Békés Megyei Népújság, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-30 / 125. szám

s NÉPÚJSÁG 1961. május 36., kedd SPORT * SPORT * SPORT HÍREK A Szegedi Építők és a Gyulai MEDOSZ között dől el a bajnoki cím az iVß lll-ban A 2*7. fordulóval az NB in. délkeleti csoportjában is megkezdődött az Idei bajnokság hajrája. E forduló sem volt mentes a meglepetésektől. Ezek között Orosháza otthonában elszenvedett veresége, valamint a Szol­noki HITE gyenge játéka emelkedik ki. Martfű jó és eredményes játék után győztesen hagyta el az orosházi pályát. A Kinizsi ezzel a vereségé­vel kiesett a bajnokságra esélyes csapatok közül, s most már csak jobb helyezésre számíthat. Szolnokon meglepően jó játékkal rukkolt ki az utóbbi időben eléggé rapszodikusan szereplő Szegedi Építők csapata. A Szolnoki MTE váratlanul gyengén szerepelt, csatársora szétesöen játszott. A szegediek veszélyeseb­ben és többet támadtak. A Szegedi Építők ezzel a győzelmükkel megerősí­tették vezető helyüket. Gyulán ismét nagyarányú hazai győzelem született, habár a Török­szentmiklósi Fáklya szívósan és sokáig elég jól védekezett. A MEDOSZ játéka csak a második félidőben volt kielégítő. Szarvason a megyei „kiesési rangadón’^ a hazaiak minden tekintetben felülmúlták csabai ellenfelüket. A szarvasiak kilábaltak a hullámvölgy­ből, s ha továbbra is folytatják vasárnapi jó játékukat, úgy remény lehet az NB Ill-ban való bennmaradásra. Békéscsabán alacsony színvonalú játékot láthattak a nézők. A csabai együttes jóformán tetszés szerint érte el góljait. Csongrádon a Petőfi idei leggyengébb játékával csak az egyik pontot tudta megtartani. Kecskemé­ten a hazaiak ismét jeleskedtek, s így a Jászberényi Lehel ismét a ki­esési zónába került. A szombaton lejátszott Szegedi Spartakusz—Makói Va­sas találkozón született meg a forduló harmadik meglepetése. Cgy látszik Makó nem akar kiesni s az utolsó mérkőzésein igen jól játszik. Az elmúlt vasárnap elmaradt Makói vasas—Kiskunfélegyházi Építők mérkőzést szerdán játsszák. A 27. forduló bizonyos tekintetben tehát eldöntötte a bajnoki cím sorsát. A Szegedi Építők \és a Gyulai MEDOSZ csapatai az első számú esélyesek, természetesen ebbe beleszólhat még Kecskemét, a Szolnoki MTE s Csong- rád is. Mindez azonban csak akkor lehetséges, ha a Szegedi Építők a hátra­lévő három mérkőzésen egyszer sem győznek, vagy Gyula kétszer kikap. Mindenesetre az utolsó fordulók is érdekesnek ígérkeznek. Ahogy szűkül a bajnoki címért küzdő csapatok száma, úgy szélesedik a kieső csapatoké. A Kiskunfélegyházi Építők és a Békéscsabai Agyagipar csapatain kívül még mintegy hét csapatot veszélyeztet a kiesés „réme’?, A forduló eredményei: Jandzsó — Perjési, Békési, Fiam — Racstkó, Dudás — Csömör, Berta, Gera, Szlávdk, Kojnoki Gyenge irammal indult a mérkőzés. Mindkét csapat játékát pontatlan lab- daleadások jellemezték. A Z. percben Kojnok futott el. védőitől, de rosszul lőtt, a 10. percben pedig Csendes nagy­szerű érzékkel hárított veszélyes lö­vést. Többnyire mezőnyjátékkal telt el az első félidő, s csupán Mezőtelki ka­pufája, illetve Perjési erős lövése je­lentett némi változatosságot. Szünet után inkább