Békés Megyei Népújság, 1961. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-07 / 132. szám
4 Ai Üt. h J «í i-j ő 1961. június í. .szerda Tjaoaszi kirándulás Megyénk majd minden iskolája az első májusi napsütéses napon megszervezte már hagyományos iskolai kirándulását. Persze előfordult az is, hogy a tervezett napon esett az eső vagy a délelőtti napsütést a délutáni vihar váltotta fel. Milyen jó is kirándulni!.^ Fotóriporterünkkel meglátogattuk a IX-es általános iskola kirándulóit, s néhány felvétellel bemutatjuk, hogy is telt el egy napjuk. Valahol zörög a bokor, ...............................a........................ gy anúsan rezegnek az ágak, s mintha egy csodálatos fű nőne pillanatokon belül, a bokor mögé magasodik egy fűvel ékesített gyerekfej. Körülnéz. Minden csendes. (A csend alatt persze csak az értendő, hogy 5 lépés távolságon belül nem volt körülötte senki, de néhány méterrel odébb egy lelkes kis csapat éppen gólt kiált.) Az álcázott figyelő „indián” ^ m| ............... mö gött pillanatokon belül felbukkan még két társa. A harmadik, arcát korommal festette „íelismerhetetlenné”, s utána diadalordítással megindulnak az erdei ösvényen, az ismeretlen „vadonba”. Adatkertet szeretnénk létesíteni... A gyulai vasútállomásról kerestek meg pár nappal ezelőtt ezzel a gondolattal. Megszoktam már, hogy a MÁV-nál okos kezdeményezések születnek, és kitartóan hozzá is fognak megvalósításához. Ismerve őket, nem vitatkoztam — ők pedig folytatták: — „Növénykertünk” már van egy jó pár — céloznak a parkjainkra — hely volna hozzá, ha a tanács támogatná e kezdeményezést. Az állatokat már megígérte az erdőgazdaság, és hirtelen felsorolt egy állatkertre való ragadozó, növényevő, négylábú és szárnyas állatot. így már más — barátkozok meg a gondolattal —, hisz az állatkert szervezése már meg is kezdődött. Gondolom a tanács akár a Várfürdő, akár a csigakert területén tudna „helyet biztosítani” ennek az értékes gondolatnak a megvalósításához. Társkivitelezőket pedig a MÁV biztosan találna a gyulai üzemekben és társadalmi szervekben. — gyi — ituu fctei&faUc: Az emberségről Ahogy igy előttem ül most is, 80 éves korát meghazudtoló élénkséggel beszél nevelt gyermekeiről, bámulatba ejt. Hirtelen megélénkül előttem a máriafalvi kis szoba és a szemem előtt peregnek le az évek. Az út a „menhelytől” hazáig, egyszerre 8—10 síró. nevető, vi- songató pöttöm kis anyátlán, apátián csöppséggel. Mauer néni mesél, a fáradhatatlan „édes mostoha”. Ö, aki ma már a számát sem tudja megmondani a gondjaiba vett állami gondozott gyermekeknek. Fáradhatatlanul fürösztgette, öltöztette, becézget- te az állandóan békétlenkedö kis gyermekhadat. Beszél, beszél, beszél, mosolyogva, könnyedén ömlik belőle a múlt, ez az édeskeserves küszködés a •kis elhagyatottakkal. Felnőtt, szárnyra-engedett emberek gondolnak rá szeretettel, hálával. Sokan nem is tudták, hogy Mauer mama babakocsijában a sok kis „testvérke”, hogyan nézte végig a zajos gyulai vásárokat. És talán az emerek, akik elmentek egy-egy ilyen Mauer néni féle „különjárat” mellett, nem tudták mire vélni, hogy miféle ötlet alhpján tömte tele a gyermekkocsit ezekkel a sivalkodó, nevető kis gyermekekkel. — Tudja lelkem, nekem mindegyik egyformán kedves volt és hiába mondták, hogy miért viszem őket, én azért csak vittem. Mindet, lelkem! Hadd lássanak. Ez is kellett nekik, nemcsak a tiszta ruha és az ennivaló — mondja mosolyogva Mauer néni. Ennyi év távlatából úgy látszik, hogy nem is volt olyan nehéz éjszakánként a mosóteknő mellé állni, hogy menhelyes ruhácska mellett szép boltira is teljék a kis elhagyatottaknak. Még most is könnyezve emlékszik vissza azokra a napokra, amikor egy-egy kis pártfogolt- jáért megjelentek az „elveszett” szülők és elvitték tőle. Elindulóban még egyszer körülnézek a kis szobában és megakad a szemem egy elismerő oklevélen, amit 1947-ben a Magyar Népjóléti Minisztertől kapott. 1947 óta azonban senki sem gondolt arra, hogy Mauer néninek jólesne, ha vele is törődnének. A miniszteri oklevél mellé megérdemelné: emberségből.- e. g.A 15 éves község — 3224----csattan a kiáltás, s egy kisfiú pityergőén oldja le fejéről a számot. — Pont engem láttatok meg? — De a sírás elmarad, hiszen csak játék az egész, és a fekete számosok harca a piros számosok ellen csak egyszerű számháború. Fölöttük most vakítóan süt a nap, és a bokrok alatt kúszva jólesik a hűvös mindaddig, amíg meg nem hallják a fagyialtos csengőjét. Vége a „háborúnak”, előkerülnek a forintosok, s akinek előbb még •írásra állt a szája, most jókedvűen nyalja a vaníliát. Teljes a béke. A képen nem látszik a sátor, pedig igazi sátorlapból készült, és milyen sok kincs fér el alatta! Ahogy a nyárfalevelek susognak, úgy susognak össze a lányok ezen a kiránduláson, apró kis titkaik most csodálatos történetekké lesznek, s félelmük a sündisznótól, amit a csínytevő fiúk dobtak közéjük, pillanatokon belül elmúlik. A tíz évvel ezelőtt telepített kiserdő fái alatt vertek tanyát a Közgazdasági Technikum kiszesei is, s a sikeres Kilián-próbák után már megpucolták a krumplit, s most a bográcsban fő a paprikáskrumpli. A füst száll az ég f elé, csípi a lányok szemét, fát a tűzre, hadd csapjon magasra lángja...