Békés Megyei Népújság, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-16 / 192. szám
1961. augusztus 16., szerda NÉPÚJSÁG 5 ír Építési bemutató Gyomán Gyomén az építési napok keretében a Hazafias Népfront és a járási tanács a művelődési házban építési kiállítást rendezett. A megnyitót szombaton tartották, s ezen mintegy százan vettek részt. A megnyitón többen tartattak előadást a házépítés problémáiról és ismertették az OTP által kibocsátott típustervet. A kiállítást már az első napon több mint százan nézték meg. Farkas László nem kis büszkeséggel mondotta: — Érdemes volt megrendezni ezt a kiállítást. Már eddig is többen érdeklődtek az új típustervek iránt. Egyébként tessék széjjelnézni — invitált —, van itt több érdekesség. Az udvaron Molnár Elek technikus két fiatalembernek tartott kiselőadást a hegesztett acéltetőszerkezet előnyeiről. — Tudjátok, az a jó, hogy tartós ez a tetőszerkezet és olcsó is. Sokkal jobban jön ki az ember, ha ezt használja az építkezésnél. Ahogy én számoltam, 4000 forinttal kerül kevesebbe, mint a fa. — Igenám, de csak téglafalra lehet használni — jegyezte meg az egyik. — Nagyon tévedsz, hiszen éppen azt mutattuk be itt, hogy vályogfalra is lehet használni. Egyébként az sem igaz, hogy megrozsdásodik. Egyszer jól le kell olajozni és utána bírja száz évig is. Valamivel arrébb különböző ajtókat és ablakokat mutattak be. Különösen érdekes a műanyag ajtó, aminek ára mindössze 850 forint, ellentétben a fából készült 1330 forintos ajtóéval. A kiállításon bemutattak hétféle mozaiklapot, ezek is olcsók és tartósak. Igen sok nézője akadt a blokktéglából épült falnak is. Ha valaki ezzel épít házat, 14 000 forinttal olcsóbban építkezik. A kiállítás három napig lesz nyitva és valószínű több százan megnézik majd. J. T. HÁZTÁJI A z elnök korát meghazudtoló fürgeséggel lépkedett felfelé a dombon, melyet valamikor talán a kunok emeltek a síkság fölé, de az is lehat, hogy nem a kunok csinálták. Egyes tudósok szerint már a kunokat is meglepte ez a domb. Egyébként az elnököt pillanatnyilag nem érdekelte a magaslat születésének körülménye, egészen másért mászott fel a tetejére. Felérve megtörölte verejtékező homlokát, majd kezét szemellenzőnek használva a távolba nézett, a háztáji porták irányába. Valamikor a sziú indiánok kémlelhették így az ellenség hadállásait. A figyelő ember feszülten előredőlt. Szemében a gyanakvás lángja égett... — Semmi mozgás... — fordult hátra és tanácstalanul nézett a termelőszövetkezet könyvelőjére, aki e veszélyes útra elkísérte. — Hoztunk távcsövet... — jegyezte meg az csak úgy mellékesen. Jól jövedelmez a kertészkedés a gyomai járásban (Tudősítónktó1) Első évben termelnek nagyobb területen — négyszáz holdon — kertészeti növényeket a gyomai járásban. Annak ellenére, hogy a nagyüzemi zöldségtermesztésben nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal, a terméseredmények különösen Hunya és Endrőd községekben biztatóak. Zöldborsóból egyezerhatszáz mázsát adtak át a nagykőrösi és a kecskeméti konzervgyáraknak. A kedvezőtlen idő ellenére több száz mázsa uborkát és zöldbabot is értékesítettek. Napok óta nagyobb tételben szállítják a paradicsomot, néhány hét múlva pedig a