Békés Megyei Népújság, 1961. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-12 / 215. szám

1 N ÉP ÚJ S ÁG 1961. szeptember 12., kedd Kölcsönös tisztelet... Ha vendég érkezik a gyulai Aranykalász Termelőszövetkezet­ben serénykedő asszonyok körébe, sokat hall a munkán, kereseten kivül a tervekről is: hogyan sze­retnék hasznosan tölteni a hosszú téli estéket. Őszintén megmondják az Aranykalász Tsz nődolgozói, hogy sokat várnak a gyulai házi­asszonyok klubjától. Az elmúlt té­len is sok szép előadást rendeztek náluk. Ma is sokat beszélnek a jól sikerült divatbemutatóról. Hisz a termelőszövetkezeti asszonyok­nak ma már nincsenek kenyér- gondjaik, ráérnek öltözködéssel, divattal is foglalkozni, mi tagiadás, pénz is akad szép ruháira. Különösen dr. Bújdosó Pálnét várják nagyon a Szlányi dűlő asz- szonyai. öt nagyon szeretik halla­ni, egyszerűen beszél mindenről, s előadás után órák hosszat elbeszél­get az asszonyokkal. Meghallgatja gondjaikat, bajaikat, jó tanácso­kat ad. Nem kevesebb rajongással be­szél a Szlányi dűlő asszonyairól dr. Bujdosóné sem. — Mindig szívesen megyek a termelőszövetkezeti asszonyok kö­zé — magyarázza lelkesen. — Őket nagyon érdekli az előadás, telt házzal várják az előadót. Nagyon aranyosak. Úgy hallgatják az e- gészségügyi, gyermeknevelési, iro­dalmi előadásokat, mintha minden szó külön jelentőséggel bírna szá­mukra. Szeretnek kézimunkázni, de közben szívesen hallgatnak fel­olvasást. Érdekli őket a napi bél­és külpolitikai esemény is. Amikor tavasszal arra kértek, hogy tart­sunk irodalmi estet, megígértem nekik, Petőfivel kezdjük. Ebben a városban ugyanis többször meg­fordult a szeretett költő, sok száj- hagyomány él róla. Műveit isme­rik idősebbek és fiatalabbak egy­aránt. Így közelebb kerülhetnek az irodalomhoz, s legközelebb másról is beszélhetünk. Már többször kér­dezték, hogy mikor tartjuk a Pe- tőfi-estet. De hisz még rövidek az Qlfr-fW, pereecs háeű... Nagy keletje volt vasárnap délután Bé­késcsabán az Építők stadionjában a sóspe­recnek. S a perec ro­hamos vásárlása vagy a kínálkozó le­hetőség — ki tudja, a kettő közül hogy melyik — úgy látszik „megzavarta” a fe­hér kabátos pereces­bácsit. De ne siessük el a dolgot... A mellettem álló fi­atalemberen is erőt vett a sósperec utáni „vágy”. — Mennyiért adja a perecet? — lépett a köpcös fehér köpe­nyes elé. — Nyolcvan fillér! |— hangzott a gyors és határozott válasz. — Hányat adjak?! — Csak egyet ké­rek... de húszasom van — néz a pereces­re szinte bocsánatké- rően a fiatalember. — Nem baj, ne iz­gassa magát... majd én adok vissza — vá­laszolt flegmán, mi­közben egy perecet nyomott a fiatalem­ber kezébe. A pereces a hú­szast zsebrevágta, majd hangosan szá­molva adott vissza: — Tíz... tizenkettő, tizennégy, tizenhat meg három, az tizen­kilenc... S mint aki jól vé­gezte dolgát, máris az újabb vevők felé for­dult. Fiatal barátunk pedig meglepetten, majd bosszúsan állt a pereces előtt. Végül megszólalt: — Kérem, nem jól tetszett visszaadni... — Dehogynem! ta­nuljon meg számolni! (?) — Az hiszem, ön is megtanulhatna szá­molni, mert 20 fillér­rel kevesebbet adott vissza — mutatta a tenyerében lévő pénzt. — Itt a pénz, ne si­ránkozzon már itt! De ezt olyan han­gon mondta, hogy a körülötte lévő embe­rek megbotránkoztak szavain. — Ez még mindig csak tíz fillér... le­gyen boldog a másik tíz fillérrel.„ Jó lenne azért, ha J megtanulná: illetlen- j ség így „borravaló-1 hoz” jutni. Igaz, nemi is olyan utolsó jöve-l delem a 80 filléres\ sósperecet egy forin- j tért a vásárlóra „rá-l sózni”. „ B. I. Televízió-hónap szept. 