Békés Megyei Népújság, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-14 / 138. szám
BÉKÉS MEGYEI Vitág proletárjai, egyesüljetek! 1961. JÚNIUS 14., SZERDA AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. ÉVFOLYAM, 138. SZÁM Az állami gazdaságok 30 ezer hold kalászost géppel takarítanak be — Értekezlet a MEDOSZ-székházban — Kedden, június 13-án délelőtt Békéscsabán a MEDOSZ Luther utcai helyi szervezetének székházában tanácskozást tartottak a megye mezőgazdasági üzemeiben működő szakszervezeti titkárok és választmányi tagok részére. A megbeszélésen Sarnyai Ferenc, a MEDOSZ Békés megyei bizottságának titkára mondott beszédet. Előadásában hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági üzemek egyre több gazdasági segítséget adnak termelőszövetkezeteinknek. Az orosházi, a kétegyházi, a kondorosi gépállomások, a mezőhegyesi, a hidasháti és a gyulai állami gazdaságok, az erdőgazdaság és a vízügyi igazgatóság patronáló tevékenységével nagyban hozzájárult a környező termelőszövetkezetek megszilárdításához. Az sz. b. titkáftik és a választmányok tagjai az eddigieknél többször vegyenek részt a patronált tsz-ek közgyűlésén és a korábbi években szerzett tapasztalataikat mondják el, hogy a jó gazdasági munkát szövetkezeteinkben egy igen jól szervezett politikai felvilágosító munka előzze meg. Beszélt Sarnyai elvtárs a szocialista brigád-mozgalom térhódításáról is. Megemlítette, hogy amíg a múlt évben 77, addig az idén 119 brigád kelt versenyre a szocialista cím elnyeréséért. — A MEDOSZ megyei bizottsága igen jó kezdeményezésnek ér-: tékeli a gépállomások munkaverseny értékelését — hangsúlyozta—, a dekádonkénti munkaverseny-ér- tékelés és a versenyben elért eredmények ismertetése igen jó hatással van az idénytervek teljesítésére. Ilyen nagy plenum előtt, mint amilyen a kedd délelőtti is volt, az idén először számoltak be az idei munkavállalásokról. Sarnyai elvtárs arról beszélt, hogy az idei tavaszon megyénk állami gazdaRövideseit megkezdik a termelést megyénk első takarmánykeverő üzemében A Békés megyei Malomipari Vállalat szerelői befejezték Füzesgyarmaton a megye első takarmánykeverő üzemének szerelését. Az új üzem műszaki átadása június 10-én volt. Rövidesen meg is kezdik a termelést. Az új üzemben naponta két műszak alatt mintegy két vagon takarmánykeveréket készítenek. A vállalat szerelői azóta már megkezdték Reformátuskovács- házán az újabb takarmánykeverő üzem szerelését. ságai — Mezőhegyes kivételével — 20 millió forint nyereség elérését kapták tervfeladatként. A különféle termelési tanácskozásokon a dolgozók 13 millió forint terven felüli árü előállítását vállalták. A Mezőhegyesi Állami Gazdaságban erre az évre 18 millió forint nyereséget terveztek, s a dolgozók kereken 14 millió forint terven felüli áru előállítására tettek felajánlást. Ezt követően az újító-mozgalom terjedéséről, a balesetelhárításról, a dolgozók szociális és egészség- ügyi védelméről, a Kilián sport- mozgalomról, a szakszervezeti munka megjavításáról, továbbá a nyári felkészülésről esett szó. Az értekezlet résztvevői örömmel fogadták, hogy az állami gazdaságok mintegy 30 ezer hold kalászos terület betakarítását tefjesen gépesítették, sőt a termelőszövetkezetek betakarításának elősegítésére több mint 60 aratógépet adnak. Sarnyai elvtárs hangsúlyozta, hogy a nyári betakarítás ütemének fokozására állami gazdaságainkban és termelőszövetkezeteinkben minden lehetőséget fel kell használni, s legyenek a szakszervezeti bizottságok szorgalmazói a gép-átcsoportosításoknak, s ahol szükséges, a kézi munkát igénylő táblák betakarításánál is járjanak élen. Az előadást vita követte. A vitában felszólalók az időszerű mezőgazdasági munkákkal és a soron következő szakszervezti feladatokkal foglalkoztak. D. K. 113 ezer hold kukoricát kapáltak meg a tsz-ek Vizespohár nagyságú cukorrépa a végegyházi Szabadság Tsz nagytábláin A gyakori esőzés nagyon megnehezíti a növényápolási munkákat a Körös-vidéki termelőszövetkezetek földjén is. A mélyfekvésű talajokra néha napokig nem lehet rámenni, ilyenkor Füzesgyarmaton, Sarkadon és másutt átcsoportosítják a munkaerőt s mindenki ott kapál, ahol éppen alkalmas erre a föld. A végegyházi Szabadság