zöldpaprikát, Szakemberek véleménye szerint a Gyoma környéki zöldségfélékből jó minőségű konzervet lehet készíteni. Ennek figyelembevételével a gyomai járás tsz-ei kétszeresére, nyolcszáz holdra szeretnék növelni a szerződéses területet. Valószínűleg ennek nem is lesz különösebb akadálya, hiszen a szövetkezetek jövő évi előzetes tervjavaslataiban ezer holdon zöldségtermesztést állítottak be. A gyomai járásban az adottság, az öntözési lehetőség kihasználása, de a fiatalok és a nők foglalkoztatása is a zöldségtermő terület növelése mellett szól. De a munkaegységelőleg rendszeres fizetése is ugyanezt kívánja. A konzervipari növények termelése ez évben 3 millió forinttal növeli a járás szövetkezeteinek bevételét. A jövő évben pedig, előzetes számítás szerint 6 millió forintot ad a közös gazdaságoknak. Farkas Sándor Köszönet érte A múlt héten megírtuk, hogy a Szabadság tér 9. szám alatti ház előtt derékig érő gaz van. A cikk nyomára a lakók szépen eltakarították a gazt, amiért dicséret illeti őket. A napokban találkoztam az egyik lakóval. — Jó, hogy megírta — mondotta. Valóban igaza volt. Nagyon csúnyán nézett ki. Nem is tudom, eddig miért nem jutott eszünkbe. De nézzen csak át a túlsó oldalra. A Szlovák Diákotthon és az Ifjúsági Ház közötti épületekre. Ugyanolyan gaz van a házuk tövén, mint nálunk volt. Gondolom, követhetnék a példánkat ők is. —tyik— Megélénkült a KISZ-élet Gyulán, az Aranykalász Termelőszövetkezetben mindössze 18—19 fiatal dolgozik. A szövetkezet tagjainak túlnyomó többsége idős ember. A fiatalok közül eddig tizenöten kérték felvételüket a KISZ szövetkezeti szervezetébe. A nagy munkák A lakosság szolgálatában Készíttesse cipőit méretes részlegeinknél Endrő- dön, Gyomán és Dévaványán! Választékos bőranyag! Előzékeny kiszolgálás! — Javítórészlegeink ugyanezen a helyeken, valamint átvevőhelyeink Hunyán és Ecsegfalván mindennemű javítási munkát gyorsan és pontosan végeznek. 385 befejezése után az ifjúsági szervezet klub-esték rendezésére készül, vasárnaponként jpedig csoportos kirándulást, motoros túrákat szerveznek. Ezekre a rendezvényekre meghívják azokat a fiatalokat is, akik a termelőszövetkezet területén laknak, akik néhány évvel ezelőtt földműveléssel foglalkoztak, de a tsz-szervezés időszakában nem léptek be a szövetkezetbe, hanem az ipari munkát választották. Ezekkel együtt közös rendezvényeket tartanak, hogy a városba vándorolt fiatalokat a nagyüzemi gazdálkodás számára megnyerjék. — Arról egészen megfeledkeztem — szabadkozott az elnök és egy öreg kiselejtezett katonai távcsövet húzott elő a tarisznyából. Gondosan a szeméhez illesztette. — Ez a Szabadkai megint a sertésólnál sündörög. Most vakarja az egyik süldőnek a nyaltát — jelezte a látottakat, majd a távcső lencséjének célzó keresztjét az idős gazda arcára irányította. — El akartuk küldeni a Balaton mellé nyaralni. Nem ment az istennek sem. Azt mondta, nem hagyja az asszony gondjaira az állatokat... De mintha gondterhelt lenne... — dörmögte maga elé. — Nincs elég takarmánya. Több süldőt állított be, mint amennyit a háztáji elbír... — szólt a könyvelő, s miután eltette a törött hőmérőjét, belelapozott egy nagy könyvbe, hogy ellenőrizze, jól mondta-e, amit