15-től — oki. 15-ig Minden házba SZÖVETKEZETI SZAKUZ LETSEN TSlEViZiÓW iTs— Ezen idő alatt az összes forgalomban lévő televízió- készülékek megvásárolhatók IS havi OTP-rés%letre9 a vételár 20 százalékának befizetésével. BESZEREZHETŐK: Békés, Sarkad, Mezőkovácsháza, Mezőhegyes, Battonya, Dévaványa, Gyoma, Mezőberény, Tótkomlós és Szeghalom szövetkezeti boltjaiban. 468 esték, nekik pedig sok a tenni­valójuk a földeken. Elmondta dr. Bujdosó Pá’né azt is, hogy más dűlőkben lakó ter­melőszövetkezeti asszonyok is vár­ják őket, szívesen tanulnak. A tavasszal például a giccsrőí tartott előadást, szemléltető eszközül szer­zett néhány rikítóan csúnya falvédőt, párnát. Sok asszony őszintén bevallotta, hogy neki is van odahaza hasonló. Ö nem is vet­te eddig észre, hogy ennyire csú­nyák. Ezután jobban vigyáz, mivel díszíti otthonát. Bujdosóménak na­gyon tetszett az őszinteség, s ezért is akar szívvel-lélekkel segíteni mindenben a gyulai termelőszö­vetkezeti lányoknak, asszonyok­nak. A kölcsönös tisztelet igen hasznos telet ígér Gyulán. — Ary — fl Postavezérigazgatóság közit, hogy szeptember 1-én érvénybe lépett rendelkezés szerint a táv­beszélőszámlák késedelmes ki- egyenlítése esetén — a fizetési határidő Budapesten a hónap 20. napja, vidéken a 10. napja — az előfizetőket sem írásban, sem te­lefonon nem figyelmeztetik a ké­sedelemre. Az eddigi szabályzat­tól eltérően a telefonállomást nem kapcsolják ki, a legközeleb­bi számlán azonban 20 forint, minden további késedelmes fize­tésnél 40 forint nyilvántartási dí­jat számítanak fel. Ha a számla összegét az előfizető a hónap vé­géig sem egyenlíti ki, akkor az ál­lomást leszerelik. Az új rendelkezésre a posta a szeptemberben kézbesítésre kerü­lő számlákhoz csatolt felhívással is figyelmezteti az előfizetőket. (MTI) A kellemetlenkedők Nap mint nap találkozunk ve­lük a békéscsabai utcán, a mo­zik környékén, de különösen a büfében. Ha leülünk egy asztal­hoz, hogy jóízűen elfogyasszuk az ételt, italt, amiért betértünk, perceken belül megjelennek. Először csak az egyik áll oda az asztalhoz, végtelenül mocskos ruhában, szemében kérő tekin­tettel. S ha véletlenül észreve­szi, hogy talán barátságosabban tekintünk szét, vérszemet kap, s nekibátorodik a másik, sőt a harmadik is. Körülállják az asz­talt, leülnek az üres székre, s aztán elhangzik’a kérés. — Néni — vagy bácsi, asze­rint, hogy kihez telepednek — adjon 20 fillért. S ha a válasz elutasító, akkor sem mennek el. Megismétlik, s szemükben a re­mény vibrál, hátha sikerül. A durvább hangtól sem riadnak meg. Legfeljebb továbbállnak, s egy másik asztalnál vagy az ut­cán kezdik újra. Megeszik a ma­radék ételt, kiisszák a pohárban maradt sört, s habár a büfében és az utcán számtalan felnőtt ta­núja és szenvedő alanya szemte­lenségüknek, alig akad valaki, aki elküldené őket. Egy jelenet­nek éppen tanúja voltam. Két asszony vacsorázott a büfé egyik asztalánál. Ök odasettenkedtek, s lesték, mikor hagyják abba az evést. Az egyik asszony éppen letette a villát, és az üveg után nyúlt, hogy sört töltsön a pohár­ba, amikor egy mocskos kéz emelkedett fel a tányérban ma­radt krumpli és virsli után. A mozdulat annyira meglepte a két asszonyt, hogy pillanatok alatt felháborodással vegyes döbbenet ült arcukra. S aztán a sörrel telt pohár felborult, mert 8. Egy este kitűzésit csináltunk, egy kőműves segített, mikor kit látok: Majori szállt ki egy autó­ból. Nagyon megijedtem, mert ott az utcán csúnyán kiabálni kez­dett, hogy ne játsszam meg az ön­tudatos dolgozót -{ meg