Békés Megyei Népújság, 1961. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-26 / 201. szám
BÉKÉS MEGYEI * Ära 50 tűiét * Világ proletárjai, egyesüljetek! Tanévnyitás előtt M egszokott és mégis minden *" augusztusban új szín a város forgalmában- a siető szülők, csengőhangú gyerekek sokasága a papír- és írószerbolt körül. Vajon mit csinálnak itt? A felelet ismerős. Közeleg a tanévnyitás, gondoskodni kell füzetről, ceruzáról, vonalzóról, körzőről és még sok-sok mindenről, hiszen szerszám nélkül nem lehet dolgozni sem az üzemben, sem a földeken, de még az iskolában sem. Vajon csak a könyv-, füzetbeszerzés a legnagyobb gond? Lám, itt mellettem terveket szövöget egy első osztályba lépő kislány, amott két szülő fogadkozik, hogy a jövőben több gondot/fordít gyermeke nevelésére. Terveket szövöget gyermek, szülő, nevelő egyaránt. E tervek találkoznak, hiszen a gyermek is szeretne jó eredményt felmutatni, a szülő is szeretne dicsérő szavakat hallani, a nevelő is lelkesedik az eredmények láttán. A tervek szépek, az elhatározások őszinték, a szándék igaz. Miért van mégis, hogy olyan sokan és olyan gyorsan megfeledkeznek fogadalmukról? Miért van az, hogy már az első szülői értekezleten akadnak szép számmal, akik egyéb irányú elfoglaltságuk miatt nem „vehetnek” részt? Miért válik annyi minden fontosabbá, jelentősebbé, mint gyermekeink nevelése, tanulása? U ilyen jó volna, ha olyanok *™ maradnánk, mint amikor első osztályos volt gyermekünk. Az a büszkeség, az az érdeklődés, mellyel az iskolával kapcsolatos dolgok iránt viseltettünk, az ismerkedés gyermekünk osztálytársaival nem csökkenhet az évek múlásával. Sajnos, az iskola az első év után veszít varázsából. Már nemcsak azt érezzük, ami szép és felemelő benne, hanem egyre inkább nehezednek ránk terhei. Amit korábban örömmel önként tettünk, azt egyre inkább nyűgnek érezzük. Különösen így van ez, ha rossz híreket hallunk az iskolából, ha baj van a gyerekkel, ha az iskola kéri, hogy segítsünk, mert egyedül már tehetetlen. Fogynak a szülői értekezlet résztvevői, szaporodnak az ellenőrzőkönyvbe írt megjegyzések. A korábbi megértés, a kölcsönös együttműködés helyére gyakran lép az ellenségeskedés, a kölcsönös vádaskodás. Sokszor csak akkor ébredünk fel közönyünkből, amikor már jóvátehetetlen baj történt. De ekkor sem mi vagyunk a hibásak. Hogy is lennénk? Az iskola, a tanárok, ők a felelősek! Azért vannak, azért kapják a fizetést, hogy tanítsák, neveljék a gyerekeket. Mi szülők nem tehetünk semmiről. Nem, kedves szülők, nem egészen így van! fl z évek múltával nem csök" ken, hanem növekszik felelősségünk. Nőnek, qfej lödnek a gyermekek, meg akarják érteni mindazt, ami körülöttük történik. Ezért nem válhatunk feleslegessé, nem hagyhatjuk őket magukra. Nevelnünk, vezetnünk kell őket. És ez nehéz feladat. Azzal, hogy szülők lettünk, a nevelés tudománya nem lesz sajátunk. Olvasnunk, tanulnunk kell ahhoz, hogy gyermekeinket a jövő, az új, szebb életet ígérő társadalom hasznos tagjává tehessük, hogy megelégedett, mindenki által tisztelt emberré nevelhessük. A gyermek iránti figyelmünk, érdeklődésünk, az iskolával való szoros kapcsolatunk nem lankadhat egy pillanatra sem. Ügy kell rendeznünk életünket, hogy kamaszodó gyermekeinket is ugyanazzal a féltő aggodalommal, gondoskodással vegyük körül, mint amikor kicsi, ügyetlen első osztályos volt. Ez sok fáradsággal, törődéssel jár, mégsem jelent áldozatot, hisz mindenért kárpótol gyermekünk előnaladása, testilelki fejlődése. I együnk bizalommal az iskola *■ iránt! Ne vonjuk kétségbe egy pillanatra sem a tanárok jószándékát. Fogadjuk meg tanácsaikat, hogy terveink, melyeket gyermekeinkhez fűztünk, valóra váljanak Székely Jánosné Befejezték a nagy gátak és belvízlevezető csatornák építésének gépesítését Magyarországon épült fel Európa leghosszabb árvízvédelmi gátrendszere. A töltések