Békés Megyei Népújság, 1961. július (16. évfolyam, 154-178. szám)
1961-07-16 / 166. szám
8 H ÉPŰJSÁG 1961. július 16., vásárnál» Szabálytalan kritika egy kiállításról HÍREK Tótkomlóson, a tanácsházán jártam, és az udvaron egy nagy „Kl- ÁLLÍTÁS”-feliratú tábla előtt találkoztam Tejsi Mihállyal, a kultúrotthon igazgatójával. Ha már kiállítás, arról biztosan tud az igazgató, és megtudhatom azt is, miféle? A válasz — őszintén mondom — meglepett Hogy miért? Tessék, idézem: — A kultúrotthon képzőművénácsterembe, ahol a kiállítás még azon a napon pontosan nyitva van. Nem mondhatok mást, csak azt, hogy belépve a terembe 150 ceruza és szénrajz, akvarell és olaj- festmény fogadott, és~ a körülményeket figyelembe véve: azt, hogy féléve dolgoznak együtt, azt, hogy Tótkomlóson soha nem volt még képzőművészeti-élet és azt is, hogy zömmel olyanok művei láthatók Szokolay Sándor: Vak utca (olaj) azeti szakkörének tagjai mutatják itt, akik — bár tehetségesek — de be alkotásaikat. tudatosan eddig még soha nem (Ez még nem meglepő, sőt. tér- próbálkoztak tehetségük gyümöl- meszetes.) Ősz végén alakult ez a szakkörünk, körülbelül húsz iskolás vagy egészen fiatal tagja van, és csöztetésével, mondom, mindezt figyelembe véve első gondolatom ez: de gazdagok is vagyunk mi tevalami tizenöt felnőtt, rajzolgató, hetséges emberekben, és mennyi festegető műbarát. feladatunk van még, hogy felszínre hozzuk ezeket, és segítsük, tanítsuk őket. Közben , megérkezik a szakkör vezetője, Szokolay Sándor tanár, az általános — iskola igazgatóhelyettese. Alacsony, zömök, barna arcú ember, igen, így van: senki nem mondaná róla első látásra, hogy kitűnő festő és grafikus. Persze, nem véletlen, hogy a kiállítás legszebb képei az övé. Megkapok a rajzai (különösen a portrék ragyo- góak), de — látszik — olajban van igazán otthon. Élénk színei derűt, optimizmust sugá- (Ez már érdekes. Alig több, mint roznak, képeinek kompozíciós egy- féléves munka után kiállítás, va- sége van. Kedvenc témája a közjón milyen lehet? Nem túlzás, ség, ahol született: Tótkomlós ut- hogy már „kiállítanak?”) cái, terei, a faluszél és a határ. —• Nézzük meg! — invitál a ta- Együtt nézzük a képeket, és közben Szokolay Sándor szavaira is figyelek. — Jankó János hagyományait szeretnénk követni, és az ő emlékéhez méltó képzőművészeti életet teremteni községünkben. Ez a legfőbb célunk. (Sokan, persze inkább az idősebbek, bizonyára emlékeznek a tótkomlósi Jankó János nevére. A századforduló előtt Jankó a Bolond Istók és a Borsszem Jankó című élclapok híres rajzolója volt, és megkapó művészi erejű népi életképeket is festett...) Űjabb kép előtt állunk. Lászik István „Csendélet” c. akvarellje ez. Közben, mintegy varázsszóra, az alkotó is megérkezik. Fiatalember, élénk tekintetű, kutató szemei arról beszélnek, hogy az élet minden mozzanatát igyekszik magába gyűjteni, hogy fokról-fokra gazdagíthassa élményanyagát. Ugyanakkor szerény ember s is. Szokolay Sándor mondja el, hogy a napokban náluk járt Koszta Rozália festőművésznő, a képzőművészek megyei csoportjának titkára, és megkülönböztetett elismeréssel szólt Lászik Csendéleté-ről. A kép valóban szép, és akárcsak mestere, Szokolay, Lászik is az élénk, de mégsem kiabáló színek kedvelője, és rajzkészsége is igen jó. Ahogy haladunk körbe a