Békés Megyei Népújság, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-18 / 115. szám
t népüjsAg 1961 május 18., csütörtök Távol a várostól, közel az Felsült próféták* Körösűjfalu gidres-gödrös utcáján egy vidáman kerékpározó fiatalember haladt észtvesztő gyorsasággal. Néha szinte akrobatikus mutatványt produkált, amint könnyű kis gépével átemelkedett az egyik buktatóról a másikra. Igazán nem kerékpárnak való út. Még a személygépkocsi is nehezen bukdácsol át az őszi esők idején a vontatók által vájt mélyedéseken. Az ifjú láthatóan nem sokat törődött ezekkel, sőt a szemerkélő esővel és a csípős széllel sem. Jókedvűen üdvözölte az embereket, akik meg-megálltak egy- egy percre beszélgetni. Idős emberek köszöntötték tisztelettel, s arcukról a fiatalember iránti megbecsülés áradt. Vajon ki lehet ez, akit ennyire megsüvegel- nek ebben a kis faluban? Az orvosi táska árulkodott A kerékpár kormányán barna orvosi táska; — Dr. Szabados Mihály községi állatorvos — mutatkozott be néhány perc múlva, s hangjában ott izzott a név előtti kis szócska újszerűsége. Alig egy éve hagyta el az egyetem kapuit, hátatfordítva a fővárosnak, útnak indult az új élet felé. A falusi élet vonzotta, az egészséges, tiszta levegő, az egyszerű, becsületes, dolgos falusi emberek és az alföldi táj. — Nincs szebb az örökké új falusi hajnalnál. Amikor ébred a táj, s a Nap korongja először vérvörös, majd narancs és fokozatosan élesedő szinnel emelkedve arannyá válik. Ontja éltető sugarait a földre, növényre, emberre, állatra egyaránt... Ha nem is pontosan így, de valahogy ezt fejezte ki, s szavain átsütött az Alföld forró szeretete, az itteni élet iránti lelkesedés. Már az egyetemen az volt a határozott kívánsága, hogy falura helyezzék. A battonyai fiú sehogyan sem tudott megbarátkozni a fővárossal. Mindig falura vágyott, hiszen ott nőtt fel, ismerte az alföldi táj szépségeit, az embex-eket. A városi élet forgataga sohasem vonzotta túlságosan. — 'Nem adnám az alföldi hajnalt a pesti neonfényekért — mondja, s ahogy kibuggyannak az őszinte szavak, meggyőz arról, hogy így is érez. Nem papagájok és pincsikutyák orvosa — Ez a hivatás a faluhoz köt. S így természetes, hogy az egyetemről kikerülő fiatal állatorvosokat ide helyezik — mondanák sokan. Ez igaz, s mégis sok fiatal körömszakadtáig ragaszkodik a fővároshoz, mondván: ott vannak a kutatóintézetek, lehet tanulni és dolgozni is. Aki pedig az anyagi lehetőségeket nézi, azzal érvel, hogy a papagályok és egyéb szobakedvencek gyógyítását jól megfizetik. „Aranybánya a főváros” — mondják. Akad a fiatalok között olyan is, aki inkább eltér hivatásától és más munkát vállal, csakhogy Pesten maradhasson. Dr Szabados Mihály nem ezt az utat választotta. És hogy jól választott, azt az itteni élete bizonyítja. A Szeghalmon töltött gyakornoki idő elteltével helyezték Körösújfaluba. — A fogadtatás bizony nem volt valami fényes — mondja visszaemlékezve az első napokra. Kiadós őszi eső, s ennek következménye; a „vendégmarasztaló" sár fogadta. A pesti aszfalthoz viselt könnyű cipő hamar elmerült benne. Az üres szobába, ahová költözött, a napközi otthon bútorait adták kölcsön, hogy mégis legyen valami fekhely, szekrény, polc, amire éppen a legnagyobb szüksége volt. Ma már természetesen visszakerültek a kölcsönbú- torok, s helyükbe a saját új holmija került. Az új, de szerény otthon külső falára felkerült a tábla is: Dr. Szabados Mihály, községi állatorvos. Az első perctől kezdve nem volt egyedül. Még az első nap felkeresték. Zuhogó esőben, éjszaka kopogtattak ablakán. „Doktor úr, baj van a disznóval"... szólt be egy izgatott férfihang és az új orvos elindult, hogy hivatását teljesítse. Azóta járja a házakat, fáradhatatlanul. Mélységes