rendszeres karbantartása és erősítése, valamint a belvízvédelmi csatornák és az öntözőtelepek építése miatt évente mintegy 15 millió köbméter földet kell megmozgatni. Ezért az Országos Vízügyi Főigazgatóság hét évvel ezelőtt megkezdte a nehéz lapátolás és csákányozás nagyarányú gépesítését. Több száz föld. myesőt, földtolót és különböző kotrógépet szerezték be, s a földmunkához nagyobb géppark áll rendelkezésére a főigazgatóságnak, mint az egész építőiparnak. A nagy gátak és az 5—6 méter széles belvízlevezető csatornák építésének gépesítése befejeződött. A nagy töltésekhez mindenütt kotrókkal merítik az anyagot, dömperek szállítják a helyszínre, földnyesők elsimítják, lánctalpas gépek tömörítik, és a gát oldalát földtolók egyengetik. A drága berendezések fokozottabb hasznosító, sára az idén elrendelte a főigazgatóság, hogy valamennyi földmunkagép 2—3 műszakban, tehát éjjel is dolgozzék. így csaknem tízezer kubikos munkáját tudja elvégezni a vízügyi szervek gépparkja. A korszerű gépekkel többszörösére gyorsult az építkezés, s a költségek is csökkentek. (MTI) Szikségesnek tartjuk mindannyian a német békeszerződés megkötését — így vélekednek a csorvási Vörös Október Tsz tagjai — Ahol csak megfordul az ember, falun is manapság, mindenütt elsző számú beszédtéma a német kérdés. „Vajon háborúhoz vezet-e a nyugati hatalmak esztelensége vagy felülkerekedik a reálpolitikusok józan eszé?” — ezt taglalták a csorvási Vörös Október Termelőszövetkezetben is, amikor odaérkeztünk. — Sokat beszélgettünk erről a brigádban — mondja ifjú Med- gyesi József, növénytermesztő. — Mindenkinek van rádiója, rendszeresen olvassuk az újságot, s látjuk, mennyire meleg a helyzet Berlinben... Ezért nagyon okos gondolat volt a határlezárás... Nem les* belőle háború ? — Hát igen — vélekedik Fesető László is. — Képzeljétek el, ha Csorvás egyik felében amerikaiak volnának, mi lenne?! Vagy még jobb példa: az amerikai főváros egyik részén szovjet csapatok lennének? Vajon eltűrnék ott őket 16 évig? — Nem is ez a fő baj — mondja Lengyel Klára. — Inkább az, amit évek óta csinálnak Nyugat- Berlinben. Az NDK szívéből próbálják bomlasztani a demokratikus Németországot. Szerintem már az is hiba volt, hogy egyáltalán hagytak kialakulni ilyen helyzetet, hogy nem csatolták Berlint már 1945-ben a Német Demokratikus Köztársasághoz, hiszen ahogy az újság írja: a főváros 170 kilométerré van a nyugati határtól. — De most jól megadták nekik, csak ne legyen belőle háború — mondja Sárközi Júlia. — Én azt hiszem, nem lesz ue- lőle — szól újra ifjú Medgyesí József. — Félnek attól az amerikai milliomosok... — Hát akkor miért fegyverkeznek? — Mert az pénzt hoz a számukra. De jól tudja Kennedy, hiszen mikor Bécsben tárgyalt Hruscsovval, meg is mondta, emlékezhetnek rá, hogy egy új világháború az egész világot elpusztíthatná. Nem támaszkodhatnak a gyarmatokra... — Bezzeg, ha egyedül csak ő nekik lenne atombombájuk, másképp beszélnének... — Az biztos. Tudjátok, sokszor arra gondolok — folytatja ifjú Medgyesi: — szerencse is, hogy feltalálták az atomot. — Az lenne a szerencsénk, ha mint a Szovjetunió javasolja, békés célokra használnák... — Igen, de így is féken tudják tartani azokat, akik háborút akar nak. — Az amerikaiak még nem ismerik közelről a háborút — mondja egy idős ember, aki mindkét világégést átélte. — 1914- ben még az angolok meg a franciák is, főleg a gyarmati népeket küldték csatatérre, ők hátul maradtak leginkább. — Az ám! Most nem küldhetik ókét, kiestek a gyarmatsorból az indiai meg az afrikai országok, s a háború elérne már az amerikai városokba is, akármilyen széles óceán választja el őket Európától. — Ügy van az — ismétli ifjú- Medgyesi —, hogy tudják ezt Ken- nedyék. Látják, ha kitörne egy harmadik világháború, még azt is elveszítenék, amijük eddig volt. Ez tartja őket vissza. Lengyel Klára így