Tsz-ben nemcsak a brigádvezetők, de a tagok is állandóan lesik a határt, s ha csak egy-két órát lehet dolgozni, akkor is kimennek a mezőre. Ennek köszönhető, hogy a sok csapadék ellenére gyomta- lan a határ, a cukorrépa földjét háromszor, a kukoricáét kétszer megkapálták. A jó magágyba vetett, gondosan ápolt cukorrépa levelei térdig érnek, s a gyökér vizespohár nagyságú. A környékbeli szövetkezeti parasztok egymással fogadnak, hogy 300 mázsán felüli átlagtermése lesz a Szabadság Tsz-nek cukorrépából. Nagyon jól szervezték meg a növényápolást és a szénabetakarítást a román nemzetiség lakta Méhkerék termelőszövetkezeti községben, ahol a Nicolae Balces- cu Tsz-be tömörült lakosság apra- ja-nagyja a földeken szorgoskodik. Rendben tartják a saját 6500 holdas határukat, ezenkívül /1100 munkanapot segítettek eddig a környékbeli rászoruló termelőszövetkezeteknek. A Balcescu Tsz tagjai felajánlották azt is, hogy a 2500 hold aratnivalójuk nagy részét kézzel vágják le, a gépeket vigyék olyan szövetkezetekbe, ahol kevesebb a munkaerő. Az újkígyósi Aranykalász, a füzesgyarmati Aranykalász, a Vörös Csillag Tsz nagytábláin szintén elkészülnek aratásig a második, egyik-másik dűlőben a harmadik kapálással is. A füzesgyarmati Aranykalász Tsz-ben hamarosan megkezdik a 600 hold lucerna második kaszálását. Békés megyében 113 ezer holdon kapálták meg a szövetkezetek a kukoricát, 27 000 holdon befejezték a répa egyelést. Nem mindenütt tudnak megbirkózni az időjárás okozta nehézségekkel. A szarvasi Vörös Csillag Tsz-ben pl., ahol korábban nem osztották fel egyénekre a területet, lemaradtak a munkával. A jól dolgozó szövetkezetek példájára utólag ők is átszervezték a munkát, s a munkakedv pár nap alatt nagyon megjavult. MEGYEI IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ GYULÄN (Képek a 2. oldaton.) Nyugaton nagy érdeklődéssel fogadták a szovjet emlékiratokat New York (TASZSZ) Az amerikai sajtó érdeklődésének középpontjában állanak azok a szovjet emlékiratok, amelyeket az atomfegyverkisérletek megszüntetéséről és a német békeszerződés megkötéséről N. Sz. Hruscsov nyújtott át Kennedy elnöknek Bécsben. A New York Times a dokumentumok teljes szövegét közölte, s szerkesztőségi cikkben foglalkozott velük, akárcsak a New York Herald Tribune. Jellemző, hogy az amerikai lapok többsége meg sem várva e dokumentumok részletes tanulmányozását, a bennük lévő javaslatok ellen foglal állást. Különösen elégedetlenül fogadják a német kérdésre vonatkozó szovjet emlékiratot. Maga az amerikai külügyminiszter a washingtoni repülőtéren, ahol Fanfani olasz miniszterelnököt fogadta, június 11-én újságíróknak kijelentette, „első látásra nyilvánvaló”, hogy az Egyesült Államok nem ért egyet a Berlinre vonatkozó újabb szovjet memorandummal. A külügyminiszter — mutat rá az AP hírügynökség tudósítója — egyelőre nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy az Egyesült Államok milyen választ ad a szovjet javaslatra. Kijelentette, hogy kormánya előbb tanácskozik a szövetségesekkel s csak azután szö- vegezi meg válaszát. Kennedy elnök — fűzte hozzá Rusk — „igen érdeklődik” a bei'lini kérdés iránt. London Az angol lapok is igen részletesen foglalkoznak a Moszkvában nyilvánosságra hozott szovjet emlékiratokkal, a Daily Worker, a Times, a Daily Herald részletes kivonatban ismerteti a dokumentumokat. A német és a berlini kérdésre vonatkozó emlékirattal kapcsolatban a Times azt írja, hogy az „egy lépés lehet a további kapcsolatok és tárgyalások, sőt akár egy újabb értekezlet felé”. „Emlékeztetünk arra — jegyzi meg a Times —, hogy az 1959 nyarán Genf ben lefolyt külügyminiszteri értekezlet hivatalosan nem ért véget, hanem csupán megszakadt s így kívánság esetén felújítható.. Párizs Franciaország demokratikus közvéleménye, amelyet joggal aggaszt a nyugatnémet militarizmus növekvő veszélye, a szovjet kormány javaslatait az európai béke és biztonság szempontjából rendkívül fontosnak tartja. — A Szovjetunió ismét javasolja, hogy kössék meg a békeszerződést a két német állammal. Nyugat-Berlint pedig nyilvánítsák szabad várossá — írja címében a Libération és emlékeztet arra, hogy Nyugat-Berlin „valóban veszélyes góc, amely bármely pillanatban robbanhat”.