emberszeretetével, fiatalos lelkesedésével és az idősek iránti tisztelettudásával megnyerte a falusiak bizalmát. Mindössze 24 éves, de a bizalom oly nagy, hogy ma már egyéni és családi problémákban is tanácsát kérik, segítségét igénylik. Sokszor már hajnalban felkel és megy a beteg állatokat ellenőrizni, használt-e a gyógyszer, amit adott. Ilyenkor néha bekopog a községi párttitkárhoz is, hogy együtt beszéljék meg az Az elmúlt héten a dévaványai Vörös- kereszt és a tömegszervezetek egészségügyi napot rendeztek. Az egészség- ügyi napon részt vett dr. Gál Imre orvos és Marosi Gyuláné, az Egészség- ügyi Minisztérium képviselői, valamint Bertalan Imre, a Nők Lapja kiküldötte. Dr. Gél Imre húsz éven át a község orvosa volt, Bertalan Imre pedig ifjúkorát élte Dévaványán. Az egészségügyi napon részt vett még a megyei KÖJÁL igazgatója: dr. Szentke- reszty László, dr. Sallai László, a járási egészségügyi csoport vezetője, Mészáros Jánosné járási vöröskereszt-titkár, Kokovecz János, a járási tanács (21.) A tixoni űrhajósok összegezték eddigi tapasztalataikat. A központi kormányzófülkében voltak valamennyien. Horx Lend és Xind Lind után Dox Ten, a parancsnok vázolta elgondolásait. Xindon Tor mindent feljegyzett krónikájában, pontosan, részletesen... „... A parancsnok beszélt. Érdekes tervét ismertette. Elgondolása valóban a legjobbnak látszott. — Kozmosz-öltözetre nincs szükségünk. Ez nagy öröm és még nagyobb könnyebbség számunkra, barátaim. Tervem a következő: újabb felderítő útra indulunk, két csoportban. Az egyik csoport Horx Lend vezetésével átkutatja a folyam partját, egészen addig, amerre a bőrruhások eltűntek... Doxir Teni és Oren Xin megy vele. Az Endroxlán légszárnyas repülőgépén, a protoxlánon pedig Xind Lind, Xindon Tor és én felszállunk, s megkeressük a legközelebbi települést. emberekhez aznapi teendőket. Mert minden érdekli, minden közös munkából részt kér. Az ő segítségével lendült fel a falusi sportélet is. Szervezőképességével elérte, hogy közösen, társadalmi munkával építették újjá a fiatalok a sportpályát, s a csapatnak maga is tagja. A KISZ-gyűléseken, tanácsüléseken rendszeresen részt vesz, s úgy beszél a fiatalok jövőjéről, mint a saját életéről. —1 A fiataloknak itt kell ma- radniok a falun. Nekünk mindent el kell követni, hogy ne kívánkozzanak el, hogy megtalálják életcéljukat itt is. Kulturális és sport-, valamint tanulási lehetőségeket kell biztosítanunk, s ebben van a legnagyobb feladatunk — mondja. A falu fejlődéséről, a termelő- szövetkezetek erősítéséről, az állattenyésztés feladatairól is úgy beszél, hogy érezhető: magáévá tette a falu gondjait és egyetlen nagy célja e fejlődés elősegítése. Nősülés? Erről is szó esik, hiszen fiatal, életvidám ember. De élettársul olyan lányt akar, aki vele együtt küzd majd a falu fel- emelkedéséért és saját jobb életükért. „Együtt, közösen építeni az otthont”. — ez az elve. így találta meg Dr. Szabados Mihály a helyét falun, ahol őszinte tisztelet és megbecsülés övezi. Kasnyik Judit v. b. elnökhelyettes«, Túri Ferencné, a járási nőtanács titkára. Délelőtt a Körösi Állami Gazdaság kultúrtermében filmvetítéssel egybekötött előadást tartott dr. Szentkereszty László. Előadásában a nagyüzemi mezőgazdasági dolgozók egészségvédelméről beszélt. Délután a községi művelődési otthon nagytermében 1000 általános iskolai tanuló előtt dr. Kol- busz Andrásné szakorvos, este pedig a felnőttek részére dr. Sándor Imre körzeti orvos a családvédelemről és az alkoholizmus elleni küzdelemről mintegy 300 főnyi közönség előtt tartott előadást. — Kitűnő ötlet — lelkesedett Horx Lend. — Protoxlánunk igénybevételére még nem is gondoltunk! Dox Ten apró, elektromos órájára nézett. — Harminc perc múlva indulunk