vélekedik: Miért nem tárgyalnak már ? — Hogy is mondta valamelyik amerikai szenátor, valami Fulb- rig vagy Folbrik, már nem tudom, de emlékszem mit mondott, azt, hogy Nyugat-Berlinért nem hagyják elpusztítani New Yorkot. Én is ezt mondanám... — De akkor miért nem tárgyalnak, hogy megoldódjék a helyzet? Miért nem írják alá a Szovjetunióval együtt a békeszerződést? — kérdi Sárközi Júlia. — Mert nemcsak ilyen amerikai szenátorok vannak — magyarázza ifjú Medgyesi. — Te is tudod* hogy a zavarosban mindig jól tehet halászni. Ezt a zavaros helyzetet pedig a nyerészkedő milliomosok jól kihasználják. Ezért is érte őket, mint a pofoncsapás a Német Demokratikus Köztársaság kemény intézkedése. A régi Hitler-tiszteknek lehetetlenné tették, hogy továbbra is felforgató tevékenységet folytassanak Nyu- gat-Berlinből a nyitott határokon át... — A saját testvéreik ellen... — Meg mi ellenünk is... De a fasiszta tisztek soha nem tekintették testvéreiknek a munkásokat, még ha egy nyelvet beszéltek velük, akkor sem. — Igaz, sok német polgárt zártak a második világháború alatt koncentrációs táborokba. Meg kell kötni a békeszerződést — S most megint ezt. szeretnék. Ezek a németek már kétszer zúdítottak háborút a világra. Most harmadszor is azt akarják... — Ne úgy mondd, hogy a „németek”, mert az NDK polgárai nem akarnak, de Nyugat-Németország dolgozói sem. Csak a német imperialisták. De most más a helyzet, mint húsz évvel ezelőtt. Akkor a mi hazánk sem tudott ellenállni Hitlernek, a munkások is gyengék voltak, egyedül álltak. Most más a helyzet. Erősek vagyunk, mert nem vagyunk egyedül. A Szovjetuniót pedig, amikor még teljesen egyedül állt a világban, akkor sem tudták legyőzni az imperialisták. — Ez igaz, de mégiscsak meg kellene kötni azt a békeszerződést a németekkel, hogy kevesebb legyen az esélye egy harmadik világháború kirobbantásának. — Meg is kötik, még ebben az évben. A mi kormányunk is nyilatkozott, hogy szükségesnek tartjuk ezt, mindannyian... (V. D.) Nyugat-Berlinben változott a helyzet... Berlin (MTI) Az MTI berlini tudósítója jelenti: „Nyugaton a helyzet változatlan” — olvasható a nyugat- berlini Kochstrasse „City” nevű filmszínházának homlokzatán a műsoron szereplő film címe. A filmszínház előtt egy „3 TK—54” típusú amerikai páncélos áll, ágyúcsöve a Friedrich-Strasse felé irányul. Az NDK közeli határánál, a Friedrich-Strasse közepén nem páncélos, hanem egy közönséges vízágyú áll. A vízsugarat csak abban az esetben nyitják meg, ha felbújtott elemek 100 méternél jobban megközelítenék az NDK határát. Erre azonban most már a nyugat-berlini megszálló csapatok, amerikai, angol és fran- | cia katonák vigyáznak. Mert Nyugaton, pontosabban . Berlinben augusztus 13-a óta mégiscsak megváltozott a helyzet. Eddig úgy tettek, mintha nem lenne két német állam, mintha nem létezne a Német Demokratikus Köztársaság. Nyugat-Berlin szenátusa „ellenintézkedéseket” követelt, Willy Brandt főpolgármester Adenauer nyugatnémet kancellár tudta és beleegyezése nélkül, közvetlenül Kennedy amerikai elnöknek irt levelet és követelte, hogy tiltakozás helyett cselekedjék. Adenauer a levéllel nem értett egyet. Végül mégiscsak teljesedett Brandt kívánsága: szerdán megbeszélést tartott a I három városparancsnok, s még j aznap a megszálló csapatok váltották fel a határnál a nyugatberlini rendőrséget. A szenátus és a nyugat-berlini lapok szerint ennek a demonstrációnak az volt a célja, hogy „megijessze” az NDK határbiztosító alakulatait. A Neues Deutschland, a Német Szocialista Egységpárt központi lapja pénteki vezérglosszájában ebből a demonstrációból azonban megállapítja azt a tényt, hogy az augusztus 13-i akció sikerrel járt. „A határnál vesztegelő amerikai páncélosok egy tényre hívják fel a figyelmet: most már nekik, az amerikaiaknak is tiszteletben kell •artaniok az NDK határait” — írja a lap. \
