönség job­ban meg tudja nézni, és mint el­mondották, e rendszer bevezetése óta a forgalom is emelkedett. A korszerű kereskedelemnek ez a formája a Körös Állami Áruház­ban az eddig tapasztaltak szerint nagyszerűen bevált. is rendeznek Orosházán és a já­rás községeiben. Orosházán októ­bertől májusig „muzsikáló vasár­nap délelőttökön” is fejlesztik az ifjúság zenei műveltségét, szintén filmvetítéssel, előadásokkal, zenés bemutatókkal, a helyi zeneiskola közreműködésével a Petőfi váro­si művelődési házban. Az orosházi járás községeiben 11 tsz művelődési termében no­vembertől kezdve március köze­péig felerészben növénytermesz­tési, felerészben állattenyésztési tagozatú termelőszövetkezeti aka­démiákat tartanak 10—10 film­vetítéses előadássorozattal, s többször ankéttal egybekapcsolva, így például ankétokon tárgyalják meg a kukoricatermesztés leg­újabb tapasztalatait, a szövetkeze­ti tagok jogait és kötelességeit, a foglalkozási betegségek megelőzé­sét, a nagyüzemi szarvasmarha­tenyésztés feladatait, valamint az időszerű külpolitikai eseményeket a hozzájuk illő filmek vetítésével. A járás több községében nők akadémiáját is tartanak a terme­lőszövetkezeti asszonyok részére. (B. L.) Hasznos volt az átalakítás Halálra Menderest Isztanbul (MTI) Mint a nyugati hirügynökségek jelentik, a Yassiadai bíróság nyil­vánosságra hozta az ítéleteket a Menderes-perben. Celal Bayar volt elnököt és Ad- nan Menderes volt miniszterelnö­köt a bíróság halálra ítélte. Ugyan­csak halálbüntetés vár Fatinürüst Zorlu volt külügyminiszterre, Re- fik Koraltanra, a nemzetgyűlés volt elnökére és két munkatársá­ra, valamint Hasan Polatkan pénzügyminiszterre, Emine Kala- íátra, Menderes betiltott demok­rata pártjának egyik vezetőjére és három más volt kormánytiszt­viselőre. Tizennégy vádlottat életfogytig­lan tartó kényszermunkára ítél­lek. ítélték és társait Az elítélteket az alkotmány megsértésében és az ellenzéki ve­zetők meggyilkolására szőtt ösz- szeesküvésben találták bűnösnek. Mint a hírügynökségek hozzá­fűzik, az ítéletkihirdetés még tart és valószínűleg csak a kora dél­utáni órákban ér véget. Az 1960. október 14-én megkezdődött per­ben 1068 foglyot hallgattak ki és több mint 600-at ültettek a vádlot­tak padjára. Az ideiglenes török alkotmány értelmében az ítélet megfellebez- hetetlen, de azt még jóvá kell hagynia a nemzeti egység-bizott­ságnak. Egy török szóvivő közlése sze­rint az ítéletek helybenhagyása esetén 24 órán belül kivégzik mindazokat, akiket halálbüntetés­sel sújtottak. Jelentések a washingtoni külügyminiszteri tanácskozásokról Washington (MTI) Csütörtökön este megtartották első megbeszélésüket a nyugati külügyminiszteri értekezlet részt­vevői. Noha a tárgyalás részletei nem ismeretesek, annyi valószínű, hogy a két és háromnegyed órás ülésen sor került az egész nemzet­közi helyzet általános megvitatá­sára. Egy amerikai külügyi szó­vivő közlése szerint a francia, az angol és az amerikai külügymi­niszter nemcsak a német kérdés­sel és a nyugat-berlini helyzettel foglalkozott, hanem a laoszi és a kongói fejleményekkel is.