ilyesmiket; Meg hogy ő úgy is tudja, van itt vala­kim, biztosan az a férfi, aki anyámat is elküldte, de majd ő elintézi, és engem mindennek elmondott. Aztán rángatni kezdte a karom, hogy azon­nal visz magával, majd ő ráncba szed, ha ezt anyám nem tudta megcsi­nálni, erre aztán a fiatal kőműves, aki a kitűzésnél segített, odajött és megkérdezte, hogy mit akar tőlem Majori. Nem tud­tam szólni, csak a fejem ingattam, hogy semmi kö­zünk egymáshoz, és kitört belőlem a zokogás. Majo­ri szemtelenkedni kezdett, le­büdösparasztozta a fiút, mire az lekent neki egy hatalmas pofont, betuszkolta az autójába, és hátra se nézve odajött hozzám és azt mondta: »Fel a fejjel, kislány! Mindenütt vannak aljas gazembe­rek, de mi, építők kibánunk ve­mindketten egyszerre nyúltak a mocskos kéz után, s egyszerre szólították meg az asztal mellett álló alig 10 éves gyereket. Ugye ismerjük őket? Igen, a kolduló gyerekek, ők a kellemet­lenkedők, akik néha már ilyen­re is vetemednek. Nem, nem az éhség űzi őket. Szüleik dolgoz­nak, és keresnek is annyit, hogy nem kell nélkülözniük. Csupán a közömbösségük, a gyerekek el­hanyagolása, s az ezzel járó csa­vargás, no meg az első próbál­kozás sikere vitte őket erre. Ott­hon vajmi keveset törődnek az­zal, hogy honnan van pénz. A „jószívű" felnőttek adták-e vagy lopták. Amikor pedig egyre többször fordult elő, hogy pénz volt a gyerekeknél, már maguk küldték az utcára. A járókelők majd eltartják őket — gondol­ták a szülők. Legdrágább kincsünk a gyer­mek, valljuk és tesszük is azért, hogy ennek érvényt szerezzünk. Ezek a szülők azonban megfeled­keztek erről, sőt a legtrágárabb szavakra tanítják őket, s maguk küldik az utcára, hogy koldulja­nak. Ez már nem felelőtlenség, hanem bűn. A kiskorúak ellen elkövetett bűn, melyért törvé­nyeink szerint büntetés jár, mert egy jó érzésű, becsületes embernek, és államunknak sem lehet közömbös egy gyermek fejlődése, felnőtté válása sem. Vajon milyen felnőttek lesznek ezekből a gyermekekből, ha to­vábbra is ilyen körülmények kö­zött maradnak? Az a szülő, aki így törődik gyermekével, nem kerülheti el a felelősségre vo­nást. Kasnyik Judit lük. Igaz?« Érted? — Nem »kis­asszony«, nem »szaktársnő«, ha­nem egyszerűen és közvetlenül »kislány». Ügy örültem ennek az egy szónak, hogy az egész csúnya jelenetet elfelejtettem; madarat lehetett volna fogatni velem. Attól kezdve érzem, hogy tartalmat ka­pott az életem. Akkor vettem ész­re, hogy ha lassan is, az emberek feloldódtak irántam, elfogadnak és talán szeretnek is ... Szeme a messzeségbe révedt; mintha a fiú ködbpl volna és át lehetne látni rajta; — elfátyolo- sodott tekintete. Gyula melegen, simogatóan néz­te, aztán felnevetett. — Miért nevetsz ki? — jajdult rá Gyöngyila. — Nem téged nevetlek, Kicsi, dehogy. Hanem azt mondd meg nekem, mikor megy vonat hazafe­lé. Mert nézd: negyed négy van. Aligha várnak még rám a busz- szal a srácok. Imre nagyon csaló­dik most, mert azt hiszi,'most is­merkedtünk mi meg, és ... A leány riadtan nézett rá, az­tán ő is nevetett. — No, akkor meglesz a véle­ménye rólam. Még azt hiszi, ná­lam aludtál — erre a pajzán ki­jelentésre aztán ajakrágás követ­kezett ismét, és gyors válasz za­vartan: — öt-huszonötkor megy egy vonat. Majd kis szünet után: — Csinálok egy kávét, jó? Amikor letette az üres poharat, párnát gyűrt az ágy végének tá­masztott feje alá, összegömbölyö­dött, mint cica karosszékben; bo­káig betekargatta magát szoknyá­jával, majd lassan beszélni kez­dett: — Azóta már írtam anyámnak. Megírtam neki, hogy én nem aka-

Next

/
Oldalképek
Tartalom