Békés Megyei Népújság, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-28 / 124. szám

4

MÉP ÚJ SÄG

1961. május 28., vasárnap

»Csodálatos érzés lovat hajtani“

Művész—paraszt találkozó volt

Üjkígyós termelőszövetkezeti ] községben művész—paraszt találkozót rendezett a napokban I a Hazafias Népfront Budapest

VI. kerületi és a Békés megyei bizottsága. A kedves vendégeket meleg szeretettel, hatalmas rózsacsokrokkal fogadta az Aranykalász Tsz tagsága, amiért Lengyel Erzsébet, a Petőfi Színház művésznője mondott köszönetét s bemutatta kollégáit: Karácsonyi Magda, Csákányi László, Görög Mara, Holló Eszter, Kovács Ibolya, Vitek József, Petiik József, Szántó Klára és Besztercei Pál művészeket, a Fővárosi Operett Színház, a Jókai, a Petőfi, a Bábszínház és a Vidám Színpad tagjait.

A fővárosi művészek és a népfront képviselői délután megtekintették a szövetkezet gazdaságát. Az őszinte barátság légkörében olyan otthonosan íiitek a hintókra, lóhátra, hajtották a lovakat, simogatták a

Újkígyóson

rózsaszínű kismalacokat, ették a szántóföldön a zöldborsót és a karalábét, mintha már régi jő barátok, ismerősök lennének. Egymással versenyezve találgatták, melyik növény micsoda s ha valaki összekeverte a paprikapalántát a paradicsommal, vidám kacagásuk messzire hallatszott.

Az esti előadást 8 órára hirdették, de hétkor már zsúfolásig megtelt a művelődési otthon nagyterme s igen sokan szorongtak az ablakok alatt is. A művészek nagyon kitettek magukért: színvonalas, felejthetetlenül szép műsort produkáltak. Lehár-, Kálmán-, Huszka-ope- rettekből adtak elő részleteket, szavalatokat, prózai előadásokat. Amikor Holló Eszter, Karácsonyi Magda vagy Kovács Ibolya megjelent a színpadon, halkan megjegyezte egy-egy idősebb tsz-tag: az én kocsimon ült, roppant aranyos. Nem is gondoltam, hogy ilyen kedves,

közvetlen és barátságos. A szereplőket szűnni nerh akaró, viharos tapsorkánnál kérték ismétlésre, az ünnepi vacsora után pedig együtt ropták a táncot művészek, szövetkezeti parasztok.

A baráti találkozó igen hasznos volt a művészek és termelőszövetkezeti parasztok számára egyaránt. 1 Amikor jóval éjfél után autóbuszba szálltak a kedves művészek és a népfront képviselői, augusztus huszadiki viszontlátás reményében nyújtottak kezet a kígyósiak. A platinaszőkehajú Holló Eszter hatalmas ró?sacsokrát simogatva, megjegyezte: — Amint hazaérek, első dolgom lesz a naptárba bejegyezni, hogy augusztus 19—20, Üjkígyós. Semmi pénzért nem vállalok más programot. Nagyon aranyos emberek Müvésiztársai kórusbán válaszoltak:

— Nagyon aranyosak!

(Ary)

Beszélgetés Durkó Antallal, a múzeum igazgatójával

A BÉKÉSI művelődési otthon egyik ajtaja felett alig észrevehetően szerénykedik, egy tábla: Békési Múzeum.

Az ajtón belépve, mindjárt múzeumi tárgyak zsúfoltsága vett körül. Az ajtóval szemben a falról török- és kuruckorl fegyverek: puskák, pisztolyok és kardok függnek alá. Több csontfaragással díszített handzsáron jól olvasható a török felirat, s ezek a számomra érthetetlen jelek képzeletemben felidézik egykori gazdájukat. Ezenkívül halászszerszámok, hálók és őseink megannyi, ma'már többnyire „divatjamúlt” foglalkozásának látható bizonyítékai.

NAGY ÉRDEKLŐDÉSEMET

földjeik adományából létrehozták községük középfokú gimnáziumát — mondja az igazgató.

Ebben a két teremben hatezer év néz le a falakról és szekrényekről a látogatókra, és hogy ez így van, az többnyire az egyszerű embereknek köszönhető. A múzeum anyaga ma már több ezer tárgyból áll, amely nagy változatossággal tevődik össze.

ITT ŰRZIK Bódizsné kövét, amelynek egykori tulajdonosát boszorkányságért elégették, mert azt állította, hogy ezt a követ a nyelve alá téve olyan tojásokat tojik, amelyet a beteg elfogyasztva meggyógyul.

Bem tábornok» pipáját, amelyet valamelyik erdélyi ütközet után adott vitézségéért egyik katonájának, és így öröklődött az ereklye, míg az utolsó tulajdonos behozta a .múzeumba. Őrzik Arany János egyik kéziratát és a tarhosi kastélyból származó kínai porcelánfestményt, és még sok-sok érdekes és értékes múzeumi tárgyat. ■ Nemsokára új helyre költözik a múzeum, megkapják a mostani pártházból átalakított helyiségeket, ahol nem két, de tizen- j négy teremben lesz elhelyezve az j összes múzeumi anyag; nemcsak i egy töredéke a helyszűke miatt, mint itt.

(—eres)

ünnep előtt

Fiam elmélyedve tanulmányozza az újságot, aztán azon a hangon szólal meg, amelyet piár jól ismernek a szülők. Olyankor beszélnek így a gyerekek, mikor kérnek valamit.

— Édesapám, ugye megvehe- tem a könyvhéten az új Mesterházi-kötetet és a Vörösmarty- összes-t?

Ez persze nem azt jelenti, hogy egyszülött gyermekem apai engedéllyel vásárolhat csak könyvet. Szó sincs róla. Azt tanúsíthatják a többi atyák is.

Ilyenkor nem az engedélyre, hanem a könyvek megvásárlásához szükséges pénzre van szüksége Jánoskának.

Mintha csak erre várt volna, a feleségem is nyilatkozik.

— Apukám, én is benyújtanám az igényemet. Igazán nem sok. A Várnai Zseni kötetet és annak a kubai költőnek a verseskötetét szeretném. Ja, és Lacikának, a keresztfiamnak szeretném előfizetni „Az én könyv- táram”-at. Igazán, szóra sem érdemes! Gyors fejszámolás után megállapítom, hogy Bálint György kétkötetes gyűjteményére — amelyekre már hetek óta kivetettem a hálómat — már nem jut pénzem. Várjunk csak! Hát mire való a KST? Holnap kérek 200 forintot és akkor meg tudom venni az „Ady az irodalomról” című kötetet és Margitkának, a nővérem kislányának az „Emberi szertartás”-t, Garai Gábornak az új verseskötetét.

És míg ezeken a fontos dolgokon elmélkedem, eszembe jut gyermekkorom, mikor könyv csak néhanapján került a házba. Olyankor is én kértem kölcsön a tanító úrtól. Ma meg egyhetes ünnepe ván már a könyvnek és akárcsak karácsonykor, mindenki számvetést csinál, hogy kinek mit is kell venni az ünnepi könyvhétre?

Először önkéntelenül felbukkan bennem a mindenben hibát kereső kritikus.

— Tessék! Nincs elég bajom karácsonykor? Amikor Mili nénitől a házfelügyelő ék Jucikájá- ig mindenkinek ajándékot kell vennem? Most kreáltak egy csomó új kiadással járó ünnepet!

Aztán észbe kapok. Hiszen egyáltalán nem kötelező a számomra, hogy az ünnepi könyvhétre ajándékokat vásároljak. Egyszerűen megveszem magamnak az Ady-t és a Bálint Györgyöt, a feleségemnek meg a Várnai Zseni-t és kész. Na, a Jánoskának meg adok pénzt a Mesterházi-ra és a Vörösmarty- ra, de aztán slussz!

— Ejnye, ejnye! Hát Lacikái ne kapja meg „Az én könyvtá- ram”-at? Az első kötet „A láthatatlan ember”. Nem! Ezt vétkes könnyelműség lenne elszalasztani! Kapja meg hát a gyerek ezt a sorozatot. És Marika, aki úgy rajong a versekért. No- hát, én nem vagyok egy szívtelen ember.

WESSELY FERENC

A kommunisták feladatairól tanácskoztak május 29-én az Élelmiszer Kisker, párttagjai

Gyulán

Május 29-én, hétfőn délután a kommunisták felelősségéről, feladatairól, a gazdasági vezetők segítéséről tárgyalnak a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat kommunistái. A tanácskozáson megbeszélik azokat a tennivalókat, amelyek a kereskedelemre varnak ebben az évben. A gazdasági feladatokon túl szó lesz a politikai munka fontosságáról, a vásárlókkal való foglalkozásról, az anyagi és erkölcsi felelősségről.

Pásztor Ferenc:

Jíázár

látva odajött hozzám a múzeúm igazgatója, Durkó Antal, és mesélni kez.dte a múzeum történetét:

— A múzeum igen fiatal, csupán huszonhárom éves. 1938-ban a község akkori elöljárói felkértek mint gimnáziumi tanárt, hogy próbáljam összegyűjteni az esetleg fellelhető muzeális értékeket. Ehhez azonban semmi anyagi támogatást nem kaptam. Munkám mégis eredménnyel járt.

A békésiek különös odaadással segítették munkáját, és a meglévő anyagot úgy hordták össze darabonként, amikor megtudták célját.

Ez a gyűjtés, ma is folyik, és ebben az évben már közel száz tárgyat hoztak be. Hozták az apáról fiúra szálló kegyeleti emléktárgyakat: fegyvereket, amellyel őseik hazánk földjét védelmezték, és minden mást, amiről úgy érezték, hqgy itt a helye. így lett múzeumi tárgy Morvái József 48-as honvédhadnagy kardja. Hoztak szellemi és tárgyi-néprajzi vonatkozású anyagot. Parasztbácsikák a földükön talált, sokszor több ezer éves leleteket. Békés és környéke igen gazdag régészeti lelőhely.

Ezekben az emberekben nagy tudásvágyat és a tudományoknak különös tiszteletét láttam, akik éppen úgy készek áldozatokra, mint nagyapáik, amikor saját

Annak is van mgr vagy

húsz és egynéhány esztendeje, hogy a gyári templomban először tartott nagymisét Lázár atya. Szép pap volt az istenadta, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy az olvasós asszonyok sorbanálljanak a gyóntatószéke előtt. Tán még a penitencia is olyasféle volt, mert nagyon átszellemült arccal jöttek ki a homályos kalibából. Különös a kongreganista lányok, meg a gimnazista nagylányok. Volt a Lázár atya megjelenésében valami megejtő áhitat. Akárcsak annak a szent szobornak az ábrázatán, ami ott állt az első oszlop derekán. Bóna Kovács mester is áj- tatos kedvében faraghatta.

Ministránskoromban mindig tátott szájjal lestem Lázár atyát. Ahogy a misét celebrálta, ahogy a kezét a harmadrendes asszonyok felé nyújtotta, hogy azok megcsókolhassák. Hát még amikor fohásszal ittasult hangon zengte: „Credo in unum Deum!”

Higgye el nekem, nem gúnyból mondom. Ilyenkor még az sem számított, hogy lukas a cipőm. A

ministráns szoknya eltakarta. A süppedő szőnyeg is melegített. És ami fontos volt. Engem nézett az egész templomi nép. Ahogy a bőrt öntöttem a kehelybe, ahogy az ál- dozási aranytálcát tartottam a lányok állához. És ahogy a konfi- teort mondtam fejből, fennhangon, egy hiba nélkül. Igaz, belém- sulykolta Cregán Laci, a főmi- nistráns.

Meg aztán azt sem tagadom, nagyon jó játék volt az az istenszolgálat. Ha megrántottuk a sekrestye csengőmadzagját, megszólalt az orgona. Megkondítottuk a nagyharangot és az emberek lekapták fejükről a kalapot Valahogy még a lányok is szívesebben álltak velünk szóba.

Csakhogy mindezektől nem vált belőlünk sem angyal, se szentképre való kis Tarzicius. Ha a tömjénszagú sekrestyéből kiszabadultunk, ha magával ragadott a kalandos csavargások láza, úgy zsebredugtuk az ájtatatosság álarcát, mint kimenős cselédlány a főkötéjét. Mert a tömjenfüst, meg a liliomillat nem lehet olyan bájoló, mint a Pécskő-alji csavargások, a Kucor-hegyi háborúsdik. Azért a mi életünk valahogy csak megoszlott a templomtorony, a sekrestye, iskola; — az otthon és a szellős csavargások kettősségében.

Épj) emiatt gyűlt meg gyakorta a bajunk Lázár atyával. Mert olyan szigorú szentet nem tart nyilván az egész Biblia, mint ö volt. Az még csak hagyj án, hogy időnként nyakoncsapott. Még az sem esett rosszul, hogy időnként szent haragjában akkorát sen derített rajtunk, hogy utána fél órán át nem hagyott el a röhöghetnék. Azért már haragudtunk; ha az oldalán függő Szent Antal-kötéllel végighúzott rajtunk, mert az bizony csípte alfelünket. A rettenetes kín azonban az volt, amikor szentül ránkparancsolt, hogy minden mihaszna ministránsnak meg kell jelennie a gyóntatószéke előtt és töredelmes vallomást kell tenni — nem vétkeztünk-e nagyon az égiek ellen.

Mi persze nem voltunk olyan kötözni való bolondok, hogy beváltottuk volna az igazi bűnöket. Nem volt köztünk olyan agyalágyult, aki elmondta volna, hogy Haulisch Tonohoz jártunk almát lopni, időnként megdézsmáltuk a misebort és csudajót mulattunk, meg hogy a virágos : kamrában lévő pót-Máriának rendszerint bajuszt festettünk, ha utunkba akadt. Voltak aztán veszélyesebb bűneink is. Például: kártya híján úgy vertük a „blattot”, hogy Szent Antal volt a tök ász, Jézus szíve a piros király és így tovább. Az apróbb szenteket egyszerűen megszámoztuk és kész volt a játék. Ezt is csak most vallom be — ha nem is töredelmes bűnbánattal. Szerencsére mindig kisiklottünk a gyóntatás hálójából. Mert egy pecsovics sem volt köztünk, aki elpofázta volna.

, Hanem egyszer megfeledkeztünk a kötelező óvatosságról és magunkra vontuk a Szent haragot. Hogy, hogy nem... Találtunk a torony alsó ablakában egy nagy cipősdoboz áldozási ostyát. Valahonnan faluról hozhatták az ostyasütő asszonyok. Rajta volt az írás is, hogy „Leovigild testvérnek.” De az úr teste annyira ingerkedett velünk ilyen nagy halmazállapotban, hogy teljes áhitat, tiszta lelkűiét és szent buzgalom kíséretében befaltuk az összes krisztust. Még hírmondó sem maradt belőle.

Ebből tört ki a gyalázat. Valamelyik becsinálós egy elsőpénteki lelki masszázs alkalmával elköpte a dolgot. Visszaparancsoltak bennünket a penitencia-mondásból. Olyan lelki nagymosást tartott nekünk Lazái’ atya, hogy majd be-