^- Mint a nyugati hírügynökségek hírül adják, csütörtökön este Menysikov szovjet nagykövet vá­ratlan látogatást tett a külügy­minisztérium épületében. Rusk amerikai külügyminiszter azonnal otthagyta a külügyminiszteri ér­tekezletet és 15 perces megbeszé­lést folytatott a szovjet diplomatá­val. A szovjet nagykövet nem­rég tért vissza az Egyesült Álla­mokba moszkvai szabadságáról. A Reuter arról tudósít, hogy a Washingtonban tartózkodó Modi- bo Keita, a Mali Köztársaság el­nöke csütörtökön háromnapos lá­togatásának befejeztével egyórás megbeszélést tartott Rusk külügy­miniszterrel. Modibo Keita ezután újságírók­nak kijelentette, örvend annak, hogy a szovjet és az amerikai ve­zetők felismerték a tárgyalások szükségességét, hiszen ők a fele­lősek a világbéke megőrzéséért. New York A Reuter tájékoztatása szerint csütörtökön is folytatódtak a ke­let-nyugati leszerelési tárgyalá­sokat előkészítő szovjet-amerikai megbeszélések. Azt még nem je­lentették be, hogy a legközelebbi ülést mikor tartják. Legújabb hírek Katangából Leopoldville (MTI) Léopoldvilléből keltezett AP-je- lentés szerint Csőmbe zsoldosai pénteken a reggeli órákban ágyú- és gépfegyvertüzet nyitottak az ENSZ kaminai támaszpontja el­len, amelyért eddig nem folytak harcok. Az ENSZ-parancsnokság megkezdte a támaszponton lévő polgári személyek átszállítását re­pülőgépekkel Léopoldvillebe. A Jadotvilleből származó hírek szerint Csőmbe légierői pénteken bomba- és gépfegyvertámadást intéztek a város 150 főnyi ENSZ- helyőrségének központja ellen. Az ENSZ-katonák támogatására kül­dött egységeket — meg nem erő­sített hírek szerint — mintegy 20 kilométerre a város előtt Csőmbe katonái feltartóztatták. Az ENSZ Léopoldvilleben tar­tózkodó főtitkára a kaminai tá­maszpontnál kitört harcokról ér­kező jelentések nyomán sürgős ta. nácskozásra hívta össze az ENSZ kongói rendfenntartó erőinek ka­tonai vezetőit Egy pártmunkás naplójából ív. A H-ES BRIGÁD is elfogadta tehát a versenyt, de azért még mindig nem lehet megfelelőnek nevezni munkája ütemét, mert a brigád tagjai külön-külön dolgoz­nak, ki a kukoricában, ki a nap­raforgóban, cukorrépában. Széjjel, szórtságuk miatt szinte lehetetlen irányítani őket. Az igazgatósági ülésen szóvá tettem, hogy rossz ez a munkaszervezés, helyes volna munkacsapatokat létrehozni a brigádom belül. Annál is inkább, hogy a brigádok közti verseny után bontakozzon ki a munkacsa­patok közti verseny is. A brigád tagjai is jobban szeretnék, ha munkacsapatban dolgoznának, mert akkor lenne, aki felmérje a megmunkált területet a munka­csapatvezető személyében. Pásztor Lászlóra, a bérelszámolóra pa­naszkodtak, hogy rendszertelenül mérte fel az eddig megmunkált te­rületet és sok esetben vitára adott okot a jóváírt munkaegység. Pro- lok Mihály, az agronómus, aki elég ritkán fordul meg a dolgozók közt a területen és elég gyengén irá­nyítja a munkát, azt állítja, hogy minden jó ütemben halad. NEM VOLT MÁS hátra, mint az emberekkel megbeszélni a munkacsapatszervezés előnyeit, elérni velük, hogy ezt ők maguk követeljék. Először a fiatalokkal beszélgettem a Il-as brigádban. Berecz János, Kugyelka Erzsébet, Biliczki János, Ilyés Imre, Kugyel­ka György kedvezően reagálnak és azt mondják, hogy igenis ál­lítsuk vissza a