- Igaz, néha kifut a piros paprikáskrumpli, de nem baj, ez is a kiránduláshoz tartozik. Ahogy a gépkocsink befordult a Bélmegyer felé vezető kövesútra, mindjárt szemünkbe ötlött, hogy az út mellett elterülő cukorrépaföldeken még szorgoskodnak az emberek. Valamivel arrébb, az úttól balra a kukoricaföldön is dolgoztak. Ahogy haladtunk beljebb, mindjobban kibontakozott előttünk a község képe. A tanácsházával szemben az iskola udvarán vidám gyermeksereg szaladgált. Szünet volt. Csilingelő kacagásuk messze hallatszott, majd elvegyült a község rrrindennnapi zajában. A tanácsháza előtti pádon két férfi ült. — A tanácselnököt keresném. — Azt ugyan most hiába keresi — jegyezte meg az egyik —, szabadságon van. De a titkár elvtársat megtalálja, ott a szemben lévő ajtó mögött. A járástól jött? — kíváncsiskodott tovább az előbbi. — Nem, a Népújságtól. — A Népújságtól? Elég régen írtak rólunk, és különösen jókor jött az elvtárs. Ugyanis most 15 éves a községünk. Megköszöntem szíves tájékoztatásukat és beléptem az épületbe. Az egykori 170 helvett 500 ház A titkár elvtárs régi ismerősként fogadott. — Hallom, most 16 éves a községük. — Igen. 1946 áprilisában lettünk önállóak. Tudja, mi volt itt akkor? Jóformán semmi. Ahogy nekem mesélték, még járda sem. S azóta csak széjjel kell nézni — folytatta volna tovább is, de közben Szegedi János gazdálkodási előadó lépett be. — Jó, hogy jössz — szólt Kucse- ra János v. b.-titkár —, te sokkal többet tudsz mondani a községről, hiszen itt születtél. — Ez igaz. Tudja, hány ház volt itt? — nézett rám kérdőn. — Körülbelül 170. — És most? — Most... több mint 500. De ha így haladunk, nemsokára 600 is lesz! — Sokait szépült azóta a községünk — fűzte tovább a szó fonalát a V. b.-titkár. — Gyönyörű művelődési otthonunk épült, négytantermes iskola, megkaptuk a telefont meg a villanyt. Nem beszélve arról, hogy felépült a tanácsháza, a posta, a pártház s új kö- vesutat is építettek. — Olyan dolgok ezek, amelyek minden szónál jobban agitálnak — szólt közbe Szegedi János. — Emlékszem rá, hogy a felszabadulás előtt összesen egy tanterem volt, s azóta ez nyolcra bővült. A sáros, poros utcákon, abban az időben sápadt arcú, rongyos, me- zítlábos gyerekek szaladgáltak. S most tessék nézni — mutatott ki az ablakon. Azt utcán szépen öltözött iskolás gyerekek mentek. Parkírozzák, szépítik községüket — A mostani gyerekek nem is tudják, hogy mi volt 45 előtt — folytatta Szegedi János. — Jól emlékszem, 4—5 rádió volt a 'községben. Most alig lehet olyan házat A gyomai puskásokra és halászokra az utóbbi időben rámosoly- gott a szerencse. A múlt héten például két vidrát fogtak. Az egyiket a halászok fogták, és a gyomai gimnáziumnak ajándékozták. A gimnázium a vidrát Csath András ornitológussal tömeti ki, találni, ahol ne legyen, óvodáról nem is álmodhattunk akkor. Most már az is van. — Nagyon érdekes — szólt közbe a v. b.-titkár —, mennyire érdekli az embereket, hogy mi történik az országban, meg külföldön is. Régen a községbe ■ mindössze tíz újság járt. Most pedig minden házba. Nemcsak télen, d^ még ilyenkor dologidőben is olvasnak az emberek. A mozi meg mindig tömve van. — Ügy hallottuk, a tanács elhatározta, hogy tovább szépíti a községet. 1 — Igen. Ez így is van, 2400 gömbakácfa-csemetét ültettünk él — mondotta a v. b.-titkár. — Ide a tanácsháza élébe is padokat rakunk és parkírozzuk ezt a területet. Most már elértük azt, hogy a szükséges helyen megvan a betonjárda. És ebben az évben hozzáfogunk a törpevízmü építéséhez is. így dolgoznak, szorgoskodnak a bélmegyeri emberek, hogy a községüket még szebbé tegyék. Jantyik Tibor sége lesz. A másik vidrát Braunk György vadőr lőtte, aki 250 forintot kapott az értékes bőrért. A gyomai vadászok és halászok évek óta már több vidrát ejtettek zsákmányul, de az összes közül ez a két vidra volt a legnagyobb, súlyuk meghaladja a tíz kilót. A Mezőhegyesi Cukorgyár keres jó írású, adminisztrációs gyakorlattal rendelkező, büntetlen előéletű, 25—50 év közötti életkorú {h'f Uikíd nő kéi ŐSZI RÉPAÁTVEVÖI MUNKÁRA. Jelentkezés sajátkezű életrajz és kérelem beküldésével eszközlendő! Nem mindennapi vadászzsákmány és a gyűjteményük egyik büszke-