kiállított képek előtt, a fiatalok „alkotásai” kerülnek sorra. Legtöbbjük még iskolás, vagy éppen ez évben végezte el a nyolc általánost. — A rajztudás fejlesztése az első lépés — mondja Szokolay Sándor, és egy-egy fiatal szakkörös első és újabb képein mutatja meg a lassú, de annál biztosabb fejlődés útját, majd megjegyzi: — Magam sem gondoltam, hogy ilyen sok tehetséges fiatal leány és fiú van a mi községünkben! Nézze, nincs igazam? Nyíregyházid Mária és Hlebniczki Judit szénrajzait mutatja. Féléves gyakorlás után — nem túlzott a meghatározás! kiváló alkotások. De a többiek neve is idekívánkozik, egy- egy ügyes rajzzal Lehóczky Éva, Kosztolányi Mária, Misecska Anna, Kiszel Anna ér. sokan mások is bemutatkoztak a tanácsteremben megrendezett kiállításon, mely 4 napig volt nyitva, és közel ezren tekintették meg. Lászik István: Csendélet (akvarell) — NÉGY CSÉPLŐGÉP a borsót, négy cséplőgép pedig a búzát csépeli a füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. — A KISCSÄKÖI vándor- mozi nemrégiben teljesen új felszerelést kapott, s új gépen vetítik a legújabb filmeket. — ÖRÖKLAKÁSOK építését tervezi az Országos Takarékpénztár Gyulán. A sorházak külön bejárattal, kerttel és udvarral is rendelkeznek majd. — JÜLIUSBAN ELKÉSZÜL a Milánói Scala Don Carlos előadásának sztereofonikus lemezfelvétele. — KULTUR- ÉS SPORTMŰSOR szórakoztatja ma a Gyulára érkező vendégeket. A KISZÖV ugyanis ma rendezi meg a hagyományos kultúr- és sporttalálkozót, amelyen színjátszó csoportok, énekkarok és a Budai Spartakusz NB. Il-es csapata adnak műsort, illetve játszik. — 1961 szeptemberben egyéves növényvédelmi szakosító szakiskola indul Vasadon. Jelentkezhetnek mezőgazdasági, kertészeti technikumot és mezőgazdasági szakiskolát végzettek. Jelentkezés írásban vagy személyesen Vasadon az iskola igazgatójánál július 20-ig. 345 — EGÉSZNAPOS szórakozást biztosít a Kisipari Szövetkezetek 1961. július 16-án, vasárnap, Gyulán megrendezésre kerülő megyei kultúr- és sporttalálkozója. Délelőtt fél 10-kor, a Várfürdő előtti szabadtéri színpadon megnyitó beszédet mond dr. Simon Lajos, az OKISZ elnökhelyettese, majd az öntevékeny kultúresoportok kitűnő műsora szórakoztatja a közönséget Délután 4 órától a városi sporttelepen gazdag sportverseny gyönyörködteti az érdeklődőket. Ennek keretében sor kerül a Budai Spartakusz NB II.—Szarvasi Spartakusz NB III. csapatai közötti labdarúgó-mérkőzésre. 8455 fel Szokolay Sándor — Veszprémbe, a Csongrád megyei pedagógusok művésztelepére kaptam háromhetes meghívást. Ott készülök fel diplomamunkámra, mely egy portré lesz, olajban. Nyiregyházki Mária: Szénrajz Hlebniczki Ju dit: Szénrajz Később a terem egyik sarkában kis kerek asztal mellé telepszünk, elszívunk egy cigarettát, beszélgetünk. Tejsi Mihály kultúrigazgató igazán szívén viseli a „képzőművészek” örömét-gondját. — Őszre új műtermet kapnak, a tanács ad anyagi segítséget az átalakítási munkához, mi pedig rajzszereket, festéket, rajzlapokat veszünk. Mire visszajössz — fordul Szokolay felé —, már el is kezdjük a régi műterem átalakítását. — Holnap utazom — világosít A látogatók füzetét forgatom. Nevek, nevek, vélemények szép sorjában. Sajnálom, hogy nem jegyeztem be semmit, de most e néhány mondatot odaszánom: — Szép kiállítás volt, és Tótkomlós képzőművészeti életének gazdag kiteljesedését sejtheti meg itt a látogató. De addig még sokszor emlékezzenek példaképük, Jankó János küzdelmes művészpályájára. Arra, hogy a siker soha nem hull ingyen az ölünkbe. Sass Ervin — TIZENÖTEZER PÁR cipőre kötött szerződést az Endrődi Cipész Kisipari Termelőszövetkezet a Budapesti Cipőnagykerrel. A cipőket a második félévben folyamatosan szállítják, y — MOZGÓBOLTOK is segítik á gabonabetakarítás minél előbbi befejezését az orosházi járásban. A mozgóboltok dohányt, hűsítőitalokat szállítanak, s a határban keresik fel az aratókat és cséplő munkásokat. — BIZTOSÍTOTT a III. negyedévi anyagellátás a Békéscsabai Ruhagyárban. A III. negyedévben mintegy 375 ezer darab különféle ingeket és köntösöket készítenek. Legtöbbet, 214 ezer darabot, a festett puplin ingből gyártanak. Hirdetmény A K. P. M. Autóközlekedési Tanintézete Békés megye területén, a megyei és járási székhelyeken 130,— Ft önköltségtérités ellenében közlekedés- rendészeti és műszaki elméleti ismeretterjesztő — továbbá a megyei székhelyen 250,— Ft önköltségtérités ellenében autóelektromossági, illetőleg Diesel-adagoló, porlasztó-beáilító tanfolyamokat szervez. A közlekedésrendészeti és műszaki elméleti ismeretterjesztő tanfolyam időtartama 1 hónap, az autóelektromossági és Diesel-adagoló, illetve porlasztó-beállító tanfolyam időtartama pedig 3 hónap, hetenként három foglalkozással, 17—21 óra között. A hallgatók kérésére szombat és vasárnap délelőtt is tartható foglalkozás. A tanfolyam végzése ajánlatos: taít- folyammentes személygépkocsi- vagy motonkerékpárvezetői vizsgára jelentkezők — közleketíésirendészetből, vagy műszaki elméletből már pótvizsgára utasított —, szigorított gépjárművezetői vizsgára kötelezett személyek részére. De tanfolyamra jelentkezhetnek elméleti ismereteiket felújítani szándékozó gépjárművezetők is, továbbá mindazok, akik fent megjelölt elméleti ismereteket elsajátítani kívánják. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, 41. sz. AKÖV címén működő Maulis Mihály megyei ügyintézőnél. Békéscsaba, 1961. évi július hó. K. P. M. AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZETE (X) Élénk szél Több felhő, főként nyugaton többfelé esővel, zivatarral. Időnként élénk, helyenként átmenetileg erős délnyugati, nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—16, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap a nyugati határszélen 18—21, máshol 22—26 fok között. Tanácstagi fogadóóra Békéscsabán Békéscsabán, a 77—78. számú városi választókerületben Kazár Mihály, Jedrejcsik János tanácstagok 1961. július 18-án 19—24 óráig a Resicza-féle iskolában fogadóórát tartanak. Választóik javaslatait, kérdéseit, panaszait meghallgatják, azokra válaszolnak, illetve azokatt a végrehajtó bizottsághoz továbbítják. Kérik, hogy választóik bizalommal keressék fel őket a fogadóóra alkalmával. BÉKÉS MEGYEI NÉPŰJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Cserei Pál szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság ér 19., IIL em. Telefon: 21—36. 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó allalat, Békéscsaba, Szt. István tér 3; Felelős kiadó: Lehóczky Mihály: Telefon: 10—21. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethet ő a posta hivataloknál és a kézbesítőknél.