és 12 óra 30 perckor térünk vissza. — Helyes! Rendben van! — És az Endroxlán? — aggodalmaskodott az orvosnő. — Drága barátnőm, ne aggódjon. Bekapcsoljuk a magasfeszültségű sugárzó-automatát. Ez a rakétát 50 méter-egységnyi körzetben védi. Élőlény nem juthat a közelébe, mert halálos ütés sújtja. Olyan ütés, mint a villám- csapás. Gyorsan készülődtünk. Kozmosz-öltözet helyett egybeszabott, fehércsillogású, fémszálakkal átszőtt boxen-ruhát öltöttünk. Ez a műanyag-ruha puhatapintású, ugyanakor kitűnően szigetel és szilárdsága is magasfokú. Már csak néhány percünk volt BUDAPEST — ”... és lészen fogak csikorgatása!” — a legrégibb jövendölések eme, már eléggé közismert záradékát kedvelik a modern próféták is. Tudniillik, a 16 év alatt, valahányszor csak neikidurálták magukat a nyugati világ haruspexei, hogy megjövendöljék, mi minden vár hazánkra, ha nem hallgatunk rájuk, sohasem mulasztották el felhívni a figyelmet a fogaik elkerülhetetlen csikorgatására. A New York Times és a New York Herald Tribune a földosztás horoszkópját tartotta a legsürgősebbnek összeállítani 1945 őszén, mondván: „A földosztás évtizedekre visszaveti a magyar mezőgazdasági termelést..; A parasztok képtelenek lesznek saját erejükből megművelni a földet...’* A parasztok azonban minden jel szerint pótolni akarták az elmulasztottakat, s valahol csak gyakorolni kell azt a földművelést. Lehet, hogy éppen ezért vallották, hogy „Földet vissza nem adunk!”, ,,A föld azé, aki megműveli!” A New York Times 1946. júliusában megjósolta, hogy: „Magyarországon 40 év is kevés lesz a békebeli színvonal elérésére, ha az ország ezen az úton halad. Az újjáépítés szinte kilátástalan próbálkozás. A kommunisták új forintja puszta propaganda.” Arról igazán nem tehettek New Yorkiban, hogy ezek a magyarok a négy évtizedre kikalkulált munkát néhány év alatt elvégezték, természetesen puszta kommunista propagandából. A KŐVETKEZŐ időszakban egész sor jóslatot adresszáltak Magyarországnak. A bécsi Arbeiter Zeitung 1948 augusztusában közölte laikonikus rövidséggel: „Magyarország egész rövid időn belül a Szovjetunió tagállama lesz. A magyar gabonát teljes egészében a Szovjetunióba szállítják, s Magyarországon nemsokára betiltják a zsemlesütést.” Üjra a New York Times következett, amelynek az üzemek államosítása adott alkalmat jóslásra, 1948 szeptember közepén: „A magyar munkásság képtelen lesz üzemet vezetni. Az államosítás tehát kizárólag óriási deficitet, költségvetési hiányt, teljes csődöt hozhat.” Majd 1949. július 20-án vérfagyasztó k om oly Sággal bej elen tette: „Amit megjósoltunk, bekövetkezett. A magyar hároméves tervről most már végérvényesen kiderült, hogy megvalósíthatatlan.” Nem is három év alatt valósult meg, elég volt hozzá két év és öt hónap. A fogak csdkorgatásába kapcsolódtak * Megjelent a ..Kanadai Magyar Munkás” c. lap 1961. április 20-i számában. az indulásig. A fényrakéta belső és külső csapóajtói feltárultak, Dox Ten még egyszer, röviden elismételte mindkét csoport feladatát, majd a vezérlőasztalon elfordított egy piros színű kart, mely működésbe hozta a rakéta apró. légszárnyas protoxlánját védő burkolatot, lassan elfordította, majd egy emelőszerkezet könnyedén a talajra helyezte a fura kis gépecskét, melynek utasfülkéjében kényelmesen elfértünk mind a hárman. Dox Ten már a külső csapóajtóhoz lépett, amikor Oren Xin, aki még fent volt a rakéta csúcsában, a központi kormányzófülkében, felkiáltott. — Parancsnok! Különös lények közelednek felénk!... A kormányzófülkébe rohantunk és Oren Xin mellett kitekintettünk a fülke ellipszis alakú ablakán. — Jönnek! A parancsnok és én azonnal láttuk, hogy a bőrruhások. Távcsöveink egészen közel hozták a távolban mozgó pontokat. — Kétségtelen — mondta Dox Ten — ők azok! Meglepődtünk különös járásukon. Nehezen, elnyújtott léptekkel közeledtek. Elöl hat fekete hajú, villogószemű férfi, mögöttük — igen! — mögöttük négy asz- szony. . Xind Lind elragadtatva nézte őket. a francia jósok is. A Paris Presse (1951; július 25.) jósolta meg: „Magyarország teljes lerongy olódás előtt all. Kuhaneműinség várható. Ezért a kormány rendeletet ad ki, hogy a munkások és a dolgozó parasztok egyenruhái hordjanak, s ez természetesen a szovjet katonák uniformisához hasonlít majd.” MÉG EZEN IS túltett a France-Soir újságírója, aki 1951. március 27-én közölte látomását: „Magyarországon a nagy nyomor s az ínség miatt az éttermekben és a köztereken a jövőben központilag végzik majd el a cigarettavégek felszedését.” Régi házi jósunk, a bécsi Die Presse is szorgalmasan jelentkezigietett és 1954. szeptemberéből való a nyugdíjasok számára megszerkesztett jövendölése: „Az új magyar nyugdíjtörvény a valóságban leplezett nyugdíjrablásnak bizonyul majd. Nyugdíjba fognak küldeni minden 60 éves férfit és 55 éves nőt, akar munkaképes, akar nem. Ez a rablás módja, mert igen kevés embernek van meg az előirt 10 évi szolgálata, s így nyugdíjat alig kapnak majd.” A nyugati jóskonjunktúra 1956 őszén felvirágzott. A bécsi Bild-Telegraph 1956. október 31-én diadalmármorban jósolta körülbelül ezt: „Mire lemegy a Nap, könnyen lehetséges, hogy a magyar népi demokrácia már nem létezik.” Azóta elég sokszor lement a Nap; fel is jött, volt már teljes napfogyatkozás is. Ámbátor lehetséges, hogy a Bild-Telegraph visszavonná jóslatát, ha módjában lenne, de azóta szegény megszűnt létezni. ; AMIKOR elkészült az új hároméves terv, megint a Szabad Európa-rá- dió vetítette elénk a jövőt (1958. július 4.): „A hároméves terv beruházásaira szánt összeg nem fedezi majd a szükségletet és korántsem lesz alkalmas arra, hogy az ipar struktúrájának tervszerű átalakítását, vagy akárcsak az alapok lerakását biztosítsa.” s A dolog elég kellemetlen, de sajnos, be kell vallani, hogy a Szabad Európának ezúttal igaza volt. Ezt igazolta a Központi Statisztikai Hivatal jelentése a hároméves terv teljesítéséről. Teljesítettük, de hogyan?! Milyen fegyelmezetlenül! Állami erőből összesen 32 milliárd forint beruházást terveztünk. s csupán az ipari és építőipari beruházásokra 39 milliárdot fordítottunk. Az ipari termelés pedig 22 százalék helyett 40 százalékkal nőtt. ÍGY ÁLLUNK tehát a nyugati jövendölésekkel. Bizonyos, hogy a folytatás a jövőben sem marad el. De mi, ha nem is vindikálunk magunknak jóstehetséget, azt azért megjósoljuk, hogy a nyugati próféciák a jövőben is ugyanígy válnak majd be. — Milyen szépek, karcsú, izmos a testük és úgy hajladoznak, mint a vibráló árnyék... Semmiben sem különböznek tőlünk... Semmiben! Xind Lindnek igaza van. Nagyon igaza. Később egy szomorú esemény mindenben igazolta a tixoni asszony szavait... Már egészen közel jártak a rakétához. Alig lehettek 100 méteregységre. A távcsőben látszott, hogy remeg a kezük, arcuk vonaglik. — Félnek, Dox! — si költött Xind Lind. — Félnek, reszketnek! De miért jönnek mégis olyan elszántan. halálra vált arccal?... Nézd, a sor végén egy fiatal nő már roskadozik! (Cilia volt az, a szegény kis föníciai rabszolgalány, akit akkor még nem ismertünk.) Amikor már egészen a rakéta közelébe értek, megálltak egymás mellett, leborultak és úgy maradtak mozdulatlanul, hosszú percekig. Döbbenten néztük ezt a furcsa jelenetet. Nem értettük őket. Ez a köszöntésük talán?... De akkor miért reszketnek úgy, mint a gyenge falevél a tixoni hegyekben. ha őszi szél borzongatja a fák ágait?... A parancsnok ocsúdott fel legelőször a bénító döbbenetből. Jól sikerült egészségügyi napot rendeztek Dévaványán