mondott. — Két- szerannyit hizlalna az öreg, ha adnánk neki hozzá takarmányt a közösből — morfondírozott tovább félhangosan. O pportunizmus... ! — izzott fel az elnök hangja, amitől a könyvelőnek még jobban me, lege lett. — Ugyan. Kitűnően gazdálkodunk. Országosan híresek vagyunk. Nem vethet senki semmit a szemünkre. Azaz, van húsz vagon takarmány tartalékunk, abból adhatnánk a háztáji állatállomány fejlesztésére — folytatta a könyvelő félénken, majd mint aki ezzel kiadta minden erejét, leereszkedett törökülésbe. — Nem engedhetjük szabadjára a kapitalista tendenciát... — szólt az elnök zsörtölődő hangon, miközben még jobban előredőlt és élesebb vételre állította a távcső lencséjét. — A disznóhús nem kapitalista tendencia. Sorba állnak érte az emberek — vágott vissza a könyvelő, mert; eszébe jutott, hogy a felesége a múlt szombaton majdnem eltalálta a mosogató-vájling- gal, amiért nem akart disznóhúsért sorba állni. Az elnök azonban már nem hallotta az utóbbi szavakat. í'igyelmét teljesen lekötötték a látottak. Az öreg Szabadkait leste nagy állhatatossággal. A gazda, miután megvakarta mind a négy süldőjének fületövét, háttal nekidőlt az ólnak és egy újságot húzott elő a madrágzsebéből. Szétteregetve bőn. gészni kezdte. Hz elnök lejjebb eresztette a ” a távcsövet, s a gazda válla fölött belelesett az újságba: „A háztáji gazdaságok szerepe a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet idején” — olvasta a nagy címbetűket. Az aprózott sorokat azonban már nem tudta sehogyan sem kivenni, pedig könnyesre nézte a szemét... — Na, mára aztán elég volt, hogy a mennykő csapjon bele az ilyen döglött masinába — dobta a tarisznyába a távcsövet. — Tapasztalt valami gyanús mozgást elnök elvtárs? — kérdezte a könyvelő, hangjában némi érdeklődést színlelve és elnyomott egy ásítást. — Érthetetlen — szólt az elnök, amint lefelé haladtak a dombról — Mi érthetetlen? — Hát, hogy ennek a Szabadkainak ilyen melegben van kedve újságot böngészni. Méghozzá a maszek gazdaságról olvasott! — méltatlankodott az elnök. — Maga olvasta azt a cikket? — kérdezte a könyvelőtől. — Olvastam... — Én nem értem rá — szabadkozott az elnök. — Mi van benne? — Az, hogy bátrabban adjunk nekik takarmányt... — De akkor mi lesz a szövetkezettel, meg a szocializmussal? Mi lenne? Legfeljebb elront. — juk a gyomrunkat disznósülttel — fakadt ki a könyvelő és olyan lendülettel indította be a motorkerékpárt, hogy a hátul ülő elnök hanyattesett és beverte a fejét egy kupac földbe. — Uh, az áldóját! Ügy érzem, mintha valami elmozdult volna az agyamban — tapogatta a fejet, amikor visszaült. — Miről is beszéltünk? — Arról, hogy az átmenet idején szükség van a háztáji gazdaság rejtett tartalékaira. Elő kellő- ne segíteni, hogy több állatot, sertést és baromfit nevelhessenek... — Ez teljesen logikus. Holnap összeülünk és megbeszéljüki mennyi takarmányt ésszerű adni... — vágott a könyvelő szavába az elnök és újra megtapogatta a femjét ... Boda Zoltán Rádió- és televízió műsor CSÜTÖRTÖK, 1961. AUGUSZTUS 17. KOSSUTH RÁDIÓ; 4.30 Hírek. 4.35 Vidáman, frissen! 8.10 Operettmuzsika. 8.55 Édes anyanyelvűnk. 9.00 Kesehajú küs Dani. 9.32 Fúvószene. 10.00 Hírek. 10.10 Napirenden... 10.15 Granadai esték. 