Békés Megyei Népújság, 1961. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-21 / 118. szám
KÖRÖSTÁJ A NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLETE Ezüst György kiállítása Különös öröm egy tehetség elindulásánál bábáskodni, hiszen a szó szoros értelmében új élet indul, a művészet nagy családjába ifjú jövevény érkezik. Hangja máris erős, telt, ami az életrevalóság legfőbb bizonyítéka. Ezüst György munkássága nem ismeretlen szűkebb pátriájában, nem egy csoportkiállításon jelentkezett színes, eleven képeivel, s biztonságos rajzaival. Ám ez a mostani jelentkezése merőben eltérő az eddigiektől, mert fejlődésében, egymásutániságában, de egymás mellett sorakoztat ja fel képeit, s eddigi munkásságának ez az ösz- szefoglalása jelentős megállapításokra készteti a szemlélőt. Az első legfontosabb kicsengése a kiállításnak, hogy ez a művészet egészséges folytatása, továbbfejlesztése az alföldi festészet nagy hagyományainak. Ez nemcsak témaválasztás kérdése — bár .természetesen nem vonhatja ki magát a műyész környezete mély hatása alól, s a környezet nem a tanyák, a földek, s azok népe csupán. Döntően az a művészet is, ami ebből, s innen sarjadt, Mun- kácsytól Kosztén, Tornyain, Fényesen át Holló Lászlóig, az Alföld csodálatos mágnese, amely ha térbeli elszakadást talán meg is enged, szívbélit semmiképpen. Munkácsy Düsseldorfban és Párizsban is a haza gondját festette, a békéscsabai emberek típussá nőtt alakjain keresztül. Ezüst György roppant fiatal, s ha élményanyaga sokrétű is, még a líránál tart. De nem kevés ez, mert ha egy művész már az érzelmein átszűrt világot tolmácsolja, a legjobb úton van. Az emberhez és tájhoz fűződő kapcsolata a festőre elsősorban vizuális, tehát látási megrendülés, vagyis a látvány és az általa felkeltett érzelem azonnal és egyidejűleg hat. Ez pedig kihat művészi módszerére is, a gyors, „alla prima”, úgynevezett egy ülésre készült friss, jegyzetszerű munkáira és a lassan érlelt, soká dajkált képekre egyaránt. A írisseségben, a gyors reagálásában önmagához, fiatalságához hű, s a gonddal, hosszan formált képek átgondolt rendszerében kompozí- ciós érzéke nyilatkozik meg. Ám a leggyorsabb felvetésben is zárt egységet teremt, s különösen áll ez a tájkivágásokra, s a figurákkal benépesített kompozícióra. A Békési kút rálátásos befoglalása, a Disznóölés hatásos térviszonylata sajátos szemléltre vall, s ez utóbbinak varázslatos téliesteMERE NGÖ hangulata pompás színérzékét dicséri. Mind festményeiben, mind rajzaiban az őt körülvevő világ elevensége lüktet, s figyelemre méltó kvalitása a fiatal művésznek, hogy a vászonra transzponált valóság nem hül' ki keze között, nem dermed festékké, papírrá. Emberábrázolása az önarcképeken keresztül megszerzett, önismeretén át elért jellemfeltárás. A Szavaló lány kissé árnyékban tartott feje, s az előtérbe hozott, hangsúlyos két kéz a versi dikciót festői dikcióra fordítja. A gondolati elem átváltozott képi elemmé, s a szín-forma többletével szugge- rál. Ezüst György festői nyelve még nem egységes; de a kutatás egészséges folyamat, s nem is volna biztató, ha már készen, kialakulva állna elénk. Mikor végignézünk egy-egy nagy klasszikus mesterünk életművén — hivatkozhatott! itt a legutóbb rendezett Fényes Adolf vagy Vasiary János emlékkiállításokra —.^világossá válik, hogy a kor és a társadalom változásai hogyan változtattak festői tormákat, és hogy a művész mindenkor a legérzékenyebb jelzőműszere az élet fordulatainak, értve ezalatt a nagy egészen belül saját személyes életének fordulatait. A fejlődőben lévő fiatal számára pedig egyenesen kötelező, hogy a mesterség biztonságos elsajátítása mellett keresse az önmagát, s ezzel együtt korát leginkább kifejező művészi formákat. Az objektív világ a művészetben a művészi szubjektumon keresztül szólal s ez a szubjektum egyben része, kiiktathatatlan része az objektív valóságnak. Mindaz, ami körülötte van, általa is van, még akkor is, ha