a vendégcsapat támadott, s a Kinizsi szétesöen, kapkodva ját­szott. A második félidő 10. percétől Martfű csapata irányította a játékot, s nagyszerűen adogatva közelítették meg a hazaiak kapuját. A formás támadá­sok eredménye lett az 53. percbén Nagy lapos, erős lövéssel lőtt gólja. A Kinizsi ezután próbálkozott támadá­sokkal, de a csatárok lövéseit nem kísérte szerencse. Kinizsi-rohamok után ismét Martfű támadott többet, de gólt már ők sem tudtafk lőni. Jók: Nagy. Seres. Csendes, illetve Jandzsó, Kojnok, Perjési. További eredmények: Makói Vasas—Szegedi Sparta­kusz 3:1 Kecskeméti TE—Jászberényi Lehel 4:2 Szarvasi SC—Bcs. Agyagipar 4:0 — CSIPKEVERÖ tanfolyamot indított Békéscsabán a VI. számú általános iskolában a nőtanács. A tanfolyamon 35 asszony és lány vesz részt. — MEGBESZÉLÉST tartott má­jus 29-én a békéscsabai városi Vö­röskereszt alkoholellenes bizottsá­ga. A megbeszélésen több vendég is részt vett. — MINDEN óvodában megren­dezték a gyermeknapot Szarva­son. A községi nötanács labdákat ajándékozott az óvodáknak. Ezen­kívül 18 állami gondozott gyer­mek kapott ajándékot a nötanács- tól. — EGY ÉV alatt 78 ezer lakószo­bát adtak át Lengyelország nyuga­ti és északi területén az elmúlt évben. A lakásépítésben a wroc- lavi vajdaság és város ért el ki­emelkedő eredményt. Egy év alatt 18 200 lakószobát építettek. — CSOKOLÁDÉT és süteményt, valamint homokozó játékot kap­tak a gyermeknapon a békéscsa­bai Kölcsey utcai óvoda kis lakói. A 41-es AKÖV pedig autóbuszon városnézésre vitte el a kicsinye­ket szombaton délelőtt. — ÜJ VÄGOHELYET építenek Kardoskúton. A községfcjlesztési alapból 100 ezer forintot fordíta­nak az építkezésre. Új klubhelyiség Békéscsabán Gyulai MEDOSZ—Törökszent, miklósi Fáklya 6:0 (2:0) Gyula, 1500 néző. vezette: Horváth. Gyula: Csomós — Szilágyi, pásztor, Petrovszki — Guti, Kiss — Csűri, Hi­mer II.; Himer I., Nagy II., Nagy J. Törökszentmiklósi Fáklya: Barta — Szecsei, Karakas, Pa,pp — Fenyvesi, Szakáll — Fábián, Búzás, Kosa, Deák, Horváth: Már a mérkőzés első perceiben lát­ható volt, hogy a Fáklya kizárólag vé­dekezésre rendezkedett be. Ez termé­szetesen rontott a játék szépségén. A csapkodó játék után a 12. percben egy hazai formás támadásszövés során Himer I: Nagy Il-t szöktette, aki a jó helyzetben lévő Himer n-nek adta a labdát és az megszerezte a vezetést. A 21. percben Kiss rosszul adott haza, s Himer II. a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt. A játék színvonala a két gól után sem változott. A 36. percben a sérült Fenyvesi végleg kiállt, s így a vendégék 10 főre apadt csapata még szorosabban védekezett. A tömör vé­dekezéssel szemben a MEDOSZ soká­ig tehetetlennek bizonyult. Csupán a második félidőben a lapos, gyors adogatásokkal szőtt támadások törték meg a vendégek jó védekező taktiká­ját. Mindjárt az első percben veszély­be került a vendégek kapuja. Nagy II. lövését Barta csak kiütni tudta, s a labda Himer I. elé került, aki a ha­zaiak harmadik gólját rúgta. A sok eredménytelen támadás után a 64. percben Csűri növelte a hazaiak elő­nyét. Az állandó támadás miatt a ven­dégek védelme kifáradt, s a 71. percben majd néhány perccel