11.00 Rádióegyetem. n.25 Az Állami Népi Együttes műsorából. 12.00 Hírek. 12.15 Zenekari hangverseny. 13.25 Szól a duda... 13.35 Tánczene. 14.00 Egy falu, egy nóta. 14.50 A koszorúér-betegségek mai gyógyítása- 15.00 Hírek. 15.10 Mozart: Esz-dur zongoraötös. 15.35 Új ember születik. 16.00 Könnyű zene. 17.00 Hírek. 17.15 Zenekari muzsika. 17.55 Miért borultak le az angyalok Viola előtt? 18.00 Bemutató előtt. 18.20 Szív küldi... 19.15 Ifjú Figyelő. 19.35 Üj felvételeinkből. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.25 A Rádió Dalszínházának bemutatója, Petrovics Emil: C’est la guerre. 21.40 Tanítóknak, tanároknak. 21.55 Popper: Mazurka. 22.00 Hírek. 22.15 Tánczene. 23.00 A debreceni nemzetközi Bartók Béla-kórusverseny eseményeiből. 23.25 Szerenád-est. 24.00 Hírek. 0.10 Katonadalok. PETŐFI RADIO: 5.00 Reggeli zene. 8.00 Hírek. 14.15 Hovanscsina. 15.10 A külföldi sajtó hasábjairól. 15.20 Verbunkosok, népdalok, csárdások. 16.00 Hírek. 16.05 A Csepel Vasas—Fémművek ifjúsági zenekara játszik. 16.30 Kórusok. 16.50 Tábori hangoskép. 17.00 Egész népünket tanítják. 18.00 Hírek. 18.05 Hervelois: A-dur szvit. 18.20 Szi- szi, avagy kutyaélet. 18.35 Szórakoztató zene. 19.00 Hírek. 19.05 Részletek Puccini A köpeny és Gianni Schicchi c. operájából. 19.45 A Nap és földi hatásai. II. 20.00 Petri Endre hangversenye a stúdióban. 20.25 Élőszóval, muzsikával. 23.00 Hírek. TELEVÍZIÓ: 18.00 Kicsinyek műsora. 18.35 TV Magazin. 19.35 A jövő hét műsora. 19.40 TV Híradó. 20.00 Szegedi Szabadtéri Játékok, Madách Imre: Az ember tragédiája. Szünetben: Várady György riportja és Hírek, SZABADSÁG MOZI. Békéscsaba* Augusztus 14—16: Szembesítés. K.f h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8. BRIGÁD MOZI, Békéscsaba. August tus 14—16: Az első év. Kezdés hétk. fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. A békéscsabai SZABADSÁG és BRIGÁD MOZI közli, hogy a későn ép* kezők csak a biradó utáni szünetben foglalhatják el helyűket. A Szabadság és a Brigád moziban minden kedden és pénteken délelőtt 11— l-ig elővételi pénztár, TERV MOZI, Békéscsaba, Augusztus 14—16: A hajnal gyermeke. Kezdés hétk. fél 6, fél 8, vas. fél 4, fél 6, fél 8 óraikor. BRIGÁD KERT-MOZI, Békéscsabai Augusztus 14—16: Kölyök. Kezdés 9* SZABADSÁG MOZI, Gyoma, Aug. 14—16: Küldetés Bahcsiszerájba. K* h. 8, vas. 4, 6, 8. PARTIZÁN MOZI, Orosháza. Aug* 17—19: Riksakuli. K. h.: 6, 8, v.: 4, 6j 8. BÉKE MOZI, Orosháza. Augusztus 14—16: Bambi. Kezdés hétk. fél 9, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. PETŐFI MOZI, Gyula. Augusztus 12— 15: A repülő 9-kor indul. K. h.: 6, 8, V.: 4, 6, 8. ERKEL MOZI, Gyula. Augusztus 14—16: A vak muzsikus. K. h. fél 6; fél 8, vas. fél 4, fél 6, fél 8. VÖRÖS OKTÓBER MOZI. MezŐko- vácsháza. Aug. 14—16: Mágnás Mis* ka. K. h. 8, vas. 4, 6, 8. BÁSTYA MOZI, Békés. Augusztus 17—19: A góllövő zenész. K. h.: 6, 8* V.: 4, 6, 8. PETŐFI MOZI, Sarkad. Augusztus 14—16: Serdülő lányom. Kezdés hétk* 8, v.: 4, 6, 8; TÁNCSICS MOZI, Szarvas. Aug* 14—16: Nem nősülök. K. h. 6, 8, vas; 4, 6, 8. ADY MOZI, Szeghalom. Augusztus 14—16: A rejtjel. Kezdés hétk. 8, ▼. 4, 6, 8. SZABADSÁG MOZI. Vésztő. Aug* 14—16: Kenyér és rózsák. Kezdés h* 8, vs: 6, 8»