tudatától függetlenül létező. De abban a pillanatban, ahogy művészi ábrázolására vállalkozik, újra teremti, a saját maga által felállított összefüggésbe kerekíti s a mű visszahat a művészre s a nézőre egyaránt. Ez a csodálatos kölcsönhatás a művészet legnagyobb ereje; ez, amely által formálódik a művész kezében a mű és formálja a mű az embert. Vajbn nem leszünk-e jobbak és tisztábbak a szép zenétől? Békevágyunkat tettre lobbanthatja Beethoven IX. szimfóniájának öröm tétele! S hát Petőfi és József Attila nem adtak-e nagy eseményeket koruknak s korunknak? S az elnyomás korának művészete, a nagy történelmi festészet nem adott-é erőt a nemzeti függetlenség gondolatának őrzésére? A festészet — sajátos kifejezési eszközökkel — ma is ugyanezt célozza, és ha egy fiatal művész képein a mindennapok apró hőstettei jelennek meg, az is lelkesítő a maga módján, de minden körülmények között. A festő figyeli az életet és festi, képét kiállítja, a néző nézeget s megindul az a csodálatos folyamat, amelyben aki ad, az is kap, s aki kap, sokat nyújt. Ez a viszony, amelyben mindenki nyer. Magukra ismernek a mindennapok hősei, a dolgozó emberek, s ráismernek környezetükre, melynek szépségét ott, a vásznon látják meg igazán, a művészi sűrítés által. Ezüst György művészetének több olyan vonósa van, amely megegyezik a szocialista realizmus ismérveivel. Témáját mindenkor a valóságból meríti, formái közérthetően tolmácsolják a tartalmat, s ez a tartalom új életünket idézi: az alakuló falut, a szépülő várost, a közösségi élet felé haladó embert. Keresi és gyakran meg is 'találja a tipikust, ami nem statisztikai átlag, hanem az adott társadalom jellegzetességének hordozója. Ezen az első önálló kiállításán máris sokat beváltott a hozzá fűzött reményekből s ez további biztatás mindnyájunknak. Filadelfi Mihály: Txuuuznk j'ÁLtíie* Tavaszi szélben lebegő sárkány feszül a kelő örömök szárnyán ... Gyermeki kézben megfeszül a húr, s rámosolyog a félgömbös azúr ... — Vidám az élet, s az ifjú vágyak virágillatosan, tarkabarkán lengenek, s lenge táncot járnak ... Ha megcsap illata vén rügyező fának, mely tanúja volt, láncos bombák mint téptek széjjel házat, vasutat; s üszkösödő odvának mélyén ott rejtezik zivataros éjjel lélekfojtó lehelete még: — Ne feledd, mit kell tenni, hogy nyíló szemű gyermeked alatta játékát bizton végigjátssza, s ne zavarhassa meg új, vad, véres játszma! ' * Részlet a szerző Májusi koszorú című versciklusából, mellyel díjat nyert a megyei tanács irodalmi pályázatán. Kovács György: Búcsú az Athosz-hegytől Az Athosz-hegyről lekéredzkedek. (Pár év előtt, egy cifra őszön űztek ide asszony-szemek.) Komoran állnak a vén csuhasok. Az ormokról vad szél sivít, a barátok ajkáról átok. „Áruló, pusztulj!” — imígy sziszegnek; zsolozsmáznak fagyos szelek. — Nekivágok a meredeknek. A barátok most kegyesen szólnak, de szívemben immár nincsen helye a „Confiteor ., .’“-nak: csapdos felém vad, buja zene a völgyekből és eléri ragyog símogatón egy asszony szeme. I Szentiványi Kovács Béla: Májusi zápor / O. meleg zápor, mindent éltető! Csörgő eresszel dicsér a háztető. A hólyagosra ostorzott patak hízva-dag^dva Dunáig szalad, s amerre elzúg, ijedt kishalak bújnak meg anyjuk uszonya alatt. Pecyg csak zápor, sűrű permeteg vidítja fenn és lenn az életet. A salátáknak boglyas bodrot ad. nógatja a ribizke-bok rókát: ha jő a nap és mindent átragyog, dundi fürtöt dajkáljon ágatok! Engem is sarkall: uccu, mezítláb fussam át a szivárványnak hidjai, vagy tapicskoljak tócsákban napestig, . míg szívemben a gyermekkor kifeslik. Rusznák György: Mi Korunk csúcsán ' modernnek érezzük magunkat zászlós éljenző tömeg vagyunk , s a napba merítjük arcunkat Korunk csúcsán a szívünk köt Minket mint a malter a téglát roppant tömegekbe és bennünk lakik a béke Mi Korunk csúcsán menetelünk szent ember csillagok vezetnek és rendezzük a föld, ég s az ember új viszonyait. BÉKÉSI KÚT OELMACHER ANNA művészettörténész