később Csűri lőtt két gól. Jók: A hazai együttes, illetve: Barta, Deák. Békéscsabai Építők—Kiskun­félegyházi Építők 10:0 (6:0) Békéscsaba, 2000 néző. V.: Mihályi. Békéscsaba: Krátki — Szikora I., Po- pol, Szarvas — Lonovits, Frankó — Miklya. Szabó, Sipos. Rieger. Farkas. Kiskunfélegyháza: Almási — Bencze. Cserkó, Vereb — Piszman. Csenki — Kovács. Makai, Paradi, Hever. Csoki. Nappal szemben kezdett a csabai együttes, s már az első támadásaik eredményesek voltak, s Miklya révén vezetéshez is jutottak. A gyors gól után váltakozó mezőnyjáték alakult ki. A közel negyedórái mezőnyjáték után Sipos szép góljával megingott a fél­egyházi védelem, és néhány percen be­lül Sipos újabb két gólt juttatott az el­lenfél hálójába. A vendégek a négy gól ellenére is nagy lelkesedéssel ját­szottak, de támadásaik nem jelentet­tek különösebb veszélyt a csabaiak kapujára. A félidő végén élénkült a játék és Szabó fejesgólját újabb gól, Miklya fejese követte. Szünet után sokáig mezőnyjáték folyt. A hazaiak kissé fölényeskedve játszottak. Egyedül Sipos játszott jól, s újabb három gólt lőtt. Az utolsó pei'- eekben Farkas állította be a végered­ményt: Csongrádi Petőfi—Hódmező­vásárhelyi MEDOSZ 1:1 (0:1) Csongrád, 2000 néző. V.: Rozsnyai. Csongrádi Petőfi: Pusztai — Borda. Barta, Bánfi — Vérségi, Vikor — Pus­kás, Gál, Gát, Kálmán, Busa. Hódme­zővásárhely: Enyedi — Bán, Kanász, Busa — Szecsei, Z só tér — Berta, Nagy- némedi, Sándor, Alföldi, Rozik. Szél ellen is nagy lendülettel kez­dett a Petőfi, s Vikor lövése alig ke­rülte el a kaput. A 6-. percben mégis a MEDOSZ szerezte meg a vezetést. Sándor egy kapus-kirúgást elfogott a felezővonalnál és támadóit kicselezve a hálóba lőtt. A váratlan gól után élén- kebb lett a játék, s a hazaiak táma­dása állandósult, de a kapü előtt bi­zonytalankodtak, lövéseik elkerülték a kaput. A fordulás után nagy vihar ke­rekedett. Megfordult a szél, s ismét a vendégeknek kedvezett. A Petőfi en­nek ellenére állandóan támadott, s egy kapu előtti kavarodásból Busa lé­vén gól született. A kiegyenlítés után a vendégek védekező játékot erőltet­tek, ami sokat rontott a játék színvo­nalán. Jók: Enyedi, Kanász, Rozik, illetve Borda, Gál. Szegedi Építők—Szolnoki MTE 2:0 (1:0) Szolnok, 1509 néző. V.: Geréb. Sze­gedi Építők: Palotai — Óvári, Blaha. Enesei — dr. Bóka. Bezsenyi — Ta­nács, Boldizsár, Solymosi, Hegedűs. Szolnok: Sárkány —■ Tóvízi, Török, Zalai — Csaba. Dauka — Huszkai, Pau­lai, Papp, Wiliisch, Cs. Farkas. A nagy érdeklődés mellett .játszott csoport-rangadón mindkét csapat ide­gesen, feltűnően sok hibával kezdett. A szegedi csapat vezette az első veszé­lyes támadást, s a félidő elején nyo­masztó fölénybe- került. A 14. percben Török csak kézzel tudott menteni a 16-os vonalnál. A felállott sorfal fe­lett Tanács mesteri gólt lőtt. A vendé­gek a gól után is többet támadtak, és a 27. percben Sárkány csak nagy bra­vúrral tudott hárítani.. A fordulás után tovább támadott a szegedi csapat, s a 75. percben a sáros, csúszós talajon Boldizsár beállította a végeredményt. Jók: Blaha, Tanács, Boldizsár, il­letve Török, Zalai, Csaba. Martfű—Orosházi Kinizsi 1:0 (0:0) Orosháza, 800 néző. V.: Jurka. Mart­fű: Csendes — Böjti, Seres. Molnár — Sütő, Szűcs — Pálinkás, Nagy. Mező- teiká, Mészáros, Gulyás. Orosháza: 11 bajnokság állása 1. Szegedi Építők 27 16 5 6 49:27 37 2. Gyula 27 14 7 6 62:34 35 3. Kecskemét 27 13 7 7 40:25 33 4. SZIMTE 27 13 6 8 55:30 32 5. Csongrád 27 13 6 8 55:43 32 6. Sz. Spartakusz 27 11 8 8 50:38 30 7. Orosháza 27 9 12 6 31:27 30 8. Martfű 27 11 5 11 44:47 28 9. HMTE 27 11 6 10 39:64 28 10. J. Lehel 27 10 6 11 55:50 26 11. Bcs. Építők 27 10 5 12 45:42 25 12. Szarvas 27 10 4 13 46:47 24 13. Makó x 26 6 »1 9 25:36 23 14. Törökszéntm. 27 7 9 11 29:42 23 15. Bcs. Agyagipar 27 5 7 15 21:62 17 16. Kfh. Építők x 26 2 4 20 16:55 8 x A Makó—Kiskunfélegyházi Építők mérkőzés elmaradt a vendégcsapat tá­volmaradása miatt. Megyei I. osztály eredményei: Békéscsabai MÄV-Bocskai— Csorvás 2:0 Battonya —Gyoma 3:1 Sarkadi Kinizsi Békéscsabai VTSK 0:0 Mezőhegyes! Kinizsi—Végegyháza 2:1 Békés—Kunágoía 4:0 Sarkadi MSE—Kondoros 3:0 Békésszentandrás—Medgyesegy- háza 2:1 Üj helyiséget kapott Békéscsa­bán a Siketek és Nagyothallók Szövetsége. Az Illésházi utca 1/1 alatt kedves, otthonosan berende­zett klubhelyiségben találkozhat­nak a. szövetség tagjai. A klubhe­lyiségben asztalitenisz, sakk, do­minó és egyéb társasjáték áll a tagok rendelkezésére, hogy szabad idejüket minél kellemesebben tölthessék el. APRÓHIRDETÉS 1Ö61 szeptemberben egyéves növény- védelmi szakosító szakiskola indul Vasadon. Jelentkezhetnek mezőgazda- sági és kertészeti technikumot végzet­tek. Jelentkezés írásban vagy szemé­lyesen Vasadon az iskola igazgatójá­nál június 15-ig, (x) BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja« Felelős szerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 19„ HL em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Telefon: 10—21; Békés megyéi Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Rádió- és televízió műsor SZERDA, 1961. MÁJUS 31. KOSSUTH RÁDIÖ: 8.10 Tánczene. 9.00 Rádióegyetem. 9.30 Az álruhás ker­tészlány. 10.00 Hírek. 10.10 Üttörő-hír- adó. 10.30 Elhangzott műsorainkból. 11.50 Napirenden . . . 12.00 Hírek. 12.15 Könnyű zene délidőben. 13.00 ünnepi könyvhét 1961. 13.20 A Prágai Rádió műsorából. 13.45 Válaszolunk hallgató­inknak. 14.00 Zenekari muzsika. 15.10 Egy üveg Almuska. 15.50 Fgy falu — egy nóta. 16.30 A város szíve dobogni kezd. 16.40 Az Udvardy-kamarakórus énekel. 17.00 Hírek. 17.15 Szív küldi .. . 17.55 Gondolat, 18.35 A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. 19.05 Munkás­klub. 19.25 Magyar nóták, csárdások. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.25 Három világhírű énekes. 21.10 Felsült vőlegény. 21.35 Tánczene. 22.00 Hírek. 22.20 Ugetöverseny-ered- rnéuyek. 22.25 Nebáncsvirág. 23.00 Ka­marazene. 24.00 Hírek. 0.10 Könnyű ze ne. 0.30 Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00 Hírek. 14.15 A víg özvegy. 14.40 Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. 15.00 Könnyű melódiák. 15.53 Goethe két verse. 16.00 Hírek. 16.05 Operarészletek. 16.40 A villámfény asszonya. lo.55 Magyar nép­dalok. 17.15 Orvosi tanácsok. 17.20 Ka­marazene. 18.05 Tánczene. 18.35 Rádióegyetem. 19.00 Hírek. 19.05 Csaj­kovszkij: G-dur zongoraverseny. 20.00 Ketten ugyanazt. .. 20.40 Falurádió. 21.00 Hírek. 21.10 Mezei csokor. 21.35 Turkeve kulturális életéről. 21.55 Ri­chard Wagner Pesten. 23.00 Hírek. 23.15 Műsorzárás. TELEVÍZIÓ: 18.00 Kicsinyek műsora. 18.30 Kisfilmek kedvelőinek. 19.00 Köz­vetítés a Magyar Állami Operabázból Csajkovszkij: Diotörö. Kb. 22.00 Hírek. — IFJÚSÁGI estet rendezett május 27-én Szarvason a járási művelődési házban a nötanács a középiskolás fiatalok részére. Az ifjúsági esten a gimnázium zene­kara adott műsort. — A PRÁGAI távközlési kutató intézetben elkészült az első cseh­szlovák hordozható elemes televí­ziós készülék. A 7 kilogramm sú­lyú, 20 centiméteres képernyőjű, 12 csatornás televízió beépített antennával rendelkezik. — BEFEJEZTÉK a répa egyezé­sét a kardoskúti Rákóczi Termelő­szövetkezet tagjai. Ezenkívül 70 hold mák növényápolási munkáit is elvégezték május közepén. — A GYERMEKNAP alkalmá­ból műsort adott a békéscsabai Balassi Bálint művelődési ház szabadtéri színpadán a KPVDSZ Napsugár bábegyüttese. Az együt­tes a zsúfolt nézőtér előtt a Piros­ka és a farkas, valamint Az elát­kozott malom című bábjátékot mutatta be. Eső, zivatar Hűvös, felhős idő, sok helyen eső­vel, zivatarral. A Dunántúlon megélén­külő északi szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet keleten 12—15, nyugaton 8-*-ll, legmagasabb nappali hőmérséklet 14—18 fok között. Távolabbi kilátások: a hét közepén is hűvös idő, esőkkel. Foto-optikus tanulónak érettségizett fiatalokat felvesz az OFOTÉRT VÁLLALAT Felvilágosítást adnak a leg­közelebbi OFOTÉRT-bol- tokban. 3049 Szabadság mozi. Békéscsabai Május 25—31: A riksafcudi. K. h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8, BRIGÁD MOZI, Békéscsaba. Május 25—31: Halálhajó. K. h.: fél 6, fél 8; v.: fél 4, fél 6, fél 8. Június 1-én megnyílik a BRIGÁD KERTMOZI, a „Háború és béke’? e. film vetítésével. A békéscsabai SZABADSÁG és BRI­GÁD MOZI közli, hogy a későn ér­kezők csak a híradó utáni szünetben foglalhatják el helyüket. A Szabadság és a Brigád moziban minden kedden és pénteken délelőtt 11—1-ig elővételi pénztár. TERV MOZI, Békéscsaba. Május 29—31: Hyppolit, a lalcáj. K. h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. SZABADSÁG MOZI, Gyoma. Május 29—31. Áru Katalóniának. K. h.: 8, v.: 4, 6, 8. PARTIZÁN MOZI, Orosháza. Május 29—31: Afrikában jártunk. K. h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8. BÉKE MOZI, Orosháza. Május 25—30: Énekes csavargó. K. h: fél 6, fél 8, v: fél 4, fél 6. fél 8. PETŐFI MOZI, Gyula. Május 29—<30: A darvak dala. K. h..r 6, 8, v.: 4, 6, 8. ERKEL MOZI, Gyula. Május 29—31: Messzi utca. K. h.: fél 6, fél 8. v.r fél 4, fél 6, fél 8. VÖRÖS OKTOBER MOZI. MezőkO­kovácsháza. Május 29—31: Don Juan. K. h.: 8, v.: 4, 6, 8. BÁSTYA MOZI. Békés. Május? 29—30: Rakéta támaszpont. K. h.: 6, 8. v.: 4, 6, 8. PETŐFI MOZI. Sarkad. Május 29—31: Kutyás hölgy. K. h.: 8, v.: 4, 6. 8. TÁNCSICS MOZI, Szarvas. Május 29—31: Az elvarázsolt herceg. K. h.: 6. 8, v.: 4, 6. 8. ADY MOZI. Szeghalom. Május 29—31: Orvos a válaszúton. K. h.: 8, v;: 4, 6, 8,

Next

/
Oldalképek
Tartalom