Békés Megyei Népújság, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-01 / 179. szám
T961. augusztus I., kedd KÉPÚJSÁü 3 Nem a pénzért ... cé izaJmuL ufjfú. nmJtem Á személygépkocsi hirtelen fékezett a lakatosműhely előtt. — Seres Mihály és Papp Imre elvtársakat kéretik az irodába — kiabálta át a nagy zajt a fiatal gépkocsivezető. azonnal jöjjenek — Egy fél óra múlva megyünk, csak felszereljük a motorra a vízvezető csövet. — Azt üzenték, hogy azonnal jöjjenek velem, kocsival. — így mezítláb, olajosán én nem megyek — szabadkozott a kevés beszédű Papp Imre. Tegnap is „letolt” az elnök, amiért mezítláb voltam. Azt mondta: nincs magának cipője, Papp elvtárs? Már hogyne volna, tíz pár is, ha kell, csak úgy beleizzad a lábam, jó egy kicsit szabadon. Én neon megyek így be. — Jöjjenek csak gyorsan, biztosan valami fontos ügy miatt hívják magukat. A két szerelő a szép kocsiba — Majd ha ráérün mi is, de most még van dolgunk. — Ügy látom sietnek, ha még azt a gumitömlőt sem tették be? — Sietünk bizony. Az egyik Dieselbe nem szereltük be a hű— Minket keresnek? Mi történt? Nincs talán valami baj? — érdeklődik Seres Mihály. — Nem tudom, hogy miért kell bejönni, de az elnök elvtárs üzeni, hojy be a pártirodába nem mert beülni úgy olajosán, hanem motort szereztek és pár perc múlva már a pártirodában ültek. Csendben, mint két egyszerű, szerény ember. Gondolataikban már a vízvezetéket szerelték a motorra. Dinya elvtárs, a párttitkár üdvözlése után a bátrabb Seres elvtárs érdeklődött, hogy miért is hívták, amikor annyi dolguk van. — Ilyenkor szombat délután miért nem pihennek? — érdeklődik a párttitkár. Az irodából, a műhelyből is hazamentek már az emberek. A cséplőgépek is leálltak. Magukra is ráfér egy kis pihenés. k, akkor pihenünk tőszekrény vízvezetőjét és ezt szeretnénk befejezni. Míg beszélgettek, megérkezett az elnök, a főagronómus és a könyvelő. Sajátfőzésű barackpálinka is került az asztalra. A két Az idén sem Mint mindenütt az országban, a gyulai járásban is nagy lendülettel indult meg a levágott gabona cséplése. A cséplő-brigádok egymás után kapcsolódtak be a cséplési versenybe, köztük nem egy ifjúsági brigád. — Hogyan dolgoznak a fiatalok a gépeknél? — kérdeztem, amikor a lőkösházi Május 1. Tsz ifjú cséplőit meglátogattam. A község határában két cséplőgép zúgott, mindkettőnél fiatalok serénykedtek. Szinte egymást érték a búzakévékkel megrakott szekerek, a gépek zúgásába vidám kiáltások ' vegyültek — teljes lendülettel dolgoztait. — Bírod-e pajtás?! — rikkantott egy ingujjra vetkőzött ifjú a gyorsan növekvő asztag tetejéről. — Ma is meg lesz a 180 mázsa! — kiáltotta vissza büszkén nevetSanyi feláll és kifelé indul. Nagyon fáradtnak érzi magát. Az édesanyja észreveszi könnyes arcát és m_.eg hangon szól. — Öh, de buta vagy, fiam! Megsiratod öcséd hanyagságát? Ne csacsid kodj már, meglátod, holnap megtaláljuk. Na, menj szépen feküdni. Ezen az éjszakán Sanyi keveset aludt. Párnáját sűrűn áztatták a néma könnyek. 