Békés Megyei Népújság, 1961. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-08 / 82. szám
1961. április 8.. szombat mépűjsAa 3 A víyeqykcuzi fiatalok a kallósait soasakooast sossstris Á közelmúltban megrendezett megyei földművesszövetkezeti ifjúsági találkozón az előadó példaként említette Végegyházát, ahol bátran bevonták a vezetőségbe a fiatalokat s tavaly elnyerték a Kiváló Földművesszövetkezet címet. Ennek tudatában érdeklődéssel kerestük fel az említett szövetkezetei: kiváncsiak voltunk, hogyan dolgoznak, milyen eredményekről adhatnak számot. A jó ízlésre valló, ragyogóan tiszta irodában szinte gyermekarcú fiatalember fogad: Valaczkai Mihály ügyvezető. Érdeklődésünkre hosszabb gondolkodás után mosolyogva válaszol: — Amikor én idekerültem, alig múltam 20 éves. A tapasztalt, idős szövetkezeti tagok gyereknek néztek, eleinte nem bíztak bennem. Én mindenben számítottam a véleményükre, velük tárgyaltam meg a legfontosabb tennivalókat. Amikor látták, hogy szavam betartom, fegyelmezetten viselkedem és segítek, amiben csak tudok, lassan megbarátkoztunk. ^ Egy aranybetűkkel frissen mázolt vöröstáblát tesz felénk: „Ezt a helyiséget a Kommunista Ifjúsági Szövetség társadalmi munkájával és a földművesszövetkezeti tagságnak anyagi segítségével építettük 1960-ban” — olvashatjuk. Megtudjuk azt is, hogy a tavaly nyáron épült sörkert bejáratához készült a tábla, hadd tudja meg az utókor: a végegyházi fiatalok nem várták tétlenül a „sültgalambot”. A beszélgetésből lassan kibontakozik a 200 személyes modem sörkert építkezésének, berendezésének munkája. Azelőtt ugyanis a fiatalok szombat esténként és vasárnap a kocsmákban ténferegtek, vagy a köpködőn ácsorogtak, nem éppen a legszebb jelzőkkel illették egymást. A földművesszövetkezeti vezetőség elhatározta, hogy megfelelő szórakozóhelyet kell bizRapidtox-permetezői, kultivátort, béléscsövet vásárolnak a tsz-ek A Mezőgazdasági Eszközöket Értékesítő Szövetkezeti Vállalat békéscsabai telepéről az első negyedévben csaknem 10 millió forint értékű mezőgazdasági felszerelést vásároltak a tsz-ek. A legjelentősebb gazdasági felszerelések közül említést érdemel a 90 darab pótkocsi, a 8 darab nagy teljesítményű tejszeparátor. 5 darab tejhűtő-agregát, 18 függesztett kultivátor, 10 palántázó- gép, 6 esőztető-berendezés, 30 darab Belorusz traktorra felszerelhető kompresszor, több kalapácsos daráló, magtisztító, 10 ezres csibekeltetőgép és így tovább. Az első negyedévi jelentős forgalmat figyelembe véve, a vállalat felkészült a közös gazdaságok működéséhez szükséges, már megigényelt gépek árusítására. Áprilistól kezdve többek között 25 rapidtox- permetezőgép, 140 kultivátor, több, egyenként ezer literes tejszeparátor, a csőkutas öntözőtelepekhez szükséges magasnyomású szivaty- tyú és 19 tonna béléscső eladására számolnak. Családi lakóházának építését, tatarozását, átalakítását, szerelését fizetési engedménnyel, építtető által biztosított anyagból, OTP-kölcsönből, vagy a kivitelező ktsz által biztosított anyagból kulcsátadásig vállalják a megye egész területén az alábbi szövetkezetek: Battonya Szarvas Békés Békéscsaba Gyula Dévaványa Gyoma Elek Mezőberény Endréd Mezőkovácsháza Kevermes Orosháza Okány Sarkad Tótkomlós Vésztő Az itt felsorolt szövetkezetek mindennemű részmunkákat is vállalnak a családi házak építkezésénél. A kisipari szövetkezetek a lakosság minden igényét olcsón, pontos'an, szakszerűen elégítik ki. (x) tosítani a termelőmunkában egyébként rendszeresen élenjáró fiataloknak. A szövetkezeti tagok felajánlották az anyagi támogatást, a fiatalok pedig amikor meghallották a tervet, társadalmi munkával siettek a valóra váltás megsegítésére. 1160 társadalmi munkaórát dolgoztak a fiatalok a sörkert építésén, ahol vasárnap és szombat esténkint kellemes tánc- mulatságokat rendeztek tavasztól késő őszig. Most elhatározták, hogy 100 ülőhellyel bővítik e közkedvelt nyári kerthelyiséget. — Azóta már téli szórakozási lehetőségről is gondoskodtunk — halljuk az ügyvezető vékony hangját, aki barátságosan invitál az új cukrászda megtekintésére. — Ebben szintén sokat segítettek a fiatalok. Egyelőre csak 50 ülőhelyet tudtunk biztosítani, s bizony vasárnaponként kevés. Beszélgetés közben észre sem vettük, hogy megérkeztünk. Az első kisteremben friss kávéillat terjeng, a félhomályban diszkréten szól a zene. A belső teremben apró, négyszögletes modern asztalok, körülöttük a tarkavirágos bútorhuzattal bevont kertiszékek. A divatos csillár körtéi gazdagon ontják a fénysugarakat. A frissen festett falon Munkácsy, Szinnyei Merse Pál és más neves festőművészek legszebb alkotásainak reprodukciói láthatók. A presszógép mellett bájosan mosolygó fiatalasszony szorgoskodik, aki érdeklődésünkre elmondja, hogy egy-egy vasárnap 4—-5 ezer forint a forgalom. Búcsúzóul elmondja még Valaczkai elvtárs, hogy mivel a földművesszövetkezet törődik a fiatalokkal, szórakozási lehetőséget biztosít számukra, a lányok és fiúk jó munkával viszonozzák. Különösen sokat segít Engelhard József, Kocsány István, Molnár István, Kunos György és Kunos István. A helyi pártszervezet, a tanács, a termelőszövetkezetek és a földművesszövetkezet mindenkor számíthat munkájukra, ezért születnek újabbnál újabb eredmények minden területen. Ary Róza Jelentős tűzkárt okozott a gyermekjáték Április 6-án Dombegyházán Papp András lakásának udvarán játszott ikét lánya, a hároméves Marifka és a négyéves Ilona. Édesanyjuk nem volt otthon. A gyerekek gyufához jutottak és az udvaron lévő kukoricaszár közelében játszottak vele. A száraz tüzelő lángot kapott és mire a közelben lakók észrevették, már meggyújtotta a szomszédok udvarán lévő szalmát és takarmányt is, amelytől lángot kapott Szűcs András istállója és takarmánypajtája. Az istállóban bennégett egy tehén és egy borjú. A helyi önkéntes tűzoltók, valamint a közben odaérkezett medgyesegyházi, mezőkovácsházi és békéscsabai tűzoltók csak nagy eiőfeszíté- sekkel tudták megakadályozni, hogy a tűz továbbterjedjen a szomszédos épületekre és lakóházakra. A tűz igen jelentős anyagi kárt okozott, a gondatlan szülők ellen megindult az eljárás. Öltöztesse gyermekét ízlésesen Mindennemű gyermekruházati cikk — bébi-kelengye fehérnemű kötöttáru ruha kabát cipő-áru nagy választékban az orosházi gyermek ruhása ti boltban Dózsa György tér 2. (A gimnázium mellett.) x Békéscsaba £ftia jelene Napról napra, évről évre változik megyénk székhelye, Békéscsaba. Ha valaki régen járt a városban, visszatérve mindig talál valami újat, ami szebbé, kedvesebbé teszi a várost. Egy-egy új üzlet, lakóház és más épület mutatja a város fejlődését. A változás annál szembetűnőbb, minél régebbről tekintjük. A II. világháború nem kímélte Békéscsabát sem. Lebombázott házakat, üszkös romokat hagyott maga után. Tizenhat évvel ezelőtti képet mutatunk be elsőnek, amelyen a vasútállomás egyik lerombolt épületét látjuk közvetlen a háború után. Az állomás felépült, még szebb lett mint volt, s a város más területén lebombázott házak helyén is újak épültek. Modem, emeletes bérházak sora emelkedik a KörösA város fejlődik a külterületeken is. A földeken az egyéni ki»- parcellákból hatalmas közös gazdaságok alakultak. Kialakultak a parton. Új városkép született ezzel, új lakótelep alakult ki évek során a város központjában. Az egyre bővülő városban régi gond az ivóvízellátás. Csaba város termelőszövetkezeti központok i*. A Kossuth Termelőszövetkezet portáját láthatjuk. Az új központi irodát, az új istállót és egyéb épületeket. Az előtérben levő tégiaravolt évtizedekkel ezelőtt is, de a régi vezetői nem törődtek a lakosság vízellátásával, s ezáltal az egészséges életkörülmények, a tisztaság biztosításával sem. Az kés bizonyítja, hogy a fejlődésben nincs megállás sem itt, sem a városban. Tovább épül, szépül Békéscsaévtizedes mulasztást most kell pótolni. Az ivóvíz bevezetésének terveiről, s a munkákról már írtunk. Képünkön a Szabadkígyóson felépített két ezer-ezer köbméteres víztárolót mutatjuk be, ahonnan a vízvezetékek és egyéb létesítmények útján Békéscsaba végre elegendő, jó ivóvízhez jut. ba és környéke. Űj üzletházatk, lakóházak sora teszi még szebbé lakóinak életét. A széles utcákon is új fény gyullad ki, egyre több utcába szerelik fel a fénycsöves világítást, amely nagyvárosi jelleget kölcsönöz a fejlődő megye- székhelynek.