munkacsapat-rend­szert, hogy közösen tudjanak dol­gozni. Ilyen hangulat alakult ki az I-es brigád tagjai körében is, s május vége felé már igazgatósági döntés született a munkacsapatok létrehozásáról. Ugyanakkor az igazgatósági ülés kitűzte a mun­kaverseny céljutalmait. A leg­jobb egyéni teljesítményt elérők jutalma többek között hét üdülési beutaló, egy rádió, egy kerékpár, egy étkészlet, egy mezőgazdasági kiskönyvtár. A legjobb brigád ju­talma egy vacsora, a legjobb mun­kacsapaté 200 forint és így tovább a többi helyezetteké. A céijutalom kihirdetése után még nagyobb lendületet vett a munkaverseny, és ez szinte kényszerítette az agro- nómust, hogy egész nap kinn le­gyen az emberek között. Június első tíz napja teljesítésének érté­kelése azonban elmaradt, s mikor emiatt Pásztor Lászlót bírálat, ér­te, azt válaszolta: Akkor váltsatok le. Ehelyett azonban a segítsé­gére sietünk, s összesítjük a ver­seny eredményeit, amellyel aztán sietünk ki az emberek közé. Na­gyon jó a hangulat. Szinte min­denki célul tűzte maga elé, hogy melyik jutalomtárgyat akarja megnyerni. Berecz János a rádiót, Biliczki János a kerékpárt, Ilyés Zsuzsanna, Kugyelka Erzsébet, Guth Ilona, Varga István, s még néhányan az üdülőjegyet szeret­nék. Kell is az igyekezet nagyon, hiszen sok a kapálnivaló, egy-egy növényápolásra több mint nyolc hold jut. Ezért a tagok sürgetik a tsz vezetőségét, hogy folyamodjon a gépállomáshoz kultivátorokért. Amikor úgy tűnik: minden kezd rendes kerékvágásba kerülni, újabb és újabb problémát vet fel az élet. Június közepén kiderült, hogy az agronómus önkényesen felforgatta a vetésterületet, olyan növényféleséget vettetett el, ame­lyek nem voltak betervezve, s ki­derült az is, hogy a tavasszal csak 7 hold föld kapott istálló- és 170 hold műtrágyát, holott a szövet­kezet jelentős mennyiségű trágyá­val rendelkezett. Átmenetileg gondot okozott az, hogy egyik­másik családnak a kamrájából ki­fogyott a kenyérgabona, különö­sen az idősebb családok kamrájá­ból. Ezen úgy segítettünk, hogy 23 tag részére kölcsönbúzát, 14 tag részére pedig a szociális alapból pénzt adtunk, június 23-án pedig munkaegységelőleget osztottunk. ELÉG JÓL halódtunk minden munkával, mégis akadtak olya nők, akik nem bíztak az év sikeré­ben. Ezért az emberek önbizalmá­nak erősítésére javasoltam, hogy a termelőszövetkezet vezetői a cso_ portos beszélgetések alkalmával próbálják kiszámítani, hogy szor­galmas munkával mennyire rúg az évi jövedelem 17,17 forintos mun­kaegységérték mellett is. Én ma­gam kiszámítottam az I-es brigád egyik tagjának, hogy ha év végéig 300 munkaegységet teljesít, akkor, a prémiumot is és a háztáji jöve­delmet is felszámolva, legalább 11 ezer forint jövedelemhez jut. Tavaly bizony az összjövedelem alig haladta meg a 4300 forintot. Ez a számokkal való agitáció is újabb lendítőerőt adott az embe­reknek, s mindenki azon volt, hogy az aratás megkezdéséig befe­jezzük a növényápolást. LÉNYEGÉBEN ezek voltak az első két hónap eseményei. Ezzel lezárult egy néhéz időszak a bél­megyeri Keleti Fény Termelőszö­vetkezetben, s egy időre befejezem én is naplóm közzétételét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom