Békés Megyei Népújság, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-17 / 141. szám

4

H E P ÚJ S Ä G

1961. június 11., szómba*

Követésre méltó kezdeményezés

Jegyzetek a B<ékés megyei Könyvtár

bibliográfiáiról

KÖKÜtBEtÜfc egy évvel ezelőtt láttam az egyik moziban, hogy a jegyszedő néni valakinek a kezébe nyomott egy röplapot, s utána a gyerekek szinte egymás kezéből kapkodták ki és olvasták kiváncsi tekintetekkel. A napokban a könyvtár egyik munkatársával beszélgetve a könyvtár kiadványaira terelődött a szó, s néhány nap múlva kezemben volt az eddig megjelent kiadványok többsége:

— Néhányat nem sikerült előkerítenem... már elfogytak — mondta sajnálkozva Szabad Olga, a megyei könyvtár munkatársa. Egyik kollegámnak megmutatva a röplapokat és bibliográfiákat, tetszésének így adott kifejezést:

— Nagyon szépek.

Igen! És hasznosak.

Persze könnyebb írni egy előadásról, ahol szinte kézzelfoghatóan lehet bizonyítani a sikert, mint egy olyan munkáról, ami csak jóval később és talán nem is láthatóan hoz eredményt. Tudniillik nem lehet bebizonyítani, hogy a Megyei Könyvtár által kiadott Csehov röplapbibliográfia nyomán hányán nézték meg vajon „A kutyás hölgy” című filmet. Egy negyedíves rajzlap nagyságú röplapon három rétre hajtva nem sokat lehet elmondani. De le lehet írni annyit, amennyivel felébresztik az olvasóban a kíváncsiságot és el lehet érni, hogy a kíváncsiság kutató szenvedéllyé váljon. Hiszem, hogy a kiadványok legnagyobb eredménye éppen az, hogy a megyei könyvtár sok olvasója e röplapbibliográfiák alapján választja ki például — a számára még ismeretlen új könyvet is.

AZT HISZEM a bizonyításból

Vidám gyermekkacagás verte fel a szarvasi arborétum délutáni csendjét. Huszonkilenc mezőmegyeri úttörő csodálkozva sétált a számukra ismeretlen fák, bokrok között. Ribai István tanító és Szemetka Pál portás magyarázta a kis nebulóknak a fák, dísznövények eredetét és neveit. A gyerekek álmélkodva hallgatták és néha megjegyzést is tettek,

— Tessék nézni tanító bácsi, micsoda szép virág! Ilyet még soha nem láttam. Portás bácsi, tessék nekem megmondani, hogy hivjá'k azt a fát? A nevelő és a portás alig győztek válaszolni a sok kérdésre. A gyerekeket két szülő: Hudákné és Ledzényiné is el- kisérte. ök is most jártak itt először. Nekik is éppen olyan új volt itt minden, mint a gyermekeknek. Csak egy pár percre állítottuk meg a vidám kirándulókat.

— Egész nap itt lesznek Szarvason?

— Igen — válaszolt Ribai istván. — Az arborétumon kívül megnéztük a ligetet, a sporttelepet, a Felsőfokú Óvónőképző Intézetet, az úttörőházat és a Tessedik-szobrot.

A beszélgetésbe belekapcsolódott Szemetka Pál portás is. Tőle aziránt érdeklődtünk, hogy milyen a látogatottsága az arborétumnak.

— Ezt így nehéz lenne megmondani — mondotta Szemetka Pál, aki egyben az idegenvezető szerepét is betölti. — Amikor jó idő van, ünnepnapokon 800—1000-en is felkeresik az arborétumot.

— Külföldiek is látogatják az arborétumot?

— Hogyne. Minden héten van külföldi vendégünk is. Legutóbb például Olaszországból, Franciaországból jöttek, holnapra egy algériai látogatót várunk.

— Hogyan tetszik a külföldieknek a szarvasiak büszkesége?

— Minden idegen csodálkozva járja körül, és elismeréssel szól az arborétumról, Legtöbben csodakertnek neelég is ennyi. Sokkal izgalmasabb a hatáson elgondolkozni.

Nemrégiben a könyvtár összeállította a mezőgazdasági könyvnap alkalmából: Mit olvassunk falun, tanyán című röplapbibliográfiáját. E hasznos kis bibliográfia hétezer példányban került a falusi emberek kezébe és ha nem is hétezren vásároltak a mezőgazdasági könyvnap alkalmából könyvet, de biztos, hogy sok ezren a könyvtárból új könyveket kértek. És ez a hatás biztos. Talán ennyi elég is a röplapbibliográfiák kiadásáról, hasznosságukról.

Címnek azt írtuk, hogy „Követésre méltó kezdeményezés”. És most nehogy félreértse valaki, nem amellett akarunk lándzsát törni, hogy derüre-borúra minden szerv, minden vállalat munkáját népszerűsítő röplapbibliográfia kiadásába kezdjen. Nem is volna célszerű és valljuk be, drága mulatság is lenne. A követésre méltó mindössze annyi, hogy ä megyei könyvtárnak ezek a kis kiadványai szemléltető bizonyítékai annak, hogy a különböző társadalmi és tömegszervezetek együttesen is el tudják végezni feladataikat. A kiadványok társadalmi összefogásból születtek, mégpedig úgy, hogy a MOKÉP, a TIT, a megyei könyvtár és a közeljövőben megjelenő műszaki könyv-bibliográfiánál az üzemek vállalják a kiadás anyagi fedezetét, a könyvtár pedig a szellemi munkát.

NÉHÁNY JÁRÁSUNK az elmúlt esztendőkben járási kulturális hetet rendezett vagy egy- egy nagyobb kulturális megmozdulást, amelynek bevallott célja az volt, hogy nagyobb tömegeket mozgósítsanak. Bizony, milyen jó lenne, ha egy-egy ilyen alkalomra

vezik el, és sokan egész napjukat itt töltik.

Elbúcsúztunk, hiszen a gyermekek már türelmetlenül várták, hogy továbbvezessék őket, és csodálhassák a gyönyörű fákat, dísznövényeket, virágokat.

roskatag zsúpfedeles viskókból sohasem lesz palota, mint ahogyan azokból a század elején készült tanyákból sem lesz soha bérház, amelyekkel tele van még ma is a megyénk. De magasabb, cserepes tető és nagyobb ablak egyre több van megyeszer- te, s ezeket olyan emberek építik, akik tízegynéhány évvel ezelőtt még az uraságok istállóiban háltak, vagy ha családjuk volt, olyan ütött-kopott istenverte kunyhókban, amelyekbe a gróf úr a lovát sem igen kötötte be éjszakára, inkább a szabad ég alatt hagyta.

Gábor bácsiék is ilyen, régről maradt tanyán kezdték az új életet 1944 őszén. Nem is tanya volt az tulajdonképpen,, mert a tanya a községtől néhány kilométerre van, s Mokra Gábor házikója éppen hogy csak egy-két házhellyel választódott el az utcasortól. A szomszédok ugratták csak Gábort, amikor a faluból hazafelé ballagott, hogy: „Hová mégy koma, a tanyádra?”

— Rövidesen olyan ház lesz az, meglásd, hogy irigyelni fogod! — vágott vissza ilyenkor Mokra bácsi.

katalógusairól,

a járási könyvtár munkatársai, a járási TIT, népírontszervezet és az üzemek szintén közösen jelentetnének meg ehhez hasonló kis bibliográfiákat, hasznos kis útmutatókat, amelyek segítenének eligazítani a nézőket, a hallgatókat egy- egy jelentő® kulturális eseménynél.

A megyei példa megvan, és örömmel kell leírnunk, hogy az egész országban egyedülálló ez a kezdeményezés, s erre a kezdeményezésre már országosan is felfigyeltek, s a közeljövőben a megyei művelődési osztály tájékoztatása alapján a minisztériumból, s néhány más főhatóságtól megyénkben fogják tanulmányozni a kiadványok megvalósításának lehetőségeit.

Követésre méltó ez a kezdeményezés azért is, esetleg járási szinten, mert elérjük, hogy különböző szerveink jobban megtalálják egymást és sokkal koordináltabbam tudják végezni munkájukat. Mert valljuk be, a legtöbb gondot éppen ez okozza. Nemegyszer előfordult az, hogy valami nagyobb rendezvény alkalmával közös bizottságot hoztak létre, melyben képviselve voltak a szervek, s a végén a munka elvégzése mégis csak a művelődési otthonra maradt, vagy éppen a könyvtárra. Ha néhány dologban megtalálják egymást a különböző szervek, lehetőség nyílik arra, hogy máskor is éljenek az együttműködéssel, s az ebből fakadó erővel.

És végül még egy megjegyzés': Szép a szerénység, amivel elintézik, hogy alul oda írják a bibliográfiákra: Összeállította a Békéscsabai Megyei Könyvtár, de gondolom, hogy e szerv mögött egy-két ember húzódik meg.

Megérdemlik a dicséretet az- írók, az illusztrátorok és nem utolsósorban a Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, amely igyekszik ezeknek a kiadványoknak szép külsőt biztosítani. Várjuk a következőket és talán lesznek majd gyerekek, akik — nem lebecsülése a gyufacímkének — ezt fogják gyűjteni.

Hogy maradt rájuk, régi cselédekre ez a ház, már pontosan nem emlékszem. Valami olyasmit mesélt Gábor bácsi, hogy a földosztáskor, aki nem akart a majorban maradni, kapott lakást is. ö ideköltözött. Akkor 40 éves volt. S a fiú, Miska a III. osztály padjait kezdte koptatni. Miatta jöttek be, hogy ne kelljen szegénynek naponta kilométert gyalogolnia az iskolába. Valami özvegy mamókáé volt az elhagyatott ház, ki röviddel a felszabadulás előtt meghalt. Pesti örökösei pedig nem akartak jelentkezni. 1948-ban aztán potom pénzért megváltotta á községi tulajdonná nyilvánított házat a Mokra család. Ügy-ahogy rendbehozták, újra tapasztották,

meszelték, új zsúpot is raktak a tetejére. A cselédházak nyomorúságos lakásai után — hiába volt ez ugyanolyan földes, mint a majori, hiába volt ugyanakkorka kis ablaka, mint annak — csak sajátjának mondhatta Mokra Gábor és nem cserélte volna el egy bérházért sem...

Ám az idő vasfoga tíz év alatt alaposan tönkretette a szerény kis

Mezőmegyeri úttörők Szarvason

Hasznait a bírálat

Embere válogatja, ki hogyan fogadja a bírálatot. Van, aki fel- fortyan, még akkor is, ha a bírálónak igaza van, akad, aki levonja belőle a tanulságot.

Lapunk június 8-i számában a békéscsabai Kulich Tsz egyik tagjának bejelentése és a helyszíni ellenőrzés után Gazdátlanul hagyott értékek a Lepénytanyán című cikkünkben a tények alapján jogosan bíráltuk az ÉM. Békét: megyei Állami Építőipari Vállalat érdekelt munkásait. Ennek oka az volt, hogy az építkezés befejezése után hónapokig őrizetlenül hagyták munkahelyükön a vállalat egyes felszerelési tárgyait, anyagait. Társadalmi tulajdon ez. Ha valami elvész belőle, akkor nemcsak a munkások károsodnak,

Bíráló cikkünk meghallgatásra talált. Alig néhány nap múlva Monori Ferenc, a vállalat főépítésvezetője levelet küldött szerkesztőségünkhöz. Nem keres mentséget, a bírálatot sem próbálja visszautasítani. Elismeri a hibát. A következőket írja: Vállalatunk tulajdonát képező és a Kulich Tsz területén tárolt fel- szerelési tárgyak és anyagok elszállítására vonatkozóan a Népújság június 8-i számában megjelent cikk alapján nyomban intézkedtünk. Segítő szándékú és nevelő célzatú cikkükért köszönetét mondunk. Egyben kérjük a szerkesztőséget, hogy a tsz tagjainak tolmácsolják köszönetün- ket azért, hogy a köztulajdont megőrizték és szóvá tették az elfekvő értékeket.

hanem az állam is. Emlékszem, a tavasszal a vállalat üzemi tanácsának ülésén nagyon sok szó esett a társadalmi tulajdon védelméről. Akkor sem került csak úgy véletlenül felszínre ez a téma, hanem, mert meg volt rá az alapos ok. S mint említett írásunk is igazolta: most sem ártott szóvá tenni.

Így is fel lehet fogni a bírálatot, amelyet nem a munkások ellen, hanem a hiba ellen intéztünk. Használt a kritika, mert amint a rövid levélből is kitűnik: a vállalatnál nemcsak elfogadták, hanem sürgősen intézkedtek is. Nem vitás, így van ez

rendjén... _ .. __

Po

dina Peter

Kirándulás Szilvásváradra

A battonyai fiú-diákotthon növendékei közül a 60 legjobb úttörőt jutalom-üdülésre Szilvásváradra viszi el a diákotthon. Június 24-től július 9-ig a tótfalusi völgyben töltik el szabadságukat. Az intézet életében ez az első ilyen táborozás. A költségeket az állami hozzájáruláson kívül maguk az intézet diákjai teremtették elő,

Sxépikl a csanádapácai kultúrotthon

A csanádapácai kultúrotthont ez év tavaszán kifestették, a színpadra nagy függönyt, az ajtókra félkör-függönyt raktak, a közönség elhelyezésére 120 darab széket vásároltak. A nyár folyamán folyosót is építenek.

A tanács a kultúrotthon rendbehozására és fejlesztésére 20 ezer forintot biztosit.

A szebbé, barátságosabbá vált kultúrotthont szívesebben keresi fel a közönség és nagyobb gonddal ügyel a tisztaságra, rendre, mert így sokkal inkább a magáénak érzi azt.

falusi házikót. A nagy viharok belekapaszkodtak a tetejébe, mintha így akarnának bosszút állni, hogy beljebb az összefogódzkodott házakat nem tudják kikezdeni. Leletéptek egy darabot a zsúp sarkából, megcibálták a disznóólát és a még düledezőbb istálló nádtetejét is. Meg aztán ahogy ment előre az élet, a kis Mihály is legény lett, s az igények egyre növekedtek.

J^píteni kellene, mama... — sóhajtott többször Mokra Gábor.

De a hatholdas gazdaság nem akarta megadni az építkezés árát. Sok volt az adó, sokat elvitt a begyűjtés és sokat emésztettek fel a termelési költségek is. Ami maradt, éppen csak az életre volt elég. De saját életét élte Mokra Gábor, és úgy gondolta, jobb ez így, mintha valami „új kitalálású” nagybirtokra, a csoportba menne el.

Aki átélte a birtokszerzés mellet dagasztó örömét, aki egy életen át sóvárgott arra, ami a jobb- módúaknak megadatott: a földre, a jószágra, a saját fogatra, ekére, házra és mindez egyszerre meglett neki is és ez a minden most veszélyben forog — csak az tudja igazán megérteni Mokra Gábort. Mert Mokra az első évek örömétől nemigen látott mást a világból, mint a sajátjáét, melynek elvesztésétől félt, mikor az agitátorok elkezdték nyitogatni a kapukat. S mondjuk meg őszintén, hogy mikor az a nagy földcsuszamlás megindult náluk is, Mokra Gábor csak az árral sodródva és nem meggyőződésből lépett be a szövetkezetbe. Fiával jól megbírták a hat holdat. Igaz, építkezésre még most sem tellett, de az utóbbi két-három esztendő meghozta a reményt, hogy majd csak lesz ebből is lassacskán valami. Megkötöttséget, a sajátjától való elszakadást látott a b*épésben. s csüggedten gondolt arra, hogy ha még két-három évet dolgozhatott volna a magáéban, kiszépíthették volna a házat. így meg ki tudja, mikor lesz ebből valami? Mint annyian mások, Mokra Gábor sem fogott túlzottan nagy lelkesedéssel a közös munkához. De becsület volt benne, s elmaradni sem akart a többitől. Megtette hát a magáét Miska fiával együtt. Aztán hogy elkezdődött ez a hizlalá- si akció a háztájin belül, ő is ráállt, leszerződött még az ősz végén két süldőre...

A minap ismét arra jártunk Mokráék felé Gábor bácsi a háztetőn ült és nézte a határt. Igen, a háztetőn, A friss, még gyantasza-