6. TÜCSÖK A KÖVETKEZŐ Másnap reggel Sanyi mér hót óra tájban becsenget Laciékhoz. Karikás szemei olyanok voltak, mint akinek álmatlan éjszakája volt. Lassan lép be az ajtón. És halkan üdvözli barátját. — Szervusz Laci. Készen vagy? — Most nyeltem le a reggelit, de már indulhatunk. Kicsit korán jöttél. Sanyi félrenéz és úgy válaszol. — Ma korábban keltem és hamar kész lettem. Csak... — Mi az hogy... csak? — A földrajzot nem tudtam jól megtanulni. Nem volt rá idő. Át akarom olvasni még. Tudod... és itt sóhajt egy nagyot — év végére szeretnék jeles lenni... megint. Sok hibát kell helyrehoznom. — Ne félj! Majd csak randibemaradnak el ve Balázs Jancsi, s a másik hozzátette: — Tavaly a legjobbak között voltunk... — Nekem már több, mint 200 munkaegységem van, de ne csodálkozzon, hiszen 2—3 egységet keresünk egy nap alatt — dicsekedett Puskás Annus. Vidáman, nevetgélve beszéltek, s mint megtudtam tőlük, augusztus 6-ra be akarják fejezni a cséplést. — Derék fiatalok, ha valaminek nekifognak, az biztosan sikerül — mondta a tsz főkönyvelője. — A lőkösházi fiatalok az idén sem hagyják magukat... — mondta nevetve Tóth elvtárs, a község tanácselnöke —, s ha ő is ezt mondja, biztosak lehetünk benne — tette hozzá egy idős cséplőmunkás. —We— jön minden. Ezek viszont még sok í bajt okozhatnak. Nem fognak be- | lenyugodni egykönnyen az esti ku. jj darcba és abba, sem, hogy te ott- j hagytad őket. — Laci — szól szinte túl hango- | san Sanyi — én nem hagyom el | többé az őrsöt... akármi is lesz. § Majd fejét lehajtva folytatja. — t Visszafogadtok? — Már visszafogadott az őrs! tegnap délután, de kezet rá. A két kéz összekapcsolódik erő- i sen, barátságosan. A két szempár g — az egyik nevetősen, a másik í szomorkásán csillogó — pedig egy- ! másbamélyed, úgy, mint akkor a 5 táborban, amikor Laci került baj- jj ba és Sanyi segített barátján. Akkor Laci, most Sanyi fordí- j tóttá ed hamarabb a fejét. Hangja I meleg — kicsit csukladozó —, | amikor megszólal. A szüleid ... j nincsenek már itthon? — Már elmentek. Anyu hatkor | kezd, apu meg hétkor. Mindig én | zárom be a lakást. — És egyedül készülsz el? — Persze... — De... anyukád készít réggé- | lit... mosdóvizet? — A reggelit én készítem, mos- jj dóvizet meg nem kell készíteni, i csak önteni — mosolyodik el Laci. | (.Folytatjuk) ember pedig csak lehajtott fejjel várta, mi fog történni. Báli elvtárs, a mezőkovácsházi Űj Alkotmány Tsz elnöke keresetlen szavakkal tolmácsolta az igazgatósági ülés határozatát. — Maguk ketten nagyon sokat adtak a mi kis közösségünknek, amikor üzemképes állapotba hozták a két romos gőzgépet, amelyet az ócskavastelepről szedtünk ösz- sze. Ma már működnek a gépek és ami a lényeg, nagyon jók. Olyan szántást csinálnak, hogy öröm nézni. Amikor a kövesút mellett szántottak, szinte csodálattal nézték az emberek. Még olyanok is megcsodálták, akik keveset értenek a földműveléshez. Mi, akik tudjuk, hogy mit jelent ez, tudjuk csak igazán értékelni. 60—70 mázsás gépek nem tapossák a talajt, nem csinálnak barázdát és olyan mélyen szántanak, amennyire csak akarjuk. S ami nagyon fontos valamennyiünknek, az, hogy 280 forint helyett 120 forintba kerül egy hold föld megmunkálása, s az idén csak ezzel a két géppel 1500 hold földet munkálunk meg. S ezt a két gépet maguk ketten alkották meg. Ezért nem tudunk elég hálásak lenni. Pénzben kifizetni nem tudjuk. Az erkölcsi elismeréshez az igazgatóság 6—6 ezer forintot szavazott meg. Használják fel egészséggel. Egy-két perces csend után Seres Mihály kezdett beszélni. — Annak idején az egyik igazgatósági ülésen azt mondtam, hogy mi megcsináljuk, csak szerezzék be a hozzávalókat. Azért tettük, hogy a mi szövetkezetünk gazdagodjon, hogy valamennyiünknek nagyobb darab kenyér jusson az asztalára. Nem pénzért csináltuk, és nem is számítottunk rá, hogy ezért kapunk valamit. Nagyon meglepett, hogy most kaptuk ezt a jutalmat. Csak annyit ígérhetünk, hogy tőlünk telhetőén még jobban és még többet dolgozunk. Köszönjük. Csupán az a kérésem, amit a többiek is kérnek, hogy ezekkel a gépekkel szántsuk tel a háztáji földet is. Csepkó Eta Az indító felemelte tárcsáját és a mozdony nagyokat fújtatva nehézkesen megindult. Lassan kiürült a békéscsabai pályaudvar. Személyvonat nem állt bent. A rendező pályaudvaron annál nagyobb volt a forgalom. A hangosbemondó szinte perceken belül közölte, hogy melyik mozdony hova tolat. Braun Ádám forgalmi szolgálattevő a vagonok között sétált. Időnként megnézett egy- egy bárcát, majd valamit feljegyzett a noteszébe. Magas, sovány arcú fiatalember. Barna szemei fürkészve néznek ki a sapka ellenzője alól. Az arcán lefelé húzódó két ránc azonban arról tanúskodik, hogy a 26 éve ellenére is meglett, komoly ember, nem beszélve arról, hogy komoly beosztása is van. Amikor fényképezőgépünkkel fölkerestük, éppen a többi kollégájával beszélgetett. Kicsit csodálkozva tekintett ránk, de aztán barátságosan nyújtotta kezét. — Most éppen szolgálatban vagyok — mondotta. — Mióta dolgozik a vasútnál? — Nyolc éve. Tizennyolc éves voltam, amikor a vasutas pályára szántam magam. Nem bántam meg — tette még hozzá magabiztosan. — Olyan ez a szakma, hogy ha az ember megszereti, nem szívesen válik meg tőle. —Ádám! Légy szíves, gyere egy pillanatfa — kiáltott oda egy idősebb vasutas. — Elnézést kérek — nézett ránk bocsánatkérően —, mindjárt visz- sza jövök. — Rendelkezzenek velem — nevetett ránk, amikor visszatért. — Ügy hallottuk, ön a szakma ifjú mestere. — Igen. Elvé- r geztem az ifjúszaknnyikás tanfolyamot is. Ezenkívül tavaly március 7- §&. én Kiváló Dolgozó oklevelet , kaptam. Másfél evvel ezelőtt 4 voltam tiszt- ***> képző iskolában, s azóta rendszeresen forgalmi szolgálattevő, rendelkező vagy más egyéb beosztásban dolgozom. Braun Ádámra nem panaszkodnak a vezetői sem. Rendesen ellátja munkáját, s emellett segíti a fiatalokat. Szorgalmasan tevékenykedik a KISZ-szervezetben is. Fiatalember, de a szakmájában már öregnek számít. Ha valami igazságtalanságot lát, felemeli szavát. A munkatársai szeretik és becsülik érte. Amikor a családi körülményei felől érdeklődtem, elmosolyodott. — Nőtlen vagyok. 1606 forint körül keresek, nem panaszkodom. Egyelőre a tervem az, hogy minél jobb szakember váljon belőlem. Szeretem a szakmámat. A mozdonyok, a sínpár, a jelzők mar elválaszthatatlan barátaim... Jantyik Tibor Eluiazolt dr. Kwame Hkrnmah $m\ köztársasági elnök Dr. Kwame Nkrumah, a Ghánái Köztársaság elnöke és kísérete háromnapos itt-tartózkodás után hétfőn délelőtt elutazott Magyar- országról. A ghanai államfőt ünnepélyesen búcsúztatták a zászlódíszben pompázó Ferihegyi repülőtéren. A repülőtér betonján több ezer fővárosi dolgozo gyűlt össze* hogy búcsút vegyen a kedves vendégtől. S—T>—. l — t—. — . —. — - — a tT tfT JjTktIT. — Mit tegyek? — nézett rám kérdőn, tanácstalanul, miután néhány szóval elmondta, milyen helyzetbe került. A felesége elvitt a lakásból majdnem mindent, és elköltözött a rokonaihoz. A szomszédok azt mondják, amikor az asszony elment, sírt. — Mivel sértetted meg? — kérdeztem, sejtve, hogy ő lehet az oka annak, hogy idáig jutottak. Ellenkező esetben a felesége miért siratta volna az elhagyott családi otthont? — gondoltam magamban. — Megoperálták — folytatta. — Az orvos azt mondta, egy évig nem élhetünk teljes házaséletet. Nem bírtam megtartóztatni magam. Későn jártam ho.za. Megtudta, hogy van valakim. Így történt... — Szereted a feleséged? — Szeretem — felelte határozott hangon. — Mégis nagyon megsértetted. Mondd, ha ő teszi azt, amit te tettél, te hogyan ítélted volna el...? — Biztosan nagyon rossz lett volna — hajtotta le a fejét bűnbánóan. — Most mitévő legyek? Kérlek, adj tanácsot, mert képtelen vagyok rendezni a gondolataimat... — A legjobb lenne, ha önmagadnak adnál tanácsot, ugyanis egy kívülálló ember ilyen ügyekben csak megközelítheti az igazságot — jegyeztem meg. — Egyet azonban mondhatok. Ha tényleg szereted a feleséged, akkor azonnal szakíts azzal a másikkal. Viselkedj őszinte, igazi emberhez méltóan. Ne szégyenkezz amiatt majd, hogy egész magatartásodból Megbánás mindenki a megbánást látja. Gondolj arra, hogy súlyosan megsértetted a felséged. Ne haragudj az erős kifejezésért, de nem viselkedtél emberhez méltóan. A legjobb, ha ezt neki is megmondod, amikor erre alkalmad lesz... — De kidobnának, ha odamennék hozzájuk ■— nézett rám kétségbeesve abbani tudatában, hogy eddigi magatartásával talán örökre elvesztette a becsületét. — Az igaz, hogy amit vele szemben elkövettél, súlyos érzelmi következményekkel jár. Azonban ha. látják rajtad az őszinte megbánást, remélheted, hogy szóba állnak veled... — Talán ügyvéddel szólítsam fel, hogy jöjjön vissza? — Ugyan — néztem rá megütközve. — Te azt hiszed, hogy szeretet bárkitől is erőszakkal megszerezhetsz? Ügy érzem, elvakultan önző vagy a feleségeddel szemben. — Nem. Legalábbis nem akarok az lenni, csak azt szeretném, ha visszajönne — szabadkozott. — Akkor pedig a legjobb, ha ezután rendes emberhez méltóan viselkedsz. Ezt bizonyára egy idő után ő is észreveszi, és ha szerep megbocsát neked, visszatér. — Bár úgy történne — sóhajtotta. Ügy éreztem, ezután magára kell hagynom. — Ne haragudj, mennem kell. Késő van — mondottam. — Én is megyek — kapta fel a fejét. Fizettünk. Egy darabig együtt mentünk, szótlanul. Ö el volt foglalva gondolataival, én pedig azon tűnődtem, vajon megszívleli-e amit baráti tanácsként mondtam neki. Egyik ház előtt hirtelen megállt. Elváltunk, ö ott maradt. Tudom. sokáig nézte a sötét, csendes ablakot, mely mögött könnyes párnákon a felesége pihent. Aztán nagysokára lassú léptekkel elindult magányos, rideg lakása felé, melyből nagyon, nagyon hiányzott az asszony, élettársa. Szivét megbánás égette, lelkében nehezen erősödött a remény, még nem tudta, lesz-e elég ereje felesége elé állni és a szemébe nézni, megmondani neki, hogy önző volt és nagyon, nagyon megbánta